Informatikai klaszter alakult Észak-Magyarországon
2007. június 5. 17:25, kedd - Forrás: MTI
Informatikai klasztert alapított kedden a Miskolci Egyetem és több térségi informatikai cég.

Hirdetés

A klaszter célja, hogy elősegítse az Észak-magyarországi régió három megyéje - Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád - informatikai iparának fejlődését - mondta keddi sajtótájékoztatóján Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora. A klaszter alapító oklevelének aláírói olyan környezetet szeretnének teremteni a régióban, amely alkalmas arra, hogy - egyebek mellett - a kutatás-fejlesztést koordinálja, növelje a térség verseny- és tőkevonzó képességét, a foglalkoztatottságot.

Patkó Gyula szerint az észak-magyarországi informatikai klaszter létrehozása példaértékű az egész ország számára. A tervezett projektek egy olyan "organikus fejlődést indítanak be, amely a többi gazdasági ágazat fejlődését is maga után vonhatja, így a térség hosszú távon is vonzóvá válhat a befektetők számára - mondta.

A klaszter (cluster) definíció szerint olyan horizontálisan, vagy vertikálisan kapcsolódó cégek integrációja, amelyek a kapcsolódó társadalmi intézményekkel együtt ugyanabban az ágazatban dolgoznak, regionálisan közel állnak egymáshoz, összeköti őket az innováció, a közösen racionalizált tevékenység.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás