A csinos zseni lány és a kozmikus sugarak
2007. június 14. 13:17, csütörtök
18 évesen a legtöbb lány általában csak tűnődik, hogy mi fog történni vele ezután, de a skót Holly Batchelor már ennyi idősen levette a lábáról a világ tudósait. A tavalyi évben Rátai Dániel által letarolt Intel ISEF, fiatal feltalálók versenyén idén Holly tündökölt szerkezetével, ami a Földet elérő kozmikus részecskéket teszi láthatóvá az egyszerű szemlélődő számára is. Briliáns.

Hirdetés

Holly Batchelor, egy nem éppen átlagos edinburgi tini, aki 18. szülinapján elmondhatja magáról, hogy egy Föld-közeli aszteroidát neveztek el róla. A 3000 dolláros ösztöndíj és a szakmai elismerés mellett ugyanis ez is része volt ugyanis annak a díjnak, amit az Intel ISEF tudományos és mérnöki versenyen kapott tavaly nyáron kifejlesztett szerkezetével. 2006-ban Holly részt vehetett az Edinburghi Egyetem 6 hétig tartó projektjében, ahol a kutatókkal együtt tanulmányozhatta a felszínt megállás nélkül érő kozmikus sugarak záporát. A projekt alatt sikerült kifejlesztenie egy szerkezetet, ami a nagy és drága gépekhez hasonló módon vizuálisan elérhetővé teszi ezt a különös jelenséget.


A június elején Új-Mexikóban rendezett versenyre egy korábbi (British Association Crest Science Fair) kiállítás megnyerésével szerzett belépőt, de a meglepetéseknek itt nincs vége, hiszen a szakmát annyira lenyűgözte a fiatal lány elszántsága és tehetsége, hogy egy újabb hat hetes nyári gyakorlatot ajánlottak neki, ezúttal az angliai South Queensferry-ben. Sőt, hogy teljesen biztosítva legyen a jövője, a fizika szakon továbbtanuló lánynak jó előre felajánlottak egy teljesen finanszírozott posztgraduális kutatói ösztöndíjat az Egyesült Államokban a Harry Truman Alapítvány által.

A hirtelen besűrűsödő programjában szerepelt egy budapesti konferencia is, ahol személyesen faggattuk elhivatottságáról és fura találmányáról. A okos és csinos lány igen kommunikatív volt, és annak ellenére, hogy messze nem értettem a tudományos magyarázatokat, anélkül tovább sem engedett az interjú végeztével, hogy a szerkezetről készült magyarázó videót meg ne néztem volna.

SG.hu: Hogy neveznéd magad legszívesebben? Tudós? Feltaláló?
Holly: Mivel még iskolába járok, ezért nem mondanám magam tudósnak. Még! Egyszerűen élvezem a tudományt és ettől a meggyőződésemtől semmi nem tud eltéríteni, így szeptembertől el is kezdem egyetemi tanulmányaimat Skóciában fizika szakon.

SG.hu: Mivel most fejezted be a középiskolát, még élénken kell az emlékeidben élni a többi tantárgynak is. Hogy állsz az irodalommal és az egyéb humán területekkel?
Holly: Igazság szerint nem szerettem annyira az irodalmat, sem az egyéb nem-reál tárgyakat.

SG.hu: Hogyan kezdődött a pályafutásod? Mikor kezdtél el apró kütyükkel és nagy teóriákkal foglalkozni?
Holly: Kisiskolás korom óta leköt ez a terület és fontos volt, hogy a családom komoly tudományos háttérrel rendelkezik, így gyerekkoromtól kezdve belém ívódott. Az első komolyabb projektbe pedig szinte véletlenül kerültem.

SG.hu: Gondolod, hogy egy hozzád hasonló tehetséges gyerek számára is kritikusan fontos a megfelelő családi háttér? Mi lett volna, ha egy teljesen más környezetbe születsz?
Holly: Nem tudom elképzelni, hogy más helyre születve mi történt volna velem, de a megfelelő iskola mindenképp kiemelten fontos. Mikor kiderült, hogy érdeklődöm ezen dolgok iránt, akkor néhány tanár az iskolában felfigyelt erre. Odajöttek, látták hogy jól meg tudom oldani a feladataim, és kipróbálták mit tudok még. Nélkülük valószínűleg nem lennék most itt.


SG.hu: Mi volt az első lépés, ami már több volt, mint egyszerű érdeklődés a kedvenc tantárgy iránt?
Holly: Bekerültem egy skót egyetem hat hetes projektjébe, ahol komolyabban tudtam fizikával foglalkozni. Kíváncsivá tett, és érdekfeszítőnek találtam olyan dolgokat, tanulni, amik teljesen újak számomra. Ezután folyamatosan történtek a dolgok és a projekt egyik részeként kezdtem el foglalkozni a napból és szupernóva robbanásokból származó kozmikus részecskék mérésével.

SG.hu: Így jutottál el tehát a találmányodig. Mi is ez pontosan?
Holly: Igazából nem egy igazi találmány hanem egy fejlesztés. Már létezik bonyolultabb formában, de egy olyan szerkezetet oldottam meg egyszerű házi eszközökkel, ami képes a néző számára megmutatni a töltött kozmikus részecskék áthaladását a szerkezeten. A készüléket "felhő kamrának" hívják és semmi más nem kellett hozzá, mint egy műanyag akvárium, egy doboz, egy fémlap, drótháló, szárazjég, forró víz és pár egyéb kellék. A szerkezet egyszerűen összerakható és mindössze 40 fontból (kb. 15 000 forint) megvan. Az eredeti változat nagyon drága, tehát a célom az volt, hogy hasonló hatást érjek el, de olcsóbban.


SG.hu: Milyen praktikus haszna lehet ennek a szerkezetnek?
Holly: Mivel a célom az volt, hogy egy megbízhatóan működő szemléltető szerkezetet készítsek olcsón és könnyen, ezért egyértelmű, hogy iskolai feladatokra ez egy nagyon jó megoldás. Tökéletes bemutató eszköz, hiszen akár a tanárok is össze tudják állítani az osztályteremben. Az igazán fontos szerepe viszont az, hogy a látványos bemutató megtarthatja az érdeklődést a tudományok iránt az iskolások körében.

Nem tudom, hogy Magyarországon ez hogy működik, de a brit területen akik valamilyen tudományos szakot is felvesznek, gyakran elhagyják azt és másik utat választanak, mivel az érdekes részhez szükséges szemléltetőeszközök mind nagyon drágák. Az ehhez hasonló szerkezetekkel viszont akár a középiskolában is be lehet mutatni, hogy mit is rejt magában még ez a tudományág, milyen területek választhatók később.


SG.hu: Nem gondolod, hogy egy ilyesfajta gondolkodás és ilyen elkötelezettség mellett kimarad valami az életedből? Mennyire élsz másfajta életet a korosztályodhoz képest?
Holly: Nem! Egyáltalán nem tartom magam különbözőnek a többi fiataltól. Hokizni járok, énekelek a kórusban és szabadidőmben pontosan ugyanazt csinálom, mint a többi ilyen korú lány. Nem ülök állandóan a laborban, teljesen normális életem van.

SG.hu: A tudományos érdeklődésed miatt többet használsz technikai dolgokat a társaidnál?
Holly: Alapjában véve nem hiszem. Nincs semmi extra dolgom, ugyanúgy van számítógépem, iPod-om, mint a többieknek, de az tény, hogy internethasználat terén a nehézsúlyba tartozom. Használok természetesen mindenféle szolgáltatást is online, mint a MySpace vagy a Facebook.

SG.hu: Mik a terveid a távoli jövőre?
Holly: Miután elvégeztem az egyetemet egy újabb ösztöndíj vár, és biztosan a fizika valamelyik területén szeretném megállni a helyem. Nem tudom mi leszek még, de mondjuk kutató vagy oktató, talán űrhajós vagy atomfizikus. Igazából nem kell eldöntenem, mert később is nyitott lehetőségeket látok bármire. (korábban Holly divattervező szeretett volna lenni - a szerk.)

SG.hu: Számomra ez igen furcsának hangzik és talán ritka is. Nálunk évről-évre egyre kevesebben választanak természettudományos tárgyakat a felsőoktatásban. Egyes intézményekben volt olyan év, hogy nem is indult fizika szak, mert nem jelentkezett szinte senki.
Holly: Ó, ez szörnyű! Nagy Britanniában a reáltárgyak viszonylag népszerűek és sokan választják őket, a probléma szerintem inkább a nemek arányával van. Talán még mindig erősen fiús területnek tekinthető a fizika vagy a matematika. Ahová én megyek majd, ott például mindössze 5%-nyi lány van.


SG.hu: Ha jól tudom, akkor a versenyben ahol nyertél, ott is több volt a fiú.
Holly: A kategóriámban valóban 117-ből csak 33 lány volt, de a teljes programban körülbelül azonos számban képviselte magát a két nem. Érdekes, hogy a tudományos élet mélyvizében már kiegyenlítődött a nemek aránya, de az érdeklődés és az egyetemi jelentkezések szintjén még mindig nagy eltérés mutatkozik. Bár úgy látom, hogy az én generációmmal ez végleg megváltozik, de korábban más volt a helyzet.

SG.hu: Milyen jelentőséget tulajdonítasz az Inteltől elnyert díjadnak? Meghatározó lehet ez egész életedben?
Holly: Egyértelműen. Londonban is megnyertem egy kiállítás díját, de teljesen más, amikor egy nemzetközi, egész világ előtt ismert közegben teszem ugyanezt. Annyira csodálatos volt átélni, hogy számos nagy kaliberű döntős között bíráltak el és sikerült nyernem. Igazán meglepődtem.

SG.hu: Tehát egyfajta hírnévként kezeled? Való igaz, szépen csillog majd az önéletrajzodban.
Holly: (nevet) Abszolút. Komolyra fordítva, ez tényleg egy nagy segítség az előrehaladásban. A továbbiakban is tervezem, hogy részt veszek egyéb kiállításokon akár Angliában, akár Amerikában is. Az elnyerhető ösztöndíjak komoly előrelépést jelenthetnek majd.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
eax  
2007. jún. 25. 21:03 | válasz | #62
ugyanis a zsenik miatt fejlődött a technológia olyan szintre, hogy már mostanra szinte full tönkretettük a Földet...

Ime, az SG.hu antiphishing vedelme, a biob.zi neohippik. Utanozhatatlanok es hamisithatatlanok, jobb, mint egy DSA key. Nem akarjuk eladni oket a Verisign-nak? Egy rakas penzt kereshetnenk veluk.
Ronny  
2007. jún. 15. 19:59 | galéria | válasz | #61
aha, nemtudod láttad-e azt a South Park részt amiben a srácoknak fejtetűje volt. Néha azok a leghangosabb tiltakozók, akik a legnagyobb buzik, jelen esetben.
szombi  
2007. jún. 15. 17:21 | válasz | #60
úmmeg!!!!!!!
RealPhoenixx   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2007. jún. 15. 17:15 | válasz | #59
DawinD: :)

Inkabb a kakis pelusert :)
dawinD  
2007. jún. 15. 17:05 | válasz | #58
had vesszek össze énis valakivel a homokozólapátéééér :)
RealPhoenixx   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2007. jún. 15. 17:01 | válasz | #57
Upsz, elnezest ha Lindemann es tarsa veletlenul egy egy olyan szemely, aki semmit sem tud, mint a korabbi peldamban egy srac, akinek az egyik tanarom azert, hogy penzhez juthasson a korosztalyos kiiras miatt, atpasszolta a talalmanyat.
Nem tudtam, hogy ezen leirassal nehany szerencsetlen ertelmi kepessegu szemely lelkebe taposok, mint Lindemann es Immovable.

Bocsi sracok, ha ilyenek vagytok, nem konkretan rollatok irtam, de mint koztudott, akinek nem inge ......
RealPhoenixx   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2007. jún. 15. 16:53 | válasz | #56
Lindemann: hat igen, amit irtal teljes mertekben teged jellemez.
S ahogy elneztem az irasod meg olvasni sem tudsz, sajnallak.

Immovable: ugyanaz a szemely mint Lindemann, vagy egyszerre 2 hulyevel is gazdagodott a forum??

LOL -olvassatok el mit talalt fel illetve, hogy mirol szol a cikk.
Itt az 55 hozzaszolasbol alig paran tanultak csak meg olvasni, es minden egyebb szemely szerint a csaj egy feltalalo aki egy olyan dolgot talalt fel amit mar reges regen mas, de akkor itt mi is a talalmany?? LOL

Avagy ezekszerint ha valaki valamit megcsinal maskeppen, az mar feltalalo??

Lindemann es Immovable szerint akkor ha valaki agyagbol csinal kereket, az mar feltalalo, igaz hogy par ezer eve mar mas feltalalta, de hat az illeto feltalalo.
UUUUUU, tenyleg igazi magyar lennek ha olyan lennek mint ok, akik mas eszet es olvasokepesseget irigylik, es ezert csak ontik a suletlenseguket masra. THX

Keres: akkor szolj hozza a dolgokhoz, ha olvasni is megtanultal es ertelmezni is.
Csak mert nezni nem ugyanaz mint latni.
S olykor lehet olyan dolgot latni, amit nem is nezunk.

Megegy keres: azert nem kellene mast leszolni, mert jofeju de szegeny csaladbol valo gyermekeket segitene inkabb, mintsem atlagos intelligenciaju, de jomodu csaladbol valo kolkot (avagy olykor atlag alatti intelligenciaju pl: Lindemann es Immovable)

THX
Piel  
2007. jún. 15. 16:04 | válasz | #55
Nem igazán hiszem, hogy a lány szépségét emelték ki a cikkben, hanem inkább a tudományos munkásságát. Az hogy egy már meglévő szerkezetet egyszerűbb, hétköznapibb formában dolgozott ki már egészen más dolog. Nem újat talált fel. Mivel a tudományos (családi) háttere megvolt, ezért gondolom nem esett nehezére. Valószínűnek tartom, hogy a magyar fiatalok körében, ha meglenne a megfelelő támogatás, sokkal többre vihetnék! Nekünk is lehetnének újításaink, fejlesztéseink amik a világ előrehaladását szolgálják. Sajnos a fiatalok menedzselése is olyan mint Magyarország gazdasági helyzete. Mélyen a béka feneke alatt van. Jelenleg ott tartunk, hogy a gazdag vállalkozó csemetéje be tud jutni bárhová (még ha hülye is), a nem vagyonos családból származó meg mehet kondásnak. Nézzük csak meg Zsoltikánkat. Öt nyelvet beszélt, mert ő inteligens! Megdobtuk egy kis lével, hogy a nemzeti büszkeségünket legyezzük! A következményeket ismeritek. Pedig ha valakit érdekelne, hogy hány fiatal tehetség nem tud nálunk kibontakozni, nem itt tartanánk! Magyarország! ÉBRESZTŐ!!!
2007. jún. 15. 15:12 | válasz | #54
Realphoneixx, nem akarlak megbántani, de amiket leírtál az valami hihetetlenül jellemzi az egyéniségedet. (Bár nem használnám rád az egyéniség szót, ahhoz sajnos túl kevés vagy.) Szóval, hogy itt ebben az országban tényleg ennyire irigy emberek vannak, és egyszerűen segítőkészség, tolerancia, semmi! Ezekről a fogalmakról nem is hallott még a magyar nép, ahogy te sem. Ha valaki valamiben jobb mint én? Dögöljön meg! Több pénze van? Jobban él? Dögöljön meg! Mindenki dögöljön meg aki kicsit is jobb helyzetben van mint én. Akár megdolgozott érte akár nem...
És sokszor itt az SG-n is ez jön le. Lefikázod öcsém ezt a csajt, pedig kurva nagyot alkotott. Ja bocs! elfelejtettem, hogy te valószinüleg a pályázat kiíróinál is jobban tudod, mit csinált a csaj és mit nem.
Gondolom ha magyar lett volna a felfedező akkor istenítenéd. Az a jó, hogy az ilyen soviniszta emberek, mint te, nem viszik sokra az életben. A rossz oldala viszont az, hogy egész hátralévő életedben mocskolódni fogsz. De nem baj, csináld csak, legalább a csajszinak sikere van, és én ügyesnek tartom, attól függetlenül, hogy magyar-e vagy sem.
na szevasz
2007. jún. 15. 15:01 | válasz | #53
Az a baj hogy kikiáltották jó csajnak. Nem elemeznénk ki a csajt ha egy mezei csajról szólna a cikk de itt azzal csinálják a szenzációt hogy mennyire csinos pedig ezt lehet vitatni simán.
2007. jún. 15. 15:00 | válasz | #52
Nem tudom, én férfiakon csak azt nézem, h ápolt-e vagy nem.
Te is meleg vagy?

Csaba: kérdezni sem szabad? ha kellemetlen neki, úgyis támadással reagál.
2007. jún. 15. 14:57 | válasz | #51
Az unokatesója magyar azt mondta, szóval olvasni fogja a cikket így vagy úgy :)
BRobee  
2007. jún. 15. 14:15 | válasz | #50
Ez hihetetlen. Megjelent egy hír, miszerint egy lány felfedezett valamit, amiért díjat kapott nagy elismeréssel. Erre pedig Ti arra hegyezitek ki az egészet, hogy jó csaj-e vagy sem. Szánalmasak vagytok, menjetek vissza kapálni, túrni a földet...
jeec  
2007. jún. 15. 13:34 | válasz | #49
(She's just a )
Cosmic Ray Girl. :)
2007. jún. 15. 13:19 | galéria | válasz | #48
Te igazi magyar vagy, írigy és tudatlan! Gratula!
Nuki  
2007. jún. 15. 11:37 | galéria | válasz | #47
Tapasztalataim szerint ő még a szebbek közül való az angol lányok közül. :)
Bárcsak az összes magyar ilyen okos lenne :D
Alec  
2007. jún. 15. 11:16 | válasz | #46
ha a csaj ugyanúgy melózott napi nyolc órát akkor a haverod is elgondolkodhatna azon ki is a lusta
2007. jún. 15. 11:11 | válasz | #45
Hát nekem nem tetszik. Eléggé orosz feje van meg a teste is több ponton hibás van az a video ahol átmegy valami kapun hááát. X-lába van meg úgy össze van esve az egész. Lehet hogy UK-ban ez jó csajnak számít de nálam a léc alsó részét se koccolja le. Viszont akik nekem bejönnek egészen biztosan nem lennének képesek kitalálni ilyesmit szóval tényleg ügyes a csaj, le a kalappal!!! Sok akadállyal fog találkozni az életben ha a legtöbb tudós férfinél okosabb lesz!
assdf  
2007. jún. 15. 09:55 | válasz | #44
Nyilván a külső önmagában nem elég.
Tetszenek egymásnak, legyen jó az ágyban (sokan röhögnek ezen, de a válások 50% a szexen bukik el), és lehetőleg a belső tulajdonságai is legyenek meg. Utánna már minden csak együtmüküdés kérdése
fawcet  
2007. jún. 15. 08:49 | válasz | #43
Szerintem ez a lány korán letett az asztalára egy találmányt. Gratula!
Nekem tetszene, ha megismerkednék vele.
Egy jó kapcsolathoz nem elég a szépség önmagában a nőnek. Erre egy példa arra, hogy egyik haverom olyan lánnyal járt egy ideig ami után minden férfi nyálazni és irigykedni a haverra. Viszont pár hónap után szakított a lánnyal, mert lusta volt, nem tudott főzni vacsorát, mosni, ami havernak nem tetszett.
Most egy nála idősebb nővel van aki mindent megtesz a háztartásban ami kell neki. :)
RealPhoenixx   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2007. jún. 15. 08:46 | válasz | #42
Nah erre is csak LOL

A csaj nem talalt fel semmit, pont errol szol a cikk is, de mind1 -olvasd vegig
"csak applikalt"

A cikk meg sokkal inkabb azt mutatja, hogy a keleti-kozepkeleti regioban mennyire maskent mennek a dolgok, mint naluk.
Arrol nem beszelve, hogy latszik hogy fain anyagi korulmenyek kozt van a csajszi, legalabbis az itteni sokkal jobb feju tobbseghez kepest.

Vagy ha ugy gondoljatok hogy nem, akkor kerdem en: az itteni igencsak intelligens szemelyek es csaladjaik mikor tudnak ossze vissza a vilagban utazgatni mindenfele kiallitasra, etc??

Jah, a talalmanyokat illetoen pedig: volt mar nem egy olyan dolog, hogy egy szulo vagy tanar kitalalt valamit, megcsinalta, es mivel korosztalyos volt a nevezes, ezert felkaroltak valakit, aki esetleg csak ippenhogy megertette a dolgokat, de amugy onallo gondolata nem volt, s aki elvitte a versenyre az illeto "talalmanzat".
Az egyik volt sulimban egy tanar is ezt csinalta.
Majd osztozkodtak a penzen a diakkal "persze a diak az egyik kedvenc volt".

Feltalalok: tobbnyire csak szornyulkodni szoktam sokszor, hogy kiket neveznek feltalalonak *elnezest a nagyon keves kiveteltol, nem akarom oket bantani*.
Sajnos az ilyen un. igeretes szemelyek tobbnyire csak annyiban kulonboznek, hogy "mindamellett, hogy csak atlagos intelligenciajuak" jo anyagi korulmenyek kozott elnek (hangsulyozom, hogy tobbnyire, tehat tenyleg elnezest a nagyon de nagyon keves kiveteltol).
2007. jún. 15. 07:35 | válasz | #41
Mibol gondoljátok, hogy a lány nem olvassa az sg -t ? Ha már, róla írtak lehet előkapott egy szótárat.
Nem kéne bunkónak lenni.

(Az eszköz jelentőségét azért, ne túlozzuk el, oktatási célokat szolgál.)
További sok sikert kívánok Holly-nak.

2007. jún. 15. 03:18 | galéria | válasz | #40
kicsit plöttyedt, de az első képe alapján szájbaraknám.
2007. jún. 15. 01:24 | válasz | #39
És ha az, neked mi közöd hozzá? Amíg nem tágít, addig örülj!:)
2007. jún. 15. 01:05 | válasz | #38
Az a te homofóbiádról árulkodik, ha szerinted mindenki meleg, aki képes észrevenni a szép és a ronda férfi közötti különbséget. Angliában valóban jóképűbbnek tűnnek a férfiak, de szerintem inkább Hollywood idealizált férfiképe miatt, ami nyilván főleg az angolszász ideált mutatja be. Egyébként láttam én már szép angol nőt is, hajaj, bár négyzetméterre eső számuk talán tényleg kisebb, mint otthon.
asas01  
2007. jún. 15. 00:00 | válasz | #37
"ugyanis a zsenik miatt fejlődött a technológia olyan szintre, hogy már mostanra szinte full tönkretettük a Földet... "

Akkor te mi a f*szt keresel itt az interneten, a kőházadban, amiben van víz , elektromosság és fűtés? Húzzál 1 ámis családhoz ha nem tetszik a technika, nem gondolod hogy egy pöppet álszent vagy?
Rip  
2007. jún. 14. 22:46 | galéria | válasz | #36
Más, hogy mit jelent hagyományos értelemben, és hogy mit jelent a tudományos nyelvben.
2007. jún. 14. 22:43 | válasz | #35
Meg is adnád, mi?
Ronny, ezt már nem mosod le magadról..
2007. jún. 14. 22:38 | válasz | #34
Igen, és angolul a szarvas az a shit iron... gondolkozz már
fizik  
2007. jún. 14. 21:38 | válasz | #33
ööö..lehet az én angol tudásom sekélyes de a nem a FOG jelenti a ködöt?
emlékeim szerint a CLOUD az felhő

sztaki szerint:
felhő cloud
felhős clouded, cloudy, overcast
etc.

és tényleg nem kötekedni akartam.
2007. jún. 14. 21:10 | válasz | #32
"A készüléket "felhő kamrának" hívják"

jjjjáááááájjjjjj gyerekek, ha fordítotok valamit legalább tudnátok hogy mit!
cloud chamber = KÖDKAMRA

http://hu.wikipedia.org/wiki/Ködkamra
http://www.npp.hu/erdekesseg/kodkamra/kodkamra.htm
Ronny  
2007. jún. 14. 20:58 | galéria | válasz | #31
miért? kell a számom?
Ronny  
2007. jún. 14. 20:58 | galéria | válasz | #30
ezzel csak annyit akartam mondani, hogy azért velük se baszott ki annyira a természet.
Visor  
2007. jún. 14. 20:29 | válasz | #29
Nagyon úgy fest hogy az, szerencsétlen...No Comment!!!
GVG  
2007. jún. 14. 20:03 | galéria | válasz | #28
nem kicsit..nagyon
2007. jún. 14. 19:36 | válasz | #27
2007. jún. 14. 18:06 | válasz | #26
Ne, rombold le a mítoszt.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. jún. 14. 17:59 | galéria | válasz | #25
És az mitől ellensúlyoz?
Ronny  
2007. jún. 14. 17:39 | galéria | válasz | #24
viszont ezt a nyugatiak azzal tudják ellensúlyozni, hogy az ottani férfiállomány sokkal helyesebb(mondom ezt férfiként).
2007. jún. 14. 17:38 | válasz | #23
Apuci szép munkát végzett és hiába... a lányok vagy okosak és csúnyák vagy szépek, de buták
pex  
2007. jún. 14. 17:13 | válasz | #22
A kozmikust is mutatja. De ha egy testesebb ember melleall, mar attol is megkergul, annyi mindent mutat.
2007. jún. 14. 17:11 | válasz | #21
Blokkolnám, szódával elmegy
Cnut  
2007. jún. 14. 17:02 | galéria | válasz | #20
Ömmm, én már láttam ilyet a csodák palotájában... Arra is az volt írva h a közmikus részecskéket mutatja és pont ilyen csíkokban látszottak. Valami kamra volt túltelítve gőzzel asszem... Becsaptak?
pex  
2007. jún. 14. 16:52 | válasz | #19
Ez egy tok jo dolog, en is ismerek olyat aki hazilag csinalt hasonlot. Bar amit latni rajta, az nem feltetlenul kozmikus sugarzas, hanem altalaban a kornyezetbol ered. Bar magyarban a cloud chambert nem 'felhokamranak' hanem ködkamrának szoktak hivni.
Sadist  
2007. jún. 14. 16:16 | galéria | válasz | #18
Akkor ugye önként bevonulsz egy barlangba, és mostantól csak kőbaltát és szakócát fogsz használni, nehogy tönkretedd a Földet.
kvp  
2007. jún. 14. 16:16 | válasz | #17
Aranyos a lany es aranyosak a szerkezetei is. Hasonlokkal indult annak idejen a kutatas es ma mar akar otthon is el lehet kesziteni oket... A szerkezetek mukodeset a legtobb a temaval foglalkozo konyv leirja, de hazilagos ezkozokkel elkeszitve sokkal mulatsagosabbak. A kapu pedig tokeletes demonstracios ezkoz, meg ha nem is teljesen realista (tul lassan mozog a fenycsik). Viszont sokkal egyszerubbek ezek a megoldasok, mint mondjuk egy fold ala temetett hatalmas nehezvizzel teli tartaly, ahol ugyanugy a kis felvillanasokat keresik, csak sokkal gyengebb ereju reszecskekhez. Hasonlo elvet kovet a magyar pille is. A urallomasokon regebben hasznalt sugarzasmero zsele pedig hasonlo a kodkamras megoldashoz, abban tokeletesen meg is maradnak a reszecske nyomok.
2007. jún. 14. 15:33 | galéria | válasz | #16
elég látványos az a "porcukorszóró" szerkezet (de hol kell betenni a fánkot ? )
a villogó ajtófélfa meg az a hétszegmenses kijelzővel felszerelt cucc már annyira nem
senoy  
2007. jún. 14. 15:17 | válasz | #15
Ha zsenik nem lennenek,akkor most nem fikazhatnad itt a zseniket. :)
Es az,h mire hasznaljak masok az talalmanyokat,az nem a feltalalojan mulik.
Az atombombat sem a keszitoik akartak hasznalni,hanem a kormany.

Egyebkent meg telleg csinos a csaj.:)
2007. jún. 14. 15:15 | válasz | #14
Helyes lany es a lenyeg h vidam es mosolyog!!!:)
Van angliaban is sok nagyon szep lany,csak foglaltak v vmi baj van veluk lusta nyalas kenyes siros kurvak stb stb..
De nagy resze tenyleg ronda diszno allat ... buuu
Sadist  
2007. jún. 14. 14:59 | galéria | válasz | #13
Ehehe, nem voltál te még Angliában, ott a legtöbb nő ronda, mint a lőtt seb. Onnan is tudtuk, hogy visszaértünk Magyarországra, hogy hirtelen mindenfelé csak jó csajokat lehetett látni.
2007. jún. 14. 14:52 | válasz | #12
jellemzően irigy magyar kommentelők szevasztok :)
2007. jún. 14. 14:46 | válasz | #11
hát ilyen képekből nem lehet megmondani h csinos e, viszont ha lenne egy fürdőrucis kép...
2007. jún. 14. 14:33 | galéria | válasz | #10
Szetm is!
Ja és riszpekt meg minden, télleg okos kiscsajszi, hajrá csak így tovább!!!!
2007. jún. 14. 13:59 | galéria | válasz | #9
szerintem aranyos :) és igen, csinos is :D
hiftu  
2007. jún. 14. 13:55 | galéria | válasz | #8
1. Nem a találmányok teszik tönkre a Földet, hanem az anyagi érdekeiket védő emberek/társaságok. De ez egy másik történet.
2. Szerintem baromi jó szerkezett hozott össze a kiscsaj. Olcsó(!), szemléletes és érdekes.
3. Azt hallottam, hogy az angol nők (nem mindegyik) nagyon igénytelen is tud lenni. Ahhoz képest (Nekik!) az a csaj főnyeremény! (Persze itt keleten magasabban van a léc.)
2007. jún. 14. 13:54 | válasz | #7
Az atombomba feltalálója is zseni volt.

Erkölcs és értékrend szempontjából lehet valaki zseni és őrült. Intelligens lány, nem értékeli túl a találmányát. Szerintem az általa elképzelt űrt be fogja tölteni.

Adjunk neki időt, később még lehet nagy dolgokat is fel fog találni.
2007. jún. 14. 13:50 | válasz | #6
"ugyanis a zsenik miatt fejlődött a technológia olyan szintre, hogy már mostanra szinte full tönkretettük a Földet..."

Azért ne a sportot hibáztassuk, ha valakit szétvernek egy bézbólütővel.
2007. jún. 14. 13:47 | válasz | #5
Szerintem nem a zsenik találmányai teszi tönkre a földet hanem mag az ember... Tehát van egy új találmány és biztos meg találja a módjot arra, hogy ártson vele. A számítógép is megkönnyíti az életünket, igazából mi tehetünk arról, hogy a régi gépeket ksi mértékben hasznosítják és a szemét lassan ellep minden várost.
2007. jún. 14. 13:40 | válasz | #4
mert ez angol?:O nem olvastam a cikket...:)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. jún. 14. 13:40 | galéria | válasz | #3
Hát egy átlagos angol nőhöz képest eléggé az. Átlagos angol nőtől, sztem a legtöbb magyar férfi sírva menekülne, mert néha olyan randák :)
csgj  
2007. jún. 14. 13:37 | válasz | #2
én sosem akartam zseni lenni, és nem tudom irigyelni a zseniket... de sajnos teljes mértékben tisztelni sem tudom őket... ugyanis a zsenik miatt fejlődött a technológia olyan szintre, hogy már mostanra szinte full tönkretettük a Földet... De azért gratulálok a csaj ösztöndíjának meg stb...
2007. jún. 14. 13:30 | válasz | #1
ööö ez sztem nagyon nem csinos... mind1, lehet,hogy Daninak bejön:)