A Pentagon Kína katonai IT-fejlesztéseitől tart
2007. május 30. 12:16, szerda
Az amerikai védelmi minisztérium éves jelentésében arra figyelmeztet, hogy Kína a hagyományos és nukleáris haderő fejlesztése mellett komoly összegekkel támogatja a kiberhadviselést kiterjesztő egységeket.

Hirdetés

A teljes, összesen 42 oldalt számláló jelentésben a fő figyelem a kínai interkontinentális és egyéb rakétákra, azok kilövőállomásaira, valamint a számítógépes hálózatok elleni támadásra specializálódó különböző csoportokra és egységekre irányul. Kiemelik, hogy miközben a kommunista vezetés mindent elkövet a nukleáris haderő további fejlesztése, kibővítése és modernizálása érdekében, legalább ilyen jelentős figyelmet fordítanak a kibertámadások kidolgozására és összehangolására, amelyek az ellenség számítógépes hálózatainak megbénítását célozzák.

Ezen a területen a legfőbb cél természetesen a totális számítógépes fölény elérése, vagyis miközben megbénítják az ellenséges hatalom hálózatait, saját rendszerüket igyekeznek megvédeni a hasonló behatolási kísérletekkel szemben. Erre mi más lenne a megfelelő módszer, mint a hatékony, gyorsan terjedő és a védelmet kijátszó vírusok kifejlesztése, amelyek a gyenge, sebezhető pontokat megtalálva semlegesíthetik a másik fél polgári és katonai hálózatait. A modern hadviselésben ez katasztrofális eredményekkel járna, hiszen megbénítanák a kommunikációt, a vezetést, teljes káoszt idézve elő az ellenfélnél, amely ezt követően nagy valószínűséggel kénytelen lenne feladni a harcot.

Az ilyen és hasonló jellegű akciók keretében sor kerülhet a műholdak megbénítására, illetve megsemmisítésére. Éppen ettől tart a Pentagon is, amely a jelentésben jelzi, hogy az Ukrajnából a kilencvenes évek végén beszerzett technológia az UHF-sávú szatellitek semlegesítésére alkalmas, ám emellett dolgoznak a közvetlen, precíz csapások megszervezésén, amelyeket például lézertechnológia segítségével valósítanának meg. Az amerikaiak szerint mindez veszélyt jelent az űrutazásokra, különösen az emberi missziókra, és emiatt minden olyan ország gyorsan érintetté válhat, amely maga is kacérkodik az űrutazás gondolatával.

Kína időközben élesen tiltakozott a tengerentúli jelentésben foglaltak ellen, mondván, hogy mindez beavatkozás az ország belügyeibe.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. jún. 09. 08:46 | válasz | #20
Inkább az USA, mint Észak-Korea, Irak.
nedudu  
2007. jún. 03. 00:13 | válasz | #19
Szerinted Amerika a megfelelő akinek a kezében összpontosulhat minden fegyver?
2007. jún. 02. 17:27 | válasz | #18
"Bezzeg ők fejleszthetnek, meg kísérletezhetnek, ha más teszi az rossz."

Nagyon nem mindegy, hogy kinek a kezében vannak ilyen cuccok.
2007. jún. 02. 17:25 | válasz | #17
"az egész világ meg a pentagon katonai fejlesztéseitől tart..."

Naná. Ezeknek a fejelsztéseknek épp ez a céljuk.
2007. jún. 02. 17:23 | válasz | #16
"A virus úgy terjed hogy a tisztelt felhasználó letölti és elinditja lehetőleg rendszergazda jogosultságokkal..."

A többség így terjed, de vannak ügyesebbek is.

"Ha meg egy komoly katonai rendszer rá van kötve az internetre akkor ne is csodálkozzanak ha baja lesz..."

A harcoló csapatok nyílván nincsennek a neten, de a hátország sok infrastruktúrája igen.

"Egy harcoló alakulat hol érdekel az hogy a hátországban nem jön be az index.hu?"

Nem ez a probléma, hanem hogy ma már szinte minden az internettől függ. Még a legoptimistább elképzelések szerint is óriási károkat okozhat egy komolyabb összehangolt támadás. Például összeomlik a tőzsde, nem működik a telefon, nincs TV és rádió adás (rosszabb esetben nincs áram, lezuhannak a repülőgépek, felrobbannak az erőművek, stb.). Ezek következtében pedig az egész gazdaság azonnal összeomlik, így a harcoló csapatok sem kaphatnak utánpótlást. Ilyen körülmények közt az USA nagy valószínűséggel visszahívja a csapatait, vagy ha komolyan veszi a háborút, akkor totális nukleáris csapással válaszol.

""amelyeket például lézertechnológia segítségével valósítanának meg."
Ennek meg megint semmi köze az informatikához."

Dehogynem. A műholdas kapcsolatot teszi tönkre, ami nagyonis informatika.
Az elektronikus hadviselésnek sokféle formája van, pl.: Blackout Bomb
2007. máj. 31. 11:49 | válasz | #15
Ja 2 byte ba betömörítik az összes pentagonos titkos anyagot aztán jól letöltik.
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2007. máj. 31. 10:33 | válasz | #14
Elrejtik a pingbe a titkos információkat!
assdf  
2007. máj. 31. 10:11 | válasz | #13
Azért ez nem ilyen egyszerü. Per pillanat a windows egyfajta alibi adatot tud csinálni, ez pedig nem más mint a windows update. Minden más élből gyanús és mint ilyen nem engedélyezett. Viszont a win update is inkább letöltéssel jár mint feltöltéssel, ergo az is élből gyanús ha sok sok megabájtot akar kiküldeni. Főleg ha a cégnek saját win updates szervere van...
Tetsuo  
2007. máj. 31. 07:50 | válasz | #12
Az alibi szó felett átsiklottál. Az oprendszer simán álcázhatja a "csordogáló adatfolyamot" hasznos adatnak, bár a kifelé menő infó kevesebb így nehezebb dolga van, mintha fordítva lenne.. de nem lehetetlen. És az is lehet -na jó nem valószínű- de lehet, h az amcsi cég által gyártott szoftverek mind közreműködnek ebben, pl a tűzfalak is. ;)
assdf  
2007. máj. 30. 19:21 | válasz | #11
Csakhogy ilyen nincs. NIncs olyan hogy valami nem létező szabvány szerint "csordogál" az adat. Ugyanis az adat mindenképp átmegy a tüzfalon, az ránéz (tartalomszürés rulez) aztán azt mondja hogy jéé ez egyik protokollra sem hasonlit és máris megy a kukába az adatcsomag. Ha meg létező protokoll, akkor megintcsak jön a hitelesités meg a figyelmeztetés stb stb. Egyébként szerintem elbeszélünk egymás mellet. Mert a win tökmindegy hogy mit csinál, itt nem arról van szó hogy a wines gépen van egy tüzfal, hanem arról hogy van egy frontend szervergép, amin fut egy tüzfal (pl linuxos) és az aztán nagy ivben letojja hogy a win mit ügyködik, őneki az csak 0 meg 1 és ha nem passzol a szabályaira akkor nem is engedi ki a csomagot.
Egyébként épp egy ilyennel foglalkozó cégnél dolgozok, és alapvető eljárás mindig a következő: minden tiltva van és csak ami engedélyezve van az van megengedve. Épp ezért nem lehet csordogáló adatfolyam.
Tetsuo  
2007. máj. 30. 17:54 | válasz | #10
erre sokan kiváncsiak, rengeteg lehetőség van.
Nem vagyok éppen kernelprogramozó, de szvsz simán lehetnek olyan portok, amiket 1etlen szoftver sem lát, a Win láthatatlanná téve azt.
Vagy az ismert http-től 1 teljesen eltérő szabvány szerint folyik az adat, amit pl csak az NSA értelmez, a többi szerver nem is látja azt, v vmi alibi adatfolyamként csordogál.. semilyen tűzfal nem veszi észre, 1 kernel írásakor ez nem nagy hókuszpókusz. ;)

kisb92  
2007. máj. 30. 17:07 | válasz | #9
Tiszta die hard 4215 vagy mennyi
assdf  
2007. máj. 30. 16:19 | válasz | #8
Na, azért kiváncsi vagyok hogy megy be egy tüzfalon keresztül a cia egy winre? Mert gondolom egy katonai/állami hálózatnál minimális feltétel hogy legyen néhány frontend tüzfal.
2007. máj. 30. 16:00 | válasz | #7
)) a multkor olvastam hogy a win-t tiltják a kínaiak a kormányzatoknál, mert CIA, NSA bármikor be tud rájuk menni kémkedni. MS hogy is csinálta meg a védelmet? vagy kiskapuk bennfelejtése korrekt?:D kína ha továbbra is fejleszti linux rendszerét, (Dragonlinux ha jól tudom) akkor sokkal fejletebb lessz mint amerika. Már most ott a gépek gyártása, és ha a szoftware terén is elkezd diktálni, akkor .....
Tetsuo  
2007. máj. 30. 15:23 | válasz | #6
Na ezaz! Fosnak, h Kína leelőzi őket akármiben..
Bezzeg ők fejleszthetnek, meg kísérletezhetnek, ha más teszi az rossz.
rolika  
2007. máj. 30. 14:35 | galéria | válasz | #5
"A Pentagon Kína katonai IT-fejlesztéseitől tart"

az egész világ meg a pentagon katonai fejlesztéseitől tart...
2007. máj. 30. 14:05 | válasz | #4
"1: a számítógépes vírus megfertőzi az amcsi embereket akikből kínaiak lesznek."

A kínaiak ezt már egy ideje alkalmazzák, 'bevándorlás' a vírus neve :)
2007. máj. 30. 13:07 | válasz | #3
Nem...ez szupertitkos kísérlet, van 2 verziója.

1: a számítógépes vírus megfertőzi az amcsi embereket akikből kínaiak lesznek.
2: a vírus megfertőzi az amcsi gépeket és a Pentagonba teleportálják a komplett kínai hadsereget!
assdf  
2007. máj. 30. 13:06 | válasz | #2
"A modern hadviselésben ez katasztrofális eredményekkel járna, hiszen megbénítanák a kommunikációt, a vezetést, teljes káoszt idézve elő az ellenfélnél, amely ezt követően nagy valószínűséggel kénytelen lenne feladni a harcot."

Ez meg főleg hülyeség. Egy harcoló alakulat hol érdekel az hogy a hátországban nem jön be az index.hu? Vagy egy tankparancsnokot? Az ő rádiójának pedig nem sok köze van az internethez, és valószinünek tartom, hogy a hadsereg főparancsnoka sem emailben küldi el a parancsait...

"amelyeket például lézertechnológia segítségével valósítanának meg."
Ennek meg megint semmi köze az informatikához.

Amit itt ez érintene, az a hagyományos lakossági infrastruktúra esetleges összeomlása, például levelezőrendszer, tb és egyéb állami szervezetek egymás közti kommunikációja bénulna meg, ami miatt természetesen jó nagy káosz lenne a lakosság körében, meg esetleg néhány adóbevallás sem kerülne időben elküldésre,
de hogy ettől idézem: "amely ezt követően nagy valószínűséggel kénytelen lenne feladni a harcot. " például amerika kapitulálna azt kötve hiszem. És azt hiszem a repülőgép anyahajók parancsnokait sem izgatná különösebben hogy a mamája nem tudja beküldeni az adóbevallását, simán tudna tüzparancsot adni támadás esetén
assdf  
2007. máj. 30. 12:56 | válasz | #1
jaj hagyjanak már a hülyeséggel, ez itt nem valami amerikai scifi ahol egy virus képes bármelyik idegen faj ürhajóját megfertőzni "levegőn" keresztül "cseppfertőzéssel"...
A virus úgy terjed hogy a tisztelt felhasználó letölti és elinditja lehetőleg rendszergazda jogosultságokkal...
Ha meg egy komoly katonai rendszer rá van kötve az internetre akkor ne is csodálkozzanak ha baja lesz... ehhez még kina sem kell csak egy két ügyetlen irodista.