Ötezer telefonhívás egy YouTube videó miatt
2007. április 23. 09:39, hétfő
Egy munkanélküli amerikai férfi rövid idő alatt ötezer hívást kapott, miután közzétette felvételét a portálon, amelyben erre bíztatta honfitársait. A YouTube eközben ismét elérhetővé tette az Irán bombázásával viccelődő amerikai szenátorról készült videót.

Hirdetés

Ryan Fitzgerald saját elmondása szerint a Juan Mann által készített és rendkívül népszerű "Free Hugs", vagyis Ingyen Ölelések elnevezésű videók alapján bátorodott fel és szólította fel ismeretlen honfitársait hogy bátran hívják telefonján, ha pusztán beszélgetni szeretnének valakivel. Célja pusztán az volt, hogy társaságot nyújtson azoknak, akik magányosnak érzik magukat, és ha lehet, pusztán egy rövid telefonos beszélgetéssel járuljon hozzá a hangulatjavításhoz.


Felhívása meglehetősen sikeres volt, hiszen a videó megjelenését követő rövid idő alatt több mint ötezer hívást kapott. A Boston Globe-nak nyilatkozó munkanélküli férfi elmondta, hogy beszélgetőpartnereinek nagy része pozitívan állt hozzá a kezdeményezéshez, a célt pedig - amely ugyanaz, mint a Free Hugs esetében, vagyis a jókedv, a hangulat emelése teljesen ismeretlen emberekkel történő érintkezés révén - sikeresen elérte. Az egyetlen problémát szolgáltatója jelenti, amely jelezte, hogy hétfőtől megvonják tőle az ingyen perceket, vagyis valamiképpen elő kell teremtenie a mobil használatához szükséges pénzt.

A YouTube eközben jelezte, hogy tévesen távolították el John McCain arizonai szenátor rövidke alakítását, amelyben a Beach Boys nagy slágerét utánozva Irán bombázásáról viccelődött. A felvétel azóta ismét elérhető, a portál hivatalos álláspontja szerint a felhasználók jelzéseit követve távolították el azt, majd állították vissza, amint észrevették a tévedést. Többen kritizálták a döntést, mert ugyan az alakítás szerzői jogokat nem sért, ám a közelmúlt eseményeinek fényében igen sok indulatot válthat ki mindkét oldalon.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. ápr. 24. 07:59 | válasz | #8
Egyébként meg minden videomegosztón 5-10-szer töltik fel ugyanazt tök fölöslegesen, sztem alkalmazniuk kéne vkit h törölje azt amiből több van.
Vorpal  
2007. ápr. 23. 19:41 | válasz | #7
elfelejtetted leirni a számod
2007. ápr. 23. 16:40 | válasz | #6
lol bombázáson viccelődni? agyatlan. De szólásszabadság hátránya, hogy a hülyéket is hallhatod:D És te is elmondhatod a véleményed.
craesh  
2007. ápr. 23. 16:14 | galéria | válasz | #5
én meg majd csinálok egy olyan videot hogy "ha jó nö vagy, és unatkozol, és szeretnél egy jót d*gni, akkor hivj fel bátran és találkozzunk..."
2007. ápr. 23. 15:50 | válasz | #4
Munkanélküli volt, ráért, segitett embereknek... manapság Magyarországon is vannak sokan, akik igénylik a másik emberrel való beszélgetést, és sajnos valamilyen oknál fogva ez nem adatik meg nekik. Ebben szvsz az US nem szarabb mint Mo.
Tetsuo  
2007. ápr. 23. 15:00 | válasz | #3
usa shit
2007. ápr. 23. 11:29 | válasz | #2
a youtube-os commentekben eléggé feszülnek az indulatok...
2007. ápr. 23. 11:05 | válasz | #1
nah ennyit az amerikanizmusról, vesszen a nyugat!