Hamarabb érkezhet a Firefox 3
2007. április 29. 13:43, vasárnap
A Mozilla szép csendben frissítette a nyílt forráskódú böngésző harmadik verziójának menetrendjét, amelybe immár bekerültek a további alfa, illetve béta változatok megjelenési időpontjai. Mindez gyorsított fejlesztésre utal.

Hirdetés

A menetrend az alapítvány oldalán található, amely részletesen ismerteti a még megjelenésre váró előzetes tesztverziókat, valamint azok elkészültének várható időpontját. Kiderül ebből, hogy egészen pontosan három további alfa változat jelenik meg (ha ebbe belevesszük a napokban megjelent, sorrendben negyedik családtagot), az első béta pedig július legvégén lát majd napvilágot. A végleges verzió debütálásának időpontja egyelőre nem változott, de ez is módosulhat, és talán már korábban szemügyre vehetjük majd a Firefox harmadik generációját.

Mike Schroepfer, a cég fejlesztésekért felelős alelnöke elárulta, hogy havonta egy alfaverziót tesznek elérhetővé, amelynek első példánya, sorrendben a negyedik alfa, épp most jelent meg. Ezt még további két változat követi majd egy-egy hónapos eltéréssel, vagyis május, illetve június végén, július 31-én pedig végre elkészül az első béta. Az egy hónap múlva felbukkanó Alpha 5 több fontos újítást foglal majd magába, többek között a kiegészítések kezeléséért felelős új alrendszert, valamint a könyvjelzők utódjának szánt "Places" funkciót, amely egyben a Historyt is magába foglalja.

A hatodik alfa június végén véglegesíti majd a Places rendszert, a Cairo grafikus motort, valamint a letöltések kezelését. Ezt követően újabb harminc nap marad a tesztelésekre, majd július legvégén kezünk közé vehetjük a bétát, amely végre minden szempontból - a kezelőfelületet is figyelembe vége - véglegesíti a kódot. A menetrend ezt követően kissé fellazul, hiszen a Beta 2 esetében mindössze egy óvatos szeptemberi megjelenési intervallumot említ, azt pedig már korábban megtudhattuk, hogy a végleges verzió nagy valószínűséggel az év végén, az utolsó negyedévben várható. A gyorsított fejlesztés azonban ezt is előrehozhatja, bár erről egyelőre nincs információ. A Mozilla eközben jelezte, hogy a Firefox 1.5 támogatását május közepéig meghosszabbították, ezt követően azonban már nem várható újabb frissítések megjelenése.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Sil78  
2007. máj. 02. 22:15 | válasz | #48
Jogosan, mert az egy nightly, méghozzá trunk build. Azok mindig eggyel előrébb vannak számozva, mint a legutolsó release (mivel ugye azokon folyik a fejlesztés).
2007. máj. 02. 19:42 | válasz | #47
Jó ez a preAlpha5, nem is Grand Paradiso-nak hívja magát, hanem Minefield-nek. :D
assdf  
2007. máj. 02. 09:19 | válasz | #46
Best of Bryan élete :DDD
Sil78  
2007. máj. 01. 11:38 | válasz | #45
Loool... :)
Sil78  
2007. máj. 01. 11:38 | válasz | #44
Egyébként ha nem a "mask as..."-t használod, akkor a többi scriptnek is van esélye jól azonosítani. A "mask as..." meg alapból nincs bekapcsolva, és nagyon "végső megoldás"-jellegű, nem olyan dolog, amit huzamosabb ideig, folyamatosan használsz, tehát a statisztikákon nem torzít.
Tetsuo  
2007. máj. 01. 11:31 | válasz | #43
mérnem
AtomHeart   2002. 10. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 
2007. máj. 01. 11:00 | galéria | válasz | #42
2007. máj. 01. 09:45 | válasz | #41
"Mit kaptunk mi a rómaiaktól az utakon, oktatáson, a vízvezetéken, a kultúrán, a boron és a biztonságon kívül?"

Magyarul a kiterjesztések nem játszanak :O
2007. máj. 01. 09:28 | válasz | #40
Igazad van, ezt nem tudja átverni. Mentségére legyen mondva, ez az első ilyen honlap. Egyedül a verziószámot tudom eltünteni. Persze, ha kikapcsolom a JavaScriptet...
Sil78  
2007. máj. 01. 01:58 | válasz | #39
Mondjuk: http://www.quirksmode.org/js/detect.html
Nem a useragentet kell figyelni, hanem hogy vannak bizonyos objektumok, amiket csak az egyik fajta böngésző támogat.
2007. ápr. 30. 22:18 | válasz | #38
"Át lehet állítani a User Agentet, de az csak a primitívebb azonosító módszerek ellen hatásos."

Mutass nekem egy olyat, ami szerinted nem primitív. Szerintem azt is át fogja verni (két szintje van az átverésnek, az Identify as... és a Mask as...)

"Én úgy tudtam, hogy az Opera már elég régen nem álcázza magát alapból IE-nek"

Jól tudod, talán a 8.5, vagy a 9.0 óta... Ez nem jelenti azt, hogy nem lehet 2-3 kattintással átállítani. Elsősorban kompatibilitási okok miatt szokás, 1-2 esetben csúnyán viselkednek a honlapok és direkt kitolnak az Operával. Más kérdés, hogy a 9-es Operában már domain-enként külön beállítható a UserID, én csak azokon a honlapokon maszkolok, ahol enélkül nem jól működik.
selyem  
2007. ápr. 30. 21:23 | válasz | #37
tudom hogy a megrendelők nagy része IE használ bőngészéshez és sokan azt se tudja hogy van ff opera. nem hogy meg nézze hogy a ff alatt hogy jön be az oldal.
de növekvő 20 % ért már igenis érdemes plus dolgokat beleteni az oldalba. pláne ha css röl van szó amihez nem kell atomfikusi diploma. menyibe kerül majd az hogy
div {
text-shadow: 5px 5px 3px Green;
}
Sil78  
2007. ápr. 30. 20:19 | válasz | #36
Át lehet állítani a User Agentet, de az csak a primitívebb azonosító módszerek ellen hatásos. Én úgy tudtam, hogy az Opera már elég régen nem álcázza magát alapból IE-nek, milyen verziót használsz?

Persze, van már Gran Paradiso Alpha 4. Mint minden tesztverziót, tiszta, új profillal érdemes használni.
Sil78  
2007. ápr. 30. 20:12 | válasz | #35
Nem, egyszerűen csak annyira sokfélék a felhasználók, hogy ahhoz, hogy ennek a sokféle igénynek megfeleljen, ahhoz kell sokféle kiterjesztés. Az Operára is azt mondják, minden benne van, amire szükség lehet, de azért csak születtek hozzá különböző kiegészítők (annak ellenére, hogy a felépítése nem könnyíti meg ezt a folyamatot).
2007. ápr. 30. 20:03 | válasz | #34
Mennyire megbízható ez az infó, tekintve, hogy beállítható minek mutassa magát egy böngésző. Nálam is alapból IE-nek álcázza magát az Opera.

Más. Jól láttam, hogy kint van az FF3-Alpha4? Az alpha 3-ban a "szokásos (1.5-2.0-3.0) memóriaszivárgás sajnos sokkal gyorsabban zabálja le a rendszermemóriát. Az alpha1 és 2 pont csak olyan gyorsan mint a régi FF szokta ... meg az Opera.
Cmdr   "Rest in Peace Cmdr" 
2007. ápr. 30. 18:29 | galéria | válasz | #33
Én már annyira megszerettem ezt a szar Firefoxot, hogy nehéz lenne nélküle élni :D Egy éve el nem hittem volna, hogy ezt írom!
2007. ápr. 30. 18:17 | válasz | #32
"a firefox készítésekor nem az volt a célunk hogy többet vagy kevesebbet tudjon a többi böngészőtől hanem az hogy azt tudja amire a felhasználoknak szüksége van"

Ez lehet, hogy valahogy így hangzott: "Csinálunk egy minimál böngészőt, aztán a lelkes felhasználók majd hozzáírják, amire szükségük van" . Azért lássuk be: ha valóban benne lenne, amire szükség van, akkor jóval kevesebb kiterjesztés létezne.
Trb100  
2007. ápr. 30. 18:15 | válasz | #31
Több weboldalt üzemeltetek, saját január óta üzemelő felmérésemben, 72000 egyedi látogatás alapján 73.3% IE, 19.3% FF 2.5% Opera 4.9% egyéb browserrel látogattak. A megrendelők leginkább azt akarják, hogy az oldaluk minden böngészőn egyformán nézzen ki.. persze ez 100%-ban nem megvalósítató, de nagyon jól megközelíthető. Ha valakinek üzletileg kell döntést hoznia, nem a kissebbsére fog tervezni, hanem a többségre, és a legritkább esetben fog extra költségeket bevállalni, hogy egy kissebb rétegnek jobban nézzen ki, mint a többségnek.
2007. ápr. 30. 17:32 | válasz | #30
Bozonyára azért nem jelenik meg újabb IE verzó, mert készen van az IE 6.
És valószínüleg azért nem bugfixelődik, mert készen van.

(Tudom van hét, az már biztos készen van ugye ?)
AtomHeart   2002. 10. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 
2007. ápr. 30. 15:32 | galéria | válasz | #29
Es mit tud IE7, amit FFox 2.0.x kiterjesztesekkel nem?
selyem  
2007. ápr. 30. 15:13 | válasz | #28
Trb100
ez igy nem teljesen igaz. munkától/megrendelőtő múlik hogy a fejlesztő menyire szarik az IE -re. A fejlesztőnek nem feltétlenül az a célja hogy ugyanugy jelenjen meg IE alatt is az oldal mint a többi böngésző alatt, hanem nagyából ugyanugy, de ha egy-két plus dolog csak mondjuk firefox alatt jön elő de IE alatt se ronda akkor az csak dobja az oldal szinvonalát. de sajnos ezt még nem minden megrendelő gondolja így.
smv:
arról lehetne vitázni hogy melyiknek jobb a motorja. de ezt hagyuk
körübelüli idézet "a firefox készítésekor nem az volt a célunk hogy többet vagy kevesebbet tudjon a többi böngészőtől hanem az hogy azt tudja amire a felhasználoknak szüksége van"
opera tudásának jó ha felét kihasználják az emberek
2007. ápr. 30. 14:56 | válasz | #27
amíg az ff szarakodik, addig az ie készen van
smv  
2007. ápr. 30. 13:01 | válasz | #26
Akkor máshogy fogalmazok: Egyszerűbb lenne elkérni(megvenni/ellopni) az Opera forráskódját, és akkor méggyorsabban kijönne az FF3...
AtomHeart   2002. 10. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 
2007. ápr. 30. 12:57 | galéria | válasz | #25
Ki nem sz*-ja le, hogy Te mire vagy kivancsi?
smv  
2007. ápr. 30. 12:49 | válasz | #24
Kíváncsi vagyok, hogy az FF3-ba mit "vesznek kölcsön" az Operából.
Trb100  
2007. ápr. 30. 12:34 | válasz | #23
Hát barátom, semmire nem mész a 100% css támogatással, amikor bármilyen értelmesebb webfejlesztő úgy dolgozik, hogy a leggyengébb láncszem is bírja.. ergo nem használ olyan css funkciót, amit nem tud megjeleníteni megfelelően a legtöbb browser. Hiába a 100% támogatás, amkor csak ugyan azta 60% ot fogja használni, mint az IE. Annak a valószínűsége, hogy valaha átveszi a vezetést az FF a legtöbbet használt browser tekintetében, annak minimális az esélye. szerintem
2007. ápr. 30. 11:22 | válasz | #22
3-asban lesz olyan zoomolás, mint most Operában. De remélem nem olyan, mint az IE7-ben, mert az nagyon gagyi, már 110%-nál megjelenik a vízszintes görgetősáv, ami azt jelenti, hogy olvashatatlan lesz az oldal. Tehát IE7-ben a zoomálás az parasztvakítás.
Firefox-hoz nagyon sok kiegészítő van, és írhatsz vagy irathatsz is hozzá sajátot, ezért egyedülálló, nincs még egy ilyen böngésző.

Ja és a 3-asban cél a 100%-os CSS támogatás, tehát ebben is sokkal jobb lesz az IE7-nél, ami 60%-ban támogatja a szabványt, ami siralmas.

Ha terjed a Firefox, akkor egyre több szebb oldal lesz, ugyanis nem kell majd annyira IE-re optimaliználni.
2007. ápr. 30. 09:40 | válasz | #21
Mielőtt itt az Opera és Firefox rajongók egymásnak esnek, senkit nem érdekel, mennyivel gyorsabb egyik vagy a másik mert böngészés közben az idő 90%-át nem oldal letöltésével foglalkozik a böngésző. Sokkal fontosabb a használhatóság.

Én mindkettőt kipróbáltam és egyik sem rossz. Nagyon tetszik pl. hogy az Opera egész olvasófelülettel ajándékozta meg az RSS olvasót, az viszont a Firefoxban tetszik, hogy vannak kiterjesztések és ha éppenséggel nem tetszik valami, átírhatom.

Most egyébként IE7 alól böngészek éppen. Állapot: megszokható. Semmi különös, épp hogy megüti az elvárt minőséget, de már épp ideje volt. Kár, hogy MaO-n a warezolt Windowsok miatt sokan nem fognak frissíteni... inkább a régi bugos szarral mennek a netre.
DjDano  
2007. ápr. 30. 01:11 | válasz | #20
szánalmas vagy...
2007. ápr. 30. 00:41 | válasz | #19
Hú, most lesz aztán kurvajó böngészni!
Böngészni fogok éjjel-nappal csak használhassam az új, fantasztikus, világraszóló, mesés Firefox 3-at!!

2007. ápr. 29. 23:15 | válasz | #18
Animalt PNG ?
Mardel  
2007. ápr. 29. 22:28 | galéria | válasz | #17
Nem, de nekem például nagyon tetszik a 2.0-ban hogy minden tabon külön van bezáró X gomb Opera már akkor tudta, mikor még ff csak beta volt, és eddig az ehhez hasonló dolgokat az ffesek csak fikázták, hogy felesleges, stb.
Hawaii  
2007. ápr. 29. 21:04 | válasz | #16
"about:config" -ot beirva az URL mezobe, majd a "browser.tabs.closeButtons" erteket 0-2 kozott valtoztatva tudod beallitani, hogy csak az aktiv fulon legyen bezaro gomb (0), az osszesen (1), vagy egyiken se (2). A 2-es verzioban legalabbis, de lehet, hogy mar az 1.5-ben is benne volt, csak mas volt az alapertelmezett.
BiG G  
2007. ápr. 29. 20:27 | galéria | válasz | #15
ojje.
sly007  
2007. ápr. 29. 20:24 | válasz | #14
Semmit! :-D Tudod ez ilyen biztonsági frissítés. Esetleg a névjegynél verziószámváltozást.
BiG G  
2007. ápr. 29. 19:45 | galéria | válasz | #13
updateltem 1.5.0.11-re. mit kéne látnom?
2007. ápr. 29. 18:03 | válasz | #12
Szerintem nézd meg újra, azóta nagyon sok kiterjesztésből kijött egy frissebb verzió.

Amúgy a 2-es szerintem is gyorsabb, és tartalmaz néhány plusz funkciót (pl session save-r). Igaz, ezeket kiterjesztésekkel hozzá lehet passzintani korábbi verziókhoz is.
avman  
2007. ápr. 29. 17:53 | válasz | #11
nekem 1 napig volt fent, de volt pár kit. ami nem ment, így visszaraktam a szóban forgót. azóta se néztem rá a 2-esre, h mi van vele.
2007. ápr. 29. 17:52 | válasz | #10
Nem, de nekem például nagyon tetszik a 2.0-ban hogy minden tabon külön van bezáró X gomb, illetve a személyreszabható fájltípus-kezelés is hiányzott az 1.5.xxx-ből (rühelltem az IE-ben hogy sehol nem lehet beállítani hogyha például WMV linkre kattintok akkor ne a media player jöjjön be a browserben, hanem egyből a tallózás ablak hogy hova mentsem a fájlt - ebből a szempontból még a régi FF valamivel jobb volt mert azt nem fertőzte meg a media player, de a 2-től kezdve viszont eljesen testreszabható lett ez a dolog is)

Meg mintha gyorsabb is lenne mint az 1.5, a munkahelyi celeronon is érezhető a különbség (az itthoni A64 3500-on pedig csak úgy hasít)

winnie  
2007. ápr. 29. 17:51 | válasz | #9
az. a jobbaknak 1.5.0.11 van.

megéri kettesre cserélni? miért, főleg?
BiG G  
2007. ápr. 29. 17:21 | galéria | válasz | #8
Én még mindig 1.5.0.9-el nyomom, cink vagyok?
sly007  
2007. ápr. 29. 17:17 | válasz | #7
Egyik fontos újítás lesz a Cairo grafikus motor, ami segítségével gyorsabban jelenek meg (rendelelődnek le), majd az oldalak. Támogatja a 3D kárnyák gyorsítási lehetőségeit, mindezt platform függetlenül. Jobb szabvány támogatás, stb. de ez mind le van írva a Mozilla alapítvány oldalán.
jpeg  
2007. ápr. 29. 16:18 | válasz | #6
Hát nekem Opera jobban bejön. Néhány apró dolog van benn ami miatt gyorsabb a böngészés...
2007. ápr. 29. 15:57 | válasz | #5
Go FF Go :)
Kiv. leszek mennyivel könnyítik majd meg a böngészést az újítások :)
szacsi  
2007. ápr. 29. 15:29 | galéria | válasz | #4
amíg az ms ragaszkodik az activex-hez, addig továbbra is maradnak oldalak, amik ffx-ben nem fognak működni...
a megoldás addig az ietab nevű ext
Vorpal  
2007. ápr. 29. 15:16 | válasz | #3
El kell olvasni a cikket és kiderül mit cserélnek ki benne.
Tetsuo  
2007. ápr. 29. 14:30 | válasz | #2
FF rulez!
Su0my  
2007. ápr. 29. 14:27 | válasz | #1
Nemtom, én próbáltam Operát, Explorert, de valahogy mindig is a tűzrókát tartottam a legkényelmesebb, legjobb böngészőnek a számomra. 2-est használok, nekem ez tökéletesen megfelel, kíváncsi vagyok, miben okoz változást a 3-mas verzió: kicserélik az ikonokat?:) Bár remélem azt kijavítják, hogy vannak oldalak, amiket csak az Exp tud behozni.