Mindent letarolt a Győzike-finálé
2007. június 3. 19:12, vasárnap
A végéhez közeledik a tévés évad, hogy a nyári pangás és az ismétlések, valamint a töltelékműsorok vegyék át a filmek, sorozatok és egyéb színvonalas vagy színvonaltalan produkciók helyét.

Éppen ezért érdekes lehet megnézni, hogy a múlt héten mit is fogyasztott a magyar tévénéző. A felmérések szerint ugyan egyre inkább csökken a főműsoridőben televíziót nézők száma és egyre kevesebben választják a két nagy kereskedelmi tévét, s ezzel párhuzamosan egyre többen kapnak rá a tematikus kábelcsatornákra, egy ideig még semmi nem fogja veszélyztetni az RTL Klub és a TV2 egyeduralmát.

A május 21-től induló héten a legnézettebb produkció ugyan az RTL Klub kedd esti, Barátok köztöt követő 5 perces hírműsora volt (2.153.844 néző), de a legnézettebb 5 percnél hosszabb műsor kevesek meglepetésére a Győzike című sorozat fináléja lett, melyet 1.909.003-an láttak a mérések szerint, ami 41,7%-os közönségaránynak felel meg. A bulvársztár uralkodása úgy tűnik folyamatos, a támogatottságot nézve nem is csoda és a sajtóban történt "fenyegetések" ellenére is már-már mérget lehet venni a sorozat folytatására.

A tévés nézettségi lista első 11 helye meglehetősen monoton képet fest, ugyanis a Győzike mellett a hétköznap esti 5 perces Híradó és az ugyancsak heti ötször vetített Barátok közt áll, minden egyes produkció 1.750.000 fölötti nézőszámmal. Az első kivétel a heti lista 12. helyén álló Szeszélyes, melyet az adatok szerint 1.581.376 honfitársunk kísért figyelemmel, ami nem rossz teljesítmény, de ha visszaemlékezünk az egycsatornás időszakban olykor még 4.5 millió néző szórakozott Antal Imrén.

A legsikeresebb nem hazai produkció a 18. helyen a TV2 szombat esti filmje, a Gwyneth Paltrow-s Flört a fellegekben volt 1.302.385 nézővel, ezt, mint legnézettebb amerikai sorozat a 20. helyen követte a Vészhelyzet (1.287.237 néző) és a 24. helyen a Doktor House (1.223.190 néző), mint második legnézettebb amerikai sorozat hazánkban.

1. HÍREK 2007.05.22 2.153.844 néző
2. HÍREK 2007.05.24 1.962.216 néző
3. GYŐZIKE 2007.05.21 1.909.003 néző
4. BARÁTOK KÖZT 2007.05.24 1.827.364 néző
5. HÍREK 2007.05.25 1.816.927 néző
6. HÍREK 2007.05.21 1.800.300 néző
7. BARÁTOK KÖZT 2007.05.23 1.799.801 néző
8. BARÁTOK KÖZT 2007.05.21 1.793.896 néző
9. HÍREK 2007.05.23 1.773.813 néző
10. BARÁTOK KÖZT 2007.05.22 1.770.214 néző


Hirdetés

Kapcsolódó linkek
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Tripax  
2007. jún. 04. 19:57 | válasz | #18
Csak élném meg hogy Somának, elsül a Buksz*ja. Rájöhetne, hogy már senkit nem érdekel a pajzán humora amit már vagy 25 éve nyom. Vén ripacs...
trogi  
2007. jún. 04. 19:24 | válasz | #17
Hát igen. Mi lesz velünk most, hogy szabadságra megy Mónika és Győzike?
Egy kötelet kérhetnék?

Egyébként már annyira szar a két kereskedelmi, hogy egyre jobban kedvelem az m1-et, bár az is süllyedt rendesen. Vasárnap eléggé sok jó műsor van! Szombaton is lenne legalább egy jó műsor, a Testi mesék, csak Somát kéne onnan kiverni örökre...
GVG  
2007. jún. 04. 16:19 | galéria | válasz | #16
Sztem Győzi egy Golden-Globe díjat megérdemel...ha nem kettőt

(az átadás amcsiban van, lehet vissza se jönne)
Cat  
2007. jún. 04. 15:21 | galéria | válasz | #15
Fordítva. A magyarokat érdekli Győzike.
2007. jún. 04. 14:48 | válasz | #14
Szégyen hogy ez a semmirekellő selejt cigány családot ennyire érdeklik a magyarok.
angol  
2007. jún. 04. 12:26 | válasz | #13
nincs mindenkinek havi 5e-re kábelre, és marad a földi szórásban elérhető gagyi, ergó marad a fosfejü győzőfemili
pauly  
2007. jún. 04. 12:20 | válasz | #12
Cheesy  
2007. jún. 04. 11:39 | válasz | #11
Szégyen.
winnie  
2007. jún. 04. 10:40 | válasz | #10
pedig heti bontásban a valóságshow az egyik leghanyagoltabb a műfaj. mindig csak a hülye sorozatok, híradó, sok sz*r film meg politikai műsor, az ismeretterjesztőkről em is beszélve...
ddt500  
2007. jún. 04. 10:39 | válasz | #9
Nem értem mi a akadályoz meg benneteket, hogy átkapcsoljatok másik csatornára?? Nálam folyton a National Geographic megy, vagy valami sport csatorna.
pasy01  
2007. jún. 04. 10:06 | válasz | #8
miota bejöttek a valoságshok én azóta nem nézek TV-t...rám ezeket a szarokat nem eröltetik..hihhetetlen hányan ülnek elé :DDD
winnie  
2007. jún. 04. 09:59 | válasz | #7
"Már nincs is miért TV-t nézni. :D"

ilyen alapon könyvet olvasni és zenét hallgatni sincs értelme.
2007. jún. 04. 07:57 | válasz | #6
Már nincs is miért TV-t nézni. :D Ha csak ilyennel tudnak előállni jobb is elkerülni őket messze!
2007. jún. 04. 07:50 | válasz | #5
Már nem is merek TV-t nézni. ;)
2007. jún. 04. 01:00 | válasz | #4
A magyarság szellemi bukása.
2007. jún. 03. 20:48 | válasz | #3
Vagy csak látják, hogy zabálja a nép a Győzős híreket és ezért szórják. Logikus lenne.
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. jún. 03. 20:19 | galéria | válasz | #2
sztem SGn valamelyik szerkesztő győzike mániákus
2007. jún. 03. 19:35 | válasz | #1
édes istenem...