![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Mégis kiadja a kért adatokat a MySpace
2007. május 23. 10:18, szerda
Néhány napos ellenállás után beadták a derekukat a népszerű közösségi portál vezetői és átadják az amerikai igazságügyi szervek által kért, szexuális bűnözőkre vonatkozó információkat.
Nos, úgy tűnik gyorsan meggondolták magukat az oldal tulajdonosai, ugyanis kijelentették, hogy készek mindenben együttműködni az amerikai hatóságokkal. Mindez azt jelenti, hogy a MySpace a jövőben minden olyan felhasználónak a nevét és más adatait ki fogja adni az igazságügyi szerveknek, akik legalább egyszer voltak már büntetve szexuális bűncselekményekért. A bejelentéssel így egy hetek óta húzódó ügy végére került pont.A honlap működtetői elmondták, hogy Connecticut és Észak-Karolina szövetségi államok képviselőivel sikerült egy olyan megoldást kidolgozniuk, amelynek segítségével az adatvédelmi jogszabályok sem sérülnek és a kért adatok átadása is megvalósulhat. A cég vállalta, hogy a jövőben a konkrét nyomozásokban és bizonyítékok keresésében együtt fog működni a hatóságokkal. Ezt bizonyítja már az a program is, amely segít az üzemeltetőknek a szexuális bűncselekmények miatt már elítélt felhasználók kiszűrésében. A kért adatokat nemcsak az azokat követelő nyolc (Pennsylvania, Connecticut, Georgia, Idaho, Mississippi, Új Hampshire, Észak-Karolina és Ohio), hanem az összes amerikai szövetségi állam hivatalai megkapják. Tom Corbett pennsylvaniai igazságügyi miniszter szerint vannak arra utaló nyomok, hogy a MySpace már több ezer profilt törölt, vagy blokkolta a hozzáférésüket, azonban ez nem elegendő. Fontos az is, hogy a felhasználók is tudatában legyenek annak, mekkora veszélyeknek lehetnek kitéve. Mike Angus, a MySpace-t felügyelő Fox Interactive Media vezető ügyvédje ugyanakkor elismerte, hogy a kezdetektől együtt akartak működni a hatóságokkal. Erre azonban csak egy újabb, 90 napos haladékot adó felszólítás után került sor. Az Egyesült Államokban rendkívül komolyan veszik a szexuális bűncselekmények kérdését, ami nem csoda, hiszen az országban a becslések szerint 600 000 szexuális bűnöző van. A már büntetett személyeknek kötelező magukat az aktuális lakóhelyükön regisztráltatniuk. Felmérések szerint azonban minden hatodik személy ennek a kötelezettségének nem tesz eleget, ráadásul állandóan változtatják a lakóhelyüket, ez pedig komoly problémát jelent a hatóságoknak. A rendőrség azonban nem esik kétségbe, inkább különleges keresőket alkalmaz. Így sikerült például megtalálni tavaly ősszel azt a szexuális bűnözőt, akit korábban már - tévesen - halottnak nyilvánítottak. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|