![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
2010-re kerülnek netre a közigazgatási szolgáltatások
2007. május 11. 08:23, péntek - Forrás: MTI
Magyarországon 2009-2010 környékére a legalapvetőbb közigazgatási szolgáltatások mindenki számára elérhetőek lesznek interneten - mondta csütörtökön Brüsszelben az MTI-nek nyilatkozva Draskovics Tibor, az államreformért felelős kormánybiztos.
A reformok egyik fő célja a közszolgáltatásban a hatékonyság növelése, tehát az, hogy ugyanannyi, esetleg kevesebb ráfordításból jobb minőséget állítsunk elő a polgárok számára, s ők igazságosabban férjenek hozzá a közszolgáltatásokhoz - mondta a kormánybiztos. Példaként említette, hogy az informatika adta lehetőségeket kihasználva lehet csökkenteni a hivatalok számát, míg az emberek akár otthonról is kapcsolatba léphetnek majd az állammal. "Mindez hallatlanul sok megtakarítást tesz lehetővé az államnak, miközben az emberek számára is könnyebbé teszi a hozzáférést" - mondta. Draskovics szerint ráadásul - ha jól használjuk az új technológiákat - az állam működésének hatékonysága is javulni fog, hiszen például sokkal kevesebb esetben kell majd előírni előzetes engedélyeztetést, miközben - az adatvédelmi szabályok betartásával - következetesebb lehet az ellenőrzés. Ráadásul az új módszerek a társadalom demokratizálódásához, az esélyegyenlőség megteremtéséhez is hallatlan módon hozzájárulnak majd - mondta az MTI-nek. Példaként hozta fel, hogy a közalkalmazotti törvény hamarosan parlament elé kerülő módosítása előírja majd: ha az adófizetők pénzéből tartanak fenn állásokat, akkor azok betöltéséről mindenkinek tudnia kell, hogy aki alkalmasnak érzi magát, pályázhasson. Így ha bármilyen közintézmény fel akar venni főigazgatót, portást vagy bárkit, akkor az állam által erre a célra üzemeltetett internetes felületre fel kell raknia majd az álláshirdetést. "Ez olcsó, nagyon egyszerű, s mindenki számára lehetővé teszi, hogy elérjen valami olyasmit, ami eddig alapvetően ismeretségi alapon működött" - szögezte le a kormánybiztos. Kapcsolódó cikkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) |