Az USA válasza a kínai katonai IT-fejlesztésekre
2007. június 15. 08:25, péntek
Az amerikai légierő és a Pentagon is komolyan tart azon kínai törekvéstől, amely az első hely megszerzését célozza meg a kibertérben. Az Egyesült Államok új központ felállításától reméli vezető helyének megtartását.

Hirdetés

A Reuters elsőként számolt be arról a sajtótájékoztatóról, amelyen Robert Elder altábornagy, a 8. légi hadsereg parancsnoka többek között elmondta, hogy egy vadonatúj számítógépes központ felállításáról döntöttek. Ennek feladata a kiberháborús tevékenységek és a védelem megszervezése lesz, biztosítva az USA vezető szerepét minden kihívással szemben. Ilyen kihívás pedig az utóbbi időben egyre inkább Kína részéről látszik kibontakozni, a Pentagon legnagyobb rémületére.

"Ők az egyetlen ország, amely közvetlenül és leplezetlen módon kifejtette ilyen irányú törekvéseit" - jelentette ki Elder. A légierő Barksdale-i támaszpontja jelenleg több mint 25 ezer embernek ad otthont, ezt most tovább bővítik, hogy helyet adjanak az informatikai központnak. A feladatot a 8. légi hadsereg kapja, mivel ennek a hosszú hatótávú, globális csapások, a felderítés és a légi fölény biztosítása mellett a fő profiljába tartozik a számítógépes hálózatok védelme, az elektronikus háború, vagyis a vezetés biztonságának megőrzése is. Ennek érdekében B-2, B-52, RC-135 és EP-3 gépei mellett speciális informatikai csapatokkal is kiegészítették állományát.

A Pentagon félelmeit egy május végén nyilvánosságra került dokumentum révén ismerhettük meg, amelyben részletesen foglalkoztak a kínai célkitűzésekkel. Ezt ugyan a kommunista ország vezetése a belügyekbe történt nemkívánatos beavatkozásnak tekintette, az amerikaiak viszont éppen az ő fejlesztéseiket minősítették nemkívánatosnak, így várható volt, hogy az interkontinentális ballisztikus rakéták és egyéb fegyverek mellett a számítógépes hálózatokra is több figyelem hárul majd. Az USA itt leginkább a hackerek, vírusok és célzott támadások kombinálásától tart, amely kiüthet egyes hálózatokat, megnehezítve a katonai egységek irányítását.

Természetesen az USA hálózataiban a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg mellett szinte mindegyik ország kutakodik, hogy értékes információk megszerzésével rövidítse le a fejlesztésekhez szükséges időt. Az új louisianai központ ezt is igyekszik majd megakadályozni.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. jún. 18. 15:55 | válasz | #10
Lesz most egy pár "lezárt" hacker-nek munkahelye a Barksdale-i támaszponton...
wednes  
2007. jún. 15. 22:17 | válasz | #9
Úgy is el lehet képzelni még a csatát, hogy 15 ezer tonna fém és alumínium volt a levegőbe. :)

wednes  
2007. jún. 15. 22:05 | válasz | #8
"(levegőben nincsenek seregek, ha már nagyon kukacoskodni kell)"

Hát én ezt nem mondanám. Az európai légtérért folytatot csatába tényleg légi hadseregek bírkoztak egymással.
1944 március 6.-án Berlin megtámadásakor 814db B-17-es vett részt amit 644 vadászgép kisért. A németek 400 vadászgépet küldtek ellene. Vagyis kis híján 10 ezer ember harcolt akkor a levegőbe 1 időbe.

Az amerikaiak csak a B-17-eseken szolgáló emberek közül a háború folyamán összesen 47 ezret vesztettek.
wednes  
2007. jún. 15. 21:51 | válasz | #7
A légierő is ugyanúgy fel van osztva mint a szárazföldi erők. Század, ezred, hadtest stb. A hadsereg a legnagyobb halmaz
sgbo  
2007. jún. 15. 18:11 | válasz | #6
bármelyik (és a folyóiratok is)
de ha már ajánlani kell eggyet itt a polcomon a Pataki-Rozsos-Sárhidai - Légi Háború Magyarország Felett című kétkötetes könyv.
Na abban pl 15.légi hadsereg a neve a 15.AF-nek (ami olaszországból felől bombázott minket). De ugyanígy fordítják mindenhol a 8.AF-et is (ami akkortájt épp Angliában volt és a németeket bombázta)
Gábor  
2007. jún. 15. 16:27 | válasz | #5
Szakkönyvet megneveznéd, ahol így hívják?
sgbo  
2007. jún. 15. 16:18 | válasz | #4
furcsa nem furcsa, magyarul így hívják (minden szakkönyvben is). Mellesleg nem hangzil rosszul...
2007. jún. 15. 12:50 | válasz | #3
Légierő, légi haderő inkább. A légi hadsereg tényleg némileg furcsa... (levegőben nincsenek seregek, ha már nagyon kukacoskodni kell)
sgbo  
2007. jún. 15. 10:53 | válasz | #2
mia bajod ezzel. Mindíg így hívták magyarul (II.vh óta biztosan)
Gábor  
2007. jún. 15. 09:45 | válasz | #1
Cifu már nem ír cikkeket?
"Légi hadsereg"?? Hol tanulnak a mai fordítók....?