Lassan tíz éve dolgoznak a kutatók olyan robotok kifejlesztésén, amelyek képesek az idős emberek ellátására. Most úgy tűnik, hogy a Massachusettsi Technológiai Intézet (MIT) szakembereinek munkáját eredmény koronázta.
Hirdetés
A Domo nevű robotnak mozgásérzékelő rendszere, karjai és szenzorai vannak és különösen alkalmas például egyes tárgyak mozgatására, elrendezésükre és házimunkák elvégzésére.
"A demográfiai adatok folyamatosan változnak, különösen Japánban, Európában és az Egyesült Államokban. Az emberek egyre idősebbek, azonban ezzel párhuzamosan egyre kevesebb fiatal törődik velük" - nyilatkozta Aaron Edsinger, a MIT projektvezetője.
Az eddigi munkák legnagyobb problémája az volt, hogy egy otthoni robotnak gondot okoz az állandóan változó környezet. Márpedig egy lakás ilyen. Ráadásul akár egyetlen bevásárlásból származó tárgyak elpakolása is komoly feladatot jelent egy átlagos robot számára.
Domo abban különbözik a társaitól, hogy pont ezeknek a feladatoknak az elvégzésére alkották meg. A rendszerezési folyamata már akkor megkezdődik, amikor a robot megkapja a kezeibe az első tárgyat. Domo videojelek és a mozgáselemző szoftvere segítségével pontosan meg tudja állapítani, hogy milyen tárgyat tart a kezében.
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Miután az azonosítás megtörtént, meghatározza az eszköz pontos méreteit és formáját. Domo képes felismerni, ha egy tárgy pont a kezeibe illik vagy az átlagosnál például hosszabb.
A kapott adatok segítségével a robot meg tudja határozni, hogy adott objektumnak hol lenne az ideális helye. "Egy csomag spagettit például egyszerűen csak lefektet oldalra. De képes elrakni egy kanalat a fiókba, segít a rendrakásban. A kezébe adhatok egy bármekkora méretű párnát, meg fog keresni és mellém fogja rakni" - mutatta be Domo képességeit Aaron Edsinger.
A robot kísérleti célokra készült, vagyis várhatóan a jelenlegi formájában nem kerül a boltok polcaira. Azonban segíthet a kutatóknak a tapasztalatszerzésben, az információgyűjtésben és így előbb vagy uóbb létrejöhet az ideális háztartási robot.
Illah Nourbakhsh, a Carnegie Mellon Egyetem robotika professzora szerint Domo különösen azért jelentős, mert lehetővé teszi, hogy az ember közvetlen közelében legyen.
Az persze már egy más kérdés, hogy valóban a humanoid robotok jelentik a legjobb megoldást az idős emberek gondozására. Sebastian Thrun, a Stanford Egyetem Mesterséges Intelligencia Laboratóriumának igazgatója szerint ez aligha lehetséges.
Nourbakhsh is osztja ezt a véleményt. "Egy teljesen humanoid robot nagyon drága, ráadásul, ha elvárjuk, hogy mozogjon is, nagyon sok energiát fogyasztana. A jelenlegi elemek ugyanis nem biztosítanak elegendő energiát a háztartási munkák elvégzésére" - mondta a robotika professzora.
Hát a fene se tudja lehet hogy már öregszem mert én jobban ellenék egy emberi alkalmazottal mint egy robottal. mondjuk egy 19 éves koreai házvezetőnővel. :)
A robot praktikusabb, 24 órában rendelkezésre áll, nincsenek rossz napjai, nem lopja a kaját a hűtődből stb hatalmas előnye hogy hiányoznak belőle egy emberi alkalmazott negatív tuladonságai viszont meg vannak a pozitív tulajdonságok, azt kapod amire számítasz.
"Az autókhoz is kell energia mégis tömegesen használjuk őket már most is"
De csak azért mert a kocsi helyett nem tudsz felbérelni egy bevándorlót hogy kapjon a hátára és vigyen már el Pécsre a hátán. Viszont házi munkában nagyon jól beválnak szerintem. És olcsóbbak mint egy ilyen robot. Amúgy a dolog rákfenéje az energia forrás. Amíg az nem megoldott az egész elvetélt ötlet.
meg energia is kell neki...szóval tömegével ilyeneket üzemeltetni nem biznisz szerintem, főleg amig nem szabadalmaztatnak végre valami uj energiaforrást
Nekem nagyon tetszik!:D Tök aranyos!:) Btw:Jól látom hogy egyre több a robotokról szóló cikk?Az USA nagyon rákattant a robot fejlesztésre.20év múlva kosárlabda szemű ari Terminatorok fognak rohangálni mindenfele!:D [tökjó]
Ez nagyon kezdetleges, olyan mint az első számítógép, az első mobilteló, az első lemezjátszó.. ennél már csak jobb lesz :)
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
most nem azért, de egy ilyen robot még ha valaha forgalomba is kerül, akkor is kib@szottul drága lesz. Kb. annak az összegnek a töredékéért fogadhat az ember ÉLŐ ápolót, stb...
Ha feltetelezzuk az uj onmagarol gondoskodo emberre epulo allammodelt, akkor akinek nincsennek gyerekei es nincs eleg penze egy apolo megfizetesere az egyszeruen vagy gondoskodik magarol vagy meghal. Mindez vonatkozik a meg nem nyugdijas, de beteg emberekre is. A tarsadalmi szolidaritas felszamolasaval viszont a gazdagabbaknak meg tobb lehetoseguk lesz arra hogy meg gazdagabba valjanak es az allam feleslegesnek itelt szerepeit, mint pl. a tarsadalom fenttartasa meg lehet szuntetni es igy koncentralhat a lenyegesebb dolgokra, mint pl. a biztos befektetoi kornyezet biztositasa tehat a gazdasagi es jogi kornyezet biztositasa tovabba a rendfenttartas es egyeb katonai, tehat ceges szinten nehezen megoldhato feladatok.
A robotok tokeletesek egy olyan tarsadalomban ahol nincsennek olcso bevandorlok akik kepesek elvegezni az alapveto munkakat, tehat pl. japanban (ok inkabb kihalnak de nem akarnak bevandorlokat). Barhol mashol a termeszetes lakossagcsere (kihalas+bevandorlas) lehetove teszi a hagyomanyos emberi ero alkalmazasat.
ps: azert tetszik a kis robot, lathatoan kiserleti allapotu de aranyos lett a kulseje (igen, szerintem is az 5-os robotra hasonlit)
"De jó pofa! Kicsit hasonlít az 5-ös számú robotra :)" Nekem is pont ez jutott eszembe :D Amúgy nem rossz 5let mert van akinek pl. meghalt a gyereke vagy nem lakik túl közel rokona vagy nincs is gyereke stb. stb. stb.
Azért képzelem mikor egy idős ember szeretne csak beszélgetni... meg hogy mit fog gondolni egy robotról..
Kétféle világ létezik. Az egyik amit látsz és a másik ami mögötte van. Ami mögötte van azt a pénz irányitja. Találd ki melyik világ irányitja melyiket.
ez valami nagyon kezdetleges verzió lehet, mivel a képen is látható,hogy a robot nem képes a helyváltoztatásra.ott van mögötte egy kisebb szekrény méretű doboz, azon lóg...:) vagy bizots azon van valami kerék, vagy lánctalp?:) ha igy van , akkor egy magyar panellakásban ki kell verni pár falat hogy elférjen
Annak sokkal több értelme lenne, ha egyfajta speciális berendezést építenének be a lakásba. Szenzorokkal, mozgásérzékelőkkel, konyhai automatával, ami kinyitja a konzervet, mikrosütő , meg mosogatógép egyben. A fürdőszobábameg pneumatikus emelőket, kapaszkodókat stb. Ezeknek lenne elég energiája a lakás 220-as hálózatából.. Megfelelően beállítva értesítenék a megfelelő személyeket.
A bölcsek nem tudósok - a tudósok nem bölcsek
Lao-Ce
De ez megint milyen hülye cikk már... nagyon jó dolog, hogy ez a robot ilyen ügyesen tud pakolni, de egy idős ember gondozása kicsit bonyolultabb feladat. És pont arről egy szó nincs a cikkben, hogy mégis ezt hogyan hajtaná végre.