Kövérebb lesz az európai Mars-járó
2007. június 14. 12:41, csütörtök
Az ESA tagállamok felhatalmazták az európai Mars-járón dolgozó csapatokat egy bővített fejlesztési koncepció felmérésére, mellyel 2013-ban elvileg egy 205 kilós robot indulhatna a vörös bolygóra.

A most felvázolt koncepció nagyobb és jóval költségesebb az űrügyekkel foglalkozó miniszterek által 2005-ben elfogadott eredetinél. A 650 millió eurós "alapváltozat" szerint egy orosz Szojuz rakéta emelte volna a magasba az ExoMars rendszert, melyben nem szerepelt a tudósok többsége által hőn áhított különálló "időjárási állomás" a GEP (Geofizikai és Környezeti Csomag). A 205 kilogrammból a GEP 30-at képvisel, a többi, fedélzeti tudományos műszer 16,5 kilogramm. A koncepciót egy különleges leszállást segítői technikával is ellátták, ami egy hatalmas légzsákot jelent. Ahhoz viszont, hogy mindezt pályára állítsák már nem elég a Szojuz, mindenképpen egy Ariane 5 vagy egy Proton rakétára lesz szükség.


A kibővített fejlesztési szakasz lehetőségéről a tagállamok és az űrügynökség képviselőinek héten tartott találkozóján született meg a döntés, ami még mindig függvénye a fejlesztők által adandó végső költségvetéseknek. A hosszas tárgyalások így sem teljesítették a tudósok és a tervező csapatok összes kiegészítési javaslatát. Kimaradt a bővítési törekvések egyik sarkalatos pontja, a különálló, Mars körül keringő űregység, ami a Mars-járó által begyűjtött adatokat továbbította volna a Földre. A tudósok azért szerették volna ezt a megoldást, hogy ne függjenek az amerikai, esetleges orosz vagy kínai műholdaktól az ExoMars adatainak megszerzésekor.

Az új csomaggal mindenesetre elérték azt, hogy az ExoMars érkezésekor az azonnali belépés helyett ha szükséges, parkolópályára állhasson, amennyiben a bolygón uralkodó időjárási viszonyok nem megfelelőek számára. Ezzel egyrészt biztonságos körülmények között vészelheti át a felszínen igen gyakran tomboló porviharokat, másrészről pedig alkalma nyílik a légkör tanulmányozására, és nem utolsó sorban a földi irányítás is finomra hangolhatja a leszállást.

Magát a Mars-járót az EADS Astrium fejleszti brit központjában, ahol már egy tesztpályát is megépítettek az űrjármű mozgási képességeinek felmérésére, illetve az önrendelkezésű navigációs szoftver tesztelésére. A cég ExoMars projekt vezetője, Mark Roe örömmel konstatálta a súlybeli előrelépést, elmondva, hogy így szinte biztos hogy a hatkerekű változatnál maradnak, csupán a pontos elrendezést kell még kikísérletezniük. Ennél azonban jóval nagyobb feladatnak ígérkezik a rakomány elrendezése és a kommunikációs oldal kivitelezése. Múlt héten a Thales Alenia Space sikeresen tesztelte leszállást biztosító légzsák-technikáját is, ami első ránézésre egy hatalmas ülőpárnára emlékeztet, viszont már tökéletesen alkalmas a felhizlalt ExoMars felszínre juttatására.


Az ESA továbbra is keresi az együttműködési lehetőségeket az orosz szövetségi űrügynökséggel, a Roszkozmosszal. Több orosz tudós már amúgyis érdekelt a műszerek fejlesztésében, Európa azonban egy csereügylet keretében szeretne egy Proton rakétát is megszerezni az orosz féltől. Hogy mi a cserealap, arról még nincsenek információk.

Az elkövetkező hónapokban az érdemi munka helyét átveszi a számítgatás, a fejlesztő csapatoknak ugyanis pontos költségvetési terveket kell készíteni a kibővített koncepció jegyében. A szakértők szerint ez több tízmilliós, de akár néhány százmilliós költségnövekedést is jelenthet, melyekről egy novemberi tárgyalássorozat keretében fognak dönteni. Tehát elméletileg még változhatnak a dolgok, hiszen nem biztos, hogy a tagállamok mindent megengedhetőnek fognak találni.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. jún. 17. 13:43 | válasz | #27
az uniós zászló jó ötlet
L3zl13  
2007. jún. 15. 13:49 | válasz | #26
Űrfűnyíró :D
2007. jún. 15. 11:31 | válasz | #25
Engem az alsó része egy kerti traktor motorházára emlékeztet, csak ez be van nikkelezve.
Vorpal  
2007. jún. 15. 01:20 | válasz | #24
"Kövérebb lesz az európai Mars-járó" - ahogy az európaiak is egyre kövérebbek,D

De félre a tréfát - remélem nem jön el az idő soha - amikor nemzetek kolonizálják majd a bojgókat és háborúzni fognak a területekért - pedig ez nagyon ugy néz ki - az uj terület az uj nyersanyag létkérdés ma - reméljük felnövünk majd és az első ürkolónia már egy egyesülő emberiségé lesz.
2007. jún. 14. 22:09 | válasz | #23
jó az orosz rakéta de a csere bere nem jó ... kp ban nem lehet egy ilyen rakettát venni ?:D
szerintem pofásabban néz ki ez a jármú mint a nasa-é
kíváncsi leszek arra hogy az első telepesek mit fognak csinálni ezekkel a kis szerkezetekkel , talán unokáik távirányítós autónak fogják használni de valószinű a arsi múzeum 1. kiálított tárgyai elsznek de ezen kár gondolkozni mert akkorára már az unokáink unokái is föld alatt lesznek :D
Clarke  
2007. jún. 14. 21:17 | válasz | #22
Szerintem ők is ettől félnek, ezért akarnak Protont
"Európa azonban egy csereügylet keretében szeretne egy Proton rakétát is megszerezni az orosz féltől."
L3zl13  
2007. jún. 14. 21:15 | válasz | #21
Nem olyan rossz az az Ariane. Ráadásul 2013-ig még lesz pár kilövés. És ha rossz lesz addig a statisztikájuk, akkor csődbe megy az Arianespace mielőtt eljutnánk a cucc fellövéséig.
2007. jún. 14. 21:02 | válasz | #20
"Ahhoz viszont, hogy mindezt pályára állítsák már nem elég a Szojuz, mindenképpen egy Ariane 5 vagy egy Proton rakétára lesz szükség."

Megcsinálják aztán felrobban az ariane...
2007. jún. 14. 21:01 | válasz | #19
Tömegszer kisgé.
g=gravitációs gyorsulás jele
G=súly jele, avagy Fs
2007. jún. 14. 20:27 | galéria | válasz | #18
Nnna, a marslakók majd azt hiszik, hogy mi is 6 kerekű és 3 szemű platnis izék vagyunk. Már ha ők saját képükre építik a robotjaikat. :DDD
kvp  
2007. jún. 14. 16:26 | válasz | #17
"Engem az 5-ös robotra emlékeztetett első ránézésre a "feje""

Mar a masik kettonek is ilyen volt, csak ket szemmel. De az eredeti design a lunohod is hasonlo volt, csak ott a ket szem meg a testen volt, mint kesobb a sojourner-nel. Hiaba, amiota az szovjetek robotja maszkalt a holdon (meg az amerikai holdraszallas elott) nem sokat fejlesztettek ezeken a robotgeologusokon. Nekem azert tetszenek, az esa-s design pl. egy regi amerikai kenyerpiritora hasonlit.
csibra  
2007. jún. 14. 15:30 | válasz | #16
Engem az 5-ös robotra emlékeztetett első ránézésre a "feje" :)
2007. jún. 14. 14:52 | válasz | #15
tényleg nagyon jó alakja van neki,hasonlít 1 homokfutó szerkezetéhez,a fantáziám meg határtalan szal tök kényelmesen el tudna benne férni az ember így a képen,persze ez nem reális,de télleg nagyon jól néz ki
2007. jún. 14. 14:04 | válasz | #14
"akkor kiforrott a egy technológia ha már küllemre szép"

Főleg, mivel ha valami küllemre szép, általában alapban "modernebb" (vagy ahogy te mondtad, kiforrottabb) hatást kelt. Alapos agyanúm, hogy ez is szerepet játszott, amikor a conception art-ot készítették.
2007. jún. 14. 14:03 | válasz | #13
Jól van na, ebben a barmi melegben nekem is túlhevülnek az áramköreim...De abban igazam van, hogy a mérleg nem ugyanazt mutatná a két bolygón, mert ugye más erővel nyomódik le.
L3zl13  
2007. jún. 14. 14:00 | válasz | #12
Látom közben magad is észrevetted... :)
L3zl13  
2007. jún. 14. 13:59 | válasz | #11
funkybacsi, hogy te mekkora baromságot írtál. A súly egy erő, és a mértékegysége N. A kg a tömegmérték. Fizikaóra általános iskola. stb stb...
2007. jún. 14. 13:58 | válasz | #10
Nagyon csinos kis cucc. Csak így tovább, ESA!

Uniós zászlót a Marsra ;-)
2007. jún. 14. 13:58 | válasz | #9
Hát ezt most én is jól elb...tam. Szóval tömeg=kg, súly=N

Sorrí
2007. jún. 14. 13:54 | válasz | #8
L3zl13, hogy te mekkora baromságot írtál...fizika óra, ált. isk.: A súly és tömeg mióta egy és ugyanazon dolog? Az igaz, hogy a tömeg, nem függ a gravitációtól, de legjobb tudásom szerint a kg az súly és nem tömeg. Viszont a súly igenis függ a gravitációtól, mert tömegszer NAGYGÉ, tehát ha a Marson más a gravitációs gyorsulás, mint a Földön, akkor ott mást mutatna a mérleg, ha ráállna a kis szerkentyű...Understood?
haxy27  
2007. jún. 14. 13:50 | válasz | #7
Ja jol néz ki de szerintem valami napelem takaritógépet szerelhetek volna rá. Meg egy olyan robot kart amivel megtudja sajátmagát javitani.
L3zl13  
2007. jún. 14. 13:32 | válasz | #6
Ugyanannyi kilósak a Marson is, mint a Földön. Tekintve, hogy a tömeg nem függ a gravitációtól.
A spirit és az Oppurtunity olyan 180 kiló körül vannak tudtommal.
mrzool  
2007. jún. 14. 13:12 | válasz | #5
Tök véletlenül nem mennek el egymás mellett, eléggé ki van számítva ezeknek a pályája. Mellesleg nem egyszer fényképezték már le egymást az egyes orbiterek, 80-100km távolságból. Felismerhetők a képeken.
Balu0  
2007. jún. 14. 13:01 | galéria | válasz | #4
GO ESA GO !

Figyelitek ezt a képet ! Ennek az izének formatervezése van ! Végre egy kicsit adtak a küllemre.. azt szoktam mondogatni, akkor kiforrott a egy technológia ha már küllemre szép, én nme csak praktikus.... kifejezetten tetszik ennek a külleme :D

Voronyezes: nem valószínű hogy megtörténik.. annak ellenére hogy a Mars kisebb a földnél száraz felülete 3xszor akkora mint a földé.. ugye itt nálunk vannak óceánok... szal itt is igaz néha a kisebb a nagyobb :D
year  
2007. jún. 14. 12:59 | galéria | válasz | #3
A Spirit és az Opportunity hány kilósak? Természetesen a Földön :)
2007. jún. 14. 12:56 | válasz | #2
a végén több lesz a Marson a műhold mint a Földön az emberde nam baj az,csak így tovább.
am kíváncsi lennék h mennyire sz*rnák össze magukat az emberek a központban,amikor 2 műhold tök véletlen elmegy egymás mellett monnyuk 3-4 kmre és felveszik egymástpersze rájönnének,e azt a pár másodpercet megnézném h wtf
na mind1,csak így tovább!!!
L3zl13  
2007. jún. 14. 12:53 | válasz | #1
Hajrá ESA! Húzzatok bele, mielőtt az amcsik kimérik maguknak a telkelet a Marson...