Visszavágásra készül az AMD
2007. június 9. 15:13, szombat
A kisebbik processzorgyártó tisztában van azzal, hogy az elmúlt egy évben romlott a helyzete a piacon, ám idén részesedésének ismételt növelésére készül. Júliusban újabb, 15-20 százalékos árcsökkentés várható.

Hirdetés

Henri Richard, az értékesítésekért és marketingért felelős alelnök a Reutersnek adott nyilatkozatában beszélt az idei évre vonatkozó tervekről, még a Computex alatt. Elmondta többek között, hogy az év vége előtt mindenképpen tovább szeretnék növelni piaci részesedésüket, mivel 30 százalék alatt nemigen beszélhetnek a monopólium megtörésének esélyéről. Ennek érdekében több fontos döntést hoznak majd meg, a részletek azonban egyelőre nem ismertek.

Az iSuppli adatai szerint 2006 végén 75 százalékot birtokolt az Intel, amely az elmúlt évtizedekben hozzászokott a fölényes vezetéshez és már ez az eredmény is némileg lesújtó volt számukra. A Core 2 elterjedés révén azonban az AMD arányát idén sikerült 20 százalékra visszaszorítani, ami azért is rendkívül fontos volt, mert a kisebbik vetélytárs 30 százalékról szövögetett terveket. Most azonban ők készülnek a visszavágásra és ennek érdekében hajlandóak ismét jelentős mértékű árcsökkentést végrehajtani.

A következő ilyen akcióra a tervek szerint július 9-én kerül majd sor. Az ikermagos Athlon 64 X2 chipek ára átlagosan 20 százalékkal esik majd, míg az egymagos változatoké 15 százalékkal. A belépő szintű Sempron processzorok szintén 15 százalékkal kedvezőbb árcímkét kapnak, ami tovább növelheti népszerűségüket. A lépést azonban gyorsan végre kell hajtani, hiszen a riválisnál érkeznek az 1333 MHz-es FSB-vel felszerelt Core 2 chipek és július 22-én az Intel is árat csökkent majd. Hector Ruiz, az AMD első embere ezzel kapcsolatban annyit jegyzett meg, hogy az óriási verseny ellenére meg kell törniük a monopóliumot, ehhez pedig mindenképpen 30 százalék fölé kell növelni saját piaci részesedésüket.

Az is biztos azonban, hogy a Barcelona kódnevű négymagos Opteronok megjelenésének csúszása komolyan visszavetheti a cég bevételeit. Külső források szerint a debütálást júliusról októberre halasztották, így a cégnek még nehezebb dolga lesz.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Rage47   2003. 11. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 11. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 11. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 11. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 11. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. jún. 13. 22:53 | galéria | válasz | #19
én is be akarok újítani, csak azt nem tudom, hogy most amd x2 vagy intel core 2 lenne jobb:S
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. jún. 11. 14:08 | galéria | válasz | #18
Tökremenni nem mehet, max felvásárolják.
JTBM  
2007. jún. 11. 12:36 | válasz | #17
Szuper, éljen a verseny. Remélem, az AMD azért túléli ezt az árcsökkentést, mert nem lenne, jó, ha tönkremenne...
2007. jún. 11. 10:01 | válasz | #16
A 900-as cerkás gépsárkányom mindenre elég! :)
2007. jún. 10. 21:26 | válasz | #15
Ahogy egyre olcsóbb a C2Duo úgy néha elgondolkozok, mi lenne ha inkább olyanra bővítenék? De könyörgöm, gyors keresésem alatt nem nagyon találtam olcsón (max 15e) olyan deszkát amivel tunningolni is lehet. Azért legalább fixálni lehessen a buszsebességeket, és külön lehessen állítani a proci buszsebességét. Valaki tud ilyen árban ajánlani. Többet nem adnék egy alaplapért. AMD-éknél pedig tudom, hogy van ennyiért ilyen. Hajrá AMD. A kis Jedi most tanul... :)
1Obi1  
2007. jún. 10. 20:30 | válasz | #14
Ez inkább a Sithek bosszúja.
lee56  
2007. jún. 10. 16:08 | válasz | #13
Remélem hasonló lesz a történet vége, és a birodalom összeomlik (najó de azér meggyengülhet) Hajrá lázadók
lee56  
2007. jún. 10. 16:05 | válasz | #12
Nemhát hogy a rohadás öjjön meg , én még 40 ropiér vettem a 3800+ x2-met közel 1 éve
dez  
2007. jún. 10. 15:49 | válasz | #11
(Az Erő legyen velük! :P Szükségük lesz rá...)
dez  
2007. jún. 10. 15:48 | válasz | #10
A Birodalom az Intel... Ez inkább a Jedi visszatér. :D
2007. jún. 10. 15:06 | válasz | #9
A64 X2 5000+ procit terveztem venni a közeljövőben, ha júliustól 34 helyett 27-ért megkapom a dobozost, az nem rossz hír.
2007. jún. 10. 14:53 | válasz | #8
A birodalom visszavág ?
2007. jún. 09. 20:39 | válasz | #7
de ciki... :D nem is 19 lesz a 21ből hanem kb 17. De senki ne szóljon be , én vettem észre.
2007. jún. 09. 20:37 | válasz | #6
Progi
|
Proci Látod a félreírást? :)

-20% az egész jó lesz.... mondjuk 21 helyett 19 lesz a x2 4200+ Ere meglátjuk mit szól Intel. A sempronokat meg lassan ajándékba adják majd az alaplapokhoz. Nem is értem miér tnem követik ezt a koncepciót.
2007. jún. 09. 20:30 | válasz | #5
Egyszer fent, egyszer lent.

Eljátszotta már az Intel is a hullámvölgyet, most az AMD csinálja meg.
Aztán majd megint jön egy helycsere.
chuck  
2007. jún. 09. 20:23 | válasz | #4
Milyen progikat árul az intel ? :)
Amúgy AMD-nek a folyamatos árcsökkentéssel max arra van esélye, hogy szinten tartsa magát, részesedést növelni ezzel nem fog.
Szerintem. :)
Mberke  
2007. jún. 09. 20:11 | válasz | #3
bocsi, most veszem észre gondolom a -20%-ra gondoltál!
Szócval elnézést a kirohanásomért:)
Mberke  
2007. jún. 09. 20:09 | válasz | #2
Te komyolan annak örülnél ha eltünne az AMD?!?!?!? Mindig megdöbbenek azon mekkora idióták vannak!!
Ha az AMD eltünne akkor nem nem lenne az Intelnek konkurenciája és vacak progikat árulna nagyon drágán!! A verseny nekünk fogyasztóknak mindig előnyös!!!
2007. jún. 09. 19:33 | válasz | #1
Ezaz :) 20%