Silverlight: Flash-rivális a Microsofttól
2007. április 19. 12:03, csütörtök
A szoftvercég ezen a néven mutatta be saját fejlesztését, amelynek legfőbb feladata a nagy cégek meghódítása, valamint a Flash platformmal való verseny megkezdése. A lejátszóhoz teljes körű fejlesztői eszköztár jár.

Hirdetés

A korábban Windows Presentation Foundation/Everywhere (WPF/E) néven ismertetett megoldás legnagyobb előnyeként azt emelték ki, hogy gyakorlatilag beemeli a Windows Media Video formátumot a böngészők világába, a fejlesztés tehát egyfajta integrációként is felfogható. A mintegy 2 MB terjedelmű lejátszóhoz Interactive Media Manager néven saját szerkesztő érkezik, amely együttműködik a meglévő SharePoint Server termékekkel. A cél a nagy nevek meghódítása a marketing, a reklám, a média, valamint a szórakoztatás területén.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A több mint két éve tartó fejlesztés eredményeként megszülető szoftvercsalád a Microsoft reményei szerint eséllyel veszi majd fel a versenyt az Adobe népszerű és igen elterjedt Flash platformjával. Az Internet Explorer, Firefox és Safari böngészőkkel együttműködő lejátszóval elsőként a fejlesztőket és a vállatokat szeretnék megnyerni, amelyek közül többen máris jelezték érdeklődésüket. "A Silverlight legnagyobb előnye, hogy gyakorlatilag problémamentesen integrálja a Windows Media Video formátumot a böngészőbe. Eddig éppen azért nem támogattuk ezt a formátumot, mert egy ilyen megoldást hiánya komoly gondot jelentett" - magyarázta a Brightcove cég marketingért felelős alelnöke.

Arról már beszámoltunk, hogy eközben az Adobe sem tétlenkedik, és bemutatta saját új lejátszóját, amely kibővült lehetőségekkel igyekszik növelni a Flash népszerűségét. A Microsoft ezzel szemben további előnyöket ígér új megoldása révén, amelyek között a videóablak böngészőn belüli újraméretezésének lehetőségét, a digitális másolásvédelmi technológiák támogatását, valamint a .Net keretrendszeren belül megszerzett tudás hasznosítását említik - meglátjuk, mi sül ki a dologból és hogy Redmond ezen a területen mekkora szeletet tud kisajátítani.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2008. ápr. 03. 20:46 | válasz | #31
Hopp, ez egy egyéves topik. :P
dez  
2008. ápr. 03. 20:45 | válasz | #30
Ezek már elavult kodekek. Még a MS-nak is van jobb: VC-1. De a tuti a h.264. Mai gépeknek már nem olyan megterhelő, főleg kisebb felbontásokon, ha meg kevés a proci a HD-hoz, 2 generáció óta van támogatás a videokártyákban. (Tudom, ez a Linuxosokat nem boldogítja, mert ott még nem nagyon vehető igénybe.)

Pl. a WMV-HD-nél nagyobb bitrátán (több Gbps) is kijönnek ilyenek, hogy a színeket fele felbontáson tárolja (veszi figyelembe encode-nál), és hát eléggé szembeötlő tud lenni.
2008. ápr. 03. 17:59 | galéria | válasz | #29
Közben eszembe jutott valami. Ha ez kliensoldalon fut le akkor mennyire lehet biztonságos?
2008. ápr. 03. 17:53 | galéria | válasz | #28
Szó-szerint fel vagyok háborodva. A rendszerkövetelményeknél az van írva, hogy 500 MHz-n is működik Win XP + SP2. Nem megy!
2007. ápr. 21. 14:16 | válasz | #27
Amikor ez a felmérés készűlt még nem volt WMVHD. Meg a mai gépkem már közel sem 2 FPS. Főleg, hogy néhány mai GPU már oda-vissza HW-sen kódol WMV9/WMVHD-be, h.264-be, MP4 és MP2-be.
Yv@n  
2007. ápr. 21. 03:59 | válasz | #26
Az alig észrevehető különbség HD anyagnál már lehet, hogy nem is annyira alig észrevehető.
nedudu  
2007. ápr. 20. 16:01 | válasz | #25
2 fps vagy 8.6 egy alig észrevehető minőségért cserébe azért nagyon nem mind1 szerintem.
2007. ápr. 20. 13:47 | válasz | #24
Az nem a videólejátszás sebessége, hanem a kódolásé.
2007. ápr. 20. 13:13 | válasz | #23
"A Microsoft ezzel szemben további előnyöket ígér új megoldása révén, amelyek között a videóablak böngészőn belüli újraméretezésének lehetőségét, a digitális másolásvédelmi technológiák támogatását, valamint a .Net keretrendszeren belül megszerzett tudás hasznosítását említik."

A rohadt életbe! Már látom is a DRM-es videóportálokat! Köszönjük nem kérünk belőle kenjék a hajukba!
nedudu  
2007. ápr. 20. 11:45 | válasz | #22
Majd ha linuxon/unixon is lesz akkor beszélhetünk róla.
nedudu  
2007. ápr. 20. 11:45 | válasz | #21
42-43 között ingázik mind. Kiugró nincs közöttük. Az FPS-ben viszont nagyon gyengén szerepel a WMV, ugye ezt is nézted?
2007. ápr. 20. 08:26 | válasz | #20
Nem tudom mire gondolsz, de a Mac-en is tamogatva van mar most: Mac. Sys. Req. - FF 1.5, 2.0, Safari
huuu  
2007. ápr. 20. 08:13 | válasz | #19
És a mac gépek????
huuu  
2007. ápr. 20. 08:10 | válasz | #18
Ez bukta!
Első hallásra is és most, hogy olvasom...
2007. ápr. 20. 00:48 | válasz | #17
"Sztem most se kene tamogatni. Annyira nem jo az a wmv."

Láttál már legalább 1Mps-es wmv9-et, vagy wmvhd-t? Kétlem. Ha láttál volna nem mondanál ilyet.

PSNR összehasonlítás a magasabb a jobb.
2007. ápr. 20. 00:30 | válasz | #16
az lehet de baromira kell márvmi verseny ezen a piacon... Flash rémisztően egyeduralkodó.

bár mostjön az adobe flash cs3 ha jóltudom, szoval érdekes a hszem. :)
M2  
2007. ápr. 19. 23:31 | galéria | válasz | #15
Microsoftékban fele annyi innováció sincs mint a Macromediaban volt, nemhogy az Adobe-ban!

Jönnek az új flash cuccok és ha jól kezelik őket, a sebességre sem lesz panasz.

2007. ápr. 19. 23:20 | válasz | #14
"Tőlem meg el is tünhetne a flash, a tököm tele van az idióta flashes oldalakkal ami tetü lassú és 5 nap megtalálni benne a szükséges információkat... "

Az MS változat legalább olyan lassú lesz, ez tuti.

Amúgy meg: http://flashblock.mozdev.org/
Én használom, és tök jó
2007. ápr. 19. 22:17 | válasz | #13
Nekem teljesen mindegy melyik nyer. Ne egye meg a gépem erőforrását és könnyű legyen programozni, csak ennyi a lényeg. Flash a Core duós 2 mega "kesses" procimon /1,5Ghz magonként/ bár nem szaggat, de 90%-on hajtja a procit ami azért elég durva egy 2d-s animációtól.
zzebi  
2007. ápr. 19. 21:22 | válasz | #12
"A konkurencia csak a vevőknek kedvez"

Ez igy van, csak sajnos a MS nem jatszik tisztessegesen. Pont, hogy ok szoritjak ki tisztessegtelenul a versenytarsakat. Ha az MS fog itt nyerni, az meg veletlenul sem amiatt lesz, mert jobb a termeke, hanem mert kihasznalja a monopoliumat. Sajnos tul toketlenek a versenyfelugyeletek ahhoz, hogy megregulazzak a ceget.

A Flash csak azert van monopoliumban, mert ez a termek a legjobb a piacon, es nem azert, mert kotelezo megvenni a szoftvert.
Amint a MS integralja majd a sajat cuccat a Windowsba, attol kezdve gyakolatilag kotelezo lesz azt megvenni az OS reszekent. Itt csorbul a fogyasztoi dontesi szabadsag.

Szeretnek latni 2-3-4 kulonallo, egymassal versengo formatumot, amik kozul egyik sincs OS-be integralva, es a web-fejlesztok a sajat izlesuknek megfeleloen, szabadon valaszthatnak kozottuk. Es ezzel egyidoben szeretnem, ha a bongeszokben ugyanolyan konnyden lehetne barmelyik szoftvert telepiteni.
Ez igazi verseny lenne.
Vorpal  
2007. ápr. 19. 20:53 | válasz | #11
Azt gondolom azért kell a MS nek beledugnia az orrát,
mert mivel a Flash monopóliumot élvez - szarik racionalizálni!

Azért annyira nem jó az a Flash szoftver egészében,
mint amennyire lehetne, ha aktiv odafigyelést kapna.
Lásd : Flash animok amik dualcoron is szaggatnak.

A konkurencia csak a vevőknek kedvez
2007. ápr. 19. 20:38 | válasz | #10
Bár manapság sokszor 400-500 k felett is enged letölteni néhány honlap, ami elég gyors. UPC alatt még csak pár oldallal találkoztam ami 1200-1300k-t engedett.
2007. ápr. 19. 20:34 | válasz | #9
flash? lassú? max ha béna az oldal, vagy sok a grafika. De akkor érthető.
dotkom  
2007. ápr. 19. 20:24 | galéria | válasz | #8
"A Silverlight legnagyobb előnye, hogy gyakorlatilag problémamentesen integrálja a Windows Media Video formátumot a böngészőbe. Eddig éppen azért nem támogattuk ezt a formátumot, mert egy ilyen megoldást hiánya komoly gondot jelentett"

Sztem most se kene tamogatni. Annyira nem jo az a wmv.
assdf  
2007. ápr. 19. 20:18 | válasz | #7
Tőlem meg el is tünhetne a flash, a tököm tele van az idióta flashes oldalakkal ami tetü lassú és 5 nap megtalálni benne a szükséges információkat...
2007. ápr. 19. 20:03 | válasz | #6
Lol a barmok még a vistát sem tudták normálisan patch-elni, mert az nélkül ...
Meg lehet nézni a torrent letöltéseket vista néven:DDDD jól beszoptak...

Erre most előállnak ezzel. Tényleg várom mikor lessz MS tampon, hashajtó, stb...

Remélem beszopnak vele. Nem akarok mégegy gagyi MS terméket, ami megint csak a saját szarjukkal menne jól. Szerencsére már az 8. linux distrót próbálom. Azok alatt a flash nagyon jól megy köszöni:D
2007. ápr. 19. 18:34 | válasz | #5
Azért a flash ott marad a toppon. nagyon is. pl. video google, youtube, videobomb. ezek, mind flash alapúak. és ugyebár a flash linuxon is, meg mindenhol lejátszható (azthiszem).
2007. ápr. 19. 17:38 | válasz | #4
Ez most mi? Valami .NET alapú flash szerűség?
zzebi  
2007. ápr. 19. 17:08 | válasz | #3
Miert kell a Microsoftnak mindenbe beleutnie az orrat.

A kovetkezo service pack-okban mar gondolom alapbol benne lesz a szoftver, igy szep lassan ez is kiszoritja majd a konkurenseket, pont ugy, ahogy a bongeszoknel, a medialejatszoknal es a tobbi programnal tortent.
Es pont ugy, ahogy a tobbi esetben, a kezdeti lelkesedes es a piac megszerzese utan majd jol leallnak a fejlesztessel es evekig nem frissitik majd a cuccot.
Egy szo, mint szaz... megint a felhasznalok jarnak rosszul.

A felreertesek elkerulese vegedt, nem azzal van gond, hogy a MS ilyeneket fejleszt, hanem hogy mindent integral az OS-be. Latszolag ez jo a felhasznalonak, mert ingyenesnek tunik, de termeszetesen ez sincs ingyen. A Windows azert kerul olyan sokba, mert tele van olyan programokkal, amiket kulon soha nem venne meg az ember.

A Microsoft valoban csak kihasznalja a monopoliumat es eroszakkal letuszkolja az emberek torkan az osszes dolgot (akar jo, akar rossz) amit fejleszt.

A normalis az lenne, ha az osszes extra programja a piacon versengene a konkurensekkel. Ha kulon kene letolteni oket, kivancsi lennek ra, hogy mennyire lennenek nepszeruek az MS szoftverek.

Zedas  
2007. ápr. 19. 16:39 | válasz | #2
Nekem az tetszik a legjobban hogy egy notepaddal is lehet benne animációt csinálni és a grafikus elemeket javascriptből is lehet módosítani mezei DOM objektumként.
2007. ápr. 19. 15:14 | válasz | #1
coolnak tünik, remélem az is lesz.