Alpha Dog - A film, amitől anyádék óvtak
2007. május 10. 20:19, csütörtök
Az utóbbi idők egyik legdurvább gyomrosa, igazi gettófilm a kertvárosból a Kölykök nyomdokain. Még Justin Timberlake is odaver.

Hirdetés

Az amerikai filmesek - persze közülük is leginkább a függetlenek - mindig szívesen sokkoltak az elkárhozott ifjúságról alkotott látleleteikkel. Még akkor is, ha az egész sokkolásnak kissé műíze szokott lenni, hiszen a gyerek-tinizüllés témánál jobb hatásvadászat nem is kell. Larry Clark anno a Kölykökkel és a Genyával bizonyított is Hollywood melléksodrában, hogy aztán később a Ken Park öncélú műerőszakoskodásával haza is vágja az életművét, hiszen az utóbbi 5 évben mindössze egy viszonylag visszhangtalan Wassup Rockers-szel tudott előállni.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A többek között Clark által is remekül felvezetett züllős témát Nick Cassavetes próbálta meg a hollywoodi fősodorba terelni, amikor összetrombitálta az álomgyár legmenőbb és legtehetségesebb tini, valamint poszttini sztárjait (az N Sync egykori énekesével kiegészítve), s melléjük muníciónak Bruce Willis-t és Sharon Stone-t, hogy egy igaz történet alapján megalkossa a maga vízióját a rothadó világról, melynek részletei messzire elkerülik a tévéhíradókat és a televíziós főműsoridőt.

Jesse James Hollywood sztorija persze épp hogy nem kerülte el a főműsoridőt, de az ő történetét feldolgozó Alpha Dog nüanszai már annál inkább. Hőseink wannabe fehér kölykök a kertvárosból és a hátsó udvarból, akik nem csak hiszik, hanem tudják is magukról, hogy ők a legnagyobb királyok. Csicskáztatják azt, aki rászorul és miközben egész nap drogoznak, kereskednek az anyaggal, könnyedén megteremtve szülői háttérrel megtámogatott megélhetésüket. Arany élet ez, ők a szülői nevelés koronái. Aztán egyszer csak valaki nem akar fizetni és elégtételt kell venni rajta.

Cassavetes-től nem áll távol a művészkedés, hiszen színészgyerekként előre kiegyengetett pályáját (Gena Rowlands és John Cassavetes fiáról van szó) érzékeny, művészjellegű filmekkel kezdte: mind a Csillagot az égről, mind az Életem szerelme meglehetősen erős, érzelemdús alkotások voltak. Ezeket követően a Végszükséggel és a Szerelmünk lapjaival szimbiózisba került Hollywooddal úgy, hogy közben sikerült tisztán kijönni a kommersz filmek mocsarából, viszont sajnos az Alpha Doggal kudarcot vallott.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Nem azért e kudarc, mert az Alpha Dog rossz film lenne, sőt. Meglehetősen gyomorba markoló dolgozatról van szó, amit ha szűzen (vagyis az elődök ismerete nélkül) nézünk, akkor napokig megtelepedhet az agyunkban és elmorfondírozhatunk azon, hogy létezik-e egyáltalán kiút a szép lassan mindent elborító fertőből. A gond az, hogy a hatás kedvéért (naná!) túlságosan is hatásvadász kellékekhez nyúl a rendező, ami sajnos csorbát ejt a film hitelességén is - igaz történet ide vagy oda.

Klasszikusan skizofrén ilyenkor a kritikus állapota, hiszen a Napfény is remek film volt, hiába a sok merítés a klasszikusokból, s ilyen szempontból az Alpha Dognak sem lenne fair a sok nyúlást és a sztori mesterséges, hatásvadász felturbózását felemlegetni. Így maradjunk annyiban, hogy a maga módján nagyon kellemes és ütős film kerekedett a tini-sztárparádéból. Eszméletlenül hiteles alakítások (bár pont azok a leghalványabbak, akiktől leginkább elvárná az ember....), trendi, kendőzetlen káromkodásokkal kísért dumák (kíváncsiak leszünk a 2 fuck / másodperces angol szöveget átültető magyar fordításra, talán még a Halálos hajszán is túltesz a mennyiség) és a városszéli puhányok, elkényeztetett drogozó nyavalyások cseppet sem irigylendő életének bemutatása.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Ki kardot ránt, kard által vész el - sommázhatnánk a filmet, miközben rácsodálkozunk, hogy mivé lesznek azok a "gyerekek", akiknek alapjába mindenük megvan vagy meglehetne. Az Alpha Dog súlyos film, meglehetősen lassú (éppen ezért a pörgésre vágyók kerüljék el messze), de éppen a lassúságával, nehezen emészthetőségével hagy nyomot az emberben.

Klikk
ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Alpha Dog
színes feliratos amerikai krimi, 122 perc, 2006

Rendező: Nick Cassavetes
Forgatókönyvíró: Nick Cassavetes
Zeneszerző: Aaron Zigman
Operatőr: Robert Fraisse

Szereplők:
Emile Hirsch (Johnny Truelove)
Bruce Willis (Sonny Truelove)
Justin Timberlake (Frankie Ballenbacher)
Sharon Stone (Olivia Mazursky)
Ben Foster (Jake Mazursky)
Shawn Hatosy (Elvis Schmidt)
Anton Yelchin (Zack Mazursky)
Chris Marquette (Keith Stratten)
Harry Dean Stanton (Cosmo Gadabeeti)
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. máj. 22. 11:38 | galéria | válasz | #13
dugnak isznak drogoznak dugnak isznak drogoznak dugnak isznak drogoznak dugnak isznak drogoznak dugnak isznak drogoznak dugnak isznak drogoznak dugnak isznak drogoznak szar unalmas film amikor lelövik a kölköt az hatásos viszont :)
2007. máj. 16. 14:39 | válasz | #12
Már nagyon várom ezt a filmet! Az hogy Justin Timberlake is benne van csak hab a tortán! :)
Randal  
2007. máj. 14. 11:31 | galéria | válasz | #11
Kinnt? Itthon is ember, csak nézz körül. Bár mindenhol mindenféle kultúrának nagy szerepe van.
Valaki feka gyereket játszik, valaki meg nagyhazafit...
Mincsi  
2007. máj. 13. 21:29 | galéria | válasz | #10
ehhez a filmhez van vmi köze Justin új számának a klippjéhez?
marcee  
2007. máj. 13. 18:24 | válasz | #9
Ezekszerint én bedőltem a hatásvadászatnak, mert nekem nagyon tetszett ez a film.
Nem tetszik viszont, hogy a kritikából semmi nem derül ki a történetről, nem kelti fel az érdeklődést.

2007. máj. 12. 09:40 | válasz | #8
mivel igaz történet alapján készült+már minden filmes portál leírta, hogy mi is történ a való életbe, asszem ebben az esetben nem nevezhető spoilerezésnek, hiszen bárhonnan megtudhatta bárki...
2007. máj. 11. 15:48 | válasz | #7
Minek spoilerezel vazz?
2007. máj. 11. 04:03 | válasz | #6
én most töltöm le a filmet (legálisan!), remélem nem hiába...
avman  
2007. máj. 11. 01:55 | válasz | #5
került :D. késő van már.
avman  
2007. máj. 11. 01:52 | válasz | #4
jobban mondva mostanság kerül a mozikba...
avman  
2007. máj. 11. 01:49 | válasz | #3
legközelebb tegyél mán ki ilyenkor egy spojlert, heló. monnyuk simán lejön, h mi lesz a kiccsávó sorsa, de akkor is, eztet még itten magyarisztánban hivatalosan nem mutatták be...
2007. máj. 11. 00:10 | válasz | #2
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!


Nekem kissé csalódás volt, szerintem nagyon hiteltelen.
Nem igazán jön át, hogy valóban akkora nagy díler lenne az a gyerek, nem életszerű, hogy az egyik legnagyobb drogos úgy nyomja a kungfut, hogy bruce lee mehet a picsába, sharon stone a végén a dagadt jelmezben nagyon rosszul alakít, a túsz srácot a rendező nagyon átlátszó trükkökkel akarja megszerettetni a nézővel, hogy aztán nagyobbat üssön a halála, nem életszerű a kissrác naivítása és az egész gyilkolós jelenet nagyon színpadias.
Lehet, hogy a film igaz történet alapján készült, viszont túl művi ahhoz, hogy el is lehessen hinni, hogy mindez így történt meg.
Vannak a filmben jó pillanatok pl. mikor szopatják a köcsögöt, vagy a bulirészek, jók a csajok is, de mindez nagyon kevés ahhoz, hogy hónapok múlva is emlékezzek rá.
Ronny  
2007. máj. 11. 00:05 | galéria | válasz | #1
szánalmas, hogy ekkora szerepe van kint a ghetto kultúrának...