Mennyire biztonságos a Vista?
2007. május 20. 13:30, vasárnap - Forrás: Napi Online
Bár a minél teljesebb kompatibilitás érdekében kompromisszumokat is kellett kötni, azért a Windows Vista külön kategóriát jelent a Microsoft asztali rendszerei között - állítja Szabó Gábor, a Microsoft Magyarország biztonsági szakértője. Mint elmondta, ma már olyannyira a fókuszba került az operációs rendszerek biztonsága, hogy ezeknél jóval több veszélyt rejtenek az egyedileg fejlesztett alkalmazások.

Hirdetés

Szemben a Windows 95-tel és utódaival, amelyek a biztonsági szakembereket még hangos kacajra fakasztották, az NT és leszármazottai egyre inkább megfeleltek a biztonsági elvárásoknak. A Vistáról pedig az olvasható a Microsoft honlapján, hogy az eddigi legerősebb védelemmel rendelkezik. Hogyan sikerült ezt elérni?
- A Microsoft még 2002 elején indította el Trustworthy Computing (TwC) programját, főként azért, hogy válaszoljon az akkorra már kritikussá váló biztonsági kihívásokra. A TwC egyik alappillére a Secure Development Lifecycle (SDL), ami röviden annyit jelent, hogy valamennyi 2002 utáni Microsoft-alkalmazás fejlesztésekor a biztonság az egyik legfontosabb alapelv. Nemcsak az a fontos ugyanis, hogy egy alkalmazás újabb funkciókat tartalmazzon a megelőző verzióhoz képest, hanem biztonságosnak is kell lennie.

Az XP-t is megerősítették ezen elvek alapján.
- A Windows XP két évvel a TwC előtt született, ezért annak fejlesztése során a TwC által lefektetett biztonsági irányelvek még nem kaptak olyan hangsúlyt, mint a Vista esetében. De a Windows XP életpályáján is megtaláljuk az SDL első eredményeit, a második szervizcsomagban. Itt jelentek meg először a biztonságra hangolt alapbeállítások. A Windows Vista azonban már e szellemben készült, és már a szoftver tervezésekor is a biztonság volt az egyik legfontosabb szempont.

A "secure by default" és a "secure by design" - ahogy az előbb említett két irányelvet a művelt informatikusok emlegetik - mit jelent konkrétan a Vista esetében?
- A legfontosabb, hogy a teljes rendszermagot, a kernelt újraírták. Az egyes hardverelemekhez tartozó meghajtóprogramok sok esetben ellenőrizhetetlen forrásból származnak, és akár kártékony, hibás kódot is rejthetnek. Az ilyen módon terjedő rosszindulatú kódok kiszűrésének egyik lehetséges módja, hogy csak ellenőrzött forrásból származó meghajtókat használunk.

Ez azért különösen fontos, mert a meghajtók kernel-módban futnak. Míg egy felhasználói módban futó kód hiba esetén csak a programot fagyasztja le, egy kernel-módban futó kód a rendszer stabilitását veszélyezteti, ami a "kék halálhoz" vezethet. Pedig leggyakrabban egy olyan eszközmeghajtó okozta a leállást, amelyhez a Microsoftnak semmi köze. A magas minőségi követelményeknek a kötelezővé tétele - a piacon már régóta futó 32 bites rendszerek miatt - azonban nem könnyen kivitelezhető, hiszen a jelenlegi meghajtóprogramok jelentős része - még neves gyártók esetében is - aláíratlan, így ellenőrizhetetlen azok eredetisége. Az inkompatibilitást elkerülendő, az aláírt kernel-módú eszközmeghajtók csak a 64 bites Vista-verzió esetén kötelezőek.

Ebben az esetben minden, kernel-módban futó kódnak digitális aláírással kell rendelkeznie, ami egyértelművé teszi, ki a program kiadója, továbbá hogy a kód eredeti és azt senki nem változtatta meg. Windows Vista x64 esetén a nem aláírt, kernel-módú kód nem töltődhet be - még rendszergazdai jogosultsággal sem.

Ezek szerint itt engedményt kellett tenniük a biztonság rovására.
- Igen, egy kevés engedményt kellett tennünk, hogy a régebbi eszközök működhessenek a Vista alatt is. A 32 bites változatban az aláírt kód használata nem kötelező, kivéve a jogvédett tartalmak lejátszásához szükséges meghajtók esetében. De hogy ezen a téren mégiscsak legyen előrelépés, bevezettük a kernel-védelmet, amit Kernel Patch Protectionnak, vagy más néven PatchGuardnak nevezünk.

Ez egyébként nem kifejezetten új technológia, ugyanis még a Windows Vista előtt, a 64 bites Windows Server 2003 Service Pack 1-ben debütált, és megtalálható a Windows XP Professional x64-ben is. Tovább fokozza a Vista biztonságát az is, hogy a betöltődő meghajtóprogramok véletlenszerűen helyezkednek el a memóriában, hogy az esetleges - tipikusan veremtúlcsordításos - támadások ne tudják pontosan memórián belüli elhelyezkedésüket, és ne tudják kihasználni az esetleges sérülékenységet.

Értem. Tegyük fel, hogy az operációs rendszer biztonsága közelít a tökéleteshez. Nekem azonban az a tapasztalatom, hogy ha az XP-re nem telepítget a felhasználó össze-vissza mindent fel, akkor a rendszer stabilitásával nincs gond. A Vista stabilabb lesz?
- Biztosan stabilabb lesz, mert a korábban elmondottak értelmében a rendszer védi a saját integritását. Sőt, a Vistában a rendszergazda olyannyira nem rendelkezik mindenható jogokkal, hogy egyes fontos összetevőket a rendszer nem enged kitörölni a legmagasabb jogosultsággal sem. Amit a kérdése első részében állít, azzal egyetértek. Nem mindig, sőt egyre kevésbé az operációs rendszerekben, inkább az alkalmazásokban lévő hibák a gyakoriak, az egyre kritikusabbak. Sokszor a házon belül fejlesztett programok ütnek rést az operációs rendszer pajzsán. A Vista esetében ez sem okozhat katasztrófát.

Mivel próbálják meg tovább fokozni szoftvereik biztonságát?
- Kevés olyan cég van, amelyik a titkolózás helyett nyíltan vállalja az esetlegesen feltárt hibákat. A Microsoft az egyik ilyen. Az ingyenes értesítő szolgáltatással a Microsoft saját termékeivel kapcsolatos biztonsági információkat juttat el az igénylőknek. A szolgáltatás célja pontos és hiteles információk biztosítása a felhasználóknak, amelyek alapján tájékozódhatnak és megvédhetik rendszerüket a támadásoktól.

Biztonsági munkacsoportunk a közvetlenül a Microsoftnak jelentett hibákat, illetve az ismert biztonsági hírcsoportokban felmerülő kérdéseket egyaránt megvizsgálja. Ingyenes programokkal segítjük a védekezést a kártevők ellen, ilyen szoftver például a Windows Defender vagy az Internet Explorer adathalász szűrője. Vannak kevésbé látványos biztonsági megoldásaink is. Például minden egyes frissítés telepítésekor lefut a háttérben egy rosszindulatú szoftvereket eltávolító program.

Újdonság az is - és néhány hónapja Magyarországon is bevezette a Microsoft -, hogy a lopott, vagy szebben mondva másolt szoftverek nem frissülnek. Így az otthoni, biztonsági szempontból amúgy is elhanyagoltabb számítógépek lesznek a támadások fő célpontjai, majd zombigéppé válva, a forrásai. Jó lépés volt a frissítések szelektálása?
- Azt azért tudni kell, hogy a kritikus biztonsági frissítéseket továbbra is letölthetővé tesszük mindenki számára. Az említett korlátozást azon vállalatok miatt kellett megtennünk, amelyek még mindig használnak illegális szoftvert. Ezeknek a vállalatoknak a saját érdekükben is rá kell ébredniük a jogtiszta szoftverek előnyeire.

A jövőben a biztonság a számítástechnikai iparág legnagyobb és legfontosabb kihívásai közé tartozik. Nem oldható meg annyival, hogy befoltozunk pár rést, aztán továbblépünk. A vírusok és a férgek károkozásának elfogadható szintre történő csökkentéséhez alapvetően meg kell változtatni a szoftverek minőségéről való elképzeléseinket, folyamatosan fejlesztenünk kell az eszközöket és az eljárásokat, és állandóan további összegeket kell áldoznunk olyan új, ellenálló biztonsági technológiák kialakítására, amelyek még azelőtt útját állják az ártalmas és kártékony programoknak, mielőtt azok kifejthetnék romboló hatásukat.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
MrImy  
2007. máj. 22. 20:00 | válasz | #116
Akar a fene programot futtatni!
Célt akarok elérni és a cél elérése lehet, hogy programok futtatását is megköveteli. Windows-os program esetén az ember joggal várja el, hogy windows alatt működjön azaz Vista alatt is meg Win98 alatt is.
Mondjuk a Linuxnál is előfordulnak inkompatibilitási problémák, csak ott a "frissítés" ingyen van.
Minden esetre ez az erőltetett dolog, hogy mindenholy megkövetelik a Windows Használatát ott is ahol erre egyáltalán nem lenne szükség pl. Középiskola, Általános. Oda nem vonatkozik a Campus nem igaz?
Kicsit DEJA VU érzésem van a Vistaban.
Az élsimítás a betűtípusoknál.
A Linux alatt egészen biztos hogy a betűtípusok élsimítása csak akkor lép életbe, ha újra bejelntkezünk, vagy az adott alkalmazást újraindítjuk.
A Vista esetén ugyanez a helyzet.
Csak nem az X.org motort használja?
remark  
2007. máj. 22. 17:15 | galéria | válasz | #115
"Esélyed sincsen a kettő között kiadni terméket, hála az opensource-nak."
"erre vannak a template-ek, ehhez semmi szükség sem opensource-ra, sem amögé bújó mammutvállalatokra (pl ibm) akiknek segitségével irtják ki a kis cégeket."

Mindezt azok utan hanytorgatja fel az MS az OpenSource kozossegnek hogy o a mamutta valasa soran szepen lassan kinyirt egy nagy kupac ceget...
remark  
2007. máj. 22. 17:05 | galéria | válasz | #114
"ez nem hit kérdése, ez tény. Nézzél már körül a világban, hol találsz olyan helyet ahol win-es tudás nélkül felvesznek?"

Nemreg meg fentvolt a Greenpeace oldalan egy allasajanlat. Az amsterdami nemzetkozi kozpontba, de nem emlekszem pontosan mire, az Open Source alapokon nyugvo gepparkjukhoz kerestek valakit.
Szamtalan allas van amihez eleg az hogy mar lattal windows-t.
Match  
2007. máj. 22. 16:35 | galéria | válasz | #113
"Kikérem magamnak az óvodást, ott még nem járok."

Akkor talán ne írj ekkora éretlen dolgokat: "És szőrös már?"!


Ezt poénnak szántam, úgy látszik nem jött be.

Azonban jelen esetben, néhány fanatikust és az MS számára ellenséges mamut céget leszámítva senkinek sem érdeke, hogy tönkre mennyen az MS.


Ki mondta hogy menjen tönkre? Attól hogy szídom a rendszereiket, mert rákényszerítenek (vagy így, vagy úgy) és a vasamnál fogva elég sokszor ellehetetlenítik az életemet még nem kívánok atomot redmondra.


A többire, meg valamenyíre az előzőekhez is csak annyít, hogy azért írom le a rendszer működését, hogy mások is megértsék és esetleg ne írjanak később égbekiáltó hülyeséget, mint kifogást a Vista ellen.


Ehhez már egyszer írtam, hogy ez népsport. De végülis nemes cél, csak fölösleges fáradoznod, mert 100 emberből aki olvas, 98 úgyis csak a felmenőidet fogja szídni.

Egyébként ha ie7-et használsz, akkor ajánlom a firefox 2-t, van benne helyesírás-ellenőrző is. Kicsit sok memóriát zabál, de ha vistára telik, akkor marad erre is.
2007. máj. 22. 14:13 | válasz | #112
Lentebb írtam, hogy MS. fontok kellenek az OOo -hoz, hogy MS kompatibilis legyen a doksi. Nos RedHat most tett közzé ingyenes, kompatibilis fontokat.
"The fonts are currently released under the GNU Lesser General Public License (LGPL),"
2007. máj. 22. 13:58 | válasz | #111
"leg rosszabb esetben .exe és .dll nézegetéssel jár."
kernel:
Leg roszabb esetben forrás kód nézegetés szerintem még mindig jóval barátságosabb, tekintve megjegyzések beszédesebbek, bár sok kernelel foglalkozó oldalon mindig van cikk, a kernel új beálításairól.
Reverse enegineringel, hogy áll License ?

Szerverek:
Config file teljesen dokumentált.

Gnome Desktop: beálításai egy gconf-editorbol érhetőek el, amik mezei gui-n nincsenek kivezetve azok is, ez nagyából egy regeditre hasonlít, azzal a szerintem lényeges eltéréssel, hogy a mezők dokumentálva vannak helyben is.
2007. máj. 22. 13:43 | válasz | #110
"Mellesleg, Hol van dokumentálva registry ?"

Részleges dokumentációt, rendszer adott tulajdonságainak a beállításáról, általában találni az MSDN-nen, de soha sem szükséges a regitry-t folyton buherálni. A kulcsok egy részének illetve a változóknak beszédes nevük, illtve elérési utvonaluk van. A {121232-...-167654} típusú regitry kulcsokban, pedig vagy szerepel valami leírást tartalmazó változó vagy a registry többi részéről kell kideríteni, leg rosszabb esetben .exe és .dll nézegetéssel jár.
2007. máj. 22. 13:39 | válasz | #109
"... de a registry-ben lévő beállítások többsége elérhető GUI-ról, ami nem erélhető azzal általában jobb nem is kisérletezni."

Ezt kicsit elcsesztem. Úgy értettem, hogy ami GUI-ról nem érhető el, az a registry-ből még elérhető.
2007. máj. 22. 13:31 | válasz | #108
Mivelhogy szinte minden beállítás a registribe kerül :)
Többség szerintem nem elérhető. Mellesleg, Hol van dokumentálva registry ?
2007. máj. 22. 13:28 | válasz | #107
"Azért mert lassú,..."

Driver függő. majd lesz jobb is.

"... nem biztonságos,..."

Ez így azért érdekes kijelentés, de legyen.

"...időpazarló,..."

Hát ez attól függ mit értesz alatta.

"... helypazarló ..."

Ez sajnos 100%-ig igaz.

"... stb."

Ez pedig tényleg érdekes lett volna.

"A Vista 5 év múlva használható lesz talán. De a 3 is reálisnak tűnik."

Én kb. max 1,5-re tippelek, bár már most is használható, ha nem akar kizárólag Vista inkompatibilis programokat futtatni, vagy ha számít az a néhány FPS különbség játékoknál.

2007. máj. 22. 13:24 | válasz | #106
Nem éppen felhasználó barát, de a registry-ben lévő beállítások többsége elérhető GUI-ról, ami nem erélhető azzal általában jobb nem is kisérletezni.
MrImy  
2007. máj. 22. 12:52 | válasz | #105
Ja igen 40 mill példány a Vistából azért kelt el mert kb 10 év alatt a w2k minden támogatást elvesztett és a gondolkodó emberek akkor már olyat "vesznek" amire lesz támogatás, pl Linux? :D
A Vista 5 év múlva használható lesz talán. De a 3 is reálisnak tűnik.

MrImy  
2007. máj. 22. 12:50 | válasz | #104
Éppen most nézegetem a Vista vereziókat, valszleg a Buisness verzó mellett döntök, de 1 percig sem fog futni a gépen.
Azért mert lassú,nem biztonságos, időpazarló, helypazarló stb.
Az XP Prof már egy jól befoltozott rendszer ezért rögtön az kerül feltelepítésre á-lá downgrade.
Rendszervisszaállítás... ez a legnagyobb szar amibe valaha beletúrtak.
Tök jó amikor oda "elmentődnek" a vírusok - nem ám elveszik valami.

Plusz lesz egy szerver is Courier IMAP-al apacheval meg miegymással de ez mellékes ebben a támában.
2007. máj. 22. 12:36 | válasz | #103
Ez megint csak olyannak jó aki ért a géphez tehát wint ugyanúgy be kell állítani, mert registry-t nem sok mezei usert látok átírni. Ez megint a felhaználóbarát MS megoldás?
2007. máj. 22. 12:31 | válasz | #102
"Én már rég winen vagyok, de pl 1-1.5 év után az xp folyamatosan elkezd lassulni, és nem mondja hogy mivel van gondja csak nem megy, ill pár alakalmazás lehal."

3 színtű prefetch az oka. Át kell állítani 2 színtűre, általában ez be szokott jönni, de sajnos nem mindig 100%-os a dolog.
HKLM\System\CurrentControlSet\Control\Session Manager\Memory Management\PrefetchParameters és ott az EnablePrefetcher változót kell átírni 3-as értékről 2-esre. Remélem segít valamit.
2007. máj. 22. 12:25 | válasz | #101
Én már rég winen vagyok, de pl 1-1.5 év után az xp folyamatosan elkezd lassulni, és nem mondja hogy mivel van gondja csak nem megy, ill pár alakalmazás lehal. Ha ezt csak megtoldották egy idióta biztonsági felülettel ami kérdezget, az nem jelenti nekem azt hogy fejlesztettek. Max loptak másoktól ötletet hamár az MS mentalításnál maradunk és hogy mindenkire ugatnak.

Az hogy lentebb valaki írta hogy nincs pénz a linux-ban az olvas híreket?

Pl:Oracle, NEC, IBM, HP, Hitachi and Dell are among 10 IT equipment and software vendors that are forming a consortium to develop and sell Linux-based servers and computers for the Japanese market.

Tényleg gagyi pénztelen senkiházi cégek. Ezek után valaki azt meri mondani nincs benne pénz? lol Ezek a cégek nagyrésze pedig nem is ért az informatikához. Közük sincs hozzá.... De lehet még nézegetni a híreket, és nem az MS maszlagot betanulni. Itthon mennyi okos ember van) Miért nem is vagyunk infó nagyhatalom a világban??? Bárcsak itthon is egyszer a fejlődés mellé álnánk nem a faxverést csinálnánk csak...
2007. máj. 22. 12:10 | válasz | #100
Van grafikus csomag kezlő cumó.
Tudomásom szerint grafikus be lehet mindazt állítani Ubuntun, mint winen regedit nélkül.
Vannak Screenshotos leírások is. De domináns az, hogy a leírásokban parancsok szerepelnek, egyszerűen azért , mert egyszerűbb, mint aztmondani, hogy képen katints ide meg ide aztán ide, ott keresd ki ezt a listából stb... Minthogy copy pastézd eszt a szöveget egy terminálba :)

Hiba elhárításhoz gyakran jó szolgálatot tesz CLI, de win alatt mi van ? Instalálj újra minden drivert índítsd újra, ha nem megy húzd újara ezt azt vagy az egészet. A hiba helyét is nehéz winen meghatározni, kevés infót ad a rendszer, többnyire Win-hez külön kell beszerezni diagnostikai toolokat.

Ismerősöm vett a Tescoban egy játékot, Nem megy kilép betöltés után, hogyan tudom kideríteni miért ? Angol verzióhaz találtam egy patch -et, de magyarhoz nem remélhetőleg már alkalmazták benne, de akkor mi a gáz. Sims fut neki, ez meg Hotel Giant lenne.
2007. máj. 22. 11:41 | válasz | #99
"Ubuntu -hoz nem kell, akit kérdeztem telepítés közben kért egy particionálást, egy nyelvet egy dátumot és időt."

Kibeszélt a telepítésről én testre szabásról beszéltem, valamint hiba elhárításról.
2007. máj. 22. 11:40 | válasz | #98
A legmagasabb jogú felhasználót kérdezted az a System, alapból szintén mindent megtehet, sőt XP-ig alapból az összes rendszergazda jogú felhasználó is bármit megtehet, sőt Vista-nál is csak előtte megkérdezi, hogy tényleg te akartad-e? Azokat a fájlokat nem tudod törölni, amelyek éppen futnak, vagy lockolta egy program. A futó programokat ezért nem tudod törölni, mert abból swappel a rendszer, illetve ezért nem tudod csak úgy felül írni őket.
2007. máj. 22. 11:28 | válasz | #97
Default Linuxban a root user mindent megtehet totálisan uralhatja a rendszert, nincs olyan, hogy nem törölhet le fileokat pl, inmutable attribot is feltehet, levehet.
2007. máj. 22. 11:23 | válasz | #96
Mi bajod a CLI -vel ?
Ubuntu -hoz nem kell, akit kérdeztem telepítés közben kért egy particionálást, egy nyelvet egy dátumot és időt.
Következő kérdésem az volt, Újabban tényleg rákérdez a totem, hogy tegyen fel videó kodekeket ?
Válasz: Nem tudom Mplayer -t használok, azzal ment minden alapbol.
2007. máj. 22. 11:19 | válasz | #95
"Miben van/hogyan korlátozva legmagasabb jogú user ?"

Pontosan annyíra, mint Linux-bam a root user.

"Windowsra nem is egy alternatíva van. pl. Ubuntu Linux jól teljesít desktopon is..."

Azt mondtam, hogy igazi alternatíva, amit szintre soha sem kell konzolból karban tartani, konfigolni vagy rendbehozni.
2007. máj. 22. 11:06 | válasz | #94
Miben van/hogyan korlátozva legmagasabb jogú user ?
2007. máj. 22. 11:04 | válasz | #93
Windowsra nem is egy alternatíva van. pl. Ubuntu Linux jól teljesít desktopon is, ami a problémát jelentheti a legújabb Win32-es játékok futatása. Mint Operációs rendszer a Linux kiváló. (Manapság elég sok kisebb játék van rá.)

MS server programjaira általában van nyiltforráskódú alternatíva, Windowsok számára Policy -t szolgálni csak a Samba4 lesz képes, ha ez is fontos akkor marad az AD. Más szerverei kiváltására, a fizetős Enterprise Linux distrókban tartalmaznak hasonló szoftver, ill. egyéb Third Party cégek árusítják.
Ezek az ajánlatok alacsonyabb TCO -val kecsegtetnek, gyorsan ,egyszerűen managelhető, testreszabható alkalmazásokat takarnak.

Az OOo nem tartalmaz MS. kereskedelmi fontokat alapból, amit le lehet tölteni hozzá, legtöbb felhasználó számára valós alternatívát nyújt.
Nem biztos, hogy a legjobb Office csomag, de költség hatékony.
2007. máj. 22. 10:26 | válasz | #92
"Kikérem magamnak az óvodást, ott még nem járok."

Akkor talán ne írj ekkora éretlen dolgokat: "És szőrös már?"!

"Akkor egy pár dologra plz válaszolj légyszi.
Miért ennyire szívügyed az MS védelme?"

Ugye hogy tudsz te normálisan is fogalmazni.
A válaszom egyszerű! Nem szív űgyem, nem az MS-nél dolgozom, mint már párszor is írtam, ha lenne tényleges EU-s alternatíva a Windows-ra és egyébb MS termékekre, akkor inkább azokat használnám. Azonban jelen esetben, néhány fanatikust és az MS számára ellenséges mamut céget leszámítva senkinek sem érdeke, hogy tönkre mennyen az MS.

A többire, meg valamenyíre az előzőekhez is csak annyít, hogy azért írom le a rendszer működését, hogy mások is megértsék és esetleg ne írjanak később égbekiáltó hülyeséget, mint kifogást a Vista ellen.
MrImy  
2007. máj. 22. 09:45 | válasz | #91
Az a baj, hogy türelmetlen Önjelöltek gyorsan feltelepítik valamely cégnél egy OpenOffice-t és elvárják, hogy PONTOSAN olyan legyen mint az a má$ik. Ezután jönnek a fújjolások és tetvéreik, majd visszatérés a má$ik verzióra, legfeljebb némi legalizálással egyetemben.
Igenis TANULNI KELL AZ OpenOffice használatát, de előtte legyenek tisztában az emberkék azzal is, hogy nem TAB -al meg spacevel tabulálunk és felesleges Enter-hegyekkel (sortörés) pozicionálunk.
Tanulni, tanulni, tanuli ... alkalmazni.
Nem árt kérdezni, megbeszélni sem a tapasztalatokat.
mrzool  
2007. máj. 22. 02:22 | válasz | #90
"Szó mi szó, kicsit hülyén fogalmaztam."

Örülök, hogy kimondtad - talán mégsem én vagyok helikopter. Az előző postodból azt lehetett kivenni, arra reagáltam. Na mindegy.

Állásom most van, azt hiszem elég jó.:) Majd ha szükség lesz rá, gondolok rátok, bár linuxban nem vagyok otthon. Helyette inkább már évek óta BSD-zem.
Match  
2007. máj. 22. 02:15 | galéria | válasz | #89
Miért szólsz le olyan embereket, akikről semmit sem tudsz?

Szó mi szó, kicsit hülyén fogalmaztam.
Inkább úgy értették, hogy nem fognak winnel szenvedni minden hülységért, amit linux alatt pár perc alatt megcsinálnak.

Nekik nem a szerver építés a feladatuk, azzal szopnak mások, meg amúgy sem ebben az országban van.
Nemrég volt üres állás, jelentkezhettél volna, opoknál kötelező a linux ismeret (ettől függetlenül némelyikük winen dolgozik, de valahogy megoldják (én spec csak cygwin-t használok)).

Ja, és ne úgy állj már hozzá mintha a sarki közértnek csinálna minden linuxos számlanyomtató programot.
mrzool  
2007. máj. 22. 02:05 | válasz | #88
"Aztán nap végén közölték hogy nagyon jó ötlet, de ők nem csinálják meg, mert úgyis szar lesz..."

Tehát a vindózos kollégáitok annyira síkhülyék a témához, hogy fennhangon, nyíltan hirdetik önnön inkompetenciájukat? Vagy kik mondogatták ezt a 'nem csináljuk meg, mert csak szarul tudjuk kivitelezni' dumát?

Esetleg ha felvennétek néhány valódi szakembert, akkor előrébb lennétek... Már ha egyáltalán lényeges az a projekt.
Match  
2007. máj. 22. 02:00 | galéria | válasz | #87
Höhöhö, nálunk meg akkor volt nagy röhögés amikor valaki felvetette (valami fejes) hogy létre akarnak hozni az egyik jövőbeli projecthez egy pár gépből álló wines szerver"park"-ot.
A munkaidő hátra lévő pár órája önfeledt poénkodásba merült, pláne a platform részlegen (meg amerre éppen jártak).

Aztán nap végén közölték hogy nagyon jó ötlet, de ők nem csinálják meg, mert úgyis szar lesz...

Emiatt ne ugorj nekem, nem én értek hozzá, csak annyit tudok story-zni amennyit hallottam.

Megjegyzem nálunk is előny volt a linux, mint a legtöbb helyen (még ha csak olyan szinten is, hogy ha meglátsz egy konzolt, akkor ne kapj sikítófrászt).
2007. máj. 22. 01:52 | válasz | #86
JAVA, WEB 0+ pénz.
kylix megír winre leforgat delphi winen.

Használ GTK ingyen lefordít kenyérpírító +1h.
Vagy QT Commerical support, lefordít kenyérpírító +1h.

Amenyit fizzetek értea hordozhatósaág már elvárható lenne.

A hordozható kód, nem mítosz!

Ha kimennek a világ végére sok millért egy db szavazatért, akkor igenis elvárható, hogy a Linux felhasználóit ne diszkriminálják, és ne kényszerítsék..

"Nézzél már körül a világban, hol találsz olyan helyet ahol win-es tudás nélkül felvesznek?"
1-2 hely azért akad :)
Fajlesztenek Linux alatt alkalmazásokat magyarországon is. És azt sok webservert valakinek adminolnia kell :)

"Próbálj meg egy fizetős office-t csinálni."
Már páran megpróbáltak és az MS állt az útjukba. StarOffice -nak hívták a legerősebb riválist, zárt kóddal nem bírt versenyezni MS -el ezért nyíltá vált.

texmacs fan vagyok Mert lehet vele matek órán is jegyzeteli gyorsan.

És leszálhatnál az Officékröl.
RichText Editet bárki körbe rak GUI -val és lesz neked gagyi word -öd :) Ja ,hogy ezt egy ember megcsinálja, és freebe kiadja 1-2 nap alatt.

Az Officok azért nem tudtak versenyezni az MS -el, mert sokan csak MS Doc-ról halottak..

"template" ROTFL mezi C++ temlétekre gondolsz? Én azért jóval többre gondoltam ,mint meglévő kód.

Na egy kis részlet neked is GPL böl:

"Ezek a feltételek a módosított munkára, mint egészre vonatkoznak. Ha a munka
egy azonosítható részei nem a Programon alapulnak, függetlenként elkülönülten
azonosíthatók, akkor ez a szabályozás nem vonatkozik ezekre a részekre, ha azok
külön munkaként vannak terjesztve."

100-1000 lehetséges piacot még simán találsz, van jópár olyan terület ahol nincsenek használható szoftverek, (vagy nem ismertek ,ami eladás szemponjából ugyan az ugye :), a szemfüles az keres talál és elad.

Azért kicsit te is magadba nézhetnél mielőtt, másokat..
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. máj. 22. 01:36 | galéria | válasz | #85
"hanem az ilyen begyöpösödött elmékről, mint Sanyix. Összehozott a sors pár ilyennel."

Cöcöcö ez feltűnően "bagoly mondja..." szituáció :)
BStage  
2007. máj. 22. 01:19 | válasz | #84
"hát nem ezt teszi az adózókkal ?"

ki? az apeh? Vajon mennyi pénzt kellene az adófizetők (ki más...) pénzéből az adóhivatal arra forditson, hogy minden egyes szoftverét elkészitse 1-2%-os piaci részesedési platformokra?
De látom a lényeget nem értetted meg. Az apeh ebben az esetben egy olyan rendszert kényszerit az emberekre, amit egyébként az emberek 99%-a nemhogy ingyen, de súlyos pénzekért vett meg. Érzed a különbséget eközött és aközött, hogy van egy tök ingyenes rendszer ami még igy sem kell az emberek 99%-ának és azt monjda egy állam, hogy márpedig ti azt fogjátok használni?

"Ezt tényleg el is hiszed és/vagy ezért fizetnek ?"

ez nem hit kérdése, ez tény. Nézzél már körül a világban, hol találsz olyan helyet ahol win-es tudás nélkül felvesznek? Sehol. Ja, hogy ezért oktatják azt az iskolában és ezért az az a rendszer amelyikkel a nagyvilágba kikerülő diákok 99% a pénzét keresi?

"Az Open Source nem tíltja a pénz keresést!! "

Állitotta valaki az ellenkezőjét? Egy tényt állapitottam meg, hogy kinyirta/kinyirja a középvállalatok termékeit.
A pénz kereséssel meg ne áltasd magad, opensource termékért egyszer tudsz pénztkérni az első bolondtól, onnantól senki nem ad érte egyetlen fillért se, mivel lefordithatja magának bárki. A supportból meg egy kis/középvállalat egy hónap alatt éhenhal, ez nem működik, szintén tény.

"Nem tudom te milyen softverekre gondolsz"

leirtam milyen szoftverekre gondolok. Próbálj meg egy fizetős office-t csinálni. Akinek pénze van és komoly munkára kell az ms office-t vesz, a többi meg openoffice-t tölt le magának ingyen. Esélyed sincsen a kettő között kiadni terméket, hála az opensource-nak.

"használnak valami nyílt kódot, hozzá teszik a saját kódjukat és így hajtanak hasznot a tudásukból és az OpenSource -ból"

aztán nincs az a marha aki megveszi pl, ha gpl-es volt a kód. BSD esetén persze semmi probléma, azt beépitheted zárt forrású termékbe is.

"ők nem fogják újra feltalálni a meleg vizet huszadjára"

erre vannak a template-ek, ehhez semmi szükség sem opensource-ra, sem amögé bújó mammutvállalatokra (pl ibm) akiknek segitségével irtják ki a kis cégeket.

" megrendelő megkapja a szoftvert, a cég/programozó pénzt"

szép elmélet, egyedi fejlesztésnél ez működik is, csak tudod nem abból áll a szoftverfejlesztés, hogy van egy megrendelőd és kér egy terméket. A lent emlitett cégek egy terméket gyártanak és szeretnék eladni 100-1000 példányban. Itt a cég/programozó megkapja az egyetlen embertől a pénzt, majd a többi 1000 szépen letölti ingyen és mehet is havat lapátolni a programozó.

Hozzáteszem engem személy szerint nem érint ez a probléma mivel rendszermérnökként nem fenyeget az opensource, csak jelezném, hogy nem véletlen kongatják sokan az opensource nagyon negativ piaci hatásai miatt a harangokat. Nem a ms-ot és a nagyokat veszélyezteti, pont a kicsiket öli meg!

"Lehet más állás ajánlatokat olvasok, de amiket én látok ott Linux előny vagy követelmény"

Van olyan is, de itt nem arról van szó, hogy valaki ért a linuxhoz is, hanem az ilyen begyöpösödött elmékről, mint Sanyix. Összehozott a sors pár ilyennel. Vagy te talán bólogatsz neki, hülyék a nasdaq-nál és a legnagyobb bankoknál? Kétlem....
2007. máj. 22. 01:01 | válasz | #83
Lehet más állás ajánlatokat olvasok, de amiket én látok ott általában Linux előny vagy követelmény.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. máj. 22. 00:48 | galéria | válasz | #82
Gondolom azért röhögnek, mert amikor magyaráz azt hiszik, hogy viccet mesél, merthogy egy szót sem értenek belőle, mert elakadtak a start menüre való kattintásnál :D
De lehet hogy inkább rajtuk röhögnek, ahogy mindenáron próbálják reklámozni a cég fő bevételi forrását (M$ jutalma a reklámért), és mert nem veszik észre hogy esetleg direktben szivatják őket :DDD
2007. máj. 22. 00:48 | válasz | #81
Hoszabb vágatlan (Regelni kell)
pályázat
2007. máj. 22. 00:35 | válasz | #80
"te nyilván annak tapsolnál, ha az állam rád kényszeritene egy olyan rendszert, amit amúgy ingyen sem használnál"
hát nem ezt teszi az adózókkal ?

"nem nevel senki MS függő embereket, lehetővé teszik nekik, hogy ne kelljen ellopják diák éveik alatt azokat a szoftvereket amik ismeretében majd a valódi világban érényesülni tudnak."

Ezt tényleg el is hiszed és/vagy ezért fizetnek ?

Az Open Source nem tíltja a pénz keresést!! Pont ezért nem hívják simán free softwernek, mert lehet érte pénzt kérni.

Nem tudom te milyen softverekre gondolsz, Portál enginek gyakran OpenSource alapokon nyukszanak, a web fejlesztők használnak valami nyílt kódot, hozzá teszik a saját kódjukat és így hajtanak hasznot a tudásukból és az OpenSource -ból. A hozzá adott érték fontos része a mesének :)

A másik, ha valakinek kell egy szoftver és , elmondja XY programozónak/ kis cégnek mit szeretne, ők nem fogják újra feltalálni a meleg vizet huszadjára, nem töltik ezzel az időt, ha nem muszáj, van kód amihez nyulhatnak azt a megrendelő igényinek megfelelőre alakítják , a megrendelő megkapja a szoftvert, a cég/programozó pénzt, a közösség pedig megkaphatja a kódot, mindenki örül. Ha kell új képesség, hozzá fejleszteti azt is.

Elárulok egy titkot nincs még ma sem mindenre kész szoftver, nem hogy zárt/nyílt semmilyen.
BStage  
2007. máj. 22. 00:29 | válasz | #79
kivéve, ha webszerverekről van szó. Avagy éppen bármiről ami nem illik bele a kis szánalmas álomvilágodba

De igy már talán érthető miért is röhögünk annyit cégnél mikor valami linuxos szerencsétlen betéved álláinterjúra és pont igy el vannak szállva maguktól miközben NULLa szakmai kompetenciával rendelkeznek.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. máj. 22. 00:24 | galéria | válasz | #78
Hát ez bizony így van.
Ide illik: "Egyél szart! Több milliárd légy nem tévedhet!" :D
BStage  
2007. máj. 22. 00:19 | válasz | #77
"Hát igen elég idióták hogy vindózt futtatnak"

persze, idióták a világ legnagyobb website üzemeltetői, a tőzsdék, bankok, nagyvállalatok, mindenki. De még szerencse, hogy te itt vagy és határtalan szakmai tudásoddal megmondod a frankót.
BStage  
2007. máj. 22. 00:16 | válasz | #76
"Nehogymár még tapsolnom is kéne, hogy az állam Milliárdokat fizet az MS -nek"

te nyilván annak tapsolnál, ha az állam rád kényszeritene egy olyan rendszert, amit amúgy ingyen sem használnál. Én meg inkább annak tapsolok, ha az állam rájön, hogy akár mit csinál, meg fogja szerezni a diákok 99%-a azt amivel normálisan el tudja végezni a munkáját/tanulást és ehhez anyagi támogatást nyújt.
Valószinűleg kiválóan éreznéd magad észak koreában vagy kinában.

"hogy MS függő embereket neveljenek."

nem nevel senki MS függő embereket, lehetővé teszik nekik, hogy ne kelljen ellopják diák éveik alatt azokat a szoftvereket amik ismeretében majd a valódi világban érényesülni tudnak. Jelnleg az összes egyetemen és témába vágó főiskolán tanitanak unixot is, igy szó nincs arról, hogy ne ismernék az onnan kikerülő emberek az alternativákat. Arról van szó, hogy azon alternativákkal az emberek 99% kitörölheti, mikor elmegy egy vállalathoz.

"Nem csak Unixokat migrálnak JÓNÉHÁNY cikket tudnék linkelni, win migrálásról."

Én meg jónéhányat linuxról visszamigrálásról, vagy amikor már a tervezési fázisban rájöttek, hogy nagy befürdés lenne, mint münchenben. Csakhogy ezek egyik irányban sem jelentenek semmilyen érdemi változást a piaci részesedésben, igy lényegtelenek.

"Legtöbb banknál azért nem win a server park, ebben biztos vagyok."

Biztos? OTP, MNB a két legnagyobb hazai bank igen erősen win parkkal működik. A bankközi rendszerek pedig ősrégi mainframeken mennek, amikhez senki nem mer hozzányúlni. Szóval a helyzet az, hogy nem tisztán win-esek de inkább winesek mint linuxosok ezek a környezetek, ami azért sokat elárul. (a win csak játékgépeken van, mi...)

"kis progik vannak zárt kóddal dögivel ingyen"

Én komolyabb programokról beszéltem, képszerkesztő, office, felügyeleti rendszer, stb-stb. Vannak a mammutvállalatok termékei és vannak az open source termékek. A kettő között általában semmi használható, mivel egy kis cég terméke tudásban nem tudja felvenni a nagyok termékeivel, árban viszont tönkre teszi őket az opensource. (a freeware is, de az egyemberes kis freeware-eknél általában többet tud az opensource)
Ez open source nélkül úgy nézett ki, hogy voltak a mammutvállalatok termékei nagy tudással, de drágán, voltak a kisvállalatok szerényebb tudású, de olcsó termékei és voltak a szinte semmit nem tudó freeware cuccok. No a középsőt sikerült megölnie az opensource-nak és ment tönkre igen sok cég.

"Google Enterprise Linuxban "

ugyanmár, abban szinte semmi nincs a lentiek közül.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. máj. 22. 00:14 | galéria | válasz | #75
Hát igen elég idióták hogy vindózt futtatnak, az biztos. Vagy talán anyagi előnyöket élveznek az m$től? (bár az elsőnél nemtudom melyik tömegfaszságra gondolsz) :)
2007. máj. 22. 00:14 | válasz | #74
OTP a kivétel Magyarországon, tudtommal az egyetlen.
2007. máj. 22. 00:09 | válasz | #73
Úgy érted többe kerülő, de most rengeteg ember azt hiszi legális stuffjai vannak , közbe .., és még az állam is fizet.

"ha elhagyja a felsőoktatást akkor nem jogosult tovább használni a szoftvereket."
Na ekkor majd jól megveszi / warezolja / vagy vált aki campusolt.

Meg talán regelni is kell, de engem eléggé hidegen hagyott a dolog.
MrImy  
2007. máj. 22. 00:04 | válasz | #72
Tetszik ez a Razr 2!
Papír és toll, a legszegényebb országokban is 1 nap alatt keresnek annyit, hogy egy füzetet és valamilyen íróeszközt venni tudjanak.
Ez kezdésnek nem rossz a tanuláshoz. Ezek mellé kellenek még a forrásanyagok, amelyek ár területtől függően változó,de nem indokolt a megvásárlás, elég ha a már megszerzett eszközökkel saját maguknak valami emlékeztetőt gyártanak.
Linuxal minden "Office" jellegű házifeladat elkészíthető és a jegyzetek is ingyen olvashatók, tárolhatók. (Persze hardverköltségek vannak.)
Windows alatt pedig "adózni" kell ugyanis a szart meg kell védeni a nemkívánt szartól és nem ingyen hanem évi 6-20eFt.

Némely tanárnak az OpenOffice név hallatán csak az jut eszébe hogy "Az csak Linux alatt megy! Mi nem tudunk megnyitni olyat-a!" stb. Tanulják meg a gyerekektől hogyan kell letölteni és telepíteni azt.
Vagy először azt tanítsák meg, hogy hogyan kell szoftvert "lopni". Utána mindenki beadhatja úgy a feladatot, ahogy azt kéri.
mrzool  
2007. máj. 21. 23:59 | válasz | #71
Hát ez így broki, bár igazából nem a 20-30 ezres XP-n kellene lovagolni, mikor ott van mellette a nagyságrendekkel többet érő Office és a Visual Studio is.
2007. máj. 21. 23:53 | válasz | #70
"10. Szükséges-e legális oprációs rendszer (frissítési alap)a Campus szerződésben található Windows frissítés jogtisztaságához?

Új hardver vásárlása esetén az OEM (Original Equipment Manufacturer) konstrukciót javasoljuk, amely kedvező áron biztosítja az operációs rendszert (és így a jogtiszta Windows frissítési alapot) az új számítógéphez.
"
mrzool  
2007. máj. 21. 23:49 | válasz | #69
Hát itt egy büdös szót nem írnak az upgrade-ről: http://www.tisztaszoftver.hu/felsooktatas/felsooktatas_gyik.html

Felteszem te tudsz adni egy hiteles forrást, amely alátámasztja az állításod.

"NEKEM NINCS SZÜKSÉGEM RÁ, ÉS NEM VAGYOK EGYEDÜL!!"

Másoknak, sokaknak viszont van. Legközelebb majd azzal jössz, hogy neked autópályára és metróra sincs szükséged. Kit érdekel?

"Legtöbb banknál azért nem win a server park, ebben biztos vagyok. Vagy a New York -i tőzsdén."

OTP Bank: W2k3 datacenter. New Yorki tőzsde: hát a NASDAQ-ot épp az előző hozzászólásban írták.:)
2007. máj. 21. 23:36 | válasz | #68
Ilyesmiket hallani :
"campus license csak upgrade jog, egy win licensel (pl. win9x) rendelkezni kell a diáknak minimum mielőtt XP meg miegymást legálisan használhatja."

1. Nehogymár még tapsolnom is kéne, hogy az állam Milliárdokat fizet az MS -nek, (ilyen jó anyagi helyzete mellett), hogy MS függő embereket neveljenek.
NEKEM NINCS SZÜKSÉGEM RÁ, ÉS NEM VAGYOK EGYEDÜL!!
2. Nem csak Unixokat migrálnak JÓNÉHÁNY cikket tudnék linkelni, win migrálásról. Én nem tudok régi Linux PDA -k ról gyárból, régebben csak hobbisták tették a saját kötyüikre, most viszont Linuxal árusítják. (Symbian van elől telóknál.)

Legtöbb banknál azért nem win a server park, ebben biztos vagyok. Vagy a New York -i tőzsdén.

Azt hittem a shareware írók a bűnösök :), kis progik vannak zárt kóddal dögivel ingyen ,de ez ne zavarjon winamp,TC...

Nahát :) MySQL modosított forrása publikát, a többi fejlesztés Google Enterprise Linuxban találod meg. Forrása nem nyílt mindnek.

Még szerencse, hogy routert nem gyárt az MS mi :)

Razr 2
BStage  
2007. máj. 21. 23:02 | válasz | #67
"Hát igen m$ csak olyan gépeken van nagy előnyben amelyen játszani szoktak, nem véletlenül :) "

Vajon milyen játékot játszanak a világ legforgalmasabb site-ját kiszolgáló szerverparkon, ami furcsa módon windows-t futtat?
De érdemes lenne a játéklistát megnézni pl a NASDAQ wines parkján is...
BStage  
2007. máj. 21. 23:00 | válasz | #66
"2:1 arány hol elenyésző?"

bár nem az arány elenyésző, hanem maga a webszerverek piaca a teljes szerver piachoz képest, de a lényeg, hogy nem is olyan rég 3:1-volt az arány a webszerverek piacán a linux javára, ma pedig már csak 2:1. Terjed a linux nemigaz? A valóság az, hogy a linux 2 helyen terjed:
1. ahol államilag kényszeritik ki. Majd az állam megmondja neked, hogy mi a jó, mint a régi szép időkben. Vesd össze ezt pl a szintén állami vonatkozású campus programmal: Megnézték, hogy mi az amit mindenképpen használnak az emberek (esetünkben diákok) és kötöttek rá egy pénzügyileg igen előnyös szerződést, hogy ne kelljen illegálisan lelopni a diákoknak, azt amit úgyis ellopnának, mert SZÜKSÉGÜK VAN RÁ. Szemben amikor a linuxot államilag kényszeritik valahova, mert az embereknek INGYEN SEM KELL.
2. Unix-okat migrálnak linuxra. Ebben csak az a kellemetlen, hogy még a lecserélt linuxos kb 1/3-adát is inkább winre cserélik mint linuxra, a wintől pedig szinte semmilyan piacot nem tud elvenni a linux. Hát ezért tartott ahol. Vagy lásd pl pda-k piacát, a win pda piacra lépése előtt már ott volt a linux (a palm mellett) mikor kb 5 éve belépett a ms a piacra, mindenki csak legyintett, ma 80% körül van a részesedése, a linux gyakorlatilag kihalt onnan is.

" nagyválalatok a te fő veszőparipád, amik szerinted Office futató drodokat jelenthet csak."

tévedés. A nagy (és közép) vállalatok teli vannak szerverekkel, ezek adják a szerverpiac legnagyobb részét és itt is tornymagasan a win vezet. Desktopon pedig teljesen mindegy milyen vállalatot nézünk, ott is.

"hány céget lehetetlenített el az MS ?"

és hányat az opensource? Ma lassan eladhatatlan bármi olyan szoftver aminek van valamilyen szinten működőképes opensource alternativája. És ki az aki fel tudja venni a versenyt az opensource-al? A legnagyobb mammutvállalatok, mint a ms, a kicsik eltűnnek. Lehet köszönni a linuxnak és az opensource-nak.

"google Linuxot használ már bocs, némi saját fejlesztéssel."

Aha, "némi" saját fejlesztéssel, kezdve az átirt kernellel, egészen a teljesen egyedi és saját fejlesztésű elosztott filerendszerrel. Juteszembe, hol is érhető el ezek forrása?

"Embedded területen meg jön fel, mint a talajvíz."

Na az pl egy teljesen a linuxnak való terület. (már, ha nem a pda-kat, smartphone-okat és egyéb emberrel közvetlenül kapcsolatban álló dolgokat értjük rajta)
Pl egyszerű routereken kiválóan elvan a linux, még én is preferelom. (komolyabb környezetben persze szóba sem jöhet, ott IOS a nyerő)
2007. máj. 21. 22:35 | válasz | #65
Találós kérdés:
Melyik az a legnagyobb szoftver óriásként ismert cég ami a Novell SUSE Linux terjesztésében részt vesz ?
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. máj. 21. 22:25 | galéria | válasz | #64
Hát igen m$ csak olyan gépeken van nagy előnyben amelyen játszani szoktak, nem véletlenül :)
Match  
2007. máj. 21. 22:24 | galéria | válasz | #63
Kikérem magamnak az óvodást, ott még nem járok.

Akkor egy pár dologra plz válaszolj légyszi.
Miért ennyire szívügyed az MS védelme? Ha az MS-nél dolgozol, akkor ez a kérdés meg van válaszolva, akkor igazad van, nincs is értelme tovább olvasnod.

Ha viszont nem, akkor nem értem mit téped a szád. Ok, elhisszük hogy értesz hozzá, senkinek nincs kedve megkérdőjelezni. Akárhány hozzászólásodat olvastam, mindenhol cáfoltál minden vistára érkezett panaszt, illetve pártoltad hogy mennyivel jobb az XP-nél.

De most komolyan? Miért? Az MS nem általad fog megmenekülni a csődtől, illetve semmilyen kitűntetést nem fogsz kapni azért, mert itt fikázod a linuxosokat. A win 95-től figyelemmel lehetett kísérni hogy minden wint fikáztak, mert a kor legmodernebb gépei kellettek hozzá hogy normálisan fusson (kis túlzással persze). Ettől függetlenül mindegyik win sikeres lett, és az is lesz, mert MS-ék úgyis elérik. Vistára is nyugodj meg váltani fog mindenki előbb utóbb. Mert jön a crysis meg a tököm tudja még mik, amik úgyis csak azon fognak futni. Tehát nem kell aggódni miattuk, túl fogják élni...

Akkor miért kell azt csinálni amit itt csinálsz? Kioktatsz mindenkit, hogy ajj, azért van hogy nem tetszik neked a vista mert szar a driver (ok, ez igaz), meg ki lehet kapcsolni azt az aero-t, meg hülye linuxos, jó ez a win mindenre, gyorsabb mint az xp (spec nekem olyan gépem van hogy az xp is szarul megy rajta, de te biztos bebizonyítanád hogy gyorsabb lenne vistával).

Van ennek értelme? 100 ezer emberből aki elolvassa a hozzászólásod, 1 ember fog elgondolkodni hogy ok, ennek a srácnak igaza van.
A win fikázás népsport az egész világon, mindenki leszarja hogy te meg tudod magyarázni hogy jó az. Ha jó lenne, akkor is fikáznák, ha nem, akkor is.

Na, ezek tükrébe minek csinálod?

Tetszik Bill Gates segge vagy mivan?

Kicsit a témához (ami nem a biztonság, hanem a vista, minden wines cikk arról szól hogy menjen itt a flame), a munkahelyemen van 1 db vistás gép, pusztán érdeklődési szándékkal...néha 1-2 dolgot azon is kell tesztelni, ugyanis terjed mint az ebola az ie7-el együtt.
Egy elég fasza gépre van rákötve, a rendszergazda panaszkodott hogy lassú, én nem igazán vettem észre, de ugyebár az itthoni gépemen a passziánsz is akad, a munkahelyin meg annyi cucc fut hogy amiatt lassú.
De egyébként az aerot kikapcsolva lehet még jó, az aerotól viszont 10 perc intenzív használat alatt beszédültem.
2007. máj. 21. 22:20 | válasz | #62
IBM-nek AIX -van, hogy nevesítsük a Unxixát. (AIX-ra is van accom)
Főleg fejlesztésböl, és termék támogatásból él és aztán vasakbol, és szoftverekből. (Sun Solaris, HP -nak HP-UX, mindkető Linuxot is támogat, Dell-nek nincs saját Unixa, de Linuxot támogat)

2:1 arány hol elenyésző?
A nagyválalatok a te fő veszőparipád, amik szerinted Office futató drodokat jelenthet csak.

A piac kegyetlen nem mindenki marad életben, hány céget lehetetlenített el az MS ? Winre fejlesztőket is megszorongatott kezdve MediaPlayer -el.

google Linuxot használ már bocs, némi saját fejlesztéssel.
PORT STATE SERVICE VERSION
80/tcp open http Google httpd 2.1 (GWS)
Service Info: OS: Linux

Ne légy hülye, serverek tekintetében Linux közel sincs a lista végén ,sőt.
Desktop 2-3 % -kot meg senki sem vitatta.

Embedded területen meg jön fel, mint a talajvíz.
BStage  
2007. máj. 21. 21:52 | válasz | #61
a második idézet ez lett volna: "Web szerverek piacán MS közel sem az első."
BStage  
2007. máj. 21. 21:51 | válasz | #60
"IBM jóval nagyobb cég, mint az MS, de ez mellékes."

tényleg mellékes, ugyanis nem a linux eladásából és supportálásából él, hanem bevételeinek 90% hardver eladásból áll. (az meg már külön vicc, hogy ha még ezt is lebontjuk, annak legnagyobb része fizetős unix-okból jön és nem linuxból, de tényleg mindegy)

"IBM jóval nagyobb cég, mint az MS, de ez mellékes."

állitotta valaki ellenkezőjét? De a teljes szerver piachoz a webszerver piac igen elenyésző. Mellesleg jön föl a ms a webszervereknél is mint a talajviz. Ma már csak 2 ingyenes linux webszerver jut 1 win-esre ami elég durva érték, figyelembe véve az ms szerver árát és hogy általában milyen egyszerű feladatra használják a webszervereket. Ha pedig úgy beleszerettél a nagyvállalatokba, akkor nézz meg egy fortune 1000-es listát, hogy mennyi is a wines webszerverek száma, mert ott erősen a win vezet. Ja tudom kispályások

"és csak fejlett OS -re lehet rábízni"

ekkora marhaságot rég hallottam. szuperszámitógép OS-einek kb nulla közük van ahhoz amire a szerverpiac 90%-át használják. Nagyon speciális terület, nagyon speciális igényekkel.

"Az említett cégek nyereségesek, tudomásom szerint."

akkor most soroljak csődbe jutott linuxos cégeket?

"google mit is használ ?"

saját, zárt forrású rendszereket, ha lehet még speciálisabb környezetben a szuperszg-ek. És? Nem az a kérdés, hogy speciális környezetben, mérnökök tucatnyaival, hónapok alatt, rá lehet-e heggeszteni egy linuxot egy fix rendszerre, persze, hogy rá lehet, bármit rá lehet. Az a kérdés, hogy a nagy tömegnek a mai napig alkalmatlan mind szerver mind kliens oldalon és ezen nincs mit vitatkozni, meg kell nézni a 2-3%-os részesedését.
2007. máj. 21. 21:26 | válasz | #59
IBM jóval nagyobb cég, mint az MS, de ez mellékes.
Web szerverek piacán MS közel sem az első.
Adatbázisok területén sem.

Super számítógépekben nagy lóvé van, és csak fejlett OS -re lehet rábízni.

Az volt a kérdés megtérült-e a befektetés. Megtérült. Az említett cégek nyereségesek, tudomásom szerint.

google mit is használ ? Vagy hagyjuk az ilyen kispályásokat :P
BStage  
2007. máj. 21. 21:14 | válasz | #58
khm-khm, teljes IT beruházásokra forditott összeg. Amiben majd MEGPRÓBÁLJA a linuxot erőltetni, de azt is csak szerver oldalon és szó sincs ekkora összeg a linux FEJLSZTÉSÉBE forditásáról, hátmég egy ekkora összeg arra forditásáról, hogy kiváltság a microsoft termékeket. Igy már kicsit másképp hangzik, de azért jó kis ferdités volt, ha nem kérdezek rá még be is kajálták volna sokan

"RedHat/IBM háza táján is körbe nézhetsz esetleg, hogy állnak a részvényei."

nocsak, mostanában igy mérik a technológiai fejlettséget? Akkor bizony a ms igen jól áll. (a redhat meg igen nem, de ez most mellékes)

Top 500-al meg ne röhögtesd már ki magad, mi köze van annak nemhogy desktophoz, de úgy általában a - szerverpiac 90%-át adó - vállalati szerverekhez? Semmi? Ja... De jól hangzik.
2007. máj. 21. 20:44 | válasz | #57
top500
Novell video
RedHat/IBM háza táján is körbe nézhetsz esetleg, hogy állnak a részvényei.
És ajánlom a lent belinkelt videókat.

Nokia, Motorola ..stb. mobil eszközei.
2007. máj. 21. 20:33 | válasz | #56
Hát mondott ilyet, kicsit más kontexusban. Rendszeresen van kernel freez, amikor nem kerülhetnek bele újítások csak javítások. De az a legtöbb Open Source szoftvernél így van a kiadás közeli időszakban, csak bugfixelés, kiadás után újra új featurék, freez - bugfix, kiadás ...

linuxworld, hup
Teljes IT fejlesztésre értendő az összeg.
2007. máj. 21. 20:26 | válasz | #55
"Az egyes hardverelemekhez tartozó meghajtóprogramok sok esetben ellenőrizhetetlen forrásból származnak," >>
Az ilyen hülyeség úgy idegesít! Hogy lenne már ellenőrizetlen?A hardwarehez kapott telepítőlemezről tettem fel, pont úgy ahogy a többi sok ezer-százezer felhasználó is. Aki barom azt ez az új rendszer szerint se védi meg semmi, de nekem ne egy gép mondja már meg h mit tehetek fel és mit nem, eddoig se volt ezekkel semmi gond. Viszont hogynemmár az egész winyóm tartalmát töltsem fel a m$hoz "ellenőrzésre"(beleértve az akár szigorúan bizalmas dokumentunmokkal) h nincs-e vmi cuki kémprogramom... Az egész világot ugyse tudják ellenőrzésük alá venni...

BStage  
2007. máj. 21. 20:24 | válasz | #54
"Japán kb. 1900 Milliárd HUF -tol , MS kiűzésére, Linux fejlesztésébe, ez kb. 5-6 szor annyi pénz, mint amenyiért a Vistát "

forrás?

egyébként teljesen mindegy, a linuxba 10 éve tolják bele az irdatlan pénzeket és semmire nem mennek vele. Ja de, odáig már eljuttak, hogy már torvalds is azt mondta, hogy annyi a hiba benne, hogy be kéne fagyasztani az összes fejlesztést és csak a lyukak és hibákat foltozni, mert nemhogy javul, hanem egyre bugosabb.
2007. máj. 21. 20:14 | válasz | #53
Meghatároztak egy számot, talán 500 , ha ez alatt van az ismert hibák száma kiadható.
2007. máj. 21. 20:11 | válasz | #52
"hát igen, annyira fizetnek érte, hogy még ingyen se volt képes 10 év alatt elterjedni, 2-3%-os részesedése van, úgy hogy dömpingáron, sőt ingyen adják, szemben egy méregdrága termékkel és mégis egyhelyben toporog."
Ugyan az a fő érv elene gyakran, mint a Vista ellen, Nem kompatibilis az XP -vel :)

Japán kb. 1900 Milliárd HUF -tol , MS kiűzésére, Linux fejlesztésébe, ez kb. 5-6 szor annyi pénz, mint amenyiért a Vistát fejlesztették. Ők akarnak lenni az elsők itt is :)
Aztán még pár nagy cég is tolja bele a lét, azt hiszem nem agódok :)

Nézz utánna mit jelent a patch, nem csak bugfixet jelent.
HINT: diff -Naur file-old.c file-new.c >patch
BStage  
2007. máj. 21. 19:57 | válasz | #51
"Nem értik meg hogy ezért fejlődik a linux úgy ahogy?"

dehogynem értik, épp azért csinálják máshogy

"otthoni rendszereken tesztelnek ingyé, és vállalatok fizetnek érte, hogy válogatott, védett rendszerük legyen. "

hát igen, annyira fizetnek érte, hogy még ingyen se volt képes 10 év alatt elterjedni, 2-3%-os részesedése van, úgy hogy dömpingáron, sőt ingyen adják, szemben egy méregdrága termékkel és mégis egyhelyben toporog.

"A vista meg mostanság még odakinn ahol sok pénz van, ott is nyűglődik. "

ehhez képest a ms történetének legjobb pénzügyi negyedévét hozta össze, amiben már benne voltak a vista és office 2007 eladások. Mi lesz, ha már "nem nyűglödik"?

"Ha van tesztelő gárda, akkor gyorsan kiderült volna minden hiba a kiadás előtt. "

mert a linuxot letesztelik ugye, azért kell 5x annyit patchelni akármelyik részét mint a win-t...
2007. máj. 21. 19:44 | válasz | #50
Ha van tesztelő gárda, akkor gyorsan kiderült volna minden hiba a kiadás előtt. Vagy nem értem mit teszteltek le. Bejön a win logó akkor kiadható? Azért ez lol lenne.
2007. máj. 21. 19:38 | válasz | #49
Mi van az MS felvásárolta az SG-t? Még amerikában is szidják, de mintha nállunk nem lenne más csak MS hír, meg vista űberfasza hírek. Persze az MS tálalásában:DD

Ha azt akarja hogy működjön a rendszer, azt le is kéne tesztelni. Tesztelő meg gondolom pár ember nálluk. Nem értik meg hogy ezért fejlődik a linux úgy ahogy? otthoni rendszereken tesztelnek ingyé, és vállalatok fizetnek érte, hogy válogatott, védett rendszerük legyen. A vista meg mostanság még odakinn ahol sok pénz van, ott is nyűglődik.
2007. máj. 21. 18:47 | válasz | #48
Ha nem érted miről beszélgetünk turul16-tal, akkor inkább ne szólj bele. Nem kötelező elolvasni hozzászólásokat. Ha pedig úgy döntesz, hogy elolvasod, akkor pedig kizárólag magdra vessél, ha valamivel problémád van.

"És szőrös már?"

Te jó ég! Mivagy te? Agyilag óvodás?
Match  
2007. máj. 21. 16:56 | galéria | válasz | #47
És szőrös már?
2007. máj. 21. 16:20 | válasz | #46
"Hol laknak az memória kezelő, task kezelő, I/O priv. kezelő dolgok ?"

ntoskrnl.exe, azon belül is a task kezelő/primitív memória kezelő a mikrokernel-ben. I/O priv, pedig a ntoskrnl.exe-n belül a Windows NT Executive-ban valamint abban található a fejlettebb memória kezelő dologok (Virtual memory manager).

"Miket tölt be elősnek védett módba váltáskor ?"
XP/Server 2003-ig az ntldr védetmódú részét, Vista-nál pedig a bootmgr védetmódú részét. Igen a boot manager-től kezdve védetmódban van a rendszer. A Windows NT Executive futtatásához, még szükséges XP/Server 2003-ig az ntdetect.com lefutásának végeredménye, Vista-nál pedig a bootmgr betölti a winload.exe-t majd elindítja. Ezt követően töltődik az ntoskrnl.exe, hal.dll, kdcom.dll, bootvid.dll, (Vista-nál CLFS.sys), Registry HKLM\SYSTEM kulcsa, majd a boot ezsközt kezelő meghajtók, particó és köteg kezelő, a boot partició fájlrendszere, null.sys, beep.sys, fltMgr.sys, fileinfo.sys, i8042prt.sys(AT+PS/2 portkezelő), PCI driver, ISA driver, PNPClass.sys, ISAPNP.sys, ha szükséges akkor AGP kezelő drivere, majd jön a rendszer start. (Ezt részletesebben és pontosabban a Registry-ben a HKLM\System\CurrentControlSet\Service kulcsban lehet megnézni, és ott is csak azok a driverek amelyek índítási típusa rendszertöltés (azaz a megfelelő kulcsban szereplő Start változó értéke 0). A rendszer start után következnek a Rendszer inítású driverek, szűrő driverek és egyéb kernel módú alkalmazások betöltése. Rendszer második inicializálása, ntdll.dll betöltése, smss.exe betöltése (Vista esetén még a wininit.exe betöltése), services.exe, majd a betöltött exe-k indítása. Ezt követően a services.exe elkezdi a szolgáltatásokat betölteni, az smss.exe a szükséges alrendszerek (ekkor még csak a konzol módú Win32 alrendszer betöltése), services.exe elindítja az svchost.exe-ket illetve különböző szolgáltatásokat. Windows NT Executive prefetcheli a többi megmaradt Automatikus/később kézi indítású drivereket, szolgáltatásokat, exe-ket, dll-eket, illetve ezek betöltését követően indítja a drivereket. Futtatja az smss.exe az autochk.exe, stb. fájlokat. Elkezdődik a pagefile-ok felhúzása, ismert .dll-ek betöltése, Winlogo.exe indítása, mely megköveteli a grafikus win32 alrendszer-t, Win32k.sys indítása, (Vista esetén még rendszer töltési típusba felhúzta a DXGKRNL.sys-t, most már csak a DXG.sys és a hozzá tartozó videókártya driver kernelmúdú része következik), videó alrendszer inicializálása. Használt programok prefetchelése (superfetchelése), lsass.exe indítása, miután elindult végre a winlogon.exe. Részletesebbet néz meg valmilyen Windows NT/Vista-val foglalkozó szakoldalon.
2007. máj. 21. 15:48 | válasz | #45
Hol laknak az memória kezelő, task kezelő, I/O priv. kezelő dolgok ?
Miket tölt be elősnek védett módba váltáskor ?
2007. máj. 21. 15:24 | válasz | #44
A kernel32.dll név inkább a win3.x-el való kompatibilitáshoz köthető (krnl386.exe, bár ott is inkább csak a tényleges kernel-hez(dosx.exe/vmm32.exe) + a DOS-hoz volt egy interface, semmi több).
2007. máj. 21. 15:21 | válasz | #43
Az ntdll.dll pl. sokkal fontosabb, de az sem pontosan a kernelhez, mint inkább a Windows NT Executive user-módú wrappelének tekinthető.
2007. máj. 21. 15:19 | válasz | #42
A kernel32.dll az egy Win32 API .dll a rendszernéhány alapszolgáltatásának az elérésére, semmi köze a kernelhez.
2007. máj. 21. 14:33 | válasz | #41
kernel32.dll -el mi lett ?
2007. máj. 21. 13:39 | válasz | #40
"Én nem ezt mondtam."

Akkor csak férreértés történt.

"Valóban, mely fileokat tekintitek ti a kernel részeként ?"

ntoskrnl.exe, hal.dll, kdcom.dll, bootvid.dll a többi kernel modú alkalmazás (Win32k.sys: 2D gyorsítás, régi ablakkezelő; DXGKRNL.sys: a Vistaban a GPU ütemező eljárása, valamint a védett videókártya memória kezelője, továbbá a videókártya driverének a figyelője; watchdog.sys: dead lock figyelő), különböző filter driverek (NTFS.sys, CLFS.sys, FASTFAT.sys, CDFS.sys, fltMgr.sys, fileinfo.sys, ClassPNP.pnp, ISAPNP.sys, NDIS.sys, stb.), egyszerűsítő driver programozói felületek (videoprt.sys, dxg.sys, stb.), illetve driverek. Mindent a kernel részének tekinthetűnk, ami kizárólag a kernel működéséhez kell, az már más kérdés, hogy senki sem akarja csak a gépén a kernelt futtatni, hanem ki is szeretné használni a hardware-t és ehhez, bizony egyebek driverek és filter driverek is kellenek, illetve különböző extra szolgáltatások megvalósítása, amit pl.: a DX9Ex illetve a DX10 igényel, vagy maga az Aero Glass, illetve az új driver model).
Match  
2007. máj. 21. 13:29 | galéria | válasz | #39
Ezen most felsírtam :)
2007. máj. 21. 13:25 | válasz | #38
"A UAC semmi köze a TPM-hez."
Én nem ezt mondtam.

"Kernel mode != kernel."
Valóban, mely fileokat tekintitek ti a kernel részeként ?
2007. máj. 21. 13:17 | válasz | #37
s/evultion/evolution/

Kedvenc buzz word természetesen: skálázhatóság :)