ASUS-Intel szövetség egy új olcsó laptopért
2007. június 7. 19:11, csütörtök
A két gyártó a Computexen mutatta be közös fejlesztését, amelyet az OLPC olcsó laptopjának ellenfeléül szánnak. A 200 dollárba kerülő mobil számítógép kormányzatok és végfelhasználók számára egyaránt elérhető lesz.

Hirdetés

Az ASUS közleményéből kiderül, hogy az Eee PC névre keresztelt fejlesztés elsősorban azok számára készült, akik a fejlődő országok állampolgáraiként nem engedhetik meg maguknak komolyabb beruházást egy modern, erős és drága hagyományos asztali konfigurációba vagy laptopba. Ezen ugyan az OLPC már évek óta dolgozik, ám az ASUS és az Intel úgy véli, hogy életképesebb megoldással állhatnak elő, mégpedig a megszokott alkatrészekre és operációs rendszerre (Windows) építve.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Az Eee PC az Intel World Ahead programjában játszik majd kulcsszerepet, mégpedig a már korábban ismertetett Classmate PC mellett, amely szintén hagyományos komponensekből állt össze. Ez utóbbi Celeron M processzorra és Intel 915GMS chipkészletre épül, amelyet 256 MB DDR2 memória és 1, illetve 2 GB NAND flashmemória egészít ki. Az Eee PC hasonló összeállításban készül, bár itt mindössze annyit árultak el, hogy egy Intel mobil chip és lapkakészlet áll rendelkezésre, a memória 512 MB DDR2-400, a tárolókapacitásról pedig 4/8/16 GB flashmemória gondoskodik.

A hálózati elérésért 802.11b/g szabványú vezetéknélküli csatlakozó, a hangzásért beépített Hi-def audio kodek, a megjelenítésért pedig az Intel vezérlő felel. A kínálatot webkamera és 3 órás üzemidőt biztosító akkumulátor teszi teljessé, a készülék méretei pedig 22.5 x 16.5 x 2.1~3.5cm, súlya mindössze 0,89 kg.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a két gyártó pontosan mely országokat célozza meg a fejlesztéssel. Azt viszont már most jelezték, hogy nemcsak kormányoknak, hanem végfelhasználóknak is szeretnék értékesíteni a megoldást, ezzel igyekezvén kifogni a szelet az OLPC hálójából.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. okt. 05. 11:32 | válasz | #30
Nagy jó dolog lesz. Főiskolába is veszünk sokan.
kvp  
2007. jún. 09. 19:14 | válasz | #29
"Ellenkezőleg, én nem bírok 1280x800-ban dolgozni, főleg, hogy az asztalin megszoktam az 1280x1024-et."

Ez talan azert van, mert a 1280x1024 wide screen megfeleloje az 1820x1024 lenne. A 1280x800 4:3-as parja pedig a 1024x768. A 21 inches 4:3-as monitor meretbeli parja a 24 inches wide, nem a 21-es. Ez az asus laptop pedig valoszinuleg a 640x480-as vga wide valtozatat, a 800x480-at kapja. Pont illik a beepitett vga kamerahoz es a filmnezeshez. (a dvd-k ugyanis 720x480-asak) A regi 486-os laptopom is ilyen felbontasu es meretu, csak 4:3-as (640x480) kijelzot kapott, az egesz pont befer az ember mappajaba. Az altalam hasznalt thinkpad-ekrol ez mar nem mondhato el (pont akkorak mint egy mappa, tehat osszefogni meg lehet oket). Az eddig elerheto anyagok alapjan nagyon kellemes kis gepnek tunik. A kijelzo pedig egy 15x10-es foto meretenek tunik, ami pont egy a6-os papirlap (a4-es ketszer felbehajtva) meretenek felel meg. Adhatnak akkora kijelzovel, mint a fekete keret, de az a valtozat csak jovore varhato.

"az h az rtlkub meg ugy általában a magyar media még mindig 1950-es technologiát használ, kit érdekel? ugysem nézem."

A discovery-n multkor wide-ban adtak egy musort. Ez normal tv-n nezve olyan osszenyomottan bena volt, mint a 16:9-es tv-ken a szethuzott kep. Az emberek persze lustak a tv-n kapcsolgatni, vagy utaljak a fekete csikokat. Tehat fejlodunk csak lassan. (es nem kereskedelmi tv-k kell nezni, hanem a tematikus csatornakat)

"Ha az MS is akar ebből a kis laptopból 1 kis pénzt, beleégeti ROM-ba a "jólbevált" Win Mobil 5-öt, így "nem lesz gond" az oprendszerrel."

Ez egy x86-os azaz pc. Ezekre nincs winme5, csak winxp vagy linux. Remelem a driverek open source-osak lesznek, mert akkor a hivatalos linux-ban is lesz tamogatas, tehat rakhat az ember ra akar debian-t is. (nekem fontos hogy barkacsolhato legyen a gep)

Ha az a bovito slot tenyleg egy mini express card slot, akkor ebbe eleg sok mindent bele lehet majd pakolni az ssd bovitotol barmilyen pci-express 1-es csatoloval mukodo cuccig. (es akkor megvan a 4 usb port is, az express card ugyanis egy usb-t es egy pcie-1-es portot tartalmaz)

"Iskolákban el udod ezt a laptopot képzelni? A konnektor meg füstöl az elosztóktól."

Jobb helyeken van rendes fali csatlakozo minden asztalhoz, de ha nincs akkor sem nehez kiepiteni es ez a gep valoszinuleg nem eszik olyan sokat. Azokban az iskolakban van ertelme ahol a szulok meg tudjak venni. Alapvetoen annyiban van mint ket evnyi tankonyv es kibir legalabb 4 evet. (es akkor mar fenymasolni sem kell a tanarnak, a vga porttal pedig tud vetiteni a sajat geperol, az anyagot pedig az ora utan a diakok megkaphatnak wifi-n) Egyetemeken pedig nem kellene papirra nyomtatni a dolgozatokat, be lehetne adni email-ben. Ahol pedig nincs penz meg aramra sem es a szulok is szegenyek, ott jelenleg ugysem segit mar semmi, valoszinuleg megszuntetik az iskolat.

Mar csak egy dolog a kerdes: Mikorra varhato? Nekem ugyanis megeri azt a varhatoan 200 eurot amibe itthon fog kerulni. (ja, es van feketeben is, annak aki nem szereti ha latszik a gepen a kosz)
Caro  
2007. jún. 09. 10:38 | válasz | #28
Ellenkezőleg, én nem bírok 1280x800-ban dolgozni, főleg, hogy az asztalin megszoktam az 1280x1024-et.
Egyszerűen túl sok helyet elfoglalnak az eszköztárak, és alig marad hely a lényeges dolgoknak.
Ezért utálom a widescreent.
Nem beszélve arról, hogy hiába "wide", az asztali 17"-os monitoromon így is sokkal nagyobb az 1280x800-as tartalom.
2007. jún. 08. 22:10 | válasz | #27
"Iskolákban el udod ezt a laptopot képzelni? A konnektor meg füstöl az elosztóktól."
nálunk minden szék alatt konnektor van :P
Tetsuo  
2007. jún. 08. 21:24 | válasz | #26
Kurbli kéne bele
Ulkesh  
2007. jún. 08. 16:07 | válasz | #25
Aki a 4:3-as kijelzőt élteti, az nem igazán használja munkára a gépét, csak játszik vele.. (gondolom én)
Mivel az összes komolyabb program úszómenüket használ, amiket 4:3-on használni rémálom, mert eltakarják a munkaterületet. Wide-on szépen el lehet osztani mindent és kényelmesen lehet dolgozni..
2007. jún. 08. 15:19 | válasz | #24
Ha az MS is akar ebből a kis laptopból 1 kis pénzt, beleégeti ROM-ba a "jólbevált" Win Mobil 5-öt, így "nem lesz gond" az oprendszerrel. ( csak szinte mindennap resetelni kell, de ennyi belefér) Azért csak gyártanék hozzá plusszként vásárolható napelemes töltőt, meg lábbal hajthatósat is. Lehetne még bele GPS, érintőképrnyő, akkor sztem mindenki vinné, mint a cukrot. Az se lenne baj, ha ~300$ lenne, a nagyobb képernyő sokkal jobb, mint a pocket megoldásé.
2007. jún. 08. 14:49 | válasz | #23
Én se értem ezt a wide fújozást, ma melóhelyen is hallottam többektől. éppen tegnap néztem egy olcsó 22"-os wide monitort. Semmi baj nincs vele desktop vagy meló szintjén, videozni meg sokkal jobb, mint a 4:3/%:4 képarányú tesói.
arty  
2007. jún. 08. 14:45 | galéria | válasz | #22
wide kijelzőt mindenhova ... sokkal természetesebb, jobban betölti a látomezőt... vagy van itt vki, akinek a szemei egymás FÖLÖTT vannak ?

az h az rtlkub meg ugy általában a magyar media még mindig 1950-es technologiát használ, kit érdekel? ugysem nézem. van olyan, aki egyáltalán szokott "tévézni" mamég ??? (tévézés elvileg=szorakozás=monikashow szorakoztato? a hirado az? a vetélkedők azok? a barátok közt az? a benagyitott, megvágott, reklámokkal felszabdalt, szinkronos, mono, 1983-as, 5.ször ismételt, sárgakarikás C kategoriás Halálos Erőszak 2. szorakoztato? jahogy megszokásbol tévézik vki ... hm ... nem lehet, h a 4:3 is már csak megszokásbol "tetszik" ? ;) )
assdf  
2007. jún. 08. 12:38 | válasz | #21
Pont arról szól hogy nem a dzsungelbe megy, hanem a fejlődő városokba. Ahol már van áram meg viz, de ninsc telefonvonal és drága volt eddig a számitógép.
Vagy tán nem gondolod komolyan hogy egy full primitiv bantu néger törzsnél majd két majomvadászás közben valaki tekeri a kurblit, a gyerek meg hetente egyszer beszalad a városba a könyvtárba, hogy aztán a következő hétre haza is érjen gyalog...
kvp  
2007. jún. 08. 11:51 | válasz | #20
Ez egy mas koncepcio, kihagytak a stapabiro boritast, a touchscreen-t, a tablet formara kihajthato kepernyot, viszont ugy nez ki, hogy legalabb elerheto lesz kereskedelmi forgalomban is. Ha szabvanyosak a komponensek akkor barmilyen operacios rendszert lehet ra rakni. Az asus linux es windows xp tamogatast igert hozza.

Hardver:
-a cpu egyelore nem ismert, de x86 kompatibilis
-kijelzo 7 inches, kb. 800x480-as (wvga)
-kamera 640x480-as (vga)
-ram 512 Mb
-flash 2Gb-16Gb
-audio in/out
-vga out (!)
-3 usb
-valamilyen kartyahely
-ethernet, modem, wifi

En szemely szerint a touchpad helyere egy trackpoint-ot raknek 3 gombbal, de ez olcsobb lehetett. A kijelzo azert wide, mert kinaban most ez a legolcsobb a dvd lejatszok miatt. Valoszinuleg lesz belole 10 inches valtozat is. Ha szabad lesz a hardver leirasa es barki rakhat ra sajat oprendszert, akkor biztos befuto. Arra a kerdesre pedig hogy hogy lehet telepiteni ra barmit is ha nincs benne optikai meghajto: usb-s drive-rol vagy halozatrol. Ha van rajta intel fele efi-s bios akkor pedig akar kozvetlenul webszerverrol is. (az utobbi valoszinuleg a cpu tipusaval egyutt fog csak kiderulni)
2007. jún. 08. 11:06 | válasz | #19
"Egyébként ebből mennyi a winfos ára???"

Lehet én olvastam félre, de az OCW oldalán azt írták, hogy a gépen Linux van. :)
2007. jún. 08. 11:04 | válasz | #18
Ebből is lesz Linuxos változat, gondolom ez annak az ára. Egyébként kíváncsi vagyok, mennyi lesz a 200 dollárból, mire elérkezik hozzánk:)
2007. jún. 08. 11:04 | válasz | #17
OFF: Végül is a DVD filmek 95%-a wide, de milyen jó úgy nézni filmeket, hogy a két széle lemarad a képnek a 4:3-as TV-n.
(Tipikus amikor westren filmben egymással szemben áll a két lövésre kész arc, a 4:3-as TV-n meg egy üres utcát látni, vagy jó esetben a két emberből az egyiket.)

ON: A gép olcsó, persze lehet fikázni a tudásáért ... az aksi érthető, egy erős aksi elvinné az ára felét. De gondoljatok bele, hogy milyet lehet majd kidobni 2-3 évvel késöbbi technológiával!?
2007. jún. 08. 10:51 | válasz | #16
Pont arról, hogy az olpc az a dzsungelben is megy. Bebuszozik a bantu néger a városba, a könyvtárba rátöltik neki az oktató anyagot a gépére hazamegy és esténként nem gyereket csinál hanem olvas. És ez csak egy példa. Iskolákban el udod ezt a laptopot képzelni? A konnektor meg füstöl az elosztóktól. Én is olvasáshoz várom az olpc-t mert most is egy kézi kütyün olvasok könyvet, de pl azon pdf-et nézni rémálom, ráadásul az is csak akkor megy ha nem felejtem el feltölteni.
assdf  
2007. jún. 08. 10:39 | válasz | #15
Igen, de alapvetően pont arról volt szó hogy ezeket nem a dzsungel közepére szánják, szóval lesz áram. Ha meg nincs áram, akkor tulajdonképpen miről beszélünk?
2007. jún. 08. 10:27 | válasz | #14
Igen, csak az olpc gépét menet közben is tudod tölteni, ezt meg 3 óránként töltögetheted a 220-ról. Ja hogy az nincs mindenhol, nem baj de csak 200 dollár!
Egyébként ebből mennyi a winfos ára???
2007. jún. 08. 09:26 | válasz | #13
Én sem szeretem őket.

Most gondolkodom épp 4:3 as nagyobb (20, 21") LCD vásárlásán szerencsére vannak már nemcsak wide-os modellek is.

TVben is jobban szeretem a normálisat mint a wide-ot főleg, h itthon egy adó sincs ami wide-ban sugározna.
assdf  
2007. jún. 08. 09:09 | válasz | #12
Ebben a gépben az tetszik, hogy ennek legalább laptop kinézete van, nem úgy mint a másiknak, ami kb. úgy néz ki mint a két éves keresztfiam 500 forintos gagyi rajzolótáblája.
Ilyet én is vennék
Mice  
2007. jún. 08. 08:49 | válasz | #11
no én meg utálom az összes widescreent:)
sajnálom hogy eltűnnek:(
2007. jún. 08. 07:06 | válasz | #10
Én meg nem lennék már meg videscreen nélkül.

Egyébként ez a gép használhatóbbnak tűnik az OLPC zöldszarjánál :)
Caro  
2007. jún. 08. 06:39 | válasz | #9
A widescreen használhatatlan.
szombi  
2007. jún. 08. 02:23 | válasz | #8
Na azér kicsit nagyobb annál...

Én inkább az akksi 3 óráját tartom kevésnek, remélem lesz hozzá hordozható külső akksi,
amely olyan méretű mint egy táp és vezetékkel lehet rákötni.
2007. jún. 08. 00:21 | galéria | válasz | #7
de ha jobban megnézed az a bizonyos "widescreen" alig nagyobb a számológépem kijelzőjénél lol
2007. jún. 08. 00:02 | válasz | #6
Hát ez egyértelműen kismilliószor jobb az OLPC-nél, főleg ha azt az idióta sugarguit nézzük
2007. jún. 07. 23:39 | válasz | #5
Azért mert egyértelműen a widescreen a jövő(je a filmeknek) , és mert olcsóbb előállítani a kevesebb alapanyag miatt :P
2007. jún. 07. 22:56 | galéria | válasz | #4
filmnézéshez:DDDD
2007. jún. 07. 22:41 | válasz | #3
Jó de miért van szükség widescreen monitorra ?
2007. jún. 07. 22:28 | válasz | #2
nálunk mikor lesz kapható? akarok ilyet. suliba jegyzetelni órán, meg netezni tökély! :D
2007. jún. 07. 22:14 | válasz | #1
Jó olcsó, az biztos!

Vajon mi is fejlödő országnak számítunk?