Jim Carrey bemelegszik
2007. június 8. 16:42, péntek
Jim Carrey visszatér a vígjátéki műfajhoz. A Szeretlek, Phillip Morris című filmben Carrey egy családos férfit alakít, aki bekerülvén a börtönbe beleszeret cellatársába.

Hirdetés

Jim Carrey A 23-as szám kétes sikere után elérkezettnek látta az időt, hogy visszatérjen ahhoz a műfajhoz, ami rendszeresen a keblére öleli. Elvállalta ugyanis a Szeretlek, Phillip Morris című fekete komédia főszerepét. A történet alapját egy megtörtént esemény szolgáltatja.



Steven Russell szerető családfő, aki egy komolyabb baklövése miatt börtönbe kerül. Itt találkozik először cellatársával, akibe rögtön beleszeret. Egy darabig szép minden, ám a társat szabadon engedik, Steven pedig úgy dönt, megszökik. A való életben a férfi egymás után négyszer próbálkozott a szökéssel.

A forgatókönyvet a Tapló télapó szerzőpárosa, Glenn Ficarra és John Requa írta és a rendezési feladatokkal is őket bízta meg Andrew Lazar producer. A készítők a Kapj el, ha tudsz és a Túl a barátságon érdekes egyvelegeként aposztrofálják filmjüket. Megemlíteném még Luc Besson nevét, akinek cége, az Europacorp állja a mindössze 20 millió dolláros büdzsét.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. aug. 26. 02:40 | válasz | #17
Emlékeztek a sundance filmfesztiválos SoutPark részre?"Buzi cowboyok pudingot zabálnak"XDXDXDXD
2008. aug. 26. 02:38 | válasz | #16
Fogalmatok van hogy hányszor írtátok le a "buzi" szót?
2007. jún. 11. 09:55 | válasz | #15
Nyugodjon meg minden homofób, ez csak vígjáték lesz.

Az egyébként vicces, hogy én mint toleráns hetero nem foglalkozom a buzikkal, a homofóboknak meg mindig ezen jár az agyuk. Na, akkor melyikünk is a gyanúsabb? :D
Szuli  
2007. jún. 11. 08:46 | válasz | #14
Ismét egy meleg film, valódi buziknak :D
1Obi1  
2007. jún. 10. 11:36 | válasz | #13
Te meg durvára gyerekes.
Nekem semmi bajom a melegekkel.Egyszerűen ők így születtek, a géneket nem lehet megváltoztatni.És ettől még nem nézek "Fiúk a klúbból"-t, és melegbárokba se megyek.
Képzled el hogy egy olyan világba születnél, ahol a férfiak-férfiakkal, a nők-nőkkkel vannak.És kilennél rekesztve mert te a csajokat szereted.
ginew  
2007. jún. 09. 18:00 | válasz | #12
akko te buzivagy :D
nickb  
2007. jún. 09. 17:45 | válasz | #11
Nekem meg a homofóboktól fordul fel a gyomrom...
2007. jún. 09. 16:13 | válasz | #10
Ki nem szarik erre az egészre?

A felvonulásosdival egyetértek, az utcán tényleg ne mutogassák magukat, mert ott VÉLETLENÜL, akaratomon kívül, kénytelenségből kell néznem őket.

De ez egy film. Nem lehet véletlenül megnézni. Megnézi, aki akarja. Mellesleg ez nem pronófilm, nem ez adja meg az értékét.

"Egyébként én is sajnálom a buzikat, soha nem fogják megtudni milyen csodálatos egy nőt szeretni."

Szerintem a buzikat ez egy kicsit sem érdekli.
2007. jún. 09. 12:38 | válasz | #9
#7 Két leszbinek sem örülök! DE! A lányok eleve többet engedhetnek meg maguknak ilyen téren mivel egy lány nagyon hamar a bizalmába tud férkőzni egy másik lánynak és az sem gáz ha megérintik egymást, ölelkeznek, attól még nem fogod őket leszbinek nézni. Egy férfi viszont FÉRFI, keménynek kell mutatkoznia, határozottnak és csak egy NŐ karjaiban lehet gyengéd, így rendelte a természet. Egyébként én is sajnálom a buzikat, soha nem fogják megtudni milyen csodálatos egy nőt szeretni.
ginew  
2007. jún. 09. 12:18 | válasz | #8
elhát, hisz azok is buzik
léry  
2007. jún. 09. 11:25 | válasz | #7
gondolom ha két leszbit látsz akkor is elfog a hányinger, ami persze "normális emberi reakció, a természet védekezése a biológiai selejtek ellen."
2007. jún. 09. 11:05 | válasz | #6
Hidd el, semmi garancia nincs rá, hogy a te gyerekednek - majd egyszer, ha felnősz nagysokára -, nem lesz hasonló problémája, vagy bármi más amiről nem tehet és akkor majd leköpheted naponta. Szerintem sem természetes dolog ez, valahol tényleg egy "defekt", de talán nem a Maónyika show és hasonlók alapján kellene embereket megítélni.
2007. jún. 09. 03:30 | válasz | #5
hehe, azért a leszbi csajokra gondolom nem fordul fel a gyomrotok, pedig az se természetes
A tolerancia irántuk bennem is csak addig terjed amíg nem mutogatják magukat, vagy nem kezdenek ki velem, de azok iránt is akik természetellenességre hivatkozva támadják a b*zi faszikat, otthon meg verik a leszbi szexfilmekre.
2007. jún. 09. 01:22 | válasz | #4
Brainpumperel értek egyet... a toleranciára meg nagyívben szarok... senki se mesélje, hogy a homoszexulaitás természetes... a homoszexualitás egy DEFEKT!... csak sajnálom, azokat az embereket, akik ebben szenvednek!
De azokat is, akik tolerálják őket ezerrel!

Jim Carrey-ben meg nagyot csalódtam, hogy elvállalta ezt a szerepet! :S
2007. jún. 09. 01:14 | galéria | válasz | #3
egyetértek Brainbumperrel, Jim Carrey meg monnyon le!
2007. jún. 08. 23:53 | válasz | #2
Brainpumper, inkább ne beszélj többes számban, azért mert neked ez a véleményed másnak nem biztos, sőt az inteligensebnek tuti nem. 2007-et írunk, nincs ebben semmi különös, ha az ókori görögöknek, és a rómaiaknak sikerült elfogadni a homosexualitást, talán neked mint az "emberi civilizáció csúcsának" is megkéne próbálni.
2007. jún. 08. 22:46 | válasz | #1
Már megint egy buzi film??? Miért kell ezt erőltetni, a gyomra kifordul jóérzésű embernek tőle! Azt hiszik hogy majd ilyentől jobban elfogadjuk őket? Ha buzit látok elkap a hányinger és ez teljesen normális emberi reakció, a természet védekezése a biológiai selejtek ellen. Oké csinálja otthon de ne vonuljon, főleg a mozivászonra ne! Elég volt! Zéró tolerancia!