Az internet cenzúrázására készül Törökország is
2007. május 26. 20:40, Szombat
Ahmet Necdet Sezer török elnök elfogadta azt a helyi parlament által már május 4-én megszavazott törvényt, amely a világháló cenzúrázását teszi lehetővé.

Hirdetés

A jogszabály lehetővé teszi a török hatóságok számára azokhoz a weboldalakhoz való hozzáférések blokkolását, amelyek például a török államalapítóra, Mustafa Kemal Atatürkre nézve sértő megjegyzéseket tartalmaznak. Az internetszolgáltatók pedig kötelesek maguktól bezárni minden káros ítélt tartalommal rendelkező portált, a bíróság később dönt a bezáratás jogszerűségéről.

"Látszik, hogy a török hatóságok rá akarják kényszeríteni az embereket az öncenzúrára. Azonban szerintünk ez a megoldás túlzó, ráadásul beláthatatlanok és nyugtalanítóak az esetleges következmények. Korábban közel sem volt ennyire agresszív a helyzet Törökországban" - bírálta a törvény elfogadását Elsa Vidal, a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű szervezet munkatársa.

Az új jogszabály mostani elfogadása is csak erősíti azokat a véleményeket, miszerint a kialakult helyzet hátterében a küszöbön álló választások állnak. A törvény megszavazása mellett egyébként két új szervezetet is létrehoztak: a távközlési tanácsot, amelynek feladata a káros tartalmak megtalálása, és egy kommunikációs elnökséget, amely a beérkező panaszokat vizsgálja majd ki.

Az új jogszabály különösen annak tükrében érdekes, hogy március 6-án egy isztambuli bíróság kötelezte a Turk Telecom nevű helyi távközlési céget, hogy blokkolja a YouTube videoportálhoz való hozzáféréseket, mert ott olyan tartalmak jelentek meg, amelyek a testület véleménye szerint sértették Atatürk emlékét. Miután a honlap eltávolította a bírált videót, a blokádot is megszüntették.

Mindenesetre ezek az esetek nem vetnek túl jó fényt Törökországra, különösen a folyamatban lévő európai uniós csatlakozási tárgyalásokkal kapcsolatban.
Megosztás |
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés





Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. máj. 30. 09:58 | válasz erre | #11
Én sem örülnék Törökország EU tagságának, k***ára nem.

De cenzúra nemcsak ott van, hanem az önmagukra "demokratikus" jelzőt aggató államokban is. Sőt, egyre fenyegetőbb jelei vannak a várható drasztikus cenzúrának.
JL666  
2007. máj. 29. 13:23 | válasz erre | #10
Nekem is ez jutott az eszembe először. Az EU sem fog nagyon ennek örülni...
2007. máj. 28. 18:57 | válasz erre | #9
Pff a cím után arra gondoltam hogy az erotikus stb tartalmakat akarják korlátozni, de ez... Már nem is demokratikus (gondoljatok bele nem lehet pl érdeklődni az örmény népirtásról)
beatz  
2007. máj. 28. 16:51 | válasz erre | #8
szivjanak csak a torokok. es be ne keruljenek az euba..
Vorpal  
2007. máj. 28. 12:02 | válasz erre | #7
Ezekkel sohasem egyezünk ki.
2007. máj. 28. 10:40 | válasz erre | #6
ráadásul a 70 milliós lakosság 98%-a iszlám vallású. Ilyen arány mellett nem kis dolgo volt létrehozni a világi államot. Egyébként töröko. csatlakozásával az iszlám lesz az eu legnépesebb vallása? :)
2007. máj. 27. 12:27 | válasz erre | #5
Azért kicsit féltem a Törökország jelenlegi állapotát. Mekkora erőfeszítés lehetett létrehozni egy világi államot egy ilyen humanista, szeretetteljes és békeszerető vallással a sarkukban mint az iszlám.
Myron   "Rest in Peace Myron" 
2007. máj. 27. 12:21 | válasz erre | #4
elvből nem szabad ilyen országot EU tagnak felvenni...
2007. máj. 27. 11:38 | válasz erre | #3
Muzulmánok. Még is mit vártok tőlük?
Ez még mindig istenes ahhoz képest amit a térség többi országában, köztük az egyébként igen gazdag Szaúd-Arábiában csinálnak.

Tetsuo   2004. 03. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 03. 26. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 03. 26. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. máj. 26. 21:30 | válasz erre | #2
no EU!
2007. máj. 26. 20:49 | válasz erre | #1
Mindegyik ország meghülyült ?

És ilyen törvénnyel ne nagyon akarjanak EU tagok lenni...