Nem ismerjük és keverjük a márkaneveket
2007. május 23. 09:46, szerda
Az In-Stat felmérése szerint a vásárlók nagy része keveri, vagy egyáltalán nem is tudja elhelyezni a beszerzett termékek márkaneveit, a processzorok és a grafikus kártyák számozása pedig még több fejtörést okozhat.

Hirdetés

A felmérés alapján a cég szakértői arra a következtetésre jutottak, hogy az ágazat fontosabb szereplői alapvetően hibás elgondolást követnek a márkanevek használatával és saját termékeik besorolásával kapcsolatban, amivel csak még több félreértést és zűrzavart okoznak a vásárlók körében. Sokan nem tudják párosítani grafikus kártyáikat és processzoraikat a termék gyártójával, illetve egyáltalán nem igazodnak el a termékek listájában, amely többnyire kibogarászhatatlan jelzésekkel próbál segíteni - sokszor eredménytelenül.

Az adatok az olyan nagy gyártók esetében sem túl biztatók, mint az AMD, az ATI, az IBM, az Intel, az nVidia és a Via Technologies. A megkérdezett felhasználók 17-50 százaléka helytelen párosításokkal állt elő, így például az AMD egyes termékeit az Intelhez kötötték, vagy PCI Express csatlakozóval bíró grafikus kártyákat mixeltek AGP-s rendszerekkel. A legismertebb márkanévnek a Radeon és a GeForce bizonyult, ám a 40 százalék feletti eredmény sem túl bíztató, már csak azért sem, mert a kártyák számozása sok fejtörést okoz és olykor éppen ez a problémák forrása.

Ebben természetesen a gyártó cégek is ludasak. Példaként említik a belépő szintű, alaposan lebutított kártyákat, ahol sokszor az előző generáció gyengébb példányait emelik be az új családba egy egyszerű átnevezéssel, amelyet nem kísér semmilyen architektúrális módosítás vagy bármilyen technológiai vérfrissítés. Ilyen a GeForce 7050, amely valójában egy átnevezett 6200, vagy a Mobility Radeon HD 2300, amely annak idején még X1300-ként kezdte meg pályafutását. A körből a processzorok sem maradnak ki, hiszen a legtöbb vásárlónak az égvilágon semmit nem mond a Core 2 sorozat E6550 vagy E6540 jelölése, amihez az Intel ráadásul rögtön hozzáteszi, hogy a számozást nem az erősorrend alapján állítják össze. Eközben hiányoznak a fogyasztást vagy órajelet jelző számok, hogy még teljesebb legyen a zűrzavar.

A processzorok piacán az könnyen kimutatható, hogy a Pentium és a Celeron név sokat szenvedett az utóbbi években, mivel az AMD alaposan kikezdte ezek hírnevét, megrengetve az Intel egyeduralmát. Mivel a két család jövőre végképp visszavonul, itt várhatóan a Core sorozat veszi majd át a vezető szerepet.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. máj. 25. 21:26 | válasz | #35
"Celeron pont tökéletes egy egyszerű irodában."

Elégnek elég (komolyabb irodába már nem biztos), csak épp egy Sempron ugyananyiért sokkal erősebb, és kevesebbet is eszik.
Berber  
2007. máj. 24. 08:01 | válasz | #34
Most Core Duót, vagy duál core-t gyárt az AMD? És az asus DVD írót japánban csinálja a pionyír? Monitort egyébiránt az asus gyárt nem az Intel. Az intel kis fekete százlábuakat csunál az anyám lapjára....
duke  
2007. máj. 24. 01:48 | válasz | #33
Athlon64 3800+ procihoz keresek valamilyen jo kis alaplapot lehetoleg Intel-est.
Kerdeztem egy ket uzletben,de azt mondtak az Intel nem gyart alaplapokat az Athlon procikhoz.Mekkora barmok mi ?,azt hittek attudnak verni,hogy ram tudjak sozni a szar noname lapjaikat.Azsus,Emesi,Gigábájt meg hasonlo szarokat.
2007. máj. 23. 19:14 | válasz | #32
Nekem egész jól szuperál a Pick alaplapom meg a Globus procim de a Head&Shoulders vidkarim se kutya (Tökömbököm magam ha gyártanak ilyeneket)
2007. máj. 23. 18:48 | válasz | #31
(tökönbökömmagam ha az intel gyart monitort:))
2007. máj. 23. 18:48 | válasz | #30
Tegnap vettem egy intel monitort.
2007. máj. 23. 18:15 | galéria | válasz | #29
Ez jó! :P
Tetsuo  
2007. máj. 23. 17:51 | válasz | #28
:)
Tetsuo  
2007. máj. 23. 17:51 | válasz | #27
Olyan csomagokat határoznék meg (ha boltvezető lennék:), h Konfig Gyereknek - 300e-500e ft, Konfig Apukának - 120e-300e ft, Konfig Hülyéknek - 80e-2milla, plusz speciális igényekhez..
2007. máj. 23. 17:45 | válasz | #26
szem eléggé jó viszonyszám az hogy ha kiirják alkatrészenként a fogyasztásintervellumot,ol: 40-120W ig.Mindenki eldönti h mennyire galulja a procit,és besaccolja,a többi cumóval ugyanigy.
2007. máj. 23. 17:16 | válasz | #25
Azért a fogyasztást csak fel kéne tüntetni meg a teljesítményt valamilyen viszonyszámmal ha másképp nem megy.
2007. máj. 23. 16:48 | galéria | válasz | #24
Igen ez sajnos tipikus...És el vannak képedve, hogy pont a játékokhoz kellene a legdrágább vas.
2007. máj. 23. 16:47 | galéria | válasz | #23
Celeron pont tökéletes egy egyszerű irodában.
2007. máj. 23. 16:37 | válasz | #22
mindegy milyen márka milyen jelölés, az ár a lényeg.
2007. máj. 23. 14:35 | válasz | #21
Az én kedvencem a: "Nem kell drága gép, mer' úgy is csak a gyerek akar játszani rajta."
2007. máj. 23. 14:12 | válasz | #20
Annyira hülye nem vagyok a témában, hiszen kb '90-óta használok pc-t, de az utóbbi 6-8 évben annyira megsűrűsödtek a különböző procik,alaplapok,chipsetek,vga-k, hogy szinte azt sem tudom már mi micsoda. Viszont ha utánaolvasok, nem nézek akkor sem bociszemekkel magam elé, hogy mit is írnak, mert tudom, hogy mit olvastam...

Szerintem meg nem lehet úgy gépet venni - legalábbis nem szabadna -,hogy nem viszünk magunkkal egy hozzáértőt és nem olvasunk utána a dolgoknak. Még akkor is megüthetjük a bokánkat, ha suttyó sempront vagy celeront kapunk irodai gépnek (csak mer' jó vétel, aszongyák a cégnek), mert tapaszataltból mondom, hogy a mai xp és többi irodai alkalmazás simán meg tudja fogni, hiába tűnik a számozások alapján gyorsnak, valójában mégsem az.
Mike  
2007. máj. 23. 13:08 | galéria | válasz | #19
hehe, anno a 386-os és 486-os gépem (AT) egy big towerben lakott. minden laikus elámult, hogy mekkora gépen van, biztos brutálerős :DD
Mike  
2007. máj. 23. 13:06 | galéria | válasz | #18
vagy pofára
vagy a kereskedő segít neki
minth ahogy a számtech-ben is az az első kérdés mire akarja majd használni
Mike  
2007. máj. 23. 13:05 | galéria | válasz | #17
inkább csak gép kell
aki nem tudja melyik márka mi, az arról sem hallott hogy intel amd
Mike  
2007. máj. 23. 13:03 | galéria | válasz | #16
idiótákat kérdeztek meg
2007. máj. 23. 12:53 | válasz | #15
Pontosan ezt az elvet követi a Tesco meg a többi hulladék, low-end gépeket kiraknak középkategóriás konfig áráért, és így a nép azt gondolja hogy jó gépet vesz.
MerlinW   2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 
2007. máj. 23. 12:46 | galéria | válasz | #14
Egyszerű, az a jobb ami drágább
barret  
2007. máj. 23. 12:38 | galéria | válasz | #13
Nekem meg olyan van,amire jo nagy szam van irva:P Mer' az biztos a leg erosebb!
A Pistike mondta,es o biztosan tudja...
2007. máj. 23. 12:31 | válasz | #12
Nekem is Pentium Celeronom van 80 gigás maxtor viedókártyával
2007. máj. 23. 11:43 | válasz | #11
Ja, irnák inkább rá, hogy az 1 terefloppos az +5 fps a 0.5 terraflopposhoz képest :)
assdf  
2007. máj. 23. 11:02 | válasz | #10
Ezzel az a bajom, hogy az 1 bites usernek tök mindegy mit irnak rá ugysem érti. Mert ráirhatnák hogy ez a proci 1 teraflops müveletre képes. És akkor ez most keresztanyámnak mit fog mondani?....
Ugyebár egy proci teljesitményt nem igazán lehet mérni.
Főleg azért nem mert minden összefüggésben van mindennel, egy jobb procis gép rosszabb alaplappal produkálhat rosszabb teljesitményt mint egy rosszabb procis jobb alaplappal...

Aztán vegyük figyelembe a fogyasztást és ezzel együtt a melegedést is. Ezt megintcsak nem lehet számszerüsiteni, csak úgy hogy azt mondjuk alapjáraton x órát bir a laptop akksija... na de milyen vgaval? és ezt még lehet fokozni.
Szóval csak azt akartam mondani, hogy egyszerüen az lehetetlenség hogy a különféle hardvereszközöket számozással lehessen csoportositani. Ezek csak támpontokat adnak, de ha valaki ért hozzá akkor úgysem az alapján dönt hogy hú ez x20000 hanem hogy milyen cahce van, mennyire melegszik, mennyi a fogyasztása, mekkora felbontást tud, stb stb...
és hogy ezekről fingja sincs pista bácsinak? Hát istenem, az ember autót sem úgy vesz hogy odaállit és megveszi a legnagyobb számut, hanem elvisz egy szakembert aki majd megvizsgálja meg elmondja hogy akkor ezek a számok mit is jelentenek.
nedudu  
2007. máj. 23. 10:50 | válasz | #9
Videókártya számozásban logika? ;-)

Geforce 7300GT ddr2 vagy gdr3 és a 8500GT esete csak úgy alapnak.
2007. máj. 23. 10:37 | válasz | #8
A videokarikkal különösebb bajom nincs (illetve volt, amíg bele nem ástam magam a témába, addig kaotikusnak tűnt nekem is a számozás, de most hogy jobban követem a piaci eseményeket, van némi logika benne) viszont a C2D procikon tényleg nem lehet eligazodni.

Egyébként a széles tömegeknek teljesen mindegy mi van a dobozra írva, az átlag még ott tart hogy "pentium valahanyas", és minél több ez a "valamennyi", annál jobb a gép.
2007. máj. 23. 10:34 | válasz | #7
Hmm, dehát éppen azért hívják így ezeket a cuccokat, hogy az egyszeri vevő NE tudja (vagy csak akkor tudja, ha benne van a témában). Elég legyen neki tudnia azt, hogy amd-t KELL vennie vagy intelt-t és majd a pénztárcája eldönti, melyik xyz123 terméket fogja megvenni a már előre kinézett gyártótól... A gyártónak meg ez számít, nem az hogy melyiket veszed, úgyis kb. egy-két soron gyártják és csak tiltanak/állítanak ezt-azt az eltérő példányokon.

Szerintem mindenkivel előfordult már hogy a rokon akárki inteles gépet kért, "mer az jó", de hogy pontosan miért is olyat, meg hogy azon belül milyen legyen, na, az már teljes homály.
2007. máj. 23. 10:29 | válasz | #6
Mindenféle idióta mag nevet választanak, a fene se tudja melyik volt előbb utóbb.

írjanak rá a dobozra,ill. részletes leírásban legyen benne: MIPS, FLOPS, L1,L2,L3 I,D cache méretét (Ha vannak), hogy ezek hányszorsan elérhetőek, a magok számát, óra jelet ,FSB -t, memória interfacet, foglalatot, utasítás készlet, pipe line szám.

Az AMD jelölései elég jól követhetőek, 4000+, X2.
Intelnél az érdekes, hogy a Core Duo ráver a régebbi kétmagosaira alacsonyabb órajelel.

GT az most jó vagy rossz .. :)
2007. máj. 23. 10:23 | válasz | #5
én egy ati 8800 at kérek amd sli lappal és egy supi celeronnal 1000 Ft ös 600 W táppal hynix rammal
n3whous3   "Rest in Peace n3whous3" 
2007. máj. 23. 10:05 | galéria | válasz | #4
Bocsánat: még nem tartunk a KW-os mélynyomóknál :) (bár némelyik mégis)
n3whous3   "Rest in Peace n3whous3" 
2007. máj. 23. 10:04 | galéria | válasz | #2
"Eközben hiányoznak a fogyasztást vagy órajelet jelző számok, hogy még teljesebb legyen a zűrzavar."

???

1. Mit érdekel engemet a fogyasztás? És főleg egy laikust?
2. Az órajel kb. annyira reprezentatív mára, mint a kilós mélynyomókon a KW jelző... Már régen nem az órajelen van a hagsúly és nem is lehet csak ez alapján besorolni egy procit. Gondoljatok csak a Pentium/Celeron sorozatpárosra...