Új számítógépet mutatott be a Microsoft
2007. május 30. 12:40, szerda
A szoftvercég az első körben éttermeknek, szórakozóhelyeknek és közösségi intézményeknek ajánlja kávézóasztalra emlékeztető számítógépét, amely szerintük az egérhez hasonló forradalmat indíthat el.

Hirdetés

A hivatalos sajtóközleményből kiderül, hogy a Microsoft Surface névre keresztelt megoldás egy asztal formáját veszi fel, a 30 hüvelykes kijelző pedig a megfelelő védelmet nyújtó felső réteg alatt helyezkedik el, vízszintesen, vagyis a számítógép fölé hajoló felhasználók akár ülve, akár állva használhatják azt. A vezérlésben a billentyűzet és az egér szerepét átveszi saját hangunk, kezünk, illetve az ehhez használható toll, amelyek egyformán alkalmasak az egység irányítására, az utasítások bevitelére.

A szoftvercég elsősorban éttermeknek, közösségi helyeknek ajánlja a fejlesztést, amely kezdetben 5 és 10 ezer dollár közötti áron lesz kapható, vagyis nem lesz éppen olcsó termék, hiszen jóval meghaladja egy hagyományos konfiguráció árát. Ezt azonban a készítők szerint ellensúlyozza a vezérlés egyszerűsége, valamint az egyéb eszközökkel való együttműködés, amihez az is elegendő, ha a kérdéses egységet egyszerűen ráhelyezzük a felületre. Példaként említik a mobiltelefonokat és digitális fényképezőgépeket, amelyeknél például megnézhetjük az eltárolt képeket, vagy csengőhangokat vásárolhatunk egy nyilvános helyen kihelyezett Surface rendszeren.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Idővel az éttermek étlapjait is felválhatja a megoldás, hiszen egyfajta interaktív rendelőlapként használva a berendezést, rögtön jelezhetjük, hogy mit szeretnénk elfogyasztani. Az asztalra helyezett ételekről és italokról további információkat jelenítene meg a készülék, amit rögtön kiegészíthet a vendéglátó által ajánlott szállók, hotelek sora. Természetesen a Zune sem maradhatott ki a sorból - a lejátszó segítségével a nagyobb kijelzőn tekinthetjük meg az eltárolt tartalmakat. A technikai részleteket a Microsoft sajnos nem közölte.

"Roppant egyszerű az egész és nagyon kedvelik is az emberek, mert azt utánozza, amit ők csinálnak a valódi életben" - mondta az új fejlesztésről Pete Thompson, a Microsoft érintőképernyő üzletágának vezetője. A Surface idén ősszel jelenik meg, és a remények szerint milliárd dolláros nyereséget termel majd a szoftveróriásnak. A Windows Vista operációs rendszerrel futó gép gyártását nem a cég hagyományos partnerei végzik majd, hanem egy közelebbről meg nem nevezett új alvállalkozó.

Az első ilyen berendezések a Harrah's Entertainment Las Vegas-i szórakozóhelyein, a Starwood Hotels & Resorts Worldwide hoteljeiben, valamint T-Mobile amerikai részlegének üzleteiben jelennek meg. Ez utóbbi helyeken a megvásárolható mobiltelefonokat hasonlíthatjuk össze, további részletes információk lekérése és összevetése révén. A tervek szerint 3-5 éven belül a magánfelhasználók számára is elérhető árú, különböző formátumú Surface PC-k is megjelennek majd a piacon.

Videó a Surface működéséről
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
gplay  
2007. jún. 01. 21:19 | galéria | válasz | #77
Hát megnéztem sathinel hsz.-ében szereplő videt és tényleg. Kell ezzel akarok C&C-zni.
Cleanx  
2007. jún. 01. 20:20 | válasz | #76
na jah forradalmi...
ilyen es ehez hasonlo szerkezetek evek ota leteznek..
pl.: http://reactrix.com/
2007. jún. 01. 12:22 | válasz | #75
megint nem mondod el hogy miben más) Én utánnanéztem ezért írom hogy több pontot tud egyszerre olvasni ennél többet nem tud. Szagokat stb nem érzékel. Csak annyi a különbség hogy több pontot tudsz rajta egyszerre nyomni és ezeket észreveszi. A réginél csak 1 pontot tudtál nyomni. Mintha nem 1 hanem sok egeret lehene a gépre kötni. Nézz szét a neten ennyi csak. Úgyhogy max kötözködős kedved van de ugyanaz, csak fejlesztett.
2007. jún. 01. 10:57 | válasz | #74
stahinel: megint sikerült belinkelni egy videót, ahol egy single-touch screennel játszanak. Ha neked semmi különöbség nincs a kettő között, az egész vita komolytalan.
kohi  
2007. jún. 01. 10:50 | válasz | #73
"Otthoni felhasználásra? Ez vicc? "
Anno a PC-kre is ezt mondtákk és nézd meg mi lett. Te magad is megírtad a véleményed, hogy ha már van ennek akkor lesz annak is.
Az én véleményem az, hogy ennek is több előnye lesz mint hátránya.
-Az ár majd csökken és a fenntartás is. Fizikailag meg gondoom, hogy bármit tönkre lehet tenni.
-Akinek neveletlen gyerekei vannak azok meg majd megtanulják, hogy nem kell szétverni semmit.

Egyébként szerintem simán lehet funkciója. Felkelsz, kimész, leülsz, olvasod a médiát. Közben fut a tv vagy a rádió. stb stb

Szo jo ez :)
2007. máj. 31. 23:41 | válasz | #72
) ha olvasod arra mondtam hogy kisajátítja hogy ez az ő fejlesztése. Olvasni is tudni kell.

Megmagyaráznád hogy miben más ez mint egy touchscreen? nem azt csinálja hogy érzékeli a rá nehezedő nyomást, és azt mint egy egér a gép tudtára adja? vagy ez színeket, szagokat, felületi érdességet is néz? Itt csak érzékenyebb, és több pontot is képpes egyszerre érzékelni. Ezeket le tudják kezelni a linux rendszerek. Vagy ha több mint 2(x,y)adatot kap a linux akkor az meghal? Ha itt szerinted másról van szó akkor elmesélhetnéd. Az hogy te milyen keretet adsz hozzá, az nem mindegy? ezen keresztül a legtöbben oprendszert irányítanak, nem kártyáznak, stb.Lehet hogy ez a baj?? Én is játszanék vele, vagy oprendszert irányítanám másra itthon minek????


Az Apple termékét is így tervezték

"Áruld már el, hogy honnan szerzel multitouch fóliát, és ha szereznél is, a Linuxod mi a halált kezdene vele? Mikor dobna össze az OSS közösség egy olyan szintű (használhatóságban és designban) szoftvert, mint ez? Megsúgom: soha."

Te kezdted és még rám akadsz ki? lol! Az eszközök amikről beszélsz beszerezhetőek. Ahogy sokminden más is. Csak ne magyar boltokból rendeld, meg, és máris szinte mindenhez hozzájuthatsz ami IT-iparban van. Márha van pénzed)
Pl nézz szét néhány német oldalon mekkora választék van itthoni boltokhoz, nagykerekhez képpest. Vagy anglia. És póstaköltséggel is olcsóbb, vagy legalábbis kapható legalább. De japánból, és más országokból is lehet ám rendelni ilyesmit, csak a költségei a szállításnak rád hárulnak.

StarCraft +linux+wine+touchscreen játszani is lehet de mondom nem fontos elhinni hogy miket csinálnak a világban. Az van amit magyarországon páran mondanak.
gplay  
2007. máj. 31. 19:16 | galéria | válasz | #71
Otthoni felhasználásra? Ez vicc?
Mit kezdjek egy asztallal ami világít?
Azt gondolják, hogy félmiliós aszatalon fogom enni a töltöttkáposztát?
Már látom mikor apuka haza viszi, hogy milyen f@sza asztalt vett és mikor másnap haza megy, csak egy nagy fekete folt és repedt üveg van a képernyő, helyén mert a gyereket a legújabb Csirke vadászattal játszottak.
Meg persze mivel ezt nem lehet mindig ki be kapcsolni mert az kényelmetlen( és ugye ennek a célja, hogy minél kényelmesebb legyen az élet) mikor kijön az első villany számla már repül is a 10. emeleti panel ablakon. Persze tudom, ezt csak olyan veszi akinek telik is rá. Hogyne. Az ember meg olyan is. A szomszédnak is van akkor nekem is kell egy nagyobb. Sajna ez nagyon sok embernél így megy.
Meg néztem a promo videókat. Hát ezek iszonyat nagy "render"(ha tudjátok mire gondolok) videók. Ráteszem a fényképező gépet és rögtön jönnek a képek nincs töltés semmi. Aha. Meg a telefon és Zümmm vagy Zummm... ZUNE azaz minden jelzés nélkül fogad dolgokat, semmi akarom-e fogadni, vagy adat átvitel indul-vége jelzés. Az egész csak paraszt vakítás.
Üzleti felhasználásra éttermekben, szállodákban, reptereken, pályaudvarokon, stb ott tényleg eltudom képzelni. Menetrend, étlap, nethozzáférés, taxi rendelés ilyenek.
Otthon egy módon tudom ÉN elképzelni. Ez az egész a hatalmas fali kijelzőre van kötve és nem nagyobb egy laptopnál. Ami laptop, ha emlékszem már létezik. Akkor már tényleg otthoni felhasználásra alkalmas. Magán a laptopon vagy a fali(sőt méginkább egy állványra szerelt mozgatható, dönthető) kijelzőn kezelhető.
De szerintem tömegesen nyugaton is min. 5-6 év mire kezd elterjedni. Nálunk pedig max. 10 év mulva lesz tényleg tömeg cikk.

Hangsúlyozom ez az én véleményem és senkit nem akarok a saját igazamról meggyőzni. De én így gonolom.
gplay  
2007. máj. 31. 18:48 | galéria | válasz | #70
Elárulok egy titkot, MS-nek nem nagyon van más oprendszere mint a winfos.
És ezen Vista egy változata fut.
2007. máj. 31. 17:52 | válasz | #69
Na ne mondd már. Tényleg? Tele az egész youtube? Wow. Kb 1 évvel ezelőtt láttam az első ilyen multitouch-kísérletet, egy japán csávó (http://cs.nyu.edu/~jhan/) fejlesztette ki az egész cuccot.

A kérdéssel kapcsolatban pedig ferdítesz. Touchscreent persze, hogy kezel a Linux, de ez MULTI-touch screen, ebben van az áttörés, nem abban hogy egy asztalra basznak egy érintőképernyőt oszt jóvan.

Ami a Linuxot illeti, nem kapásból fikázom le. De nézzük meg a helyzetet közelebbről.
- Van egy eszköz, amit rohadt _egyszerű_, és _természetes_ használni
- Valószínűleg sok ember számára közelebbé hozza a számítógépeket
- Ezután jön egy fórumon egy síklinuxos, aki velőből fikáz mindent, ami MS, és kijelenti, hogy hátezt összelehet dobni házilag is, linux-szal, tehát szar.

Hát persze! Hisz minden otthoni felhasználónak arra van szüksége, hogy összeszereljen egy ilyen szart, és utána még két hétig b**zakodjon amíg bekonfigurálja.

Ültettél már le átlagos usert Linuxot telepíteni?

Visszatérve... ahogy elnézem a különböző Linux-disztribek és applikációk jelenlegi fejlettségét (beleértve a felhasználóbarátságot, ezért az Ubuntu jelen kijelentésem tárgya), nem tartom valószínűlek, hogy csak úgy pikk-pakk össze tudnának hozni a fiúk egy ehhez hasonló szoftvert.

Amúgy nem vagyok MS-fan (Apple géppel? LOL), nem vagyok semmilyen fan, útálom a pro- és kontra fanatikusokat is. Csupán próbálok reálisan gondolkodni és tisztán látni. Te viszont úgy érzem, elfogult vagy.
NEXUS6  
2007. máj. 31. 16:08 | galéria | válasz | #68
Azért valszeg a pont ők fogják gyártani, mert náluk olcsó a munkaerő!

Amúgy viszont max éhezhetnének.
2007. máj. 31. 15:30 | válasz | #67
Újabb luxus a Föld legszegényebb országaiban élők megalázására. Természetesen Alig fogja majd megterhelni az amúgy is aránytalan mértékű energiafelhasználási kvótákat és tele van olyan funkciókkal, amiket egyébként már másképp el sem lehet végezni, mint egy hangulatosan bevilágított nyomortanyán. Valóban nagyon klassz, de egyben perverz is. Egy morzsányi szociális érzékenység és már szakadékot sem látni szegénység és gazdagság közt, csak űrt.
GregSB  
2007. máj. 31. 14:21 | galéria | válasz | #66
Persze hogy drága, ezeket az elkső verziókat nem magánfelhasználásra tervezték, hanem éttermeknek, bároknak, kaszinóknak stb..

"Öt év múlva már otthon is
A Surface novemberben jelenik meg a boltokban és az első nagyobb vevőknél: a T-Mobile amerikai üzleteiben, illetve a Harrah's Entertainment Las Vegas-i szálloda-kaszinóiban. Az ár valahol öt és tízezer dollár között várható, és 3-5 éven belül megjelennek a magánfelhasználók számára is elérhető árú, kisebb teljesítményű otthoni változatok."
GregSB  
2007. máj. 31. 14:16 | galéria | válasz | #65
GregSB  
2007. máj. 31. 14:16 | galéria | válasz | #64
Nem lenyúlták, licenszelték mint az Apple is. Nem az Apple találmánya, eny New Zorki végzős egyetemista fejlesztette ki ezt a multi-tácst.
2007. máj. 31. 13:34 | galéria | válasz | #63
---------------------------------
2007. máj. 31. 13:20 | válasz | #62
Valoszinuleg tenyleg tevedtem.
2007. máj. 31. 13:09 | válasz | #61
De, az iPhone is multi-touch, csak teljesen más elven működik, mint ez.
#57: Az csak sima TS. Egyébként szerintem nem a közösségen múlik, hogy milyen hamar lesz hozzá driver, hanem a HW specifikációk hozzáférhetőségétől...
2007. máj. 31. 13:04 | válasz | #60
Az MS egyedi hardver es szoftver megoldast kinal. Ezek egyelore nem a nagykozonsegnek keszulnek, nemhiszem, hogy az ittlevok kozul sokmindenkinek lenne mobil uzlete, hotelje, kaszinoja.
2007. máj. 31. 13:00 | válasz | #59
Ja, es az iPhone nem multi tuch.
2007. máj. 31. 12:58 | válasz | #58
"Elég vicces, meg szánalmasan fog hangozni, de megint az 5let alap az apple volt."

Nagyon nem az apple otlete volt. A multi tuch-nak legalabb 25 eves multja van. Masreszt nemtudom az apple-nek miota van iPhone-ja, de az MS mar 2005 korul demozta ennek egy regebbi valtozatat.

Szerintem senki nem lopott senkitol. Az elv mar regota letezik, es szerintem tobben parhuzamosan kezdtek el fejleszteni.
2007. máj. 31. 12:41 | válasz | #57
)) hehe ne beszélj butaságokat amíg utánna nem nézel csak a youtube tele ilyen videókkal. Na így ismerszik meg a véresszájú MS fan. Kapásból leosztja a linux-ot közben meg sem nézi hogy igaz-e amit mond. Bár így elég sokmindent magadtól találsz ki:D És ez otthoni barkács lévén megcsinálható. Tehát csak egy cég kell aki összeilleszt pár terméket, de a progik, eszközök kész vannak.

linux touchscreen De láthatsz még párat, csak mutatom hogy ez sem mai dolog:DDD
2007. máj. 31. 12:34 | válasz | #56
Szerintem ez egy jó technológia, nekem tetszik. Lehet, hogy nem az MS találta ki, de ő áll a legközelebb ahhoz, hogy ezt a mindennapokba elhozza. Itt lehet róla többet megtudni, többek között azt is, hogy a Vista egy módosított változata dolgozik benne:)
Su0my  
2007. máj. 31. 09:40 | válasz | #55
meg a reklám... xD

ennek ellenére imádom az iPHONE-t és várom, hogy kijöjjön... hiába, aki naivan beveszi az apple reklámaot, azzal ez történik:) // na jó, meg aki apple fanatikus..
Tetsuo  
2007. máj. 31. 07:52 | válasz | #54
az iPhonban nem sok újdonság volt, max a dizájn.. ;)
2007. máj. 31. 07:50 | válasz | #53
Hát én se forradalminak, se új technológiának nem nevezném ezt a cuccot (ahogy már sokan előttem megjegyezték).
Az tény, hogy a megvalósításért ötös az M$-nek, de ez leesik egyesre, ha azt látom, hogy 5-10ezer dolcsiért akarják adni. Hiszen a dolog már létezik egyben, igaz kisebb méretben már legalább két éve. Anno AutoDesk kiállításon láttam először touchscreenes notebookot (van valami spec neve, nem jut eszembe), amiket - ha nézitek a sorozatot - a Stargate Atlantisban is gyakran látni.
Nem hiszem, hogy egy 30 colos felület ilyen drága lenne. Szal a M$ megint egy ötleten akar milliókat kaszálni, befektetett anyag vagy meló nélkül.
2007. máj. 31. 02:11 | válasz | #52
Áruld már el, hogy honnan szerzel multitouch fóliát, és ha szereznél is, a Linuxod mi a halált kezdene vele? Mikor dobna össze az OSS közösség egy olyan szintű (használhatóságban és designban) szoftvert, mint ez? Megsúgom: soha.

Amúgy nagyon jó cuccnak tűnik, és tényleg forradalmi, mert sokkal közelebb hozza, és sokkal természetesebbé teszi a számítógépet az embereknek. Ha tényleg úgy fog működni a valóságban is, mint a videókon, garantált a siker. Én biztos vennék egyet, ha lenne rá pénzem.
vax  
2007. máj. 31. 00:14 | válasz | #51
Szerintem ha normális, ember közeli áron lesz, kiválóan kiválthatja a sakk, kártya, társasjáték, rajz stb. asztalokat vagy akár a fényképalbumokat is. Ha még ezt megdobják egy kis 3d-vel akár egy komolyabb D and D játék is látványosabban játszható mint egy normál táblás játék. Elfelejthetjük a hűtőmágnesses üzeneteket vagy üzenő táblákat. Egyelőre szerintem az ára miatt még nem igazán lesz ezekre amiket említettem általános.
abzu  
2007. máj. 30. 23:49 | válasz | #50
Nem tom, miért vannak enyire oda, inkább ez egy olyan dolog, amit nem ért az ember, hogy miért nem volt már hamrabb. Elég vicces, meg szánalmasan fog hangozni, de megint az 5let alap az apple volt. Viccen kívül az, hogy az iPhone bemutatta a pálca néküli érítő kérpőnyt, erre fer adta ki az MS ezt, de ha megnézi az ember a menüt egy picit hasonít, iTunes-hez. Lehet hogy belemagyarázom sőt el is tudom képzelni, de akkor miért van, hogy az MS egyre több pénzt fektet a hardwerbe?
De legalább ha egy verseny beindulna akkor már megérte
2007. máj. 30. 23:08 | válasz | #49
Egész jó 5let ez a konyhaszekrény, kviv leszek hány helyen fogok én ilyet látni hazánkban.
2007. máj. 30. 22:43 | válasz | #48
én modern vok, nekem ez a jelen :D
Su0my  
2007. máj. 30. 21:43 | válasz | #47
szerintem meg nem az lesz a jövő, hogy már evés közben is gépezzek..
2007. máj. 30. 20:59 | válasz | #46
Szerintem is népszerű lesz a multi-touch szisztéma :)
bundee  
2007. máj. 30. 20:54 | válasz | #45
azert szeretem az ilyen videokat, mert mindegyik egy pillantas a jovobe... igen, ez el fog terjedni, kurvara... lehet hogy az ms gondozasaban, lehet nem, tokmindegy - de ez a jovo
2007. máj. 30. 20:42 | galéria | válasz | #44
Jó ötlet, feldobja a várakozást a kajcsira...már mondjuk nekem a WiFi is jó ha van egy étterembe..:D
2007. máj. 30. 20:20 | válasz | #42
http://href.hu/x/2sxr
2007. máj. 30. 19:49 | válasz | #41
3:09-3:13 mit láttok ? Milyen DE ?
nenad  
2007. máj. 30. 19:17 | galéria | válasz | #40
sztem eppen az ellenkezoje. Piszok jo kis cucc, az otlet pedig fenomenalis.
Sokat lendithet majd a szamitogepek a haztartasban hasznalatba hozatalaban, amit eddig az eszkozoknek csak szorakozas cimszo alatt sikerult behozni. (pl dvd player/recoder, playstation stb)
2007. máj. 30. 18:35 | galéria | válasz | #39
értelmetlen eszköz, nem fogják használni sokan, nem lesz elterjedt, nyugodtak lehettek.
Su0my  
2007. máj. 30. 18:26 | válasz | #38
amit az apple be tudott zsúfolni egy telefonba, azt a Microsoftnak sikerült egy asztalba!

félretéve a viccet: megint egy fölösleges találmány. és nem azért, mert MS. na jó, csak 1 kicsit
Cheesy  
2007. máj. 30. 17:14 | válasz | #37
Ez nem igaz... a Microsoft ezt is magáénak vallja? Történt egy hivatkozás az egérre a cikkben. Azt ha jól emlékszem az Apple vezette be. A Youtube-on van jópár ilyen vid, a "perceptive pixel" videoi tetszenek a legjobban, már-már Minority Report szintű.
Az viszont lehet, hogy a Microsoft lesz az első, aki tömegszoftvert fog adni ehhez a technikához. Pl. internethozzáféréssel rendelkező bárpult, ahol reklámokkal lehet bombázni az embereket :D
2007. máj. 30. 17:14 | válasz | #36
Senki nem mondta, hogy win van rajta.
2007. máj. 30. 17:06 | válasz | #35
Wow szerintem tényleg zseniális, sok sikert hozzá. A legnagyobb problémát az adatlopásban látom. Monjuk nem szeretném 1 vacsi után az egész kocsmát vendégül látni ! :) Ami a microsoft op renszerei ismeretében nem is olyan elképzelhetetlen.
2007. máj. 30. 16:57 | válasz | #34
Transistor, dióda, tűz, kerék.. stb.
2007. máj. 30. 16:51 | válasz | #33
sorold fel azokat a találmányokat, amik nem a meglévő technikákat ötvözték...
2007. máj. 30. 16:12 | válasz | #32
Engem csak az zavar egy picit, hogy ez is a Microsoft neve alatt fog kijönni és elterjedni, legalábbis itt Mo-n biztos. Pedig tényleg nem nagy szám, már régebben is láttunk ilyet.
Nem vagyok M$ ellenes.
2007. máj. 30. 16:08 | galéria | válasz | #31
szvsz az a feltaláló aki a legtöbb emberrel el tudja hitetni ezt - mindenhol így működik...
2007. máj. 30. 15:52 | válasz | #30
"Youtube tele van ilyesmi képernyők videójával, vagy a tech@blog"

Pl.: BumpTop
2007. máj. 30. 15:47 | válasz | #29
Pl :TED

csak hogy nehogy hazugnak nevezzen valamelyik MS fan.
2007. máj. 30. 15:41 | válasz | #28
Lol ez mekkora lopás. Reactable, apple touchscreen, samsung, stb után kiadja ugyanazt, és úgy állítja be hogy ő a feltaláló. Le a kalappal ha ekkora pofátlanság után még el tudják hitetni valakivel hogy ők bármit is feltaláltak. Youtube tele van ilyesmi képernyők videójával, vagy a tech@blog
Match  
2007. máj. 30. 15:41 | galéria | válasz | #27
poén volt zsenikém...
2007. máj. 30. 15:39 | válasz | #26
Ha fikázni akarnám akkor a Vistával kezdeném és az Xbox-al...XP-vel semmi különösebb bajom nincs. Sem konkrétan az MS-el...egy két termékével viszont van bajom.
2007. máj. 30. 15:37 | válasz | #25
Ki fikázta? Mivel fikáztam?
DjDano  
2007. máj. 30. 15:28 | válasz | #24
Te a cikkíróval ellentétben mindent fikázol ami MS... mint ahogy még jópáran a hozzászólók közül
Yv@n  
2007. máj. 30. 15:26 | válasz | #23
Csak a 12es hozzászólásig kellett volna visszaolvass. Mindenesetre youtube hozzászólások közt is az figyel, hogy nem apple találmány, ugyanúgy csak behúzták.
2007. máj. 30. 15:25 | válasz | #22
Jó, hát asztalba nem építem bele, de aki asztalos, meg lehet vele beszélni. :D
2007. máj. 30. 15:24 | válasz | #21
:)

Ezt a cikkíróval ellentétben forradalminak akkor nevezném, ha 3D-ben kivetítené az asztallap fölé a képet.

Egyébként ez tökéletesen megolható a mai kereskedelmi forgalomban lévő alkatrészekkel is...gyakorlatilag bárki készíthet otthon ilyet nem csak a BMW vagy az ms.

Mi kell hozzá?

- 4 processzor /mind1 hogy 2 2magos vagy 1 4magos, vagy 4 1magos/
- 512MB videó memória
- 2 GB rendszer memória
- 21" TFT monitor
- Touch fólia előtét
- Linux oprendszer /a maximális kihasználhatóság miatt/
- a parasztvakítást feldolgozó ablakkezelő

Ez így cirka 300 000Ft. Konfigokat szívesen összepakolok + 100 000/db-ért, szoftot is adok hozzá, és akkor még mindíg a félárból megvan a dolog. :D
Yv@n  
2007. máj. 30. 15:24 | válasz | #20
Nekem is a BIOS a kedvenc hardware-em :D
ivjoe  
2007. máj. 30. 15:23 | galéria | válasz | #19
Ezt is sikerült lenyúlniuk. -.-
Apple Multi-touch
Tetsuo  
2007. máj. 30. 15:18 | válasz | #18
Már ideje volt a touchscreennel kezdeni vmit, de ez qrva drága!
haxy27  
2007. máj. 30. 15:17 | válasz | #17
Na megint feljöt a kékhalál! Baker vedmár észre nem a szoftver hibája hanem a hardveré a kékhalál. Mondjuk rosszul megirt bios. De látálmár mindjuk virtuális gépen kékhalált mondjuk az erröl hires win98 oprendszernél? mert én még nem pedig nekem mindegyik oprendszer megvan virtuális gépen.
2007. máj. 30. 15:12 | válasz | #16
Mozgóképes puzzle nem semmi :)
2007. máj. 30. 15:12 | válasz | #15
Vidéki turizmus:
házigazda helyett rendszergazda :D
Match  
2007. máj. 30. 15:00 | galéria | válasz | #14
Höhöhö, tök jó lesz ha az éttermekbe ilyenekből lesznek az asztalok :)
A főnök odaszól a pincérnek hogy
- jancsikám, 3-as asztalon kék halál...
És jön a hangvezérlés. Jancsika odamegy és spártás mentalitással elüvölti "THIS IS RESEEEEET" :D

A microsoft is kezdi átvenni az apple szokását, hogy minden második szava az, hogy forradalmi.
Nem akarom fikázni, mert jó ötlet hogy a touchscreen alapú gépeket kicsit magasabb színvonalra akarják emelni.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2007. máj. 30. 14:59 | válasz | #13
Ezek miatt egy kicsit manipulatívnak érzem. De elvileg megoldható, ha nem is a jelenlegi eszközökkel.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2007. máj. 30. 14:56 | válasz | #12
2007. máj. 30. 14:53 | válasz | #11
Jah, az is érdekes, hogy ráteszem a hitelkártyát és vásárol vele, miközben a hitelkártya az adatokat egyenlőre mágnescsíkon tárolja, bár lehet ez már RFID chipes. Nem hiszem. A telefonos is érdekes. Bár lehet súly alapján érzékeli a hasonló méretű telefonokat.
Caro  
2007. máj. 30. 14:53 | válasz | #10
http://youtube.com/watch?v=zEax1mJhJQ0
Azért nem olyan rossz az a touchscreen ;)
2007. máj. 30. 14:51 | válasz | #9
lol ezt hogy küldtem el kétszer ? csak egy backet nyomtam...
Megnéztem a videót, még biztosan csak tervezési stádiumban van. A sráv csinált az interjúsról egy képet, rátette a multi touch-ra és letöltötte a rajta levő képeket. A srácról rögtön két különböző kép jött le, miközben csak egyet nyomott rólla. :D Kicsit fura, de azért jó lesz, ha tényelg elkészül. Elképzelem ahogy a tanár majd maszatol a táblára kréta nélkül. Jó lesz.
2007. máj. 30. 14:27 | válasz | #8
dettó...
2007. máj. 30. 14:13 | válasz | #7
Sok újat nem látok benne, csak a meglévő technológiák ötvözését. De végre, ez egész, jó, bár szerintem egérrel élvezetesebb lesz játszani, ha ezt nem gondolják tovább. Ezek után garantáltan kezet mosnal majd a számítógép userek. :) Különben koszos lesz a számítógéped. :D
2007. máj. 30. 14:12 | válasz | #6
Sok újat nem látok benne, csak a meglévő technológiák ötvözését. De végre, ez egész, jó, bár szerintem egérrel élvezetesebb lesz játszani, ha ezt nem gondolják tovább. Ezek után garantáltan kezet mosnal majd a számítógép userek. :) Különben koszos lesz a számítógéped. :D
Yv@n  
2007. máj. 30. 13:21 | válasz | #5
Erről volt korábban valami video, csak akkor még nem Microsoft Surface volt. Úgylátszik időközben licenszelték az ötletet.
Zedas  
2007. máj. 30. 13:19 | válasz | #4
Elképesztő újdonság! Ilyen még nem is volt soha!

...Vagy mégis? És csak lenyúlták?

http://www.youtube.com/watch?v=UcKqyn-gUbY
Caro  
2007. máj. 30. 13:15 | válasz | #3
Én is gondolkoztam egy ilyenen, csak szerintem nagyon drága lett volna.
És az is :)
2007. máj. 30. 13:14 | válasz | #2
jópofa
lehet, hogy idővel majd laptop is jön ki ilyen módszerrel, nem csak mobil
Cat  
2007. máj. 30. 12:59 | galéria | válasz | #1
Megnéztem a videót, és lepadlóztam. Félelmetes mikre képes, ez valóban forradalmi eszköz.