Már készül az Internet Explorer 8
2007. május 6. 14:56, vasárnap
A Microsoft nem szeretné még egyszer elkövetni ugyanazt a hibát, ezért az IE7 megjelenése után két évvel máris egy újabb verzió piacra dobását tervezik. A cél nem változott: biztonságos és egyszerű böngészés, a szabványok jobb támogatásával.

Hirdetés

A böngésző következő verziójáról Chris Wilson, a fejlesztésért felelős platformmérnök árult el részleteket a héten megrendezett Mix07 konferencián. Előadásából kiderült, hogy a szoftvercég nem szeretne ismét jelentős, akár öt éven át húzódó pihenőt tartani két verzió megjelenése között, ezért már javában dolgoznak az Internet Explorer 8-as változatán, amely elsősorban a nemrég megjelent verzió további finomításaként, tökéletesítéseként fogható fel.

A prioritások ugyanis nem változnak, a fejlesztők a biztonságot, a böngészés megkönnyítését, valamint az új technológiák beépítését, az azokhoz való alkalmazkodást tartják a legfontosabbnak. "Egyértelmű, hogy sok a tennivalónk a webfejlesztői platformon" - jelentette ki Wilson beszédében, amelyet a többnyire éppen webfejlesztőkből álló közönség előtt tartott. A részletekre is kitért, eszerint a nyolcadik családtag jobban alkalmazkodik majd a Cascading Style Sheets (CSS) 2.1-es változatához, eközben pedig együttműködnek a W3C-vel a HTML 5 és XHTML 1, valamint 1.1 specifikációk kidolgozásán, azok lezárásán. Szerepet szánnak itt még az Ajax hatékonyabb támogatásának, főleg kliens oldalon, hogy jobb alkalmazások megírását tegyék lehetővé.

Wilson elmondása szerint a jövőben szeretnének jobban alkalmazkodni a webes szabványokhoz, ám ez meglehetősen nehéz helyzetet teremt a cég számára, hiszen a korábbi verziók esetében nem éppen ezt az utat követték. Emiatt már az IE7 esetében is felbukkantak az első nehézségek, a weboldalak egy része nem jelenik meg hibátlanul a böngészőben. Ezen tehát nem lehet egyszerűen átlépni, valamilyen módon meg kell oldani, hogy az alkalmazkodás, a szabványok előírásainak tiszteletben tartása ne okozzon túl nagy felfordulást. Az még a jövő zenéje, hogy ezt milyen módon oldanák meg.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. máj. 08. 22:59 | válasz | #45
"En nem hasznalok se virusirtot, se tuzfalat"
Elég bátor gyerek vagy, és még büszke is a hülyeségére.
Kb mintha arra vernéd a melled hogy nem kötöd be biztonági övedet a kocsiba
mert téged nem érhet baleset.
Gratulálok
2007. máj. 07. 23:33 | válasz | #44
akkor te télleg a szerencsésebbik fajtából vagy... hogy nem fagy az IE?? Hát nekem legális winfosom van, mindenféle védelemmel ami csak szem-szájnak ingere, mégis szarakodik, fagyogat itt-ott... talán nem böngésztél még "eleget"..ki tudja...
2007. máj. 07. 16:52 | galéria | válasz | #43
1. Az IE-ben az ActiveX egy potenciális rést hagyott a spyware-ek számára. Ez nem csak a felhasználó felelőssége.
2. A Flash plugint meg minden böngészőhöz fel kell rakni, ha a Youtube-ot akarod használni.
2007. máj. 07. 16:41 | válasz | #42
"Egyéni szociális probléma."
Ennyi erővel ezt a vírusokra meg a spywarekre is lehet mondani... és mondjuk odaírom utána, hogy tegyen fel az illető jobb vírusirtót.
2007. máj. 07. 16:31 | galéria | válasz | #41
"Meg néhány oldalt tényleg hányinger ahogy megjelenít (ha egyáltalán megjelenít)."
Ez bizony a webfejlesztő felelőssége, hogy a jelenleg elterjedt böngészőkön tesztelje az oldalát. Másrészt ha az ajánlásokat betartva készíti el az oldalt inkább IE alatt néz ki nem megfelelően az oldal (mint előzőleg említettem ez az ajánlások semmibe vételéből fakad).

"Nálam pl a Firefox totális csődöt mondott a videómegosztó oldalakkal (jútúb és társai...)"
Egyéni szociális probléma. Flash plugint kell felrakni.

"néha még pop-up ablakokat sem képes megjeleníteni"
Ugyancsak egyéni szociális probléma. Beépített popup-ablak blokkoló van benne.
2007. máj. 07. 16:11 | válasz | #40
"Megjegyezném, hogy nekem IE7 és Firefox is fentvan és használom is mindkettőt."

-Ejha, akkor Te mar poweruser vagy. :D
2007. máj. 07. 16:02 | válasz | #39
Azért nem semmi némelyik hsz... Különben nekem is fent van az IE7 és képzeljétek el, hogy nem fagy és nem jön rá se toolbar se spyware. Nahát én biztos valami nagyon különleges egyed lehetek igaz ? Képzeljétek el, hogy nem! Csak nekem olyan vírusvédelem van ami nem engedi se a toolbarok se a spywareok települését a gépre. Szóval olyat nem kéne az IE-re fogni ami nem is az ő hibája! A Firefox meg ha olyan nagyon borzalmasan isten akkor miért van az, hogy néha ő is befagy ? Meg néhány oldalt tényleg hányinger ahogy megjelenít (ha egyáltalán megjelenít). Úgyhogy mindkét oldalon vannak hibák rendesen. Megjegyezném, hogy nekem IE7 és Firefox is fentvan és használom is mindkettőt. Eddigi tapasztalataim alapján az IE sokkal jobb. Nálam pl a Firefox totális csődöt mondott a videómegosztó oldalakkal (jútúb és társai...) néha még pop-up ablakokat sem képes megjeleníteni hiába magyarázom neki, hogy engedélyezze. Egyszóval ez megint csak a fejetlen rivalizálásról szól. "Osszuk le az IE-t, mert azt halottam, hogy xar." elven működik sok ember. Az persze lehetetlen, hogy nem az IE a hibás :) akármilyen befagyás vagy vírus vagy toolbar van az már az IE hibája... ez kész röhej...
2007. máj. 07. 15:57 | válasz | #38
Az Internet Explorer olyan, mint a MS Paint es Wordpad es Intezo. Lehet veluk dolgozni, a legtobb felhasznalonak megfelel, aki meg tobbet akar, az ugy is mast telepit helyette. Mindossze igenyesseg kerdese.
2007. máj. 07. 12:23 | válasz | #37
Nem szeretem az IE-t, de már ez is valami. Szerintem félévente kéne frissíteni az IE-et, nem pedig kétévente!
2007. máj. 07. 10:27 | válasz | #36
"Attól hogy a kacsa nem tud úszni, még nem a víz a hülye" :D
Ettől függetlenül én nem szeretem az IE-t, bár spyware/vírus nálam is ritka madár hiába nem védekezek semmi ellen sem, de vannak olyan pluginok a FF-hoz és olyan beállítási lehetőségek amik az IE-ből nagyon hiányoznak.
floatr  
2007. máj. 07. 09:54 | válasz | #35
Jah és a következő IE7 update-el esetleg jöhetne egy olyan szöveg az about box-ba hogy: Elkúrtuk, boccs

Lehet h nem 3 emberrel kéne vinni az MS-nél ezt a projektet...
floatr  
2007. máj. 07. 09:52 | válasz | #34
Felhasználóként szidom a 7est, mert tetűlassú, és eszközök tekintetében is elmarad a FireFox és Opera mögött. Fejlesztőként aszondom h nagyjából OK, mivel végre felzárkóztak. De az egészben az a legnagyobb szívás, hogy nem lehet egyszerűen lemondani róla, mert a felhasználók többsége vesz egy gépet windózzal, amin ott van az "Internet", amit csak meg kell nyitni és kész az agyhalál.
2007. máj. 07. 09:13 | válasz | #33
Aki bena lama az szopik az explorerrel, de nem az explorer hiabaja miatt hanem mert amugy is luzer. En nem hasznalok se virusirtot, se tuzfalat, megsincs semmi virusom trojanom popupom es semmim explorerrel. Egy a lenyeg hogy a windows updatet nem szabad elhanyagolni, es ha egy gay-anal-sm-animal-porn oldalon megkerdezik hogy telepiteni akarod-e a "szetbaszomageped.jar"-t akkor nemet kell nyomni. Dehat ehhez mar kellene egy csopp esz...
2007. máj. 07. 08:41 | válasz | #32
Nem fogok fákkolni, de nekem a Firefox jött be a legjobban, már több éve azt használom, nem IE-t.
Egyébként az összes online fim/adás, meg midenféle videó simán nézhető a gépemen, pedig az ilyen winfos pluginokat nem is raktam fel a Ff-hoz.
Anubys  
2007. máj. 07. 08:35 | galéria | válasz | #31
Teljesen pengén működik, mi a bajod vele?
nedudu  
2007. máj. 07. 06:32 | válasz | #30
Linux alatt nincs ActiveX és elkezdtem nézni a DunaTV-t, érdekes.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2007. máj. 07. 03:00 | válasz | #29
Én ezt enélkül a plugin nélkül is le tudom játszani (szerintem nem szerencsés azt telepíteni). És persze nem kell hozzá windows media player sem. Ja, és akár le is tudom menteni az adást :))
Tetsuo  
2007. máj. 06. 23:28 | válasz | #28
még jó h nem "de jure", akkor egyéb "megszorítások" is lennének!
Tetsuo  
2007. máj. 06. 23:26 | válasz | #27
Ez qrvayo! :D:D
2007. máj. 06. 22:51 | válasz | #26
Ime a tökéletes Firefox Itt tökéletes film lejátszása.
nedudu  
2007. máj. 06. 21:29 | válasz | #25
Még a 7 sincs kész rendesen
Apex7  
2007. máj. 06. 21:27 | válasz | #24
Hát már megint mindenkinek igaza van, bár én személy szerint, köszönöm szépen nem kérek az IE8-ból (ami az aktív használatot illeti), de valaki említette, hogy jó ha fent vannak a wines motyók. Ezzel egyet is értek, sőt a Firefoxhoz vannak már elég pofás kis pluginok, amikkel teljessen lehet ignorálni az IE-t.
Pl. van már Win media player plugin is, így Firefox alatt is betöltődnek ezek az videók és nézhetőek, bár a plugin még béta, asszem...

A másik hogy egy oldal megnyitásáért, ami csak explorerben nyillana nem kell külön megnyitni a progit.
A Firefox plugin arzenáljában megtalálható IE plugin is, ami arra jó, hogy Firefoxon belül IE motorral tudjak megnyitni egy weboldalt.

Használat és kiegészítők tekintetében Firefox mindhalálig:
olyan mint a Duplo és Lego közötti kölönbség: Duplo (IE) nem variálható hűdenagyon, megkapod a fröccsöntött plasztikát oszt szevasz, Lego (Firefox) minden passzol mindennel.
A rengeteg modul teszi a Firefoxot azzá ami, cool böngészővé.

Ami pedig a legröhejesebb: A Firefox forrsákódja nyílt és (feltételezem) mindenki számára hozzáférhető és mégis kevesebb xarás van vírus és féregügyileg vele, mint a hipertitkos forrású IE esetében.

2007. máj. 06. 21:23 | válasz | #23
updatéhez nem kell legális win hülyegyerek :D
Dodo55  
2007. máj. 06. 20:50 | galéria | válasz | #22
Héhéhé!
Miért feltételezed, illegális winem lenne?
És hogy tele lenne vírussal? Mert semmi vírus, spyware nincs. És 1.5 éves a winem, és olyan gyors, mint egy friss windows, pedig tele van mindenféle programmal.

Persze az update-ek tényleg fontosak, de nem azon múlik, hogy egy windows stabil, és gyors -e.
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2007. máj. 06. 20:11 | válasz | #21
"...ezért már javában dolgoznak az Internet Explorer 8-as változatán..."

Úristen, ezek Javában írják az Explorert! Megvan miért olyan lassú
kow83  
2007. máj. 06. 20:03 | válasz | #20
Lustáknak: http://ieblog.members.winisp.net/images/ie-idc.jpg
kow83  
2007. máj. 06. 20:02 | válasz | #19
Tipikus komment egy tipikus témához:
Elég régóta fejesztek weblapokat és ha megcsinálok valamit szabványosan, akkor firefox tuti jól jeleníti meg, míg IE-alatt általában még fél órát kell hekkelnem a kódot, hogy jó legyen.

Nem értem ezt a CSS2.1-es dolgot... hogy hogy nem képesek a 8-as verzióra már a CSS3 implementálásán szenvedni??? Ja de még is értem... mert ők fejlesztik:
http://ieblog.members.winisp.net/images/ie-idc.jpg
:)


A HTML5 support azonban jó hír.
2007. máj. 06. 18:37 | galéria | válasz | #18
"A weblapok 90% a ie re készül és a firefox a mai napig nem viszi mindet."
Tegyük hozzá: sajnos. De szerencsére egyre nagyobb teret hódit az ajánlások alapján való igényes webfejlesztés.

Adva van a HTML (és a CSS) nyelv, mint ajánlás (csak de facto' szabvány, nem de jure), amit a W3C (aminek a Microsoft is tagja) állított össze. Ezeket az ajánlásokat az IE jelenleg nem tudja betartani megfelelő mértékben.
Persze ezeket ki lehet kerülni különböző trükkökkel, de erősen remélem, hogy közeleg az az idő, amikor egy nyelven kell beszélni a webböngészőknek. Szóval mindent bele!

2007. máj. 06. 18:18 | válasz | #17
Az IE7-et azért kell felrakni, mert a Windows része is, ha te nem is használod attól még használja jónéhány program a system32 könyvtárban lévő rendszerfájlokat.

Az ötödik és hetedik pontra:

Az akkor fordul elő 99%-ban, ha felraksz valamilyen programot és az felrak valamilyen adware-t, spyware-t is, ami ezután nyilván az IE-be épül, ha arra írják. Ezek döntő többsége nem netezés közben kerül be, viszont legtöbbször csak akkor látszik, ha elindítod az IE-t.

Pl. Daemon-tools illetve BSPlayer is felrak ilyet és még számtalan más program, főleg freeware.

A letöltési szálak növelését pedig a legócskább windows-os tweak progik is tudják, illetve rengeteg mást is.



nedudu  
2007. máj. 06. 17:58 | válasz | #16
Megmondták, hogy a warez windóz lesz csak vírusos!!! Te ilyeneket se tudsz?
lezso  
2007. máj. 06. 17:58 | válasz | #15
jahogy valójában az összed ms termék tökéletes, csak ha illegális, akkor elrontja magát, és fagyogat, kékhaláloz, stb.
nem rossz módszer!
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. máj. 06. 17:52 | galéria | válasz | #14
Ugye ezzel nem azt akarod mondani hogy eredeti vindózzal, frissítéssel jobb lesz az ie?
lezso  
2007. máj. 06. 17:52 | válasz | #13
erről beszéltem
Petys  
2007. máj. 06. 17:28 | galéria | válasz | #12
Hát nekem ezek a problémák 1 lépésben megoldódnak:
-install Firefox...
lezso  
2007. máj. 06. 17:27 | válasz | #11
1. minek kellett a microsoftnak 2-re limitálnia 2 letöltést, még a 6.0-ásnál is?!
2. az a pop-up blokkoló nem ér semmit! vagy blokkolja a felét, vagy mindent, azt is ami nem pop-up!
3. lusta vagyok összevissza babrálni vele, és sztem más is így van vele. A mozillát felrakni sokkal egyszerűbb és gyorsabb.

4. A sebességet viszont sehogy nem tudod növelni, ami igen fontos lenne.
5. A vírus bemászásra pedig a spyware-ket értettem, pl mindenféle toolbar felmászik a gépre anélkül, hogy észrevennéd.

6. IE7-et minek rakjam fel, ha úgysem használom? Csak folgalalja a helyet...
7. NAGYON sok vírus az IE-t használja, és pl azt csinálja, hogy magától megnyílik az IE valamilyen lappal, miközben mozzilával (vagy mással) böngészel!

egyszer már próbáltam csak IE-t hassználni, de sajnos valamiért nagyon elgem lett belőle...
2007. máj. 06. 17:06 | válasz | #10
Letöltési szálak számának növelése:

1. Regedit:
HKEY_CURRENT_USER/Software/Microsoft/Windows/CurrentVersion/InternetSettings kulcsot keresd meg.

2. Hozd létre vagy állítsd át a MaxConnectionsPerServer és a MaxConnectionsPer1_0Server dword típusú bejegyzéseket. Értékként add meg a szálak számát.

3 Az IE-ben augusztusban lesz 3 éve, hogy van popup blokkoló, vírus pedig nem mászik csak úgy be.

4 Nem rendszergazdai jogokkal kella Windows-t használni, vagy legalább a böngészőt így futtatni:

Link

Az IE7-et pedig ajánlott felrakni, még ha nem is használod.
lezso  
2007. máj. 06. 16:45 | válasz | #9
az igaz, hogy az FF a lapok egy részét rosszul jeleníti meg. De az IE-n bemászik minden vírus meg pop-up, ezért csak akkor haszánlom amikor NAGGYON muszáj. Arról nem is beszélve, hogy soxor lefagy, lásd pl szoftverbazis.hu-nál a letöltés.
De a legnagyobb hibája az hogy egyszerre csak 2 fájlt lehet letölteni
az IE7-t már nem mertem kipróbálni, remélem az utóbbi problémát már megoldották nála...
2007. máj. 06. 16:12 | válasz | #8

Egyet értek veled!!! :D
Nincs értelme javítani, mert annyira rossz...
2007. máj. 06. 16:10 | válasz | #7
Egyébként azon már végkép nem tudok csodálkozni, ha illegális windowsod van, és mellette problémáid vannak a nettel. Ha vírusok tenyésznek a gépeden ne is várd el, hogy problémamentesen fognak menni a dolgok. Eredeti windows kell, és mindíg le kell tölteni a legfrissebb updatet.
2007. máj. 06. 16:07 | válasz | #6
Nekem ugyan ezt csinálja az ff, egyébként meg kell it jegyeznem, nekem azért nem volt soha nagy durranás az ff megjelenése, mert engem a suliban linuxra oktattak, és mozilla böngészőt használtam. Azért észre lehet venni a két böngésző közötti párhuzamokat illetve hibákat. A suliban is az volt mindíg az első, hogy lecseréltem a mozillát netscape re. A weblapok 90% a ie re készül és a firefox a mai napig nem viszi mindet. Nekem az ie vel sohasem volt gondom, még az 5.0 ásal sem win98se alatt... Olyan pedig végképp nem fordult elő hogy fagyott volna.
2007. máj. 06. 15:44 | válasz | #5
MS sebességgel az 10 év múlva jelenne meg :)
2007. máj. 06. 15:36 | válasz | #4

Dodo55  
2007. máj. 06. 15:31 | galéria | válasz | #3
Az IE7-el azt az óriási hibát követték el, hogy az enginejét az IE6 elbaszott enginejére alapozták.
Mert nem az a baj az IE6-al, hogy nem tud tabbed browsingot(na jó, az is baj), hanem hogy szar az engine-je, lassú, fagyós, instabil, szarul értelmezi a html kódot.

Szóval én a MS helyében írnék egy tök új engine-t.
2007. máj. 06. 15:25 | válasz | #2
peterx  
2007. máj. 06. 15:04 | válasz | #1
Helyes! Hajrá MS! :)