Nehezen indul a Lenovo szekere
2007. május 22. 19:14, kedd
Az újkori indulása óta már két teljes évet tudhat maga mögött az IBM teljes PC üzletágát átvevő megújult Lenovo, de a visszatekintésben még a cég magyarországi vezetői is csak vegyes képet tudtak festeni. A régóta ígért fogyasztói termékpaletta továbbra is várat magára, a növekedés pedig messze nem volt olyan impozáns, mint ahogy azt korábban tervezte a legnagyobb kínai IT vállalat.

Hirdetés

Gottlieb István, a Lenovo Magyarország vezérigazgatója szerint a vállalatnak jelenleg nem az a célja, hogy a dobogó legfelső fokára álljon a számítógép piacon, sem az, hogy technológiailag érjék el a csúcsokat. Az elsődleges feladat a kezdeti években átvinni az IBM által megteremtett kultúrát a kínai hagyományok közé, s ezzel megalapozni a jövőt.

A számítógépgyártás egy hihetetlenül nehéz piac, ahol nem egyszerű nyereséges növekedést elérni, de legalább ez sikerült a nyugati világban újnak számító márkának, még akkor is, ha e mögött globálisan csak egy számjegyű százalékos érték áll. A hazai és a nemzetközi vezetés is egyaránt vegyes érzelmekkel értékelte az elmúlt éveket, hiszen a jó dolgok mellett komoly csalódások is érték a vállalatot. Pozitívumként kiemelhető, hogy az új márka bevezetése miatt nem veszítettek ügyfeleket, ahol mégis, az inkább üzleti okokra, elhibázott stratégiára vezethető vissza.

Az ennél is erősebb negatív hatás viszont, hogy a vállalati átalakulás még mindig nem zajlott le teljesen, a régi jól bejáratott, de lassan örlő IBM kerekek még nem cserélődtek le. A céges mechanizmusoktól kezdve a vállalatirányitásig még számos terület van, ahol nem történt komoly változás, ráadásul a régi megoldások időközben elavultá váltak. Technológiailag ugyan jó pozícióban van a Lenovo, de a siker kulcsát ők sem ebben, hanem egy erős márkában és egy kulturális integrációban látják.


A kínai piacon nyilván könnyebb dolguk van, hiszen ott már jóideje szerepelnek és nem szimplán PC gyártóként, hanem teljes értékű IT gyártóként ismerik őket. Összehasonlítva a szintén ázsiai LG-vel vagy Samsunggal ugyan keskenyebb portfoliójuk van, nem gyártanak porszívót vagy mosógépet, de ami kicsit komolyabb elektronikaként van számon tartva az előbb-utóbb megjelenhet a listájukban.

A nyugati piacokon a helyi képviseletek már jó ideje várják a teljes kínálatot, mint a messiást. A tájékoztatón annyi információ hangzott el ezzel kapcsolatban, hogy a 2007-es pénzügyi évben (idén március 31-től 2008. március 31-ig) ugyan elkezdődik a nagy bevezetés, viszont hazánk aligha kerül be az első hullámba. Az eddigi késlekedés okaként azt jelölték meg, hogy a helyi egységek még nem készültek fel nagyobb termékbevezetésre, hiszen főként a márka megismertetésével és az IBM termékvonal átfazonírozásával voltak elfoglalva.

Az első turnusban természetesen a nagy kaliberű felvevő piacok szerepelnek majd, mint Oroszország, majd ezután kerülhetnek sorra egyre kisebb és kisebb országok. Elsőként az asztali és a notebook számítógépek mellett a szerverek, nagy kapacitású nyomtatók és a tárolómegoldások bújnak elő, majd a későbbiekben a tömegpiacra szánt termékek is, mint a kéziszámítógépek.

A hangsúlyokkal kapcsolatban Gottlieb Isván szerkesztőségünk kérdésére elmondta, hogy nem félnek attól, hogy beszorulnak a koreai széles spektrumú gyártók és a nagy PC gyártók közé, sőt, egy teljesen más aspektusból közelítik majd meg a piacot. A központi fókusz továbbra is a vállalati szektor marad, a végfelhasználói piac pedig elsősorban a márka iránti elkötelezettség, szimpátia felpörgetését szolgálja majd.

Szerintük a vállalati döntéshozók, doglozók is szívesebben választanak egy olyan márkát, amit otthonról is ismernek. A kőkemény plakátozós marketing helyett inkább a lassabb, de hatásosabb megoldást választják. A piaci elhelyezkedésről pedig továbbra is úgy gondolják, hogy nem alacsony árral kivánnak versenyezni, hanem a minőség felé hajlanak el, ugyanakkor a hipermarketes értékesítés sem marad elhanyagolva.

Egészen más a szituáció a kínai területeken, ahol egyfajta nemzeti büszkeség a Lenovo. Az 500 nap múlva kezdődő olimpia főszponzora olyannyira elkötelezett a játékok felé, hogy a cég 30 kreatív dolgozója még a nyilvánosan meghirdetett fáklyatervezési pályázatra is benevezett, amit annak rendje-módja szerint meg is nyertek. Talán az ilyen nüansznyi dolgok lehetnek előjelei annak, hogy kínai barátaink ha valamit elterveznek, akkor az előbb utóbb úgy is lesz. A távol keletre jellemző kitartás a Toyotát is az élre juttatta, igaz hosszú évtizedek után, de nem elképzelhetetlen, hogy az IT piac is hasonló történet előtt áll.

A kicsit több, mint egy év múlva kezdődő olimpiára összesen 14 000 számítástechnikai eszközt szállítanak, amiből már 1200 darabot már most tesztelnek. Úgy tűnik a kínai cég mindent megtesz azért, hogy meghódítsa a nyugati világot, hiszen az olimpia mellett igyekszik a Forma1-ben is feltűnni. Kicsit marketingszagú szöveg, de Alexander Wurz, a Williams egyik pilótája szerint számtalan nagyon jó pilóta van a világon, de csak nagyon kevés, aki képes a technológiát is jól kezelni. Az egyirányú telemetriával kinyert adatokból levont következtetéseket az embernek kell alkalmaznia, így fifti-fifti az ember és gép szerepe a játékban. Talán ezért is választotta a síkfutás helyett a Forma1-et a Lenovo.

A sztorik és a trendek ismertetése után a sajtóeseményen természetesen bemutatták az idei terveket is, amiből kiderült, hogy a termékpaletta némileg szűkűlni fog. A jövőben csupán az X, a T és az R sorozat marad meg, azokon viszont számos ráncfelvarrást vittek véghez a mérnökök. Kézbe fogva az új készülékeket az az érzésem támadt, hogy a Vista matricán kívűl semmilyen változást nem észlelek a tavalyi megoldásokhoz képest, ami azt jelenti, hogy továbbra is maradtak a jól bevált "fekete eminenciás" dizájn mellett.


A gép képernyőjét magnézium ötvözet veszi körbe, erősebbé téve azt

Annak ellenére, hogy az idei Lenovo noteszok is a legújabb Santa Rosa platformra épülnek, nem lettek szebbek, nem sokkal bírják tovább az akkumulátoraik és továbbra sincs a választékban játékosoknak szánt modell. Az egyetlen komoly elmozdulás, hogy valószínűleg megszűnnek a 4:3-as képarányú modellek, ami a legtöbb otthoni felhasználót nem fogja szíven ütni, de néhány vállalat speciális szoftverei miatt igényelné az 1600x1200-as felbontású kijelzőt. Sőt a régi kijelző mellett a legtöbb ügyfél a régi oprendszert is visszasírja. Valószínűleg inkább az otthoni felhasználók lesznek kíváncsiak a Vistára, de a vállalati környezetben már jól megfelelt XP rendszereknek nem intenek egykönnyen búcsút.

A ráncfelvarrt modellekben egyébiránt megjelennek a 160 Gbyte-os merevlemezek, a feljavított vezetéknélküli megoldások és egy rollcage nevű megoldás is, ami a laptop állóképességét hivatott növelni. Összefoglalva a mai napon elhangzottakat, elmondható, hogy az olimpia kezdetéig aligha jelennek meg itthon egyszeri embereknek szánt Lenovo termékek, de a márkaépítéssel alapjában véve elégedett a cég. Saját szervíz vagy bolthálózatot továbbra sem terveznek Európában, annak ellenére, hogy Kínában a cég népszerűsége az 5-6000 saját logós üzleten nyugszik.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
k0zi  
2007. máj. 24. 00:58 | válasz | #22
Azért bátorkodtam "okoskodni" mert van egy IBM notebookom. (még az van ráírva IBM Thinkpad, de már Lenovo). Azért mondtam, hogy kényelmes és ergonómikus mert használat közben nem fárad el a kezem (más notebookokon a touchpad baromi kényelmetlenné teszi a gépelés+egérhasználatot), sokaknak persze mindegy, mert vesznek egy noti egeret és azzal tolják, de nálam számít a hordozhatóság. Valamint szoktam olyankor is használni, amikor tök sötéten kell írkálnom ekkor jól jön a beépített lámpa is.
Másik dolog, láttam már T41-es gépet, amit egy cégnél közös gépként használnak (akinek kell az kikéri) 1x volt leejtve, még mindig tökéletesen megy.
Persze lehet tényeg gagyi az IBM, én még ezt nem tapasztaltam, bár nem vagyok egy több száz gépet felügyelő rendszergazda.
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2007. máj. 23. 18:39 | galéria | válasz | #21
Gagyi konzumer notival egy tárgyaláson komolytalan vagy. Ugyanúgy nem vesznek komolyan, mint a tréningruhás üzletembert, vagy a lépcsőház / emeleti üzlethelyiséget. Nem az ára miatt, emrt öltönyből se csak Armani van, hanem mert azt mutatja hogy fingod nincs milyen eszközöket kéne használni, mi a célja a munkádnak. Az Alienware csak annyiban különbözik a Clevotól, hogy drágábban adja. Annak is van 7800 GTX SLI-s DTR-je.
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2007. máj. 23. 18:25 | galéria | válasz | #20
Design szar , az ergonomiája meg még szarabb.
Rajtad meg nincsen sapka...

Az egér pozicinálása a legproblémásdabb a legtöbb felhasználonk nem szereti.
Veled ellentétben én nemcsak láttam IBM notit, hanem használok is (T43). Nemtom mi a bajod az egérrel, a trackpoint kiváló egér helyettesítő, én a touchpadot el is tűntetném a gépről ha lehetne, mellette pedig egy Logitech VX Revolutiont használok. Soha nem ugrált a kurzor, és más egyéb baja sincs. Egyszerűen csak láma júzereid vannak, akik nem találják a LOAD gombot...

Remélem sikerült meggyőznöm Téged
Hát igen, a "Design szar , az ergonomiája meg még szarabb" fikázásod valóban elég tényszerű, és számokkal alátámasztott volt, lehet mindjárt el is hiszem...
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2007. máj. 23. 18:17 | galéria | válasz | #19
A dizájn a Lenovoé, meg a ThinkPad név is, csak az IBM nevet nem használhatja x év után.
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2007. máj. 23. 18:16 | galéria | válasz | #18
Mitől szűnne meg a ThinkPad design? Csak IBM helyett Lenovo matricát kapott. Meg bejött a 16:9-es képernyőméret is. Semmi más. Sztem nem a wide formátum a gáz, hanem az hogy sok helyen ezt úgy képzelik el hogy elég szélesebb notit gyártani és kész, aztán ott az üres holttér a billentyűzet mellett. De van 12"-ben is wide, ott jellemzően a mélység csökken, nem a szélesség nő, ami jó.
Ronny  
2007. máj. 23. 17:47 | galéria | válasz | #17
Ronny  
2007. máj. 23. 17:47 | galéria | válasz | #16
ki lehet rakni azokat is nyugodtan. Én inkább egy csillivilli alienwarenél figyelném a reakciókat...
Lacc  
2007. máj. 23. 17:15 | galéria | válasz | #15
Nekem tetszik a designja és az ergonómiája. Emellett szerintem jól használható és megbízható a Thinkpad széria, nekem ez jött be a legjobban. Az, hogy te hol vagy rendszergazda hány géppel, valahogy nem változtat a véleményemen :D
2007. máj. 23. 16:17 | válasz | #14
Kedves Virsli!

Az IBM találta fel a notebookot?

Igen?

Akkor az a Compaq nevű kis cégecske aki elöször csinált olyat az időutazott?
http://inventors.about.com/gi/dynamic/offsite.htm?site=http://www.microstar.net/museum/cpqslt286.html

Ha meg az elötte lévő probálkozásokat nézzük akkor meg a Gavilan volt az első vagy a Sharp.


2007. máj. 23. 15:51 | válasz | #13
Szeretem az ilyen okoskodó hozzászólásokat mint a Tied.

Egy olyan vcégnél dolgozom rendszergqazdaként ahol 1400 számítógép üzemel.
Ebből 200 laptop ebből 10 IBM.
A java HP és a piacvezető Toshiba.

Ezek szerint van némi összehasonlítási alapon, meg talán az hogy 1 évig dolgoztam notebook szervizben.

Design szar , az ergonomiája meg még szarabb.
Ez tény. Lehet bedölsz merta nagy kék, deegy Toshiba sokkal kényelmesebbb felhasználói szempontból.
Az egér pozicinálása a legproblémásdabb a legtöbb felhasználonk nem szereti.

Remélem sikerült meggyőznöm Téged, van némi rálátásom erre, ée nem "azért fikázom" mert nagy cég.
2007. máj. 23. 13:58 | válasz | #12
"Az volt a veszte, hogy nem akart belemenni a gagyizásba, mint a többi gyártó. Viszont a vevők többsége igénytelen, csak az árcédulát nézi, jó neki a szar is ha 10 ft-al olcsóbb."

Próbált már valaki itt, komolyabban karban tartani, vagy testre szabni IBM gépet, vagy ne addj Úr-Isten másik oprendszert telepítenirá, mint amivel kapta, vagy csak egysuerűen elérni a BIOS Setupját, adatvesztés nélkül újra telepíteni a beépített eszközökkel úgy, hogy nem készült vagy túl régi a backup úgy hogy csak 1 partició volt, az egy szem winyón amivel vette?
DecenS  
2007. máj. 23. 12:57 | válasz | #11
azért ennél lehet, hogy árnyaltabb a kép: nem lennék meglepve, ha a lenovo nem használhatná a tradicionális ibm thinkpad design-t. mert hogy nem kapták meg. az meg, hogy milyen saját arculatot találnak ki a gépeknek, már nem az ibm reszortja...
kvp  
2007. máj. 23. 10:17 | válasz | #10
Azert kar, hogy az erdeti thinkpad design megszunik. Hasznalhatosag szempontjabol nagyon jok voltak. En szemely szerint nem szeretek touchpad-et hasznalni, ezert amikor laptop kellet akkor csak trackpoint-os johetett szoba. A teljes meretu asztali kiosztasu billentyuzetrol nem is beszelve, ami akkor jo, ha valaki nem filmet nezni, hanem gepelni akar. (egyebkent voltam ibm laptoppal lanparty-n is, es semmi gaz nem volt bar a celzas konzolos erzesu volt viszont touchpad-el meg eselyem sem lett volna)

Sajnos ezt a szep, szabvanyos, tobb mint 20 eves design-t teszik most tonkre a lenovo mernokei. A thinkpad kijelzoje tobbnyire egy letter vagy a4-es papirlap mereteit es aranyait kovette, tovabba szeleskijelzos gepen nagyon kellemetlen dokumentaciot olvasni, vagy prezentaciot vetiteni (mivel a gep es a vetito kijelzoje mas aranyu).
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2007. máj. 23. 09:08 | galéria | válasz | #9
A Lenovo és a ThinkPad két teljesen külön dolog. A ThinkPad az eredeti IBM gyártmány, amit Lenovo fedőnéven is ugyanott és ugyanazok gyártanak akik eddig is IBM szinekben. Viszont a sima Lenovo notik azok az echte kínai gagyi, made in Vietnam, na azok olyanok is.
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2007. máj. 23. 09:06 | galéria | válasz | #8
Az volt a veszte, hogy nem akart belemenni a gagyizásba, mint a többi gyártó. Viszont a vevők többsége igénytelen, csak az árcédulát nézi, jó neki a szar is ha 10 ft-al olcsóbb.
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2007. máj. 23. 09:04 | galéria | válasz | #7
LOÁL! Méghogy az IBM nem nagy név... Végülis "csak" ők találták ki a notebookot is, és ahogy pc-nél, úgy notebooknál is az ő fejlesztéseik az etalon, őket követi mindenki. De hogy Ferrariból se lehet eladni annyit mint Suzukiból, nyilván a notebookok elitjéből is kevesebb fogy.

Az IBM dizájn a lehető legjobb, semmi felesleges csicsa, ellenben minden alkatrész minősgi. Láttál már Armani öltönyt? Az se azért a(z egyik) legjobb, mert szarrá van szinezve meg kerekítve mint egy ecseri piacos rövidnadrág... Egy IBM notit ki lehet rakni a tárgyalóasztalra, míg egy Acerral / FuSival simán kiröhögnek.
k0zi  
2007. máj. 23. 09:04 | válasz | #6
Nem tudom próbáltál-e már IBM notebookot, vagy csak úgy divatból: nagycég -> fikázzuk le.
Design tényleg nem a csilivili kategória, de bevallom nekem pont ezért tetszik, mert letisztult, elegáns.
Mielőtt bármi féle megjegyzést tennél az ergonómiára, próbálj ki egy trackpointot. Gépelés közben sokkal kényelmesebb, mint a normális touchpadok. Beépített lámpa segítségével sötétben megvilágíthatod a billentyűzetet (pl amikor egy prezentáción ülsz egy sötét teremben és jegyzetelned kell eléggé jól jön).
2007. máj. 23. 08:52 | válasz | #5
Az IBM elég sokáig gyártott "tömegtermék" laptopokat.
DecenS  
2007. máj. 23. 08:19 | válasz | #4
apósom is lenovot használ... nem egy sikerült darab, bár nem kizárt, hogy valamit a szoftverek telepítésekor szúrtak el. (szabályos időközönként lagol a hang 1-1 másodpercre. filmnézés közben elég idegesítő)
vax  
2007. máj. 23. 00:52 | válasz | #3
hála a jó égnek a laptop, notebook tömegtermékké vált. Talán az IBM a neve folytán nem kívánt erre a területre menni. Bár ezt a fene tudja.
2007. máj. 23. 00:30 | válasz | #2
Az IBM sem volt nagy név a laptop piacon Lenovo vá válva még kisebb lett.

A desin és az ergonomia nem az erősségük.

(azért az gondolhatták, ha az IBM elad vmit, az nem azért van mert rettentő jól megy nekik)
2007. máj. 22. 21:42 | válasz | #1
Lenovo C100-om van. Semmi gondom nincs vele. Nekem bejött.