Mégis folytatódik a Jericho?
2007. június 7. 16:35, csütörtök
Úgy tűnik a CBS-re hatott a rajongói nyomás, hiszen a petíciónak, valamint a közel 9 tonnányi mogyorónak köszönhetően a fejesek végül újabb hét rész elejéig bizalmat szavaztak a Jericho című sorozatnak.

Hirdetés

Nemrég még Viktor arról cikkezett, hogy a CBS az első évad befejeztével véget vet a Jericho című drámai sorozatának. A rajongók persze ezt nem hagyták annyiban és petíciók mellett összesen 9 tonna mogyoróval is elárasztották a New York-i valamint Los Angeles-i CBS irodát.



A terv úgy tűnik működött, hiszen a cég ma bejelentette, hogy további hét részt rendelt meg a sorozathoz. Ezt a CBS elnöke, Nina Tassler jelentette be, aki kifejtette, hogy reményei szerint a befejeződik a céghez érkezett mogyoró-áradat és újabb nézőket vonz majd a széria.

A sorozat egy Jericho nevű kisvárosban játszódik, ami egy nukleáris katasztrófa után elszigetelődik a világ többi részétől. Lakói az életbenmaradásért küzdenek és megpróbálják kideríteni mi is történt valójában.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. júl. 15. 11:11 | galéria | válasz | #12
Mert jó
2007. jún. 10. 16:34 | galéria | válasz | #11
ez hülyeség ilyen alapon 24 még minek megy:S
snipp  
2007. jún. 08. 09:35 | válasz | #10
NUTS for Jericho: Success
orders $$ weight
NY 3,676 $41,060 30,218 lbs
LA 1,102 $13,760 10,078 lbs
total 4,778 $54,820 40,296 lbs

Over 20 TONS of Peanuts to CBS!!
that's about 8 million peanuts!!)

Jericho 1 day record:
10,000 pounds hit CBS NY on 5/29!!!

link: http://www.nutsonline.com/jericho
2007. jún. 08. 00:31 | válasz | #9
"a cbs nem ígért semmit, csak tassler kamuzott valamit."

Tassler: "In the coming weeks, we hope to develop a way to provide closure to the compelling drama that was the Jericho story."
napokkal korábban jelent meg, mint itt a cikk arról, hogy a CBS elzárkózik a folytatástól. Én nem lepődtem meg ettől a hírtől sem, mert elég őszintének tűnt a nyilatkozat (ha ez nem önellentmondás, egy csatorna elnökével összefüggésben. :))
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. jún. 07. 22:09 | galéria | válasz | #8
Mit lehet ezen folytatni? Meg minek is egyáltalán :-S

SPOILER (lehet)

Aptyúúúúk meghót', Jake bepipult, sok rész múlva jól legyakja az ellenséges város vezérét. Jönnek a katonák, és épp az utolsó pillanatokban állítják le a harcot... Hawkins mellé áll fél Jericho, de ugye a bakáknak csak a parancs a lényeg, így a menekülő Hawkins után erednek, persze Jake és T-100-as bátyja a segítségére sietnek és tisztázzák.
Heather közben visszatér, és még mindig szerelmes Jake-be, aki persze a szőke csajra hajt, még talán egy görbe éjszaka is kilátásba kerül.
Anyjuk végigsirámol vagy 5-6 részt, hogy "be jó ember vót' ez a médzsör, mos' mi lesz, mos' mi lesz".

Hosszú, hosszú évadok multán pedig amikor már senki sem nézné, csak perverzióból, akkor Jake és Hawkins leszámol a főgonosz kopasszal. Ennyit erről.

Erre vártok? Hát a 9 tonna nátszból inkább Brian Fargo-t kellene pénzelni, hátha szán 1 órát a forgatókönyvre és lehel bele egy kis hangulatot.
5i  
2007. jún. 07. 22:00 | válasz | #7
Milyen 20 tonna? Az eredetiben 20.000 font állt, az pedig 9 tonna (1 font=0,4536 kg)
snipp  
2007. jún. 07. 20:32 | válasz | #6
javitsarok mar ki a 9 tonnat 20 ra :)
pasy01  
2007. jún. 07. 20:16 | válasz | #5
bár folytatnák. nekem bejött.
winnie  
2007. jún. 07. 18:35 | válasz | #4
"CBS, hogy valamilyen formában lezárják az elvarratlan szálakat, úgyhogy nincs nagy meglepetés. "

a cbs nem ígért semmit, csak tassler kamuzott valamit.

és, ami a legfontosabb, a plusz hét rész nem befejezést jelent, csak folytatást. ha nem lesz nézettség és nem fogy a dvd, akkor ugyanúgy kasza lesz a sorozat a 7. után, valószínűleg levegőben hagyott befejezéssel. (mást nem tehetnek, mivel, ha jó lesz a nézettség, akkor folytatni kéne)
2007. jún. 07. 18:24 | válasz | #3
Helyes, helyes... folytatódjon csak
snipp  
2007. jún. 07. 17:36 | válasz | #2
ez igy van... csak 1 kicsit hibas az info... nem 9 tonna mogyoro hanem tobb mint 20 tonna!!!
2007. jún. 07. 17:05 | válasz | #1
Egyébként már mikor "Viktor arról cikkezett", akkor már beígérte a CBS, hogy valamilyen formában lezárják az elvarratlan szálakat, úgyhogy nincs nagy meglepetés. Csak hát néha le vannak maradva egy-két lépéssel.