Kiberrendőrök a Second Life világában
2007. május 11. 02:47, péntek
A rendőrők egyre gyakrabban járőröznek szúrópróbaszerűen az online világban és ha bűncselekményt tapasztalnak, azonnal fellépnek.

Hirdetés

"Amennyiben a rendőrök bűncselekményre vagy törvénytelenségre derítenek fényt, megteszik a szükséges lépéseket és eljárást indítanak az illetők ellen" - reagált Ludwig Waldinger, a Bajor Tartományi Bűnügyi Hivatal szóvivője az ARD német televízió Report Mainz című műsorában elhangzottakra. A tudósításból ugyanis kiderült: van olyan felhasználó, aki a Second Life világában gyermekpornográf felvételekkel kereskedett.

A Hallei Ügyészség vezetője, Peter Vogt főügyész azonnal jelezte, hivatalból eljárást indítanak az eset kivizsgálására. A hivatal vizsgálja majd azt is, hogy fiatalokról vagy gyerekekről készült felvételek valóban megjelenhetnek-e a Second Life oldalain. Hivatalosan ugyanis a kiskorú személyek nem léphetnek be a virtuális világba, ugyanakkor az is igaz, hogy ennek a rendeletnek a betartását nem ellenőrzi senki. Ludwig Waldinger elmondta, hogy a kiberrendőrök eddig még nem észleltek bűncselekményekre utaló jeleket vagy nyomokat, azonban számítanak a felhasználók észrevételeire is, akár e-mailben is.

Azonban hiába derülne fény egy törvénytelenségre, komoly problémát jelent annak elkövetésének a bizonyítása. "Nyilvánvalóan, hogy ha valaki pedofil képeket aggatna ki egy virtuális hirdetőoszlopra, az már bizonyíték lenne" - tette hozzá a szóvivő. "Meg fogjuk tudni, hogy kik az elkövetők és utána értesítjük majd a rendőrséget" - ígérte meg Robin Harper, a Linden Lab alelnöke.

Regine Derr, a Német Ifjúsági Intézet Gyermekmolesztálási és Gyermekelhanyagolási Információs Központjának munkatársa ugyanakkor azt kérte a rendőrségtől, hogy a kiberjárőrözéseket lehetőleg minden szövetségi tartományban terjesszék ki. "Mindent meg kell tennünk azért, hogy a pedofiloknak ne adjunk teret és lehetőséget hajlamaik kiélésére, a virtuális molesztálás ugyanis nagyon hamar valódi fenyegetéssé válhat. Minden, a pedofilok hajlamainak kiélését lehetővé tévő oldalnak és tartalomnak el kell tűnnie az internetről" - nyilatkozta Christa Stewens bajor szociális miniszter.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. máj. 29. 10:00 | válasz | #27
nem, pont ez a jo az egeszben! rl rengeteg a fogyaszto -- szinte csak az van -- es nagyon keves az alkoto. sl-ben hihetetlen mennyisegu alkoto van, raadasul az alkotok aranya nem csokken!
vagyis ugyanugy 30% korul volt 1.7 millio regisztralt usernel, mint 100.000 reg. usernel.

es hidd el, az un "amatorok" gyakorta sokkal jobbak, mint a "profik", foleg az olyan teruleteken, mint egy hirado (pl. kiralyi tv), ahova kapcsolatok reven konnyebb bekerulni, mint tudassal.

tudom, a rendorokrol kene irni, mert az a tema... sajnos az sl-ben is csak emberek vannak, es hiaba csak virtualis az egesz, bizonyos dolgok igy is illegalisak itt.
es mivel az SL is bekerult a buzzwordok koze, rengeteg ujsagiro-hiena loggol be, hogy keresve kutasson valamit, amin csamcsoghasson.

nemeto.-ban egy felnott no es ferfi SL ageplay soran szexualis kontaktust imitalt :) , vagyis valamelyikuk avatarja gyerek volt, es mar ez is, ill. a hasonlok is remek tamadasi feluletet szolgaltathatnak az SL keszitoi ellen...
2007. máj. 29. 09:42 | válasz | #26
igen, felberelhetsz profi epiteszeket, hogy kijavitsak.
2007. máj. 29. 09:41 | válasz | #25
a web nem teszi lehetove, hogy real time-ban egyutt epithessek az emberek... hol talalsz ilyet?

hol talalsz a weben eletszimulaciokat, ahol apro organizmusok fejlodnek, az rl evoluciot probalva utanozni? hogyan jarod be a webet ugy, mint a blimp legballonnokkal sl-ben, amik onalloan megtanuljak, mely teruletek baratsagosak, es lehetnek remek turistalatvanyossagok?

mifele live kommunikacio zajlik/zajolhat az egy weboldalt latogatok kozott? a forumokat talan hagyjuk, az az SL-hez kepest majdnem csigaposta lassusagu, chat-et meg nem implementalhatnak minden oldalra, de ha megtennek is, hol az a globalis adatbazis, ami alapjan informaciot szerezhetsz, velemenyt alkothatsz a masikrol (akar csak ugy, mint ha SL-ben rapillantanal az avatarjara, es maris latod, hogy van-e stilusa az illetonek vagy nincs).

nem tagadom, rengeteg feature lekepezheto 2d webre, de szerintem az SL (ill. a tovabbfejlesztett valtozata / klonjai) az, ami az eredeti elkepzeles volt, es eroforrasok hianyaban lett a 2d-s web.
Tetsuo  
2007. máj. 28. 01:46 | válasz | #24
Ha veszek 1 területet és oda építek vmit, akkor a profi építészek kijavítják, v mi? Ezt télleg nemtom..
Ha nem, az elég szar.. olyan mintha a híradót a nézők készítenék.
Tetsuo  
2007. máj. 28. 01:44 | válasz | #23
nem értem mi bajod a 3D-webbel, a gibsoni jövőben is ez jelenik meg..
Miért lenne több annál a SL?? a kapcsolatrendszer, meg a játékszerű szabályok miatt? Ez benne van a chat & web lehetőségei között is..
2007. máj. 27. 16:30 | válasz | #22
a Second Life nem "egy 3d-s chatroom es a 3d web keresztezodese", hanem egy virtualis vilag.

eleve ezeket a fogalmakat hulyeseg ra hasznalni, mikor az eredoje a gibsoni ill. stephensoni etc kepzetek ihlettek.

de ha mindenkeppen skatulyazni akarna az emner, akkor a webet lehetne 2d-s, erosen butitott virtualis vilagnak mondani. ettol meg a second life nem lesz 3d-s web, mert joval tobb annal.

persze vegyuk a klasszikus ertelemben vett webet, mert a flash, java appletek torzitjak a kepet.

azt mondani, hogy a grafikaja olyan, amilyen a felhasznalo letrehozta, meg kozhely... minden olyan, mint amilyen az ember, aki letrehozta...

profi epiteszek, 3d modellezok dolgoznak az SL-be ill. az SL-ben, most epp mayaval NURBS-oket gyartanak, hogy azokat 'szobrocskakkent' exportaljak.

csak ido kerdese, hogy mikor jonnek ki az RL PC-k vagy konzolok, amik egyenesen a virtualis vilagba jelentkeztetik be az embert, nem holmi ablakos operaciosrendszerbe, es ezen a ponton a google is megfoghato lenne, de valoszinubb, hogy csak folvasaroljak az SL-t vagy valami alternativajat.

persze lehet tovabbra is szajkozni, hogy 3d-s chat meg 3d-s web.
kvp  
2007. máj. 23. 10:50 | válasz | #21
A second life egy 3d-s chatroom es a 3d-s web keresztezodese. Annak idejen ilyennek almodtak meg a html es a vrml keresztezodeset. Az elozo ket peldaval szemben ez viszont mukodik. A grafikaja olyan amilyen a felhasznalo aki letrehozta, tehat az amator weboldalakra es a ceges site-okra jellemzo. (mindketto tipus ronda szokott lenni) Szabalyok nincsennek, pontosabban az oldal keszitoje hatarozza meg oket. (egy oldal = 1 node = 1 szerver = egy 256x256-os, 65536 egyseg alapteruletu negyzet) Sokan egy szerveren osztoznak, a koltsegkimeles vegett, ezek a szerverek olyanok miny egy tipikus freeweb szolgaltato oldalai, mindenfele adat ossze-vissza.

Ezzel szemben a wow egy 3d-s diablo, ami viszont egy 2.5d-s nethack volt. (azaz egy 2d-s rougelike) A wow jatek egy sok szoveggel es konzisztens vilaggal eladott, de alapvetoen nagyon egyszeru jatek. Gyakorlatilag az osszes _ingyenes_ koreai mmo hasonlo szinten all, tehat point and click stilusu. Egyszerre tobb egyseget iranyitva pont olyan mintha rts-el jatszanank (pl. warcraft 3). Tehat a wow inkabb egy multiplayer hack&slash mint mmo. A fizikai rendszer hianyat es a rendesen mukodo collision es line of sight tesztek elmaradasat valoszinuleg a sporolas es az 1 bites felhasznalok kiszolgalasanak celja okozza, mivel meg a legegyszerubb koerai jatekokban sem futnak at egymason a jatekosok vagy lonek le valakit ugy hogy 3 masik jatekoson megy at a lovedek karokozas nelkul. :-)

A temahoz csak annyit, hogy miert kellenek rendorok az sl-be? Mert a jatekban a chatszobakban es ingyenes oldalakon megszokott stilus van jelen, tehat sok a bunozo, csalo es az illegalis tartalom. Jelen van a sok helyen betiltott online szerencsejatek is.
2007. máj. 16. 08:43 | válasz | #20
szemelyszerint hianyolom az SL rovatot :) na jo, annyira nem, mert ugyis csak kulfoldi oldalak kopija lenne, az meg minek.
de pl. ilyesmik tortentek, tortennek, derultek ki, csak az elmult 1-2 heten:
- a Playboy is a SL-be erkezik
- a Microsoft a Visual Studiot promotalando kincsvadaszatot indit az uj Microsoft szigeten
- Bruce Willis a Second Life-ban promotalja a Die Hard 4-et, 8 rajongoval fog talalkozni, egy rovid megmerettetesen dol el, kik lesznek ezek
- az Art Institute of Pittsburgh valos kreditekert tart orakat az SL virtualis vilagaban
- bevezetik az SL-be a kor ellenorzest, melyet egy amerikai ceggel terveztek megcsinaltatni
- a betan tesztelhetok a sculptie-k es a 3D voice chat; (sculptie-kat pl. Maya NURBS ojjektumokkent kell elkepzelni)

es akkor meg szo nem volt az in-world tortenesekrol, amik nagysagrendekkel tobb hirt generalnak.
jeti00  
2007. máj. 14. 21:41 | válasz | #19
nos üzletelni raj játék :) csak ki kell próbálni (persze érzék kell hozzá, lentebbi analfabétáknak akik csak ölni tudnak nincs meg (tisztelet a kivételnek..)) grafika meg sztem jó, nekem csak egy gf 7300as van de maxon sztem szép!
2007. máj. 14. 19:54 | válasz | #18
utálom a sört de egy vadász jöhetne
1488  
2007. máj. 14. 13:44 | válasz | #17
na bosszúból kipróbálom milyen is.
1488  
2007. máj. 14. 13:43 | válasz | #16
:D
erb  
2007. máj. 13. 05:32 | válasz | #15
"Jóra fordul majd minden. Csak tűrjön az ember."

Hirtelen ugy olvastam,

"Jóra fordul majd minden. Csak tűnjön el az ember."
ghost2  
2007. máj. 12. 19:21 | galéria | válasz | #14
Áhh ,végre megint egy second life hír ! lassan átkéne nevezni az sg.hu-t second guy / informatika & second life
Reyes  
2007. máj. 12. 13:42 | galéria | válasz | #13
Mondjuk nem tetszene:D
Reyes  
2007. máj. 12. 13:39 | galéria | válasz | #12
Tetszene a játék, ha ne lenne ilyen ótvafosszar grafikája...
2007. máj. 11. 22:54 | galéria | válasz | #11
ez az.. senkit sem érdekel ez a szar :S
Vorpal  
2007. máj. 11. 21:33 | válasz | #10
gyerekek - azért most már itt a tavasz - talán időszerü szólnom, hogy ki kell menni azt meginni egy SÖRT!
2007. máj. 11. 20:07 | válasz | #9
Technikailag inkább egy online kommuna, amiben csinálhatsz egy "alter-ego"-t magadnak, tehát szó szerint Second Life.

Definíció szerinti játékhoz semmi köze nincsen. (ez most mind túlmisztifikálás nélkül, aki sokat nyomja, az biztos oldalakat tudna írni, hogy milyen jó)
Cat 02  
2007. máj. 11. 19:33 | galéria | válasz | #8
Második élet
kb netes Sims :D
1488  
2007. máj. 11. 19:32 | válasz | #7
Bocs a láma kérdésért de mi a rák az a second life??
2007. máj. 11. 16:07 | válasz | #6
f@szért kell minden héten second life-os hír?
kuci06   "Rest in Peace kuci06" 
2007. máj. 11. 14:16 | galéria | válasz | #5
:(
lassan át lehetne nevezni a játékot Matrixnak :(
Wachowskiéknak igazuk volt :D
2007. máj. 11. 12:01 | válasz | #4
Nembaj ez is addig mükszik amig van rá kereslet. Széles a világ és mindenütt vannak hülyék!!!
2007. máj. 11. 11:40 | válasz | #3
abban sem sok fantázia van..
2007. máj. 11. 08:11 | válasz | #2
A németeknél már beteges az hogy minden gamét cseszegetnek :)
De ebben mondjuk igazuk van.
Bár az tény, hogy az embernek van saját élete, tehát nem értem, hogy miért kell neki "second life"...
A WOW-ot tudnám javasolni second life helyett:D, abban legalább van némi fantázia.
2007. máj. 11. 07:27 | válasz | #1
helyes!mondjuk a többit is lekéne tartóztatni,mert egy dögunalmas játékkal játszanak!:D