Az Intel még idén lecserélné a flashmemóriát
2007. április 19. 15:12, csütörtök
A processzorgyártó rendezvényén bemutatták a fázisváltó memória első prototípusát, amely egyes vélemények szerint gyorsan leválthatja a jelenlegi flash-alapú termékeket. Sietni azonban nem kell, a cég 30 éve foglalkozik a témával.

Hirdetés

Az új fejlesztés a Pekingben zajló Developer Forumon mutatkozott be a nagyközönség előtt, ahol sokan máris óriási áttörésként értékelték az eszközt. Mások azonban óvatosabban fogalmaznak, és bár az Intel még idén szeretné leszállítani a boltokba az első példányokat, annyira talán nem kell sietnünk, hiszen a témával idestova harminc éve foglalkoznak a gyártónál.

A fázisváltó memória legnagyobb előnye a gyorsaság, az egyes bitek extrém hevítésével ugyanis meglehetősen gyorsan váltogathatunk a CD-lemezeken található anyaghoz hasonló matéria kristályos és amorf állapota között. Ezzel egy időben az élettartam is megugrana, a fogyasztás visszaesne és az eszközök méretét is tovább lehetne csökkenteni, míg a flashmemória esetében ezzel kapcsolatban egyre több félelem, aggodalom lát napvilágot. A szakértők nagy része attól tart, hogy a gyors fejlődés ellenére a flash technológia hamarosan eléri határait és mindenképpen szükség lesz egy új fejlesztésre.

A fázisváltó memória ötlete egyáltalán nem új, hiszen - amint arra a Cnet is rávilágít cikkében - Gordon Moore, az Intel társalapítója az Electronics magazin 1970 szeptemberi számában már megemlítette az ezen a téren mutatkozó lehetőségeket. A vállalat megszakításokkal azóta foglalkozik a témával, bár komolyabban csak az utóbbi években figyeltek a fejlesztésekre, amikor párbeszédet kezdeményeztek az Ovonics céggel. A 2003-as debütálásból végül nem lett semmi, ám most végre megvan az esély a flash leváltására.

A legnagyobb gondot jelenleg a sorozatgyártás problémái jelentik, elég nehéz ugyanis megoldani, hogy egyes biteket egészen 600 Celsius-fokra hevítsenek, anélkül, hogy befolyásolnák a környező bitek állapotát. A várakozások szerint azonban az év második felére az Intel túllép ezen és megkezdheti a terítést.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
kisb92  
2007. ápr. 26. 11:39 | válasz | #1
Reménykedjünk...