Bejegyezték az új Vodafone-céget
2007. június 11. 23:59, hétfő - Forrás: Napi Online
A Vodafone International Holdings B.V. egyedüli részvényesként 20 millió forinttal megalapította Budapesten a Vodafone Operációs Központ Magyarország Zrt.-t - derül ki a cégbírósági adatokból.

Hirdetés

Ez lesz az a vállalkozás, amelynek keretében a csoport pénzügyi folyamatait kezelő szolgáltató központ működik majd, s amely idővel 700 főnek biztosít munkát. A Vodafone ennek érdekében körülbelül 9 milliárd forintos beruházást hajt végre a következő egy-két évben. A társaság egyébként 1999 óta van jelen Magyarországon, eddigi befektetései meghaladják az egymilliárd eurót, dolgozóinak száma pedig az 1300-at.

Beck György, a Vodafone Magyarország Zrt. vezérigazgatója májusban már jelezte, hogy az új központ a mobilcégtől független, külön jogi személyként működik majd. A cégbírósági adatok szerint a társaság fő tevékenységei között számvitel és adószakértés szerepel, de megtalálható még a szoftverkiadás éppúgy, mint az adatfeldolgozás vagy az adatbázis-tevékenység is. Az új cég vezető tisztségviselői között (igazgatósági tagként) szerepel Beck György, s - a külföldi tulajdonú vállalkozásokra nem jellemző módon - a többiek is magyarországiak. A társaság felügyelőbizottsága már nemzetközibb, itt a németországi és hollandiai tagok mellett felbukkan Bod Péter Ákos egykori ipari miniszter, volt MNB-elnök.
Kapcsolódó linkek
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás