Kutaragi három új PlayStationt tervez
2007. május 2. 16:51, szerda
A konzolcsalád atyjaként tisztelt és hamarosan visszavonuló egykori főtervező egy interjúban elárulta, hogy további három generációt tervez, vagyis sorrendben érkezne a PlayStation 4, 5 és 6.

Hirdetés

A múlt héten készült interjúban a Sony Computer Entertainment nyáron leköszönő vezérigazgatója többek között arról beszélt, hogy a korábbi, főként tavaly megjelent értesülésekkel ellentétben már dolgoznak a következő generáción, amely - nem túl meglepő módon - PlayStation 4 néven látna napvilágot. Elmondása szerint itt egyelőre az előzetes terveken dolgoznak, vagyis a konkrétumokat még nem dolgozták ki, mindenesetre érdekes lehet, hogy a közelgő visszavonulás ellenére Kutaragi is részt vesz a munkában.

Korábban olyan információk jelentek meg, hogy a PS3 lesz az utolsó a sorban, amit főként ez utóbbi változat többszöri csúszásával, a tényleges kudarccal magyaráztak. Kutaragi ezt most határozottan cáfolta, bár azt még egyáltalán nem lehet tudni, hogy távozását követően milyen irányt vesznek az események. "A Cell a hálózati processzor koncepcióját valósítja meg" - jelentette ki a szakember, amivel arra utalt, hogy végre lehetővé válik egy, az interneten, a világméretű hálózaton alapuló konzol piacra dobása. Nyilván abban reménykedik, hogy a soron következő változatok megőrzik a kompatibilitást és a Cell főszerepet játszhat a Sony terveiben.


Elmondta továbbá, hogy ő maga a PlayStation 4, 5 és 6 terveit is dédelgeti, amelyek megjelenésüket követően mind beleolvadnának ebbe az óriási hálózatba, azonban a részletekről itt felesleges is lenne találgatásokba bocsátkozni. Yuta Sakurai, a Nomura cég elemzője viszont kifejtette azon véleményét, hogy Kazuo Hirai kinevezése a szoftveres fejlesztések előretörését jelentheti majd, vagyis a hardverről egyre inkább a szoftverre helyeződik át a hangsúly. Ezzel összecseng Phil Harrison, a Sony Computer Entertainment Worldwide Studios (SCEWW) elnökének tavalyi kijelentése, amely szerint a PS4 teljes mértékben nélkülözi majd egy fizikai meghajtó jelenlétét.

Konkrétumok egyelőre tehát nincsenek, ám az most biztosnak tűnik, hogy a PlayStation család tovább bővül majd. Hogy mikor és pontosan milyen formában, az még a jövő zenéje.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. máj. 16. 13:39 | válasz | #36
Megint a flame megy. Csodalkoztam volna ha nem igy törtenik. Tudjatok van egy oldal ami xbox-os oldalnak indult jellemzöen az is es elfernek rajta erdekes SONY-s hirek is nem jellemzö az anyazas egyaltalan,mindenki elolvassa mi erdekli, hozzaszol, ha tud segit a masiknak atto függetlenül, hogy min jatszik. Elarulom hogy az ottani tagok közt is van sok PC-s is, bar eleg erdekesnek tartom ezt a meghatarozast mert hat mindenki pc-s aki pc-t hasznal nem? Forumozni meg meg mindig kenyelmesebb mint a konzolok. En sokai gha ugytetszik PC-s voltam, a mai napig hasznalok PC-t mert van amire ezt szeretem hasznalni, a munkahelyemröl nem is beszelve, de jatszani X360-on jatszom, mert nekem az tetszik, söt eleinte nem tetszett a SONY gyermeke, de egyre több olyan kis okossag jelenik meg a gepre, es itt jellemzöen nem jatekokra gondolok, ami azt az ingert kelti bennem, hogy kellene egy, de mivel nem vagyok olyan vastag anyagilag, =re varok es informalodok, amennyire lehet es emellett senkit nem degradalok le azert mert ö masik eszközt favorizal. Dzsonnal sem lenne semmi baj ha nem helyböl leugatna azt aki neki nem szinpatikus dolgot fogalmaz meg v nem ert vele egyet, azert emeltem ki pont öt mert ö oszlopos tagja a flame-knek. Gyerekek jobb a bekesseg, mindent meg lehet beszelni na de sajnos ez a magyar embernek nem szokott menni. Probaljatok meg.
NEXUS6  
2007. máj. 04. 09:39 | galéria | válasz | #35
Te már csak tudod!;)
2007. máj. 04. 01:18 | galéria | válasz | #34
de azt is számításba kell venni h a "többség dönt" nem egyenlő azzal h a "többség cselexik helyesen" :)
2007. máj. 04. 00:56 | válasz | #33
Nyugalom emberek!
A konzolnak igen is van létjogosultsága! A célközönségét a kisgyerekek, a testi hibás tinédzserek és a szellemileg sérült, infantilis felnőttek alkotják. Ez egy igen népes csoport, az sg-n is itt nyüzsögnek, nem kellene lebecsülni őket!

dez  
2007. máj. 03. 20:21 | válasz | #32
Akik úgy gondolják, hogy mindent PC-vel kellene csinálni, és a konzoloknak semmi létjogosultságuk.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. máj. 03. 17:19 | galéria | válasz | #31
Hát pedig nem azt írtad. A "hiba az ön készülékében van"
NEXUS6  
2007. máj. 03. 16:25 | galéria | válasz | #30
Nem is a gépek verekszenek, ezt nem képesek a hívők megérteni!;)))

(Habár: van itt egy érdekes eset;)))
Hoz_Hun   2002. 12. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 12. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 
2007. máj. 03. 14:53 | galéria | válasz | #29
Mi az hogy "PC hívő"?
Világ életemben PCs voltam (elötte meg Sinclair spectrum-os :)). A minap vettem egy PS2-t. És azt vettem pészre, hogy a PC-m és a PS-m nem verekedtek össze!!! Szóval ha hétvégén leülök egy kicsit Guild Warosni PCn és késöbb lefekvés elött nyomok egy kis Resident Evil 4et PSen akkor az van... hogy nincs semmi. Mindegyik jó és szórakoztató.
dez  
2007. máj. 03. 14:31 | válasz | #28
Hát az olyanok, mint te... ;) A PC-hívők.
dez  
2007. máj. 03. 14:29 | válasz | #27
Csak tudod, mindkét cégnek van némi előtörténete... Sony: a PS, PS2, PS3 kb. 6 évente követte egymást. MS: hány év után is jött az x360? És mennyire is nézi a vevők érdekeit a cég, mennyire is tiszteli a(z értelmesebb) hagyományokat?
PyRex   "Rest in Peace PyRex" 
2007. máj. 03. 11:29 | galéria | válasz | #26
Na megszólalt a főlúzer. Te is csak arra vagy jó, hogy fröcsögj egyet minden Sony-hírben a "PC-sekre" (ezek egyáltalán kik?), aztán ebben ki is merült a tudásod...
Dzson  
2007. máj. 03. 10:07 | galéria | válasz | #25
Nem jött ki normálisan a PS3? Mivel játszok akkor én 3 hete?
Dzson  
2007. máj. 03. 10:05 | galéria | válasz | #24
Amelyik PC-s érti a HW meg hálózat fogalmát olyan szinten, ami nem merül ki abban, hogy új procit meg ramot vesz a gépébe, az nem jön ide hogy szar a konzol (általában). :)
NEXUS6  
2007. máj. 03. 09:16 | galéria | válasz | #23
Valszeg azért hagyják kifutni a PS3-at is, ami legalább 5 évet jelent. Szal olyan 2012 körül várható a PS4 megjelenése.

Amúgy meg ezt a fizikai meghajtó nélküli 5-letet már a PS3-nál is bedobták, de végül is nem csinálták meg. Egy kb PSOne szintű grafikájú rendszernél már most is meglehetne csinálni, de többre nem igen elég a hálózat.

"Korábban olyan információk jelentek meg, hogy a PS3 lesz az utolsó a sorban, amit főként ez utóbbi változat többszöri csúszásával, a tényleges kudarccal magyaráztak."
Miiivaaaan???
Valamiről lemaradtam?
2007. máj. 03. 08:23 | válasz | #22
Ez a Kutaragi igazi néphülyítő. "Én a jövőbe látok emberek" Aha... persze... előbb a ps3 jöjjön ki normálisan papa!
2007. máj. 03. 08:20 | válasz | #21
2007. máj. 03. 08:20 | válasz | #20
Senki nem tudja, hogy milyen utemben tervezi kiadni a konzolokat egyelore. Az MS es ennel a hirnel is csak arrol volt szo, hogy mar dolgoznak a kov. generacion. Ennyi volt mindket hirnel.
Csak az MS hirnel tobben fakkoltak... :P
2007. máj. 03. 06:46 | galéria | válasz | #19
Úgy gondoltam, hogy ha majd megjelenik a PS5, akkor addigra TALÁN már a hálózatok fejlődni fognak, de ha nem jött le, akkor sajnálom, a hiba az ön készülékében :-)

Azt pedig, hogy a kábelhálózatban még van tartalék, azt egy olyan embertől hallottam, aki ezzel foglalkozik. De ráérünk még erről beszélni, majd olyan 6-8 év múlva.
2007. máj. 03. 04:31 | válasz | #18
"Ezeket a rémálmokat el is felejheted, mert az összes konzol együttvéve kb annyi hatással van az internet hálózatára, mint boeing 747-esre a légyfing."

Te nem olvasod a szaklapokat? Most is lezuhant egy utasszállító! Nagyon veszélyesek tudnak lenni azok a dögök.

2007. máj. 02. 23:08 | válasz | #17
Jó hogynem 5-t te majom xD
dez  
2007. máj. 02. 22:53 | válasz | #16
Csak nem mindegy, milyen ütemben jönnek.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. máj. 02. 22:00 | galéria | válasz | #15
Hát nem mindegyik ért jobban hozzá. Vannak igenláma pc használók is ám :D
Konzolosok között is vannak akik azért értenek a dolgokhoz, persze itt nem a különböző fórumokon habzó szájjal fröcsögő fanboyokra gondolok, mert ők nem értenek semmihez a számítástechnikával kapcsolatban.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. máj. 02. 21:54 | galéria | válasz | #14
Ez LOL. Egy konzoltól nem fog semmilyen hálózat változni, semennyire, ahogyan a többi játékostól sem. Nincs semmi sávszéltartalék magyarországon, több szolgáltatónak most a sávszélemeléskor kellett bővítenie a külföldi kapcsolatát, és soknak a bix-es kapcsolatát is. Az ADSL kapcsolatok nagy része maxon megy, kábelen sincs mit kihasználni már.
Igen a akik nem néznek utána hogy működik a kábelnet, mondják hogy "de ott van 160mbit le, és 120 fel". Csak éppen a kábel üzenetszórásos, -> az azonos fejegységre kötöttek ugyanazt a kapacitást használják, ami docsis 2.0 esetében (ami most engedélyezve van minden kábelszolgáltatónál) az említett 160/120 mbit körül van. Szóval ez a kapacitás a fejegységekre kötött felhasználók között MEGOSZLIK. Tehát ha elkezdenek 16-an 10 mbittel tölteni egy fejegységre kötve, akkor ott bizony nem marad semmi sávszél. Jön valaki megint tölteni, az előző 16 letöltőnek is belassul, úgy hogy mindenkinek egyenlő sávszél jusson. Ugye 16 embernek megvan a 10 mbit, 17.-nél már csak 9,4 18 nál már csak 8,8, és így tovább.
És egy fejegységre nem 10 meg 20, hanem 40-50 háztartás van rákötve. Ezek kiszolgálása jelenleg azért nem jelent gondot, mert
- nem netezik mindenki egyszerre
- nem töltöget mindenki fullos sávszélt kihasználva
Ha a második feltétel teljesülne mondjuk csak a fejegységekre kötöttek felénél, úgy belassulna az egész hogy ihaj, mint ahogy ez a múltban bizonyos fejlesztések előtt meg is történt.
ADSL-nél nincs megoszott sávszél, mert mindenkihez külön vonal megy(az optika a dslamig pedig elegendő sávszélességű mindenre), de ott viszont a dslamtól való távolság számít erősen.

A lényeg hogy bármilyen konzol, vagy játékok miatt az internetszolgáltatók a kisújjukat sem fogják mozdítani, mert nem éri meg.
Ezeket a rémálmokat el is felejheted, mert az összes konzol együttvéve kb annyi hatással van az internet hálózatára, mint boeing 747-esre a légyfing.
2007. máj. 02. 20:59 | galéria | válasz | #13
Visszatérve a 10-20 év múlva bekövetkező váltásra, a PS4 kb. 2012 környékén érkezhet, a PS5 kb. 2018, a PS6 pedig kb. 2024, a PS5 esetében már jelentős hálózati változások léphetnek fel, de már a PS4-nél is, ha figyelembe vesszük, hogy a kábelhálózatokban még jelentős tartalék van.
2007. máj. 02. 20:55 | galéria | válasz | #12
Majd a technika és a piac eldönti, hogy mi lesz a jövőben.
Zenty  
2007. máj. 02. 20:40 | válasz | #11
mert te aztán nagyon értesz ehez... :)
Arra nemgondoltál ,hgy pc-ések jobban simerik hardvert ,meg hálozat fogalmát? A konzolosok meg feltudják emelni a kontrollert és kifujtak :D
Wii kontroller meg mozditása egy agyilag ki meritő feladat nekik .
( ős konzolosokra gondolok )
Zenty  
2007. máj. 02. 20:37 | válasz | #10
jah valszeg online kiadás lesz a jövő. Sokkal olcsobb ,mint a hagyományos ,és most csak probálkoznak ,hogy teccik az emböröknek. Ugye a home vásárlás ,meg a nintendonál is a virtual consol is lényegében egy teszt! :)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. máj. 02. 20:08 | galéria | válasz | #9
Az internet2 egy gerinchálózat, amelyet jelenleg csak egyetemek, és kutatóintézmények használnak, tehát átlagember még várhat pár tíz évet mire használhatja közvetetten ezt a gerinchálózatot. Ha most engedélyeznék a használatát mindenkinek, akkor sem történne semmi, mert az optikától a végfelhasználóig még mindíg nagy a távolság. Szóval ne is álmodozz nagyon gyorsan letöltődő hd filmekről a következő 10-20 évben.
2007. máj. 02. 19:36 | galéria | válasz | #8


A (globális) hálózati alkalmazások felé tolódást jól példázza már most is pl. a Folding@home, vagy az ősszel startoló PlayStation Home, melyhez később a PSP és mobilok is csatlakozni fognak. A jövő mindenképpen ebben van, korlátot jelenleg (is) csak a sávszélesség szabhat, de ha beindul az Internet 2 és tovább növelik a sávszélt, akkor semmi akadálya rövid idő alatt letölteni hatalmas adatmennyiségeket (játékok, HD filmek, HD IPTV).

Szerintem viszont előbb nem a PS4-nek fogja Ken felügyelni az előkészítési/tervezési munkálatait, hanem a PSP 2-ét.
Dzson  
2007. máj. 02. 19:29 | galéria | válasz | #7
Azt nem tudom, hogy hozzánemértő pécés -k miért szólnak hozzá. Kiröhögtetni magukat?
2007. máj. 02. 19:11 | válasz | #6
Nem semmi. Az elozo xbox-os hirnel, hogy lehordtak az MS-t, egy szabadalom miatt, ami talan a kov gen. xbox-ban jelenik meg. A sony persze nem csinalna ilyet, nem akarja lehuzni a nepet. Erre kiderul, hogy nem is a kov generaciot tervezi, hanem egybol a kov. harmat! :P
2007. máj. 02. 19:02 | válasz | #5
holografikus lemez fizikai meghajtónak számít? de akkor hogy akarják a progikat terjeszteni? memkártyákon? vagy only net?
2007. máj. 02. 17:56 | válasz | #4
Olyan lesz mint az EA-nál a fifák :D
Minden évben egy új PS

0ckH4M  
2007. máj. 02. 17:56 | válasz | #3
Cikkben írták, hogy az új Ps-hez már nem akarnak fizikai meghajtót. Akkor ez már lyukkártyás lesz?
GVG  
2007. máj. 02. 17:13 | galéria | válasz | #2
remélem a 4et már 32magos procival, dx11-es karival és 4Tb-s vinyóval szállítják... extrának mondjuk holografikus-lemez olvasó:/

hátha szebb lesz hdtv-n mint a valóság:D
GVG  
2007. máj. 02. 17:09 | galéria | válasz | #1
PS 3452!!!!már 2344-ben xd