|
||
![]() |
![]() | |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
A Dell után is kémkedett a HP
2007. május 30. 09:27, szerda
A HP árulással vádolja egyik korábbi alelnökét, aki szerintük üzleti titkokat tulajdonított el. A friss hírek szerint azonban a cég maga is kémkedett az alelnök után, sőt még a Dell egyik korábbi vezetőjének is fizettek belső információkért.
A HP a maga részéről azt állítja, hogy Karl Kamb Jr. korábbi alelnök bizalmas információkra tett szert amíg a cég alkalmazásában állt és ezeket saját céljaira használta fel. Éppen ezért beperelték az egykori vezetőt, aki viszont még januárban szintén saját pert indított korábbi munkaadója ellen, többek között azon az alapon, hogy felhasználták telefonos híváslistáját és így közel kerültek a Dell egyik korábbi vezetőjéhez, akit lefizettek, hogy fontos információkhoz jussanak. A Fortune által előásott anyag ez utóbbi sztori egyes részleteit is megerősíti, így a HP komoly bajba kerülhet, hiszen a szövetségi törvény tiltja a vetélytárs elleni kémkedést, és a Dell is rögtön alapos vizsgálatot kért, amire eddig nem érkezett válasz a cégtől. Az új információk szerint a HP vezetése 2005 nyarán kezdte sejteni, hogy Kamb saját új cégének beindítására használja fel a megszerzett üzleti titkokat. Az alelnök ügyvédje útján még augusztusban jelezte, hogy egy bizonyos személy megpróbálta megkaparintani mobiljának PIN-kódját és ezzel együtt a híváslistát - Kamb úgy vélte, hogy a személy mögött saját munkaadója áll. Kevin Hunsaker, aki akkor a belső vizsgálatot vezette a HP részéről, tagadta a vádat, ám amikor nyilvánosságra kerültek a megfigyelések, távozott a cégtől és nem volt hajlandó kommentálni az alelnök levelét. Tavaly augusztusban azonban egy interjúban elismerte, hogy tudomása volt a törvénytelen akciókról, mivel saját emberei jelentették 2005 júliusában, hogy a PIN-kódot nem módosították, ám sikerült megszerezni a telefonos híváslistát. Ez már csak azért is érdekes, mert a HP szerint ekkor még nem folyt belső vizsgálat a kiszivárogtató személy ügyében. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() King Arthur II - The Role-playing Wargame
Kiadó: Paradox Interactive
Fejlesztő: Neocore Games
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat
Kategória: stratégia
A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) |