Sony Ericsson: mobil és konzol egyben?
2007. június 13. 13:04, szerda
A Sony és az Ericsson közös leánya egy konzol jellemzőit is magába foglaló mobil eszköz szabadalmát nyújtotta be a tengerentúlon, ám tagadja, hogy a PSP új változatát dobnák piacra.

Hirdetés

A Szabadalmi Hivatalhoz eljuttatott anyagban egy olyan mobil készüléket említenek, amely megbirkózik a konzolos játékokkal is, egyfajta átmenetet képezve a mobiltelefon és a hagyományos asztali vagy hordozható konzolok között. A hírre több megkeresés is érkezett a gyártóhoz, ám az mélyen hallgat a tervezett újdonságokról, illetve tagadja, hogy a közeljövőben egy PSP-mobiltelefon hibridet jelentenének be.

Merran Wrigley, a cég szóvivője a Reutersnek adott válaszában elmondta, hogy igyekeznek minden lehetőséget megvizsgálni, ám nem fognak olyan megoldásokat alkalmazni a mobiltelefonokon, amelyek lerombolnák a Sony által sikeresen felépített imázst.

Nem tagadta, hogy valamikor a jövőben szóba kerülhet egy játékokra is építő mobiltelefon kidolgozása, ám gyorsan hozzátette, hogy jelenleg nem állnak készen ilyen készülékek bejelentésére. Erre elmondása szerint addig nem is kerül sor, amíg valamilyen kompromisszumra kényszerülnek akár a mobiltelefon, akár pedig a konzol oldaláról.

A PSP esetleges új változatáról a Sony sem beszél, pláne nem egy olyan fejlesztésről, amely mobiltelefonos jellemzőket is magába foglalna. Egy ilyen megoldás létezését a Sony Computer Entertainment amerikai részlegének szóvivője sem tudta megerősíteni, míg a Sony Ericsson némileg bőbeszédűbb volt, igaz egy kissé eltérő termékkel kapcsolatban. Elárulták ugyanis, hogy egy csütörtöki, Berlinben megrendezendő eseményen egy képi és hangi jellemzőkkel egyaránt felruházott terméket mutatnak majd be, ám ezzel kapcsolatban semmilyen további részletet nem említettek.

Egyelőre tehát inkább csak a találgatások folytatódnak, igaz egy újabb bejelentés sem lenne váratlan, hiszen az Apple éppen most készül az iPhone piacra dobására az Egyesült Államokban.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. jún. 16. 07:16 | válasz | #20
Jajj már, miért kell mindent fikázni? :)
Én PC-s vagyok és jól elvagyok vele, minden f@szán fut. Van egy 6600-ás Nokiám, amin elindultak ;) az N-Gage-es játékok, és nagyon tetszett mindegyik, főleg a Tomb Raidert nyomattam vele. Most egy P3600-as Trinity-re váltottam telefon téren, azon sajnos majd másfajta játékok fognak csak elindulni, mégsem mondom rá azt hogy sz@r lenne. Az a baj, hogy ahány ember, annyiféle igény, és amire nincs igénye valakinek, azt jól lefikázza. Mindig a lehetőségeket kell kihasználni. Mivel imádok játszani, ezért én örülnék neki, ha lenne egy olyan telefon, amin elfutnak a PSP játékok is. Persze érintőkijelzős változatban. :)
2007. jún. 15. 23:57 | galéria | válasz | #19
Nem tudom, hogy keveredett ide a Konzol vs PC. Mindkettőnek megvan a maga előnye és a maga játékai.
Én a PC-s tábort erősítem, de volt X360 am is. Hát az 5 éves unokaöcsém jól szórakozott vele, de engem 1-2 játék kivételével nem mozgatott meg. Azok se az agyon magasztaltak közül valók voltak mint GOW vagy LP.
Kicsit visszakanyarodva a cikk témájához. SE fan vagyok. Csak azért nincs SE telefonom már mert egy PDA teló többet tud hasonló árért. Az SE meg nem gyárt ilyesmit...nagy hiba. Sajnos ez a tervük se fog meg igazán.
vax  
2007. jún. 15. 00:02 | válasz | #18
Hát ez érdekes mert a Samsung ilyen telefont már kihozott.
wolruf  
2007. jún. 14. 15:55 | válasz | #17
Jól elvagytok :)
Szintén pécés vagyok, nem csak felhasználói szinten, de...
Egy hete vettem meg a PSP-met, és nagyon tetszik. Úgy ahogy van jó. Nem hasonlítanám nGage-el, mivel az egy gyűszűnyi kijelzős erősebb mobiltelefon. Ebben valós, izmosabb 3D van. Érdemes megnézni a Vice City Storiest... Áll a padlón.
Japánban láttam az új, TV-s mobiltelefonokat, szintén elforgatható kijelzővel. Egyáltalán nem életképtelen az elképzelés, sőt! Brutális, ahogy a Docomo telefonjain ez meg lett oldva (nem, nem képen láttam, kézben nyomorgattam).
Igaza van azoknak is, akik konzoloznak, azoknak is, akik pécéznek. Jobban szeretem sokkal a PC-t, de láttam az X360 és a PS3 techdemóit, és ha ilyenek lesznek a játékok (majd), akkor nagyon durvák lesznek. És amit itt valaki lejjebb írt: nem kell hozzá majd vidkártyát se cserélni! Na ez az, amit a hajunkra kenhetünk PC-nél. Nemrég vettem x1950PRO-t, most még elég erősnek hat. Amiket a demókban látni, azt egy játék sem tudja (nem, egyik sem). Pedig a demo alapján már réééééég Crysis szinten kéne minden grafikának lennie. De mire kijön a Crysis, ez már kevés lesz. Ez van.
Fölösleges fikázni a legtöbb konzolost, úgyis ott figyeg legalább egy PC a környékükön, és tisztában vannak vele, hogy ha szövegszerkeszteni, táblázatkezelni, netezni, akármizni kell, arra a PC jobb.
Nekem nem jön be speciel a joypad, valamint a konzolos pl. autós játékoknál a kormány is valahogy teljesen máshogy működik, mint a PC-n. Ebből a szempontból a PC sokkal jobb (Logitech MOMO Force, Saitek X52 joy... ez konzolhoz nem lesz soha, mint ezt kiszolgáló játék sem valószínű (sajnos)).
Nem olvasom át mit írtam, lehet hogy teljesen értelmetlen :)
2007. jún. 14. 12:21 | válasz | #16
Nem az a buta aki konzolon játszik, hanem az, aki veri a mellét hogy ő a nagy konzolos hardcore gamer atyaúristen, és közben ilyeneket mond hogy pécén nem lehet jáccani. Lehet mindkettőn, mindkettő jobb bizonyos szempontból a másiknál, kinek a pap, kinek a papné, peace.
2007. jún. 14. 12:18 | válasz | #15
Nem a PC tehet arról hogy neked gyenge, buta géped van, és/vagy nem értesz hozzá, csak szüttyögni tudsz rajta. A konzolt a hozzád hasonlóaknak találták ki, lehet, hogy neked jobban megfelel mert kellőképpen le van butítva ahhoz hogy megértsd a működését, de ettől még nem feltétlenül lesz jobb.

Nekem is tetszik a PSP (és amúgy önmagában a konzolokkal sincs különösebb bajom attól függetlenül hogy egyikre sem költenék pénzt, csak az ilyen "pécén nem lehet játszani, a pécé nem játékra való, hülyepécések" típusú emebrkéktől nyílik ki a bicska a zsebemben) de nekem valahogy nincs igényem csilli-villi grafikára mondjuk a villamoson. Arra ott az otthoni PC, a nagy wide monitor és a kényelmes szék, arra meg hogy a metrón vagy a postán sorbanállás közben elüssem az időt valamivel, nekem teljesen jó a PDA-teló, ami egy farmerzsebbe kényelmesen belefér, rajta SNES játékok, Transport Tycoon deluxe és társai, webböngésző, MP3, divx lejátszó, és még telefonálhatok is vele, nem kell külön zseb egy újabb készüléknek. Ebből a szempontból szerintem érdekes lehet ez az ötlet, bár tényleg nem a SE találta fel a spanyolviaszt, viszont ötletes ez a forgatható kijelző.
2007. jún. 14. 12:17 | válasz | #14
És ilyet csak olyan embert mond, aki egyikhezsem ért fingnyit sem.
Megsugom hogy szervizeltem gépeket, gépmániás voltam és Xbox-ra váltottam. Akkor hülye vagyok a géphez mi?
p00h  
2007. jún. 14. 12:11 | válasz | #13
csak a beszűkültagyú kockák mondanak ilyet... Kb 10 éve voltam PC-s és most vettem meg az első konzolom... hogy miért? Mert kijön az egész 1 jobb vidkari árából ami fél év múlva megint csak medium-low graf futtatására lesz képes... A gépet fejleszteni kell legalább félévente ha mindig mindennel probléma nélkül akarsz játszani, aztán telepítgetni, patchelni, kompatibilitási gondokkal küszködni stb...
Szerinted az hülyébb aki vesz 1 konzolt 5 évre 1 jobb vidkari árából és nem akar ezekkel szenvedni? Csak leülök a TV elé, nem várok h bebootoljon a winfos, nem várok fél órákat töltögetésre, nem telepítek, csak berakom a lemezt és játszok... és ezt 5 évig egy jobb gép árának töredékéért? A gép meg ottvan mellé minden másra... Most akkor mondd meg miért vagyok buta...
zsozsa  
2007. jún. 14. 10:51 | válasz | #12
Ja, igen az előbbi az neked válasz.
zsozsa  
2007. jún. 14. 10:49 | válasz | #11
Vagy aki inkább játszani akar, mint a buta pc-vel szüttyögni..
Na megyek is, tolok egy kis Gears of Wart, ahelyett hogy buta emberek hsz-eire írogassak!
kvp  
2007. jún. 14. 10:15 | válasz | #10
"És játszottam psp-vel és marhajó kis masina, mikor a kezembe fogtam el se hittem h 1 ilyen kis szerkentyűbe ezt mindet össze lehet sűríteni... "

Volt mar ilyen, egy barkacsolo kedvu ember rakta ossze a ps2-eset ilyen mobil formaba. Csak a cd logott ki hatul minden iranyba, mert azt nem tudta osszenyomni. :-) Amugy meg:
http://www.vgcats.com/comics/?strip_id=236

A sony fele szabadalom pedig egy remalom, szerintem teljesen hasznalhatatlan az elgorgatott kepernyo, viszont ha egy sima psp-t felszerelnek egy erintokepernyovel, akkor onnantol siman hasznalhatova valik telefonkent is, csak megfelelo szoftver es egy gsm modul kell bele. Persze en csokkentenem a meretet, a kepernyo felbontasat megtartva, psp minit csinalva bole. (lasd nintendo gameboy micro)
2007. jún. 14. 09:49 | válasz | #9
Csak az használ konzolt aki túl buta a Pc-hez. A Sony "találmánya" csak azt mutatja, hogy a buta embert könnyebb megfejni. Sok sikert.
Iszonyat értelmetlennek találom azon vitatkozni, hogy melyik a jobb a PSP vagy az N-Gage. Mintha a köpetet és a turhát akarnám összehasonlítani gasztronómiailag. Jó étvágyat...
p00h  
2007. jún. 14. 08:33 | válasz | #8
én pont fordítva látom meg hallom... az ngage iszonyatnagy bukás volt, a psp viszont inkább csak nem szerepel jól, mert a ds-t jobban viszik ennyi... ngage-nek meg nem volt konkurenciája mégis befuccsolt...
És játszottam psp-vel és marhajó kis masina, mikor a kezembe fogtam el se hittem h 1 ilyen kis szerkentyűbe ezt mindet össze lehet sűríteni... Tény h másra nem igazán való, de akinek kézi kozol kell annak a legjobb vétel (persze a ds mellett)
m4G1c  
2007. jún. 14. 03:51 | válasz | #7
azokat a "fantasztikus" psp-ket sorra dobálják ki az ablakon, n-gage-et pedig elég sokan és aktívan használnak a mai napig. egyszerűen játékon kívül másra teljesen alkalmatlan a sonyék terméke.
talán úgy nyer értelmet a beszólásod, hogy egy sokfunkciós smartphone-t tényleg nem méltó egy psp-féle sz*rral összehasonlítani.
(tudom miről beszélek, használtam mindkettőt)
xen  
2007. jún. 13. 20:34 | válasz | #6
Nekem volt N-gage-em nem volt vele semmi gond. Abszolút élvezhető játékok voltak rá és a grafika sem volt ronda, sőt...
2007. jún. 13. 17:35 | válasz | #5
ha most én kitalálom hogy készítek egy zenelejátszós kb 8gb-s, konzolos, fényképezős,gps-es, mobiltelefont amivel tv-t is lehet nézni és lerajzolom akkor kapok rá szabadalmat???
L3zl13  
2007. jún. 13. 15:12 | válasz | #4
Jobb a grafikája és?
Attól, hogy a PS3-nak jobb a grafikája a PS1 még mindig konzol.

Az alapötlet egy mobiltelefon+konzol hibrid. A lényeg, hogy a kialakítása játékra lett optimalizálva. És ez igaz az N-Gage-re is. Tehát szerintem a Sonynak nem jár a szabadalom.
2007. jún. 13. 15:08 | válasz | #3
Mielőtt valami nagyot akarsz mondani, olvasd vissza, hogy konzolos játékokról van szó. Azokhoz képest egy N-Gage nudli. Kész vicc!

Remélem lesz majd ilyen szerkenytyű hamarosan.
schrank   "Rest in Peace schrank" 
2007. jún. 13. 14:52 | galéria | válasz | #2
a konzol azt jelenti hogy nem a 15 évvel ezelőtti minőségi játékok futnak rajta hanem a frissek azért egy psp-t nem illik összehasonlítani egy engédzsel
L3zl13  
2007. jún. 13. 14:19 | válasz | #1
Érdekes. A Sony vajon nem halott még a Nokia N-Gage-ről?