Elnyelte a Bluetooth a Wibree-t
2007. június 16. 08:40, szombat
A finn mobiltelefon-gyártó cég beadta a derekát és hozzájárult a Wibree és a Bluetooth vezetéknélküli technológiák egyesítéséhez. A Nokia vezetői erről tájékoztatták a Bluetooth Special Interest Group (SIG) nevű szakmai szervezetet.

Hirdetés

A Wibree technológia hardverelemei a Bluetooth-chipeknél jóval kisebbek és kevesebbet is fogyasztanak. A SIG már be is jelentette, hogy a Wibree neve a jövőben Ultra Low Power (ULP) Bluetooth lesz. "A Wibree név, mivel a technológia része lesz a Bluetooth szabványnak, el fog tűnni" - jelentette ki Mike Foley, a SIG igazgatója.

A bejelentés meglepő, mert a Nokia tavaly októberben úgy mutatta be a Wibree-t, mint a Bluetooth lehetséges jövőbeni alternatíváját. "Olyan technológiát akartunk létrehozni, amelyik képes kiterjeszteni a Bluetooth képességeit. A Wibree-t probléma nélkül lehet integrálni a meglévő Bluetooth megoldásokba és ugyanazokat az antennákat is használja. A két technológia egyesítése bebizonyítja, hogy jól kiegészítik egymást" - kommentálta a döntést Harri Tulimaa, a Nokia licencelésekért felelős vezetője. A Wibree integrálásával az energiatakarékos Bluetooth készülékek, az Ultra Wide Band (UWB) technológiának köszönhetően a szélessávú adatátvitel, a Near Field Communication (NFC) technológia használatával pedig a eszközök együttműködése valósulhat meg.

"Így a Bluetooth-profil új funkciókkal és kiegészítőkkel bővülhet. A fejlesztések ellenére a Bluetooth készülékek továbbra is könnyen kezelhetők maradnak" - szögezte le Mike Foley. A Wibree előnyeit elsősorban a kétméteres távolságig terjedő adatátvitelben használják majd ki és a chipek akár egy éven keresztül is működhetnek fennakadás és újratöltés nélkül.

"Lehetővé válik majd például a mobiltelefonok vagy az MP3-lejátszók irányítása egy Wibree-chipet tartalmazó karóra segítségével. De a technológia ugyanígy felhasználható lesz az egészségügyi berendezésekben, játékokban, sport- és wellneseszközökben" - tette hozzá a SIG igazgatója. A Wibree Forum nevű szakmai szervezet szintén beleolvad a Bluetooth SIG-be. Mivel a Wibree Forum tagjai (Broadcom, Casio, Epson, Logitech, Nordic Semiconductor, ST Microelectronics, Suunto, Texas Instruments) egyúttal részt vesznek a Bluetooth SIG munkájában is, így várhatóan nem lesznek komoly fennakadások a fejlesztésben.

Az első Wibree-chipek specifikációit Tulimaa szerint az idei esztendő második negyedévére dolgozzák ki, az első chipek sorozatgyártása várhatóan 2008 második negyedévében kezdődhet meg.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. júl. 07. 14:46 | válasz | #3
nekünk otthon 2 számítógépünk van : egy laptop és egy asztali PC.Na és mivel van kapcsolatban?Wlan..ez az uj bluetooth nem tom mit akar kiváltani..külömben is..itt a lényeg azon volt hogy 2 méter és a tökély olyan jó.Nade mivan nagyob távolságnál?Hmm..
scorpeeon   "Rest in Peace scorpeeon" 
2007. jún. 18. 17:03 | válasz | #2
Gondoltam is, hogy ez lesz belőle. A jövőre gonolva akarták kiadni és gyengébb a bluetooth-nál is, nemtom mit vártak... WLAN-é a jövő, nincs mese.
2007. jún. 18. 13:50 | válasz | #1
hmmm fincsi :D