Már a navigációs rendszereket is feltörik
2007. április 24. 18:36, kedd
Két olasz biztonsági szakértő egy, a napokban megrendezett konferencián mutatta be megoldását, amelynek segítségével feltörhetik a navigációs rendszerek által használt kommunikációs csatornát, nem létező akadályokat hozva létre az útvonalakon.

Hirdetés

A Vancouverben múlt héten megrendezett konferencián nemcsak a Mac OS sebezhetőségéről, hanem számos egyéb területről is szó esett. Az érdekesebb bemutatók között említik az Inverse Path cég két olasz munkatársának közös munkáját, amely a navigációs rendszerek által használt kommunikációs csatorna feltörésére irányult. Segítségével teljesen összezavarhatjuk ezen rendszereket, akár virtuális harmadik világháborút robbanthatunk ki a nagyvárosok utcáin, óriási káoszt idézve elő ezzel a közlekedésben.

Az eredményről Andrea Barisani, a cég biztonsági főmérnöke számolt be, kiemelve, hogy a megoldás ereje a meglepetésben rejlik, az emberek ugyanis nem számítanak arra, hogy illetéktelen személyek a navigációs rendszerekbe is behatolhatnak. A két szakembernek nem volt nehéz dolga, mivel rájöttek, hogy a kommunikációt a hagyományos FM-rádiózásban is széles körben használt Radio Data System (RDS) biztosítja, amelyben a továbbításért felelős Traffic Message Channel (TMC) nevű technológia nem védi a továbbított adatokat.

Ezt a platformot a legtöbb helyen a rádióállomások nevének, valamint a lejátszott zeneszámok nevének kijelzésére használják, de sok navigációs rendszer is ugyanezt a megoldást veszi igénybe Európában, Amerikában és Ausztráliában egyaránt.

"Információink szerint ez az első nyílt forráskódú eszköz, amely az RDS-adatok visszafejtését igyekszik megoldani. Segítségével szinte bármilyen jelenséget létrehozhatunk, legyen az telített parkoló, útjavítási munkálatok, óriási dugó, vagy éppen katasztrofális időjárás" - magyarázta Barisani. Hozzátette, hogy az általuk használt olcsó, egyszerű hardverrel nagyjából egy mérföldes körzetben okozhatnak zűrzavart.

A megoldást egy 2006-os Honda Civic-en próbálták ki, amelyet Európában értékesítettek. A fejlett országokban azonban sok navigációs rendszer egyazon rendszerre támaszkodik, így komoly veszélyt jelenthetnek a hasonló fejlesztések.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Tetsuo  
2007. ápr. 28. 00:08 | válasz | #12
kb :)
2007. ápr. 26. 14:17 | válasz | #11
"Már a navigációs rendszereket is feltörik"
Ez kb. olyan cím, amit egy nyugdíjasoknak szóló hetilapban illenék leközölni...

uniu  
2007. ápr. 26. 09:15 | válasz | #10
"Segítségével teljesen összezavarhatjuk ezen rendszereket, akár virtuális harmadik világháborút robbanthatunk ki a nagyvárosok utcáin, óriási káoszt idézve elő ezzel a közlekedésben." A cikkiro sok "nindzsas" filmet nezett gyerekkoraban..
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2007. ápr. 25. 12:15 | válasz | #9
Van, de nem sok típus. Amik nem tartalmaznak gyárilag rádióvevőt, azok opcionálisan bővíthetők kártyával. Amennyibe viszont azok kerülnek, annyit nem ér meg a dolog (szerintem).

PS:
A cikk számos tévedést tartalmaz, és ezt nem menti az sem, hogy szenzációhajhász bulváros a hangvétele.
1. "amelynek segítségével feltörhetik a navigációs rendszerek által használt kommunikációs csatornát" - semmilyen törés nincs itt, egyszerűen elkezdik sugározni a saját jelüket. A kamu adó közelében a kamu adó jele erősebb lesz mint a hivatalos, így a kamu adó jelét fogja venni. Mi ebben a törés?
2. "az emberek ugyanis nem számítanak arra, hogy illetéktelen személyek a navigációs rendszerekbe is behatolhatnak" - miféle behatolás? Kamu adat sugárzása nem számít behatolásnak.
3. "A két szakembernek nem volt nehéz dolga, mivel rájöttek, hogy a kommunikációt a hagyományos FM-rádiózásban is széles körben használt Radio Data System (RDS) biztosítja" - rájöttek?????? Le van írva a szabványban!!!!!!! Mire kellett itt rájönni?
2007. ápr. 25. 09:54 | válasz | #8
Van olyan GPS-es cucc, amiben gyárilag van TMC? Amit találtam azokhoz mindenféle lógó külső eszközöket adnak el... (Itt most pda-val egybeépített gps-ekre.)

waterman, pont az usa fenyegetőzött azzal, hogy ő márpedig most le fogja lőni a navigációs műholdakat, hogy ne navigáljanak az emberek olyan pontosan má! (Eredetileg háború esetéről volt szó.)
2007. ápr. 25. 09:11 | válasz | #7
ritka pillanat, de most egyet értek wanek-kal. ez az rds/tmc kb annyira fontos dolog, mint hogy az egyetem környékén azt írja ki a pannon telefon, hogy unipannon.. mégsem tévednék el, ha mást mondana. gólyabálkor azt írta ki, hogy golyabal.. mégsem ettem békát.
a navigáció gps alapokon nyugszik, műholdat meg már csak nem törnek fel.. vagy ha igen, ahhoz az emberhez lesz pár szava az usa védelmi minisztériumának.. szvsz.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2007. ápr. 24. 22:04 | válasz | #6
"akár virtuális harmadik világháborút robbanthatunk ki a nagyvárosok utcáin" - ez még a blikket is alulmúlta.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2007. ápr. 24. 22:02 | válasz | #5
1. A TMC nincs minden országban, Magyarországon pl. csak tervezik a bevezetését.
2. A navigációnak csak egy kiegészítő része a TMC, ez opcionálisan akár ki is kapcsolható, illetve az eszközök túlnyomó része nincs is felkészítve a TMC-re.
3. Maga a navigáció a műholdak jele alapján történik, a TMC csak egy kiegészítő opció, amit a navigációs rendszer figyelembe vehet, de akár le is lehet tiltani.

Ez az egész dolog egy kicsit túl van lihegve. Magát a navigációt akkor lehetne megzavarni, ha olyan zavaró jeleket tudnának sugározni, mint ami a műholdakról jön.
2007. ápr. 24. 21:53 | válasz | #4
free viagra, hot blond xxx, free tour, please type your creditcard number
scheri  
2007. ápr. 24. 20:23 | válasz | #3
Fajin,el akarsz jutni valahova aztán tök máshova jutsz...
2007. ápr. 24. 19:23 | válasz | #2
"rájöttek, hogy" lol. megnézték google-n?
2007. ápr. 24. 18:40 | válasz | #1
Átirányitás, ami a legközelebbi vista-eladohoz vezet...