Megvan a Harry Potter 6. rendezője
2007. május 6. 14:59, vasárnap
Meglehetősen illusztris rendezői gárda dirigálta eddig is a világ egyik legnépszerűbb könyvének filmes adaptációit, nemrég pedig kiderült, hogy ki lesz a hatodik rendező.

Ez pedig az ötödik rendező, David Yates lesz, aki minden bizonnyal elápráztathatta a producereket a Harry Potter és a Főnix rendjének forgatásán, ha duplázásra kérték fel. Yates érdekes módon az ifjú varázslótanonc kalandjainak forgatása előtt "mindössze" tévés munkák révén volt ismert, így kisebb meglepetés volt, amikor felkérték az ötödik epizód megrendezésére.

Hasonló duplázást mondhat magáénak Chris Columbus is, aki a sorozat első két filmjét rendezte és mintegy lerakta az egész széria alapjait. A gyerekfilmeken és vígjátékokon edződött rendezőt követően a 3. rész, az Azkabani fogoly már sötétebb hangvételúre váltott, hiszen az az Alfonso Cuaron rendezte, aki 2006-ban az Ember gyermekével hódította meg a nézők szívét. A negyedik rész, vagyis a Tűz serlegének a direktora pedig az a Mike Newell volt, aki korábban olyan angol vígjátékokat vitt vászonra, mint a Négy esküvő, és egy temetés.

Hirdetés

Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
winnie  
2007. júl. 02. 22:19 | válasz | #13
tévedett:)
2007. júl. 02. 19:35 | válasz | #12
Mit forgattak mivel? A Félvér Herceg forgatása idén ősszel kezdődik.
2007. jún. 29. 23:08 | galéria | válasz | #11
Igen igazad van! DE csak azért mert eggyüt forgatták a Főnix rendjével!
2007. máj. 20. 19:32 | válasz | #10
HA ien ütemben csinálják a filmet akkor hetedik részben már eljátszhatja egyben a feltámadó dumbledort is:)
2007. máj. 07. 13:49 | válasz | #9
most 17 daniel, 3 év mulva lefut az utolso hp is, és akkor lesz 20 éves valojában, de a filmbe akkorlesz 17!
winnie  
2007. máj. 06. 22:01 | válasz | #8
sietniük kell, mert vagy nyáron vagy novemberben lehet bemutatni a filmet és a gyerekek meg nőnek, mint az állat.
2007. máj. 06. 21:43 | válasz | #7
Az első két rész között csak 1 év volt a különbség, utána nőtt kb másfél évre. A Warner Bros. 2006. augusztus 4-én megerősítette a Mugglenet.com oldalnak, hogy 2008. november 21-én kerül moziba a Félvér herceg, tehát nem az imdb a forrás, hanem a gyártó filmstúdió. Ők meg csak tudják. http://www.mugglenet.com/app/category/show/13
winnie  
2007. máj. 06. 20:25 | válasz | #6
"Miért, tudsz esetleg más oldalt?"

bármelyik másikat választhatod. akármelyik híroldalt, nyilván ott is fent van a hír. csak épp az imdb-re te is, meg józsi dabasról is felírharja, hogy a harry potter 7-et spielberg rendezi, szóval...
2007. máj. 06. 18:13 | válasz | #5
*sigh*
2007. máj. 06. 16:53 | válasz | #4
Miért, tudsz esetleg más oldalt?
2007. máj. 06. 16:50 | válasz | #3
nem akarom elhini, hogy 2008.novemberébe már itt a 6.ik....
mert midenki eztmodnja, még a rendező is akkora akarja mozikba juttatni a filmet!
Számoljunk csak...
és a 4.et moziba 2005 december elején adták moziba, az 5. filemt pedig, 2007. julius, nem hizsem hogy rá 1 év 4 honapjára már a 6. at fogjuk látni a mozikban!

winnie  
2007. máj. 06. 16:26 | válasz | #2
imdb, mint forrás? wow:)
2007. máj. 06. 16:10 | válasz | #1
nem azért de ez az imdb-n már fél éve kész tény volt...