Tíz százalékkal kisebb nyereség a Magyar Telekomtól?
2007. május 3. 23:59, csütörtök - Forrás: Napi Online
Várhatóan május tizedikén jelenik meg a Magyar Telekom első negyedéves gyorsjelentése, amelytől az elemzők 6-10 százalékos eredménycsökkenést várnak.

Hirdetés

A társaság növekvő árbevételt ér el az eddig megjelent három előrejelzés szerint. Az egy évvel korábbi 153,3 milliárdnál 4-6 százalékkal magasabb, 159,5-162,8 milliárd forintos idei első negyedéves nettó árbevételt várnak. Az elemzők szerint a vezetékes beszélgetésekből származó bevételek zsugorodását az első három hónapban nem nagyon sikerült ellensúlyozni, ráadásul a külföldi leányoknál szezonálisan gyengébb az első negyedév, és a forinterősödés miatt nyereségük kisebb lesz forintban.

A januári osztalékfizetés (a 2005-ös év után járó 73 forint) miatt jelentősen emelkedhettek a kamatköltségek, az elemzők ugyanakkor nem számolnak az adófizetési kötelezettség csökkenésével, sőt míg az iparűzési adó átsorolása miatt az üzemi eredmény emelkedett az ipa összegével, addig az adófizetés ugyanennyivel növekedett. A tavalyi 18,9 milliárd után 17,1-17,8 milliárdos adózott nyereségre számítanak a szakértők. A negatív árfolyamhatást tompíthatja, hogy csak a jelentés után öt nappal, május 15-én kerül le a részvényről a 70 forintos osztalékszelvény.
Kapcsolódó linkek
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás