Ma kezdődik a Wimax World Europe 2007
2007. május 31. 09:35, csütörtök
A többnapos rendezvényre a bécsi Austria Centerben kerül sor. A hivatalos megnyitót megelőzte az Intel és a Motorola szakemberei által tartott Executive Summit előadássorozat.

Hirdetés

A résztvevők számos kérdésre keresnek választ, ezek egyike, hogy vajon létrejön-e az Ubiquitous Computing nevű jelenség, vagyis, hogy lesz-e egy az egész világot behálózó rendszer. Berge Ayvazian, a Yankee Group munkatársa szerint nem valószínű, hogy kialakul egy ilyen központilag irányított hálózat, amelyben csupán egyetlen szolgáltató működne. Egy másik érdekes téma azoknak a kis hálózatoknak a jövője, amelyeknek csupán 10 000 vagy még kevesebb ügyfelük van.

Természetesen szóba kerül majd a névadó WiMAX technológia szerepe, lehetőségei is, különösen a konkurens WLAN térhódításának tükrében. A szakemberek úgy vélik, a WiMAX előnye a WLAN-nal szemben az lehet, hogy kitűnően együttműködik az internetes telefon-szolgáltatásokkal.

A rendezvényen leginkább a kelet-európai országok, köztük Magyarország képviseltetik magukat, de számos közel- és távol-keleti, afrikai és nyugat-európai állam, így Macedónia, Finnország, Ukrajna, Jordánia, Pakisztán, Egyiptom stb. szakemberei is jelen lesznek. Emellett a rendezvényen részt vesznek az Intel, a Motorola, az Alcatel Lucent, a Siemens és a Nokia munkatársai is.

Abban egyetértés van, hogy a WiMAX előtt óriási lehetőségek állnak például az Egyesült Államokban és Indiában. Utóbbi országban a Maravedis cég előrejelzése alapján 2012-re a kiépített WiMAX-hálózatnak már akár 13 millió előfizetője is lehet. Jelenleg azonban a technológia részesedése a mobil piacból csekély. Tavaly például a WiMAX-hálózatokat üzemeltető cégek összesen 300 millió dolláros forgalmat könyvelhettek el és ebből az összegből az Egyesült Államokban működő vezeték nélküli internetszolgáltatók 185 millió dollárt értek el.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Cat  
2007. máj. 31. 11:21 | galéria | válasz | #3
datanet és a t-online is használ ilyet vidéken, olyan kis falvaknál, ahol máshogy nem biztosítható szélessáv.

mikloss: vezetéknélküli net, amellyel (elméletileg) 70 kmre lehet 50 megabitet vinni. Persze a gyakorlati érték ezeknek kevesebb mint a fele, de még így is jó.
2007. máj. 31. 10:43 | válasz | #2
Mi az a wimax?
2007. máj. 31. 10:37 | válasz | #1
Szeretnek mar latni egy mukodo winmaxos rendszert! Sot, szeretnek tesztelni egy wimaxos rendszert (szolgaltato fuggetlent)! Mindig csak irnak rola, a kereskedelemben meg nem lehet kapni, fokepp elerheto aron. :(