Látogatóik követésére köteleznék a torrentoldalakat
2007. június 9. 15:13, szombat
A jó ideje magát megvédeni igyekvő TorrentSpy portált a bíróság arra kötelezte, hogy információkat tároljon el látogatóiról. Az oldal várhatóan megtámadja a döntést, mivel mindez ellenkezik szabályzatukkal.

Hirdetés

A Cnet arról számolt be, hogy a kaliforniai kerületi bíróság még májusban hozta meg a döntést az oldal látogatóinak követéséről. Az ítéletet csak most pénteken hozták nyilvánosságra, és ahogy az várható volt, máris jelentős visszhangot váltott ki. Az érintettek attól tartanak, hogy az összes fontosabb torrentoldal esetében hasonló döntések születhetnek, ami a letöltő és tartalmaikat megosztó felhasználók nyomon követését eredményezné.

Mindez magába foglalná a naplófájlok készítését és eltárolását a felhasználók tevékenységéről, hogy pontosan mely aloldalakat és torrenteket tekintették meg, vagy töltötték le. Ez ellenkezik a portál szabályzatával, így várhatóan benyújtják a fellebbezést, amelyet június 12-ig kell megtenniük. Arra is felkészülnek azonban, ha ismét kedvezőtlen döntés születik és várhatóan korlátozzák majd az oldal elérését, hogy elkerüljék a súlyos konfliktus kialakulását saját felhasználóikkal. Lehetőségként merült fel az amerikai internetezők teljes kitiltása, mivel csak így előzhetnék meg a nyomon követést.

A TorrentSpy és több más oldal még tavaly márciusban került az MPAA figyelmének középpontjába, amikor pert indítottak ellenük a letöltések és a kalózmásolatok terjesztésének elősegítése miatt. Bár ezen oldalakon csak a torrentfájlokat tárolják, a Mozgókép Szövetség szerint ez már önmagában büntetendő, hiszen lehetővé teszik az illegális másolatok terjesztését.

A mostani döntést természetesen üdvözölte a szórakoztatóipar, ez szerintük jelentős mértékben javíthatja a fizetős szolgáltatások esélyeit. A másik oldal azonban élesen tiltakozik, hiszen ez az első alkalom, hogy bírósági döntés kötelezi a felhasználók tevékenységének naplózását.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. júl. 07. 12:35 | válasz | #32
Ja, csak az nem mindegy nekik, hogy a kalózok aránya 10vagy 90%
1488  
2007. jún. 11. 20:04 | válasz | #31
szánalmas...
úgyse jön össze nekik.
kalózok voltak vannak és lesznek.
Yfel  
2007. jún. 11. 18:39 | válasz | #30
Az sem az én bajom mert nem is Európában élek :o)

Persze teljesen igazad van, az amerikaiak megpróbálják mindenkire ráerőltetni a saját szerzői-jogi rendszerüket de egyenlőre egy ország sem hajlandó DMCA féle szigorításokat bevezetni.

A legtöbb ország ilyen jellegű törvénye már elég védelmet nyújt a szerzői jog-tulajdonosoknak ahhoz, hogy meg tudják védeni magukat és mindenki tudja, hogy Hülye KisKarcsit nem lehet 20 évre börtönbe vágni, mert letöltötte a Kill Bill-t. Ekkora ökörséget csak a Szabadság Álomországában lehet bevezetni.

Y
2007. jún. 11. 18:13 | válasz | #29
"Másrészt pedig nem Amerikában élek, úgyhogy nem zavar, hogy mi fáj az MPAA-nek"

Csak az a baj, hogy amit elér amiban az MPAA, azt szolgamód Európában is be akarják vezetni.
Yfel  
2007. jún. 11. 15:30 | válasz | #28
A Tor kliens a legkényelmesebb megoldás amit eddig találtam. Azzal el lehet érni a Torrentspy-t, végig lehet nézni a filejaikat és le lehet tölteni a néhány kb-os Torrent fileokat. Kicsit lassú, de ha az adblock-al együtt használod Firefox alatt akkor elég jó sebességet lehet vele elérni. a P2P torrent letöltéshez (amikor a több100 MB-os fileokat töltöm le) már a direkt internet kapcsolatomat használom, mert a P2P hálózatokat nem tudják annyira figyelni / bíróságon felhasználni. Ha pedig igen, akkor mindig lehet azzal védekezni, hogy nyitott volt a wifi-d.

Másrészt pedig nem Amerikában élek, úgyhogy nem zavar, hogy mi fáj az MPAA-nek.

Persze ehhez hozzá kell tenni, hogy minden olyan filmet ami tetszik megveszek DVD-n (kb 20-30 minden évben - ennél nem is szoktam sokkal több filmet letölteni)

Y
Lame  
2007. jún. 11. 10:30 | válasz | #27
Ja, ennyi az egesz. Azt meg monitorozzak nyugodtan :))
2007. jún. 11. 09:35 | válasz | #26
Mi NEM alkalmas illegális másolat terjesztésére? Mert ezek szerint az mind törvényellenes lenne?
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2007. jún. 10. 15:55 | galéria | válasz | #25
Nyilván nem kamerás, hanem dvdrip kéne. ^^
2007. jún. 10. 15:43 | válasz | #24
a nagy kiadók ha évente kettőnél több jó filmet gyártanának, és mondjuk nem 200 milliót áldoznának mindenféle nézhetetlen szar filmre, akkor nem lenne eza cécó...
2007. jún. 10. 14:50 | válasz | #23
Mondjuk nekem eszembe nem jutna soha kamerás felvételt letölteni, mert még a sávszélet is sajnálom az ilyesmire.

Ha már "lopom" a gyári dvd-s filmeket, akkor normális minőségben teszem, nem cseszek ki magammal, nem igaz?
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2007. jún. 10. 14:37 | galéria | válasz | #22
Pedig jó lenne több premier előtti film, a Transformerst is jó lenne most megnézni. ^^
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2007. jún. 10. 14:33 | galéria | válasz | #21
JBQA az MPAA-nak! Meg wcpumpát az ánuszukba!
2007. jún. 10. 11:31 | válasz | #20
Na, ebben teljesen igazad van.
qtpman  
2007. jún. 10. 10:56 | válasz | #19
hello!
láttam hogy írtad hogy proxyt használsz!
nekem van TOR kliensem ami állítolag a leggyorsabb megoldas de még igy is b@szott lassú nemtudsz vmi gyorsabb dolgot?
T0nk  
2007. jún. 10. 04:14 | válasz | #18
"Nemtom miért kell erölködniük ezen a téren"

Mert van kb 80 valahány éve egy biztos megléhetési forrásuk, amivel a semmiért kérhetnek pénzt, és kezd mindenki rájönni, hogy a semmiért nem kéne fizetni. Ezt nem hagyhatják, hisz akkor nekik is dolgozniuk kéne, az meg hogy nézne már ki.
2007. jún. 10. 02:39 | válasz | #17
Kimondhatatlanul egyetértek

De valljuk be, valamilyen szinten ugyanarról van szó.
bociub  
2007. jún. 10. 02:35 | válasz | #16
"ez szerintük jelentős mértékben javíthatja a fizetős szolgáltatások esélyeit."

Vagyis s smswebé a jövő.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2007. jún. 10. 02:32 | válasz | #15
"a Mozgókép Szövetség szerint ez már önmagában büntetendő, hiszen lehetővé teszik az illegális másolatok terjesztését." - az amerikai fegyverboltok pedig elősegítik a gyilkolást, mégsem zárják be őket. Abba viszont senki sem halt még bele, hogy torrentezett...
Yfel  
2007. jún. 10. 02:27 | válasz | #14
Engem nem zavar. Proxyt hasznalok a torrentoldalak eleresere.

Y
yann  
2007. jún. 10. 02:14 | válasz | #13
Milyen fizetős szolgáltatások is vannak? - nekünk szinte semmilyen. de nem is "ellenünk" lépnének fel hanem az amcsik ellen. nekik vannak kiépített fizetős legális csatornáik. használják azt, ne a torrentet: erre megy ki a játék. ezért lenne megoldás, ha az amcsikat ip alapján kiszűrnék. szóval ez is azon kevés alkalmak egyike, h jó magyarországnak, h kicsi és jelentéktelen.
Sadist  
2007. jún. 09. 22:53 | galéria | válasz | #12
"A mostani döntést természetesen üdvözölte a szórakoztatóipar, ez szerintük jelentős mértékben javíthatja a fizetős szolgáltatások esélyeit."

Milyen fizetős szolgáltatások is vannak? Úgy értem használható, akár Magyarországról is elérhető. Nem csak iPodra letölthető szarok, amiket már a kocsidban vagy a gépeden nem tudsz meghallgatni, mert annyira ügyelnek a másolásvédelmre.
2007. jún. 09. 22:49 | válasz | #11
golyót minden netzezőnek :D
2007. jún. 09. 21:16 | válasz | #10
"Az érintettek attól tartanak, hogy az összes fontosabb torrentoldal esetében hasonló döntések születhetnek, ami a letöltő és tartalmaikat megosztó felhasználók nyomon követését eredményezné."

Ez megint sima, háttértámogatás nélküli terror.
Megcsinálhatják, végigvihetik, sőt mi több, alkalmazhatják a módszert, csak éppen a valóságban nem sokat ér.
Minden létező aspektusban lehetetlen felelősségre vonni az ÖSSZES file-megosztót, torrentezőt, warezolót, mert nem létezik a szükséges kapacitás.
Csak a PrateBay-nek van 1.7 millió regisztrált felhasználója, a nemregisztráltak ennek sokszorosára rúghatnak, és akkor még szót sem ejtettünk a többi nagy trackerről, vagy a milliószámra működő kisebb (10 és 100K felhasználó közötti) oldalakról.

Az egyetlen, amit ezzel elérhetnek, hogy ráijesztenek az egyszeri emberre, aki ugye attól is retteg, hogy "mi lesz, ha az illegál Win-em fellép a netre, akkor jönnek a kommandósok meg a feljelentés".
Ami logikus lépés lenne, hogy a regisztrációt követően nyomon követik az extrémebb feltöltőket, ezzel rábukkanhatnának jónéhány érdekes emberre (pl. premier előtt lenyút filmek, ecetera), ellenben ezzel is csak ott vannak, ahol a part szakad.

Egy dologra jó ez, az pedig a következő: az emberekkel folyamatosan tudatják, hogy bizony a warez illegál, és hogy ők ezzel foglalkoznak, nem hajlandóak megtörni. Más értelme nincsen, hidra ellen bicskával vagdalkoznak.
2007. jún. 09. 20:34 | válasz | #9
Nah az is igaz :)
2007. jún. 09. 19:49 | válasz | #8
Szerintem egész egyszerűen csak pénzéhes majmok:)
2007. jún. 09. 18:09 | válasz | #7
Szerintem feltűnési viszketegségben szenved az a sok fasz akik ezeket a baromságokat kitalálják.
2007. jún. 09. 18:01 | válasz | #6
"Lehetőségként merült fel az amerikai internetezők teljes kitiltása, mivel csak így előzhetnék meg a nyomon követést."
Jó ötlet
Amúgy meg ez a kedvenc torrentoldalam, ne csesszék már el
Ajnasz  
2007. jún. 09. 16:59 | válasz | #5
Már létezik...
2007. jún. 09. 16:38 | válasz | #4
"Bár ezen oldalakon csak a torrentfájlokat tárolják, a Mozgókép Szövetség szerint ez már önmagában büntetendő, hiszen lehetővé teszik az illegális másolatok terjesztését."

ilyen alapon a 40 gigánál nagyobb winyók is illegálisak, hiszen alkalmasak filecserére..
ehhehe  
2007. jún. 09. 15:58 | válasz | #3
Nem lenne megoldás a szabad szoftverek mintájára a szabad zene/film? :D
Arthas   2003. 11. 17. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 11. 17. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 11. 17. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 11. 17. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 11. 17. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. jún. 09. 15:57 | galéria | válasz | #2
Nem fog összejönni nekik.
Amint köteleznek 1 oldalt megfigyelésre, hosszú jogi procedúra után, másnap nyílik egy másik oldal...:D

jety91  
2007. jún. 09. 15:28 | válasz | #1
Hát ha ez fog a magyar oldalakkal is történni, akkor nagy felháborodás várható....
Nemtom miért kell erölködniük ezen a téren