Egyes források szerint a két gyártó megújítaná 2004-ben kötött licencmegállapodását, ám azt még nem tudni, hogy mik az Intel tervei a szövetséggel. Partnere eközben szuperolcsó DirectX 9-es kártyát mutatott be.
Hirdetés
A DigiTimes arról értesült, hogy a grafikus chipeket fejlesztő cég megosztaná egyes újabb technológiáit az Intellel, a szövetséget pedig az eredetileg 2004-ben megkötött licencszerződés megújításával hoznák tető alá. Míg az első megállapodásról tudni lehet, hogy elsősorban kompatibilis lapkakészletek előállítását tette lehetővé az nVidia számára, a mostani tervekről egyelőre nem szivárogtak részletek, így a jól értesültek is a sötétben tapogatóznak.
Arról már korábban felbukkantak egyes pletykák, hogy az Intel belépne a különálló grafikus kártyák piacára, ám ezt eddig még egyik oldalról sem erősítették meg. Az biztosnak tűnik, hogy az AMD Fusion mintájára készülő Nehalem chipek beépített grafikus vezérlővel érkeznek majd, amely fenyegetést jelenthet az AMD, sőt akár az nVidia pozíciójára is. Erre azonban 2009, illetve 2010-ig várni kell, ám ez azt jelentené, hogy az Intel úgy törhet be számára új területekre, hogy nem kell jelentősen növelnie gyártókapacitását.
A hír szerint több pontban máris megszületett a megállapodás, ám a részletek nem ismertek. Az AMD számára ugyanakkor már jól kirajzolódik a fenyegetés, hiszen amennyiben az Intel nagyobb mértékben támaszkodik az nVidia termékeire, vagy esetleg maga is népszerűsítené azokat, ez komoly csapást jelenthet az ATI-t felvásárló processzorgyártó helyzetére, amely az R600 késlekedése miatt amúgy sincs túl rózsás helyzetben a grafikus vezérlők piacán.
Az nVidia eközben újabb példánnyal gyarapította a GeForce 7000-es családot mégpedig egy szuperolcsó ajánlattal, amely a 7200 GS jelölés alatt jelenik meg. A Vista Premium Ready besorolású fejlesztés mindössze 50 dollárt kóstál, ebből következően valóban a minimumot hozza, hiszen még az eredeti 7300-as sorozathoz képest is alaposan lebutították. A 128, illetve 256 MB 800 MHz-es DDR2 memória 64 bites buszra támaszkodik, a mag órajele pedig 450 MHz. Az olcsó grafikus kártyák dömpingjében várhatóan fontos szerepet szánnak ennek a terméknek.
A 2 kérdésből az egyik az volt, mi kell a DX10-hez. Értelemszerűen ahhoz, hogy használni is lehessen.
Egyébként szerintem a DX, és azon belül a 10-es egy célorientált specifikáció-gyűjtemény, ami magában foglalja az application API-t, de azt is, pontosan mit vár a HW-től, tehát ezek a feature-ök is szerves részei az egésznek. Ami a szoftver, az a DirectX mappákban lévő exe-k.
Az, hogy hardware-es tamogatas szukseges a normalis mukodeshez, meg nem valtoztat semmit azon a tenyen, hogy maga a DirectX API es nem hardware. Persze, egy auto elektronikus vezerlo programja semmit sem er az auto nelkul, ami hasznalja. De emiatt meg nem nevezed hardware-nek a programot, nem igaz? Ugyanez az analogia ervemyes jelen esetben is...
Örülök, hogy ilyen rövidítéseket ismersz, most gondolkozz is egy sort. Más szavakkal amit BiroAndras is mondott: a DirectX egy HW-hez igazított API. HW nélkül nem ér semmit. (Bár képregénynek jó a reference renderder v. rasterizer.) És most lásd újra a #8-as hsz-t, mi kell a DirectX10 rendes futtatásához HW szinten.
Abban igazad van, hogy a DX10-et szoftveresen is meg lehet valósítani (meg is van, reference renderer-nek hívják). De, szoftveresen olyan rettenetesenlassú, hogy nincs értelme használni. Hardveres támogatás kell hozzá, hogy használható legyen. Szóval egyszerűsítva azt mondhatjuk, hogy DX10-es hardver nélkül nem működik a DX10.
Miert, mi kell meg hozza? A DirecX 10 igy onmagaban valoban CSAK egy programcsomag... tehat agyatlan a te hozzaszolasod volt, dyra!
Amugy meg: szuperolcso domping??? Bazz... egy jol hasznalhato AGP-s kartyat mondjatok nekem ma, 2007 majusaban, mert a kaphato programokert nincs ertelme alaplapot cserelnem...
Hát barátom, ha csak szoftver kell a DX10-hez akkor letöltöm. Ez is a http://www.unixlab.hu/LNW/index.html webcimen olvastad mit az összes többi agyatlan hozzászolásod. Csak gratulálni tudok.
valszinü majd olyan lapokhoz fogják használni amin nincs integrált vga viszontkell valami ami képet ad. talán szerverekbe tudnám elképzelni, mert ugye általában az integrált vga-k erősen negativ hatást tesznek az egész alaplap müködésére, mert minden kraftot onnan lopnak. mondjuk ez csak egy elmélet, ezen kivül másra sztem ugysem igazán jó egy ilyen minimálkártya...
EVGA 680i Sli, C2D Q6600, 4x512 A-Data Extreme Vitesta 1066mhz, Gainward 8800 Gtx, Gigabyte Aurora, 3x300 Samsung Sata II, 320 gb WD, NEC Labelflash
Geforce 7100GS már most is kapható 50 dolcsi alatt (~8200 Ft), úgyhogy nemtudom miért fűz ekkora reményeket a cikkíró az új példány iránt... Mellesleg egy ilyen minimális teljesítményért én az 5000 forintot is meggondolnám, hogy kifizetem é.