Az online világban zajló forradalomról, már szinte minden terület elmondta a maga véleményét, a szűk szakma kompetenciáját már meghaladja a fejlődés. A téma annyira tudományos, hogy az egyetemi tanárok és komoly kutatók is egyre többet foglalkoznak vele. Az ELTE falai között zajlott kiscsoportos konferencia előadásaiból kiderült, hogy hol tart ma a webes kultúra tudományos feltárása, miért nem létezhetnek tovább a könyvtárak mai formájukban és miért elérhetetlen a szemantikus web még évtizedekig. Vigyázat, nagyon tudományos!

Az első előadás, Dr. Ropolyi László (ELTE, Tudománytörténet és tudományfilozófia tanszék) filozófiával átitatott kommunikációelméleti eszmefuttatása volt, melyből kiderült, hogyan épül fel és milyen elemekből áll a társadalmi kommunikáció és ezt hogyan változtatta meg a web, mint olyan. Ropolyi kiindulási pontja a kognitív reprezentáció, mely minden élő számára a túlélést segíti elő. Ez megvalósulhat kötött módon, (egy adott tartalomhoz kötve) ami egy pontos, stabil, gyors hozzáférést jelent a befogadó számára.

Akármilyen bonyolultnak hangzik, ez alapvető biokémia vagy élettani jelzés is lehet, vagyis ha észreveszek egy tárgyat, akkor arról meg tudom állapítani, hogy az étel, veszélyforrás vagy egyszerűen egy darab kő. A reprezentáció másik oldala a szabad változat, ahol a tartalom és az értelmezés elszakadnak egymástól és egy jel jön létre. Ez határozatlan, rugalmas, melyhez a hozzáférés feltételes, fokozatos, közösségi, sőt változtatható, tetszőleges.

Az emberi kultúrában bármi reprezentálhat bármit. Egy kettőspont és egy zárójel például egy mosolygó/szomorú arcot jelent (ikonikus), de egy csúcsára állított, piros szélű fehér háromszög (elsőbbségadás kötelező) azt jelenti, hogy nézzek körül, mielőtt tovább megyek (konvencionális jel). Az érdekesség akkor kezdődik, mikor e két stratégia keveredik. Egy kő lehet önmagában az, ami, illetve egy isteni jel is valaki számára. Valahogyan ebből a két oldalból fejlődhetett ki mára az a két fogalom, amit technikának és tudománynak hívunk. A technika ismeretek halmaza, mellyel az ember képes uralni a szituációkat, a tudomány pedig egy szükségszerű vizsgálódás, mellyel a világ dolgai megérthetőek. Unalmas, nem?

Nem egészen, ha hozzátesszük, hogy a mai világban a tudás az információ azon formája, ahol az értelmezéshez oksági relációt illesztünk hozzá. A jel pedig nem más, mint egy kettős reprezentáció: valami helyett áll valami más. Az IT, amivel nap mint nap foglalkozunk, az Információs Technikák/Társadalom, pedig nem csinál mást, mint üzenetek millióival iparszerűen megváltoztatja a fejünkben a jelek értelmezését.

A média feladata nem más, mint a tömegek értelmezési praxisának birtokba vétele, azaz egy termelési folyamat, mely nem futószalagokon, hanem az elmékben hoz létre valamit. Az emberek ma már teljesen másképp kommunikálnak, mint alig néhány évtizeddel ezelőtt, így természetes, hogy teljesen más közösségek is jönnek létre. A közösségek létrejötte szükségszerű, míg a többi következmény az már esetleges, mindegy, mit csinálnak.

A tradicionális kultúra társadalmi világot hozott létre (lásd: Habermas) a természeti létezőkből, míg a netes kiberkultúra egy újszerű hálólétet épít fel a társadalmi világból. Ebben a hálólétben az internet kompexitása már önmagában feltételez számtalan kontextust, melyben létezhetnek a résztvevők. Technológiailag az internet nem más, mint számítógépek millióinak a hálózata, a valóságban viszont sajátos emberi közösségek halmazáról van szó.

Sőt, létrejönnek olyan közösségek, melyek már kizárólag online léteznek, mint a Second Life vagy a World of Warcraft. Amiben viszont sokan tévednek (és itt érdemes az első bekezdéseken újra gondolkodni kicsit), hogy a szituációhoz kötött reprezentáció(ismeret) megosztása a hálóvilágban nem hoz létre tudást. A blogok, podcastok, a Youtube, a Web 2.0 nem jelent tudást, hanem továbbra is megmarad az individuális ismeret szintjén.

Az internetet lehet értelmezni egy képként is akár. Mintha ránéznék egy bonyolult montázsra, összeszednék az emlékezetemben néhány elemet és abból létrehoznék egy teljesen egyedit. A net sokcsatornás és sokdimenziós világ egyben, ezért maradhat mindenki számára teljesen más. Ha egy tudásmorzsára van szükségem, akkor nem egy blogot keresek fel, ahol valaki megmondja az igazat, hanem beírom a Google-be a kérdéses fogalmat és 2 millió találat, és millió más ember korábbi keresése alapján döntök, hogy mi a helyes.

Ezzel a csavarral örökre megváltozott a klasszikus kultúra, melyben a profik voltak a létrehozók és a laikusok a fogyasztók. A kiberkultúrában ez szinte teljesen szétválik, a jelmondat pedig: "Nem a lét fontos, hanem a jelenlét!". Egyesek szerint a hálólét az emberiség történetének új kezdete, mások szerint csak egy ismétlődő periódus új fordulója. A Web 1.0-ról Web 2.0-ra ugrás éppen erről szól.