Legjobban az adatlopástól félnek a cégek
2007. április 20. 21:02, péntek
Az IT-cégek vezetői között végzett brit felmérés szerint az ágazatban érdekeltek legjobban a belső munkáktól, az adatlopásoktól tartanak, míg a VoIP sebezhetősége szinte senkit nem érdekel.

Hirdetés

A Cisco brit részlege által összeállított tanulmány a fenti okokat emeli ki, mint az IT-vezetők legnagyobb félelmeinek forrását. A szigetországban megkérdezett 100, kivétel nélkül ezer főnél nagyobb vállalatnál dolgozó biztonsági vezető megkérdezése után ugyanis az a kép rajzolódott ki, hogy a legtöbb aggodalmat az esetleges adatlopások, valamint a szabályozó hatóságok előírásainak való megfelelés okozzák. Az új technológiák sebezhetősége, azok biztonsági rései viszont jóval kevesebb figyelmet váltanak ki, még azok körében is, akik a jövőben tervezik hasznosítani ezen megoldásokat.

A megkérdezett vezetők 38 százaléka az adatlopást tartotta a legfontosabb kérdésnek, 33 százalékuk pedig a szabályozó hatóságok előírásainak való megfelelést, azok betartását. A túlnyomó többség, mintegy 43 százalék a belső "munkáktól" tart legjobban, ami szintén az adatlopás jelentőségének növekedését jelzi, annál is inkább, mivel ez a szám egy évvel ezelőtt még 33 százalék volt. "Az információ, a biztonságos kommunikáció jelentőségének növekedésével egy időben megfigyelhető a belső veszélyforrások iránti figyelem fokozódása. Ez nem véletlen, hiszen a legkönnyebb belülről kikezdeni a rendszer biztonságát" - magyarázta Paul King, a Cisco szakértője.

Érdekes, hogy az új technológiák, elsősorban a VoIP sebezhetősége szinte senkit nem érdekel. A megkérdezettek közül senki nem tartotta érdemesnek kihangsúlyozni ezen kérdés miatti aggodalmait, és a válaszolók fele vélte csak úgy, hogy az IP-alapú kommunikáció alkalmazásakor a biztonságot előtérbe kell helyezni. A magyarázat szerint ez nem jelenti a biztonság elvetését, mindössze arról van szó, hogy az általános vélekedés szerint VoIP csupán egy az alkalmazások hosszú sorában, így a területre a szokásos figyelem fordul.

Hasonló véleményen vannak az olyan platformokról, mint az XML, valamint a manapság divatosan webkettesnek nevezett alkalmazások csoportjáról. A hangsúly itt azon van, hogy a nyilvános csatornákat nem illendő a munkahelyen igénybe venni, így például az azonnali üzenetküldésnél is ajánlatos a belső rendszerre támaszkodni a jobban támadható nyitott hálózatok helyett.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
GVG  
2007. ápr. 20. 23:08 | galéria | válasz | #1
utálom az adathalászokat...pff

torrenten is mindig lelopják azt amit éppen töltök...feltöltésnek álcázva...hogy sülne le a pofájukról a bőr