Európa is beszállna az űrturizmusba
2007. június 15. 11:51, péntek
Az amerikai kezdeményezésekhez látszik csatlakozni az európai űrrepülési óriás, az EADS, ami Astrium leányvállalatával egy szuborbitális utazásra alkalmas űrrepülőgép építésén dolgozik, melynek teljes méretű modelljét szerdán mutatták be Párizsban.

Az EADS-Astrium hordozó platform igénybevétele nélkül, egy hagyományos repülőtérről fog felszállni, hogy 100 kilométeres magasság fölé emelkedve 3-5 percnyi súlytalanságban részesítse a fedélzetén ülőket. A jegyek várhatóan 200.000 Euro körül mozognak majd, az első repüléseket 2012-re prognosztizálja a cég.

Paramétereit tekintve tehát az európai űrturista járat nagyon hasonlít a SpaceShipOne, a készülő SpaceShipTwo, vagy a Jim Benson -féle DreamChaser koncepciókhoz, az Astrium azonban az amerikai magán kezdeményezésekkel szemben Európa legnagyobb űrrepülési cége, ami komoly tapasztalatokkal rendelkezik. Az EADS-Astrium építi az Ariane rakétákat, igaz az űrrepülő egy teljesen más terület, ám Francois Auque, az Astrium elnöke a BBC-nek adott nyilatkozatában elmondta, koncepciójuk rendkívül biztonságos, kényelmes és költséghatékony.


Maga a gép a bemutatott modell alapján egy egyszerű magánjetre hasonlít, mérnökei azonban egész egyszerűen "forradalminak" titulálták a jövő űrrepülő eszközét. Az Astrium gépe más technikai megoldásokat fog alkalmazni, mint a Sir Richard Branson tulajdonában levő Virgin Galactic, ami 2009-re ígérte az első repülést. Branson a SpaceShipOne-t vette alapul, ami egy hordozógéppel jut el egy bizonyos magasságig, majd rakétahajtóművével eléri a világűr peremét, ahonnan siklórepülésben tér vissza.

Az Astrium gyártásba kerülő változata a felszálláshoz, majd 12.000 méteres magasságig hagyományos sugárhajtóműveket fog használni. Innen lép be egy rakéta hajtómű, ami mindössze 80 másodperc alatt 60.000 méterre repíti a gépet, ekkor a hajtóművek leállnak, a repülőgép pedig a kapott lendülettel éri el a 100 kilométer feletti magasságot és hajtja végre az űrugrást. A gép átbillenve a holtponton megkezdi az ereszkedés és a visszatérést a légkörbe, amit pilótája kis manőverező rakétákkal korrigálhat, majd a reptérre való visszatéréshez újra a sugárhajtóműveké lesz a főszerep. Auque szerint az egyfokozatos koncepció biztonságosabb és gazdaságosabb a Burt Rutan által kigondolt megoldásnál.


Jelen állás szerint az ausztrál Marc Newson által tervezett kabinban négy utas helyezkedhet el, akik ha elérték a súlytalanságot, kabinjukban szabadon lebeghetnek és a civil repülőgépablakokhoz hasonló, azoknál 30%-kal nagyobb, összesen 15 nyílásokon keresztül megcsodálhatják az alattuk elterülő bolygót. A fejlesztési költségeket egymilliárd euróra becsülik, így az idei év hátralevő része és feltehetően a jövő év is pénzügyi és ipari partnerek felkutatásával fog telni. Auque szerint ha 2008-ban bele tudnának fogni a fejlesztésbe, akkor 2012-ben már beindulhatna a kereskedelmi repülés.

Az Astrium állásfoglalásában úgy véli, egy ilyen gép a gyors közlekedés, a két pont közötti járművek és a világűr gyors elérésének előfutára lehet, fejlesztése hozzájárul Európa versenyképességének fokozásához az űrtechnológiák területén.

Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. jún. 20. 01:08 | válasz | #29
"Hát ha belegondolok, hogy egész fiatal voltam amikor a Concorde-ot szolgálatba állították és az emberek azt gondolták, hogy ez csak az első lépés, nemsokára jönnek a hiperszónikus utasszálítók, meg ilyenek."

Igazából nem a technológia jelenti a problémát, hiszen a katonai gépek simán produkálják a beígért sebességeket. A gond az, hogy a nagy gépek nagy hangrobbanást okoznak, ami a népet zavarja, ezért a polgári gépek szárazföld felett nem léphetik át a hangsebességet. Ez volt az egyik fő oka a Concorde halálának. A másik ok a magass költség, ami viszont meredeken csökkent volna ha továbbfejlesztik a technológiát. A hangrobbanás kiküszöbölésének legjobb módja, ha nagyon magasan repülnek a gépek, de ez olyan technikai nehézségeket vet fel, amit még nem tudtak megoldani (főleg mert rettenetesen drága a technológia, és nincs rá igazán komoly igény).
L3zl13  
2007. jún. 18. 19:29 | válasz | #28
Úgy elképzelem mennyire fognak örülni az űrhajósok, akik eddig villoghattak az űrhajós szárnyaikkal, hogy ezentúl bármilyen idióta űrhajósnak mondhatja magát... :D
2007. jún. 18. 12:43 | válasz | #27
50millio 3-5 percnyi sulytalansagert?
Ez meg a hulyenek is megeri...
Biztos lesznek sokan.
NEXUS6  
2007. jún. 18. 03:42 | galéria | válasz | #26
Hát ha belegondolok, hogy egész fiatal voltam amikor a Concorde-ot szolgálatba állították és az emberek azt gondolták, hogy ez csak az első lépés, nemsokára jönnek a hiperszónikus utasszálítók, meg ilyenek. Hát ahhoz képest ez télleg eléggé gagyi.
;(((
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2007. jún. 17. 12:25 | galéria | válasz | #25
Inkább olyan 50 évvel ezelőtt. Az első ilyen sugárhajtómű-rakétahajtómű hibrid tervek akkoriban születtek... :P
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2007. jún. 17. 12:24 | galéria | válasz | #24
Azért kell pilóta, mert a tökéletes biztonsághoz azt a lehetőséget is figyelembe kell venni, ha esetleg valami olyan vészhelyzet adódik, amivel egy robotpilóta nem tud megbírkózni.
L3zl13  
2007. jún. 17. 08:48 | válasz | #23
Szabadalmaztasd ahhoz elég ha papíron megvan. :D
2007. jún. 17. 08:36 | válasz | #22
Szerencsére van még egy hajtómű ötletem is, azt viszont még sehol nem láttam. :) Amint milliárdos leszek, belefogok a kifejlesztésébe :) Bár nem lenne rossz, ha amatőr szinten, kicsinyített méretben - mint amekkorák a repülőmodellek - lenne rá lehetőségem kipróbálni hogy mennyire hatékony a valóságban.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. jún. 16. 23:32 | galéria | válasz | #21
Az is fura, hogy egyáltalán pilóta kell... úgyis max a leszállást/felszállást fogja végezni, minden mást számítógép.
NEXUS6  
2007. jún. 16. 22:13 | galéria | válasz | #20
Azért nem az 50-es években vagyunk, ahhoz hogy probléma esetén valaki megnyomja a pirosgombot, amivel a robot megkezdi a vészleszállító eljárást az az egy pilcsi is elég.
Szerintem valszeg az lesz a szerepe, hogy ne féljenek az utasok, meg kiossza a hányózacskókat.
2007. jún. 16. 21:42 | válasz | #19
ez az egypilótás téma ugye csak vmi rossz vicc? remélem nem engednek meg maguknak ilyen hibalehetőséget...
Hawaii  
2007. jún. 16. 20:36 | válasz | #18
Ha meg nem egetted el a reszletes tervdokumentaciot, van eselyed. :)
2007. jún. 16. 07:10 | válasz | #17
Ne mááár... Évekkel ezelőtt egy ilyen repülőt találtam ki... Még akkor le kellett volna védetnem :)
L3zl13  
2007. jún. 15. 18:40 | válasz | #16
A hőtermelés sem lesz ugyanannyi meg a hőterhelés sem.
Ugyanis a termelt hő mennyisége az űrrepülő tömegétől is függ, nem csak a sebességétől. És mivel kissebb tömegnél kevesebb hő termelődik, ezért kissebb lesz a hőterhelés is, amit a repülő szerkezetének (borításának) el kell tudnia viselni.

Vagy ha a ballisztikai együtthatót kérdezted, nem vagyok benne biztos, hogy jól fordítottam. Angolul ballistic coefficient.

De egyébként igazad van. A skip reentry is nagyon jó módszer.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. jún. 15. 18:10 | galéria | válasz | #15
A mije? Hőtermelés ugyanannyi lesz, max hosszabb távon következik be ugyanannyi hőtermelés. Egyébként a felforrósodás ellen a legjobb megoldás a skip reentry. Persze nem kell úgy csinálni ahogy a képen látszik, lehet akár több kört is pattogni a légkörön, úgy hogy alig forrósodik fel az űrhajó.
L3zl13  
2007. jún. 15. 17:57 | válasz | #14
"Igen le lehetne lassítani, de majdnem annyi üzemanyag kéne hozzá mint a kilövéshez, viszont akkor ha ennyit magaddal akarsz vinni, eleve a kilövésnél is sokkal több kells... és így tovább... 22-es csapdája..."

Igazából már az is rengeteget segít, ha magas a repülő ballisztikai együtthatója. Mert akkor már jóval nagyobb magasságban lelassul, és jóval kevesebb lesz a mechanikai és hőterhelés.
Pl a Skylon is erre alapozna.
NEXUS6  
2007. jún. 15. 17:51 | galéria | válasz | #13
Hát azért volt már jó néhány európai kezdeményezés: Hermes, Hotol stb. Aztán egyikből se lett semmi.

A koncepció tényleg jónak tűnik de 1 mrd a kifejlesztésre kicsit soknak tűnik, a Scaled Composits 1/10 ennyit költött a SS1-ra asszem.
2007. jún. 15. 17:35 | galéria | válasz | #12
Jó hogy európa is minden fejlesztésbe belefog amibe a rivális nagyhatalmak is, csak legalább egyet vinnénk véghez :)
Kicsit olyan érzésem van, hogy fogjunk bele ebbe is mert jól hangzik, és utána majd éveki húzzuk a befeketetők meg nem egyezése miatt.
Az európai navigációs rendszert előbb nem kéne befejezni ? A CERN ről is volt hír, hogy nem klappol minden, és lehet hogy amerikai kutatások hamarabb végeznek. Persze nem egyenesen összefüggő dolgok, de ..
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2007. jún. 15. 16:21 | galéria | válasz | #11
Annyi a probléma amúgy ezzel a projektel, hogy amire ez elkészül, Branson SpaceShipTwo flottája már évek óta menetrend szerint fogja szállítani a túrítákat, valószinüleg a nyitóárnál olcsóbban.

A verseny ettől még jó, csak félek a nagy várakozásokból nagy pofáraesés lesz.

Amúgy a desing tetszik, remélhetőleg tényleg ez lehet az alapja egy jó kis Európai SSTO űrhajónak.
Balu0  
2007. jún. 15. 16:15 | galéria | válasz | #10
jah, bocs, elírtam, nem is kicsit.. bár a hangja lehet tényleg sikít :D

Igen le lehetne lassítani, de majdnem annyi üzemanyag kéne hozzá mint a kilövéshez, viszont akkor ha ennyit magaddal akarsz vinni, eleve a kilövésnél is sokkal több kells... és így tovább... 22-es csapdája...

Jó lenne ha már kitalálnának valami erős nem kémiai meghajtást.. bár egy "szimpla" űrliftel is kieggyeznék :D
L3zl13  
2007. jún. 15. 15:05 | válasz | #9
scream-jet?
Mármint scramjetre gondolsz? (Supersonic Combustion ramjet)
Vagy sima ramjet is elég volna 4-5 Mach-ig.

Egyébként nem kell hővédő pajzs, meg masszív felépítés az orbithoz sem, csak le kellene lassulni légkörbe való visszatérés előtt. Persze akkor magukkal kéne vinni a fékezéshez szükséges rakéta üzemanyagot, aminek orbitra juttatása sok energiába kerül, ezért nem éri meg a jelenlegi rakétahajtóművek tolóerő-súly arányánál.
Balu0  
2007. jún. 15. 13:47 | galéria | válasz | #8
Egy gyors magayrázat a hőterhelésre:

Ha valamit simán feldobsz 200 km magasra, s hagyod szabadon visszaesni, akkor az szinte egyáltalán nem fog felmelegedni csak vertikálsi sebessége van, felülettől függően max 1 - 1.5 mach sebességre gyorsul... max 100 - 200 C-ra amit a hagyományos fémalkatrészek is bőven elviselnek.

DE egy 200km-es !orbitális! (itt van a lényeg) pályáról visszatérésnél hatalmas a hőterhelés... miért ? mert ott van egy 7000 m/s-os horizontális sebességed, amiről le kell lassulni.

Ezért hatalams a techonológiai követelmény a suborbitálsi (űrugrás) repülés és a föld körüli pályára állás között.

Jelenleg a Falcon 1 nevű kétfokozatú rakéta az egyetlen magáneszköz ami képes föld körüli pályára juttatni valamit.. nem rég volt az első sikeres kilövésük... az eddigi arányuk 50-50% :D az első rakéta pár méter magasan tűzgolyóvá vált :D
Balu0  
2007. jún. 15. 13:40 | galéria | válasz | #7
Max 1 , 1,2 mach a sebesség, visszatéréskor, és ugye a hangsebességet már először is egy egyenes szárnyú géppel lépték át.

Ennek ellenére a szárny kornánt sem hagyományos, penge vékony (szemből), szó szerint vágja a levegőt.

Nyilazott szárnyra akkor van szükség nagy sebességű repülésnél ha a szárny nem vékony, mert pl üzemanyagot akarsz benne tárolni, vagy fegyvereket alá függeszteni.. Akkor kell a nyilazás hogy kisebb legyen a szárnyprofil szemből.

Ha a szárny vékony, nyugodtan lehet egyenes.

Amúgy nekem is nagyon tetszik a koncepció, hogy önerőből záll fel ,nem egy másik gép viszi. Csak sajnos ez függőleges utazáshoz jó, de nagy távolságra menni vele nem lehet, a vízszintes sebesség minimális.. ha nem az lenne, több mach sebességre is gyorsulna a cucc, és akkor már se a design, se a használt anyagok nem megfelelőek... akkor már az űrsiklóhoz hasonló hővédelem kéne, meg sokkal robosztusabb felépítés...

De bizakodó vagyok, készültek már tervek sub-orbitális utasszállítóra... hagyományos hajtómű 12Km magasságig, aztán rakéte 30km-re, ott scream-jet indul.. fél bolygó megkerül.. scream-jet ki.. hagyományos hajtómű be 12km-en, leszáll... Tokyo - New York 2,5 óra :D max sebesség 6 7 Mach :D
2007. jún. 15. 13:24 | válasz | #6
Nekem a gép felépítése tetszik, ez az egyeben sugárhajtómű-rakétahajtómű koncepció. Milyen állat lenne, ha majd a nagy távolságú repülések is később így történnének? Mármint, hogy fellövik jó magasra, esetleg később már Föld körüli pályára, némi űrélmény, aztán onnan a magasból siklik le :)
2007. jún. 15. 13:17 | válasz | #5
Érdekes a gép ezekkel az egyenes szárnyaival. Nem biztos hogy a leg optimálisabb mikor sokszoros hangsebességgel visszatér a légkörbe.
L3zl13  
2007. jún. 15. 13:08 | válasz | #4
Nem lehet, hogy a székek egy hosszanti tengely körül el tudnak fordulni? Majdnem mint egy függőágy.
Thrawn  
2007. jún. 15. 12:57 | válasz | #3
Érdekes ez a menetirány szerinti oldalsó pozíció. Gyorsulásnál/lassulásnál nem nyerő.
L3zl13  
2007. jún. 15. 12:50 | válasz | #2
Zsír! Hajrá Európa! Hajrá EADS!
De az jegyárakat tekintve nem hinném, hogy egyhamar az utasok közé kerülnék...
Balu0  
2007. jún. 15. 12:00 | galéria | válasz | #1
Helyes.. űrverseny jó!
10-éven belül jó lenne ha max két repülőjegy árából már lehetne menni... akkor én is befizetnék egy körre..