 Hozzászólások A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
A kereket is mindennap használjuk, mégsem fogok Nobel-díjat kapni ha elmagyarázom a működését. Ráadásul nem is én fedeztem fel... Mellesleg szomorú hogy nem a rel. elméletért díjazták, hanem egy kvantumfizikai effektus magyarázatáért.
Minden amit hallunk, vélemény, nem tény. És minden amit látunk, nézőpont, nem a valóság.
- Marcus Aurelius
|
"majdnem rombadöntött egy zsebóra méretű kötyüvel egy épülő acélszerkezetes több emeletes házikót."
Nos ezt a legendát letesztelték, és nem nagyon akart működni. Meg lehet rezgetni egy picit az acélszerkezeteket, de az összeomlástól az még rettenetesen messze van.
|
"Viszont Tesla eszközei közül nem egyet használunk a mindennapi életben, Einstein találmányairól ez nem mondható el"
Mivel Einstein elméleti fizikus volt, nem feltaláló. Egyébként meg pl. a fotocellát eléggé mindennap használjuk, és történetesen épp ennek leírásáért kapott Nóbel-díjat. Emeleet sok mással is foglalkozott, amit ma használunk (pl. szilárdtest fizika), és részt vett az atombomba megépítésében is (amit szerencsére nem használunk sűrűn). A legfontosabb műve persze a relativitás elmélet, aminek azért nem vesszük túl sok gyakorlati hasznát, mert annyira meghaladja a technikai lehetőségeinket (de pl. a részecskegyorsítókban a napi rutin része, és a GPS pontosságához is hozzájárul).
|
"Einstein meg nem volt egy túl gyakorlatias emberke, ráadásul középsuliban elég rosszul állt a szénája..."
Véletlenül épp azért akarták megbuktatni, mert okosabb volt a tanárainál.
|
"Azt viszont elfelejtik, hogy a Naprendszerrel ellentétben a galaxis tömege nagyrészt nem a középponti égitestben van, hanem el van osztva a csillagok között, egymás gravitációs terében keringenek. Ebben az esetben egy ronda nagy nemlineáris differenciálegyenletet kapunk, Newton és Einstein esetében is, és az eredmények nagy mértékben eltérnek egymástól."
Nem egészen. A tömeg eloszlása nem probléma, amíg csak a keringési időket számolod. Egyszerően a pálya sugarán belüli tömeg úgy számít, mintha a középontban lenne az egész, a többi hatása meg teljesen kiesik. A sötét anyag létét pedig éppen a keringési idők alapján feltételezik. A sebességek pedig elég messze vannak a fénysebességtől, vagyis a hiba elenyésző. Ilyen pici hiba csak akotikus folyamatoknál számítana, de itt ilyenekről nincs szó.
|
"Már kiszedték :-)" A "a mi Napunk is ilyen besorolású" részt még nem.
|
Képzeld, az összeadást meg több ezer éve találták fel 
Valaki egyszer azt mondta (vmi örökmozgóféleségre) hogy ha ellenkezik a a második főtörvénnyel, semmi esélyed rá hogy működjön (utalva a törvény erősségére).
"Eccer úgyis eljön az idő mikor majd vasvillával forgatom a húszezreseket, hogy be ne penészedjenek.... és AKKOR majd veszek"
GYŰŰŰŰŰŰŰŰLÖLÖM AZ EVANGELIONT. EGY NAGY HYPE-OLT MOCSOKSÁG AZ EGÉSZ.
|
Amúgy meg: "The planets were discovered by a team of scientists from France, Switzerland and Portugal, using the ESO 3.6-m telescope from the High Accuracy Radial Velocity for Planetary Searcher or HARPS, located at the European Southern Observatory in La Silla, Chile."
Én azt nem értem (fejvakarás), hogy ilyeneket mér nem kukkolnak meg a Hubblival.
Egyesek hajlamosak megfeledkezni a józan paraszti észről.
(c) Epikurosz, 2003-2010. Minden jog fenntartva!
|
Már kiszedték :-)
Egyesek hajlamosak megfeledkezni a józan paraszti észről.
(c) Epikurosz, 2003-2010. Minden jog fenntartva!
|
"Mi ebben a nagy tárgyi baromság?" Például ez: "A bolygó a Gliese 581 "vörös törpe" típusú csillag (a mi Napunk is ilyen besorolású)" A Napunk G2V színképtípusú, a Gliese 581 M2.5V színképtípusú.
Másrészt: "míg Napunknak nagyjából 10 millió, addig a Gliese 581-nek még 130 millió éve van hátra, mielőtt szupernóvává válna." A Napnak még 5 milliárd éve van még hátra, a vörös törpéknek még több. No meg hogy Napunkból, vagy a vörös törpékből szupernóva lenne...
|
Na, most levizsgáztatlak titeket: Mi ebben a nagy tárgyi baromság?
Egyesek hajlamosak megfeledkezni a józan paraszti észről.
(c) Epikurosz, 2003-2010. Minden jog fenntartva!
|
Roliika - cseszd meg! Itt koptatod a tollad, és nem akarsz írni a Wiki UFÓ projektjébe?
Bónusz: Talán ez volt Atlantisz?
Egyesek hajlamosak megfeledkezni a józan paraszti észről.
(c) Epikurosz, 2003-2010. Minden jog fenntartva!
|
Nem olvastam el egyáltalán a hozzászólásokat, de ha a matematikát veszed alapul, akkor válaszolj légyszíves erre:
Van egy festő, akinek egy 16 nm területű szoba falait kell lefestenie. Lényegtelen a falak magassága, csak a hossza a fontos. Na és az mennyi? 4 m? +4 m és -4 m is! De a gyakorlatban a -4 m-t persze kizárjuk, de ki tudja, hogy ilyen van-e a valóságban.
Tehát a matematikában azért nem kell vakon alapozni...:)
„Ha meg lehetne menteni Magyarországot három aranyforinton, nem hiszem találnék-e három embert, aki ezt a három forintot ide adná”
|
Ilyen "örökmozgókkal" foglalkozni is kár. Ezekre érvényes a klasszikus mechanika, ahol simán matematikailag bebizonyított az energiamegmaradás. Ha valaki állítása szerint örökmozgót épít, akkor a fizika határterületein kellene keresgélnie, ott ahol a jelenleg ismert törvények már nem írják le jól a valóságot. HA valaki egy ilyet bemutat, akkor azt mondom, hogy érdemes arra, hogy megnézzem, még ha kamu is, de ilyenekre az időt pazarolni is kár. A második főtétellel kapcsolatban: ez ha jól tudom csak termodinamikai elven működő dolgokra igaz. Most lehet hogy hülyeséget mondok én is, de akkor ezek szerint a fotoeffektus sértené ezt a törvényt? Ugyanis a második főtétel szerint előbb-utóbb minden energia "szétszóródik" hőenergiává, beáll egy homogén egyensúlyi állapot, ahonnan nem lehet menni sehova se. De ha van egy tartályom, belül szétválasztva (a fal enged hőtranszportot), akkor ki fog egyenlítődni a hőmérséklet. Ilyenkor egy hőerőgép már semmit nem tud vele kezdeni, viszont a gázrészecskék sebessége Maxwell-Boltzmann eloszlás szerint fog alakulni (ha nem plazma hőmérsékletű). Szóval hőmérsékleti sugárzás az lesz, és ha kicsi is, de lesz olyan komponense, ami elég ahhoz, hogy fedezze egy fém kilépési munkáját, amiből a napelemünk segítségével közvetlen elektromoss enegia állítható elő. Amivel meg simán meghajthatunk akármit, a belső hőmérséklet tetszőlegesen kis értékeinél is lesz hőmérsékleti sugárzás. Valaki nálam okosabb elmagyarázhatná, hogy akkor ez most hogy is van.
STS. Gross liftoff:2,040,000 kg Total liftoff thrust: 34.8 MN Speed:7743 m/s Maximum launch payload: 28,800 kg Operational altitude: 185 to 1000 km
|
roliika! Ha most megkérnélek rá, biztos tudnál legalább 10 fajta olyan szerkezetet mondani, ami több energiát termel, mint amennyi a befektetett.Vagyis hatásfoka nagyobb mint 100%. De én most arra kérlek, hogy azt mond meg: Hol vannak ezek a találmányok??? Az összeesküvéselméletektől kímélj meg!
|
Ö vallotta be. Amit nem csodálok - ez egy jól kitalált "óraszerkezet" - nagy energiabevitel, kis energiakivitel (golyóbis körbemozgása) = hosszan tartó (de nem örök-) mozgás. Másrészt nem reprodukált szerkezet, ami csak növeli az eset komolytalanságát.
|
Hm. Ezt most tényleg ő vallotta be vagy írt valaki egy lejárató cikket?
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
|
Az a ciki, amikor Finsrud egy riportban bevallja: szerkezete nem örökmozgó: Reidar says the machine does stop on occasions but that this is not on a daily basis. To start the machine the pendulums are swung by hand, this puts an external input energy into the system, given that the machine does stop this means it is not over 100% efficient. Forrás: Visit to Reidar Finsrud's Public Studio in Norway on 17 March 2001 Vagy ha nem működne: archivum
Külső energiabevitel, időnként megáll, 100% alatti hatásfok - vagyis nem perpetuum mobile. Na ez a ciki.
|
Nah végighallgattam az egészet. Mutatok egy videót. Ciki mi?
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
|
"Mutassak neked egyenleteket amivel alá lehet támasztani a termodinamika tételének a tagadását." Mutasd be a fizikusoknak (például egy szkeptikus-konferencián). Ha aztán beledöngetnek a szent anyaföldbe, ne gyere ide sírva.
Egely is megpróbálta (csatolt ingás kísérletben kihagyta a csatolást)... Orosz László (BME), Groma István (ELTE) szépen bele is döngette a földbe.
|
Mutassak neked egyenleteket amivel alá lehet támasztani a termodinamika tételének a tagadását..de ha jbban tettszik, kikerülését? Tudod te is, hogy képletet gyártani bármihez lehet. Elöbb van a találmány és aztán a képlet. Néha fordítva de az ritka.
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
|
Noether-tételről hallottál már? Feynman-ról? Vagy szimplán arról, hogy nincs olyan reprodukált, megbízható készülék, mely a termodinamika 2. tételét áthágná? Vagy arról, hogy reprodukálatlan, matematikai modellekkel (azok a fárnya bonyolult-nyomorult egyenletek) alá nem támasztott kísérletet nem fogadnak el?
|
A bejegyzések dátumát is nézted remélem. Mondom, a megközelítés a lényeg nem a nyomorult egyenletek! 1865-ben nem is álmodhattak volna mikro struktúrás palládium elektródáról. Ha valaki azt mondta volna nekik, hogy a napfényből elektromos energia állítható elő, jöttek volna a képeletek, hogy nemis meg nincsis ilyen anyag, meg ha lenne is akkor nem is lehetne mert nemlétezik..stb. aztán mégis van. Ha az előző generáció a meglévő képletekre támaszkodott volna csak és a meglévő elméletekre nem lett volna semmi újítás.
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
|
"Namost ez legalább 5000%-os javulás." Inkább dobálózás a számokkal.
"Miért baj az, ha a vizet tudják jobb módszerekkel is bontani?" Mert ezek az állítások reprodukálatlan, áltudományos halandzsák. Blikkbe, Ufó magazinba (és ilyen nívójú médiumokba - Fókuszba, Aktívba) még elmegy, de valóságalapjuk nincsen.
"a mag képződés effektusnak" ...meg a víz nukleáris energiájának. Támogassa ön is Gróf Spanyol Zoltánt, és vízautóját!
|
Végre valaki. Köszi! :) Neve nem jutott eszembe. :( Ez egy állványos elektomágneses puska szerűség.
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
|
Hm...tudod régen deszkán mosták a ruhát. Szappannal. Ma mosógéppel. Namost ez legalább 5000%-os javulás. Miért baj az, ha a vizet tudják jobb módszerekkel is bontani? Ha a vízdarálóról halottál, tudnod kell, hogy a vizet vízgázzá alakítja több ezer százalékos hatásfokkal jobban mint azt előtte tették. Mionden csak a technikán múlik...palládium gömb elektródákkal nagyon jó hatásfokkal lehet vizet bontani köszönhetően a mag képződés effektusnak. Más kérdés, hogy a palládium nem olcsó.
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
|
"Na! Gyújtást meg az Isten adott neki nem?" Az meg nem elektronika. Elektromos berendezés, de az jóval "zavarvédettebb", mint a mai gépjárművek elektronikája (kezdve a rádiótól a különböző chip-es vezérléseken át).
"Azok a forgó bigyók meg fények, nyilván tömeges hallucinációk neten keresztül, nem?" Eltaláltad. Az ember remekül becsapható ilyesmi videókkal.
|
"...Bizonyíték nincs rá erre se. Másrészt az akkori autókban nem volt elektronika..."
Nos esetleg EMP? Kisérletileg bizonyított dolodg, relative könnyen előállítható herkentyű, nagyobb leadott teljesítménynél akár még az elektroncsöves kütyüket is kinyírja. Az gépjárművek is ledöglenek tőle, vagy ideiglenesen, vagy végleg.
Minden amit hallunk, vélemény, nem tény. És minden amit látunk, nézőpont, nem a valóság.
- Marcus Aurelius
|
Ember! Nem a vacak kis korona kisülésről magyarázok itt. Konkrétan a padlón volt a lemez és a plafon magasságában a fény!
Na! Gyújtást meg az Isten adott neki nem? Olyan erős volt az EM tér, hogy az áram nem folyt át a vezetéken! Ezt az első atomrobbantások helyén tapasztalták meg újra és az alapján építették újra Tesla készülékét!
Mintakereső persze. Azok a forgó bigyók meg fények, nyilván tömeges hallucinációk neten keresztül, nem?
"impulzus üzemű makroszkópikus kvantum oszcillátort" <- Ezt Csefkó Pál találta fel /újra/ ami egy fázis leválasztós kapcsolóüzemű trafó. A hülye nevet meg a társa találta ki ami miatt rengeteg kritika érte a feltalálót. Mellesleg sok áramot takaríthat meg mert nagy feszültségen jár és a kapcsolóüzem miatt alig melegszik. Többlet termelés nincs.
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
|
"impulzus üzemű makroszkópikus kvantum oszcillátort"
Erről még nem hallottam, mi a retek ez?
"Eccer úgyis eljön az idő mikor majd vasvillával forgatom a húszezreseket, hogy be ne penészedjenek.... és AKKOR majd veszek"
GYŰŰŰŰŰŰŰŰLÖLÖM AZ EVANGELIONT. EGY NAGY HYPE-OLT MOCSOKSÁG AZ EGÉSZ.
|
"Nagyon sok érdekes bemutatója volt, példáult 2 fémlemezt letett a padlóra és fölötte a levegő világítani kezdett, ezt ma sem érti senki." Budó Ágoston: Kisérleti fizika II, Tankönyvkiadó, Budapest, 1979, 202. oldal, 201 §, 1. rész: Korona-, csúcs-, és nyalábkisülés
"Volt olyan készüléke amivel le tutda állítani egy távolban járó autó motorját." Szép mese ez is. Bizonyíték nincs rá erre se. Másrészt az akkori autókban nem volt elektronika...
"Ez amit előidézett földrengésnek lett beállítva a sajtó álltal, hogy Tesla megússza a büntetést" No innentől kezdve hiteltelen az egész.
"És a tisztelt szkeptikusok figyelmébe ajánlom EZT a videó összeállításomat!" Az ember mintakereső lény. Képes a felhőket, meteorológiai ballonokat, kísérleti repülőket is UFO-nak nézni (és alacsony felbontású VHS felvételekről UFO-kat keresni), szóval nem csodálkozom. Még azon se, hogy az alábbi videót is beszopják egyesek.
De vegyél gravomágneses falszárítót, csodálatos mosógolyót, impulzus üzemű makroszkópikus kvantum oszcillátort, 3000%-os hatásfokú vízbontó berendezést. Ha aztán becsapnak, ne gyere ide rinyálni.
|
Szerintem nem égek be, csak sokan nem bírják agyilag feldolgizni amit írok.
Egy Ikreknek azért lehetne több sütnivalója is...ejj-ejj.
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
|
"Ha a közte és a köztünk lévő gázról beszélsz, az színképelemzés, és kész."
Színképelemzés: az anyag és az azt alkotó apró építő elemek a belső szimmetriája az egész világegytemben bárhol egyforma?
|
LOL! Te nekem ne szólj be!
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
|
Olvastam, hogy ez az óra méretű kütyü úgy működött, hogy koppogatta az acélszerkezetet a saját frekvenciáján, így lengésbe jött és majdnem összeburult.
Nagyon fantáziátlanok és szűk látókörüek vagytok. Ez amit előidézett földrengésnek lett beállítva a sajtó álltal, hogy Tesla megússza a büntetést, de azért érdekes, hogy ha földrengés volt, akkor miért csak 1 épületre terjedt ki, nemde?
Nagyon sok érdekes bemutatója volt, példáult 2 fémlemezt letett a padlóra és fölötte a levegő világítani kezdett, ezt ma sem érti senki.
Volt olyan készüléke amivel le tutda állítani egy távolban járó autó motorját. Ezt egy jópár évig nem értette senki, de ma már tudjuk, hogy "rálőtt" az autóra egy nagyon erős elektromágneses mezőt. Ilyen készüléket már használnak, bár félig-meddíg titkos dolog.
Aztán volt olyan rádió adó készüléke amivel a fémtárgyakon át is tudott jeleket küldeni akár több kilóméteres távolságba...azt, hogy nagy koponya volt nem csak úgy viccből mondtam.
És a tisztelt szkeptikusok figyelmébe ajánlom EZT a videó összeállításomat!
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
|
Ráadásul állítólag vmi TTK vagy mérnöki szakon tanul... Hát persze.:)
|
Roliika általában mindig ilyenekkel jön. Én sem értem hogy egy ember hogy képes ennyire beszopni az összeesküvéselméleteket, anekdotális bizonyítékokat, UFÓkat, paranormális dolgokat, fizikát meghazudtoló eszközöket, satöbbiket.
"Eccer úgyis eljön az idő mikor majd vasvillával forgatom a húszezreseket, hogy be ne penészedjenek.... és AKKOR majd veszek"
GYŰŰŰŰŰŰŰŰLÖLÖM AZ EVANGELIONT. EGY NAGY HYPE-OLT MOCSOKSÁG AZ EGÉSZ.
|
Ez a tudományos hírek fórumainak rendje, vagy ez csak egyedi eset? :) Mármint, h. rolika beég. Vagy ő olyan, mint Kenny az S.Park-ban?
"Mások hibáit úgy tárjuk fel és szórjuk világgá, mint a gabonaszemekről leváló pelyvát, saját hibáinkat viszont úgy takargatjuk, mint vesztes dobást a csaló."
|
lásd brainiac
A buta embert gondolatai irányítják, a bölcs irányítja gondolatait.
www.atitok.hu
|
"Szénszálas, vagy wolfram szálas villanykörtét nem tudnál ilyen módon felkapcsolni."
Tedd be a mikróba és meglátod.
|
Sőt, ha a páratartalom egy kicsit magasabb akkor akár másfél méterről is ívet húzhat a 25kV. Ezt páran már letesztelték :(.
Minden amit hallunk, vélemény, nem tény. És minden amit látunk, nézőpont, nem a valóság.
- Marcus Aurelius
|
"hanem arra hogy majdnem rombadöntött egy zsebóra méretű kötyüvel egy épülő acélszerkezetes több emeletes házikót."
Nme probléma ezt ma is megcsínálni, csak a "kütyű"-re kötött vezeték másik végére kell néhány rúd dinamit.
|
"Nem a feszültség hanem a szikrák mérete."
Pedig a feszültség is rengeteget számít: 50Hz-en 21kV 1cm-es szíkra gömbök között.
|
Mindig csodáltam a gyakorlati embereket. Nekem fakezem van, semmit sem tudok összerakni, inkább kiszámolom. Ráadásul pont elektromosság területén vagyok gyenge, pedig most nagyon jól jönne a sohasem-elkészülő könyvemhez (Kaluza-elmélet, elektromágneses és gravitációs kölcsönhatás egyesítése). Le a kalappal az előtt, aki sajátkezűleg gyártott rádiót hallgat.
Írtam egy fizikakönyvet, kizárólag erős idegzetűeknek!
Ide töltöttem fel: http://www.scribd.com/bvalek2
Plan 9 felhasználó: http://plan9.bell-labs.com/plan9/
|
"És nem Tunguszkára gondolok, hanem arra hogy majdnem rombadöntött egy zsebóra méretű kötyüvel egy épülő acélszerkezetes több emeletes házikót."
roliiiiiiiiika, ha ez igaz lenne, már réges rég piros-fehér csíkos, kék alapon fehér csillagos zászlót lengetnénk, nem pedig kék alapon sárga csillagosat
egyébként igazad lehet amennyiben az a kis kütyü valahogy így nézett ki:

"Eccer úgyis eljön az idő mikor majd vasvillával forgatom a húszezreseket, hogy be ne penészedjenek.... és AKKOR majd veszek"
GYŰŰŰŰŰŰŰŰLÖLÖM AZ EVANGELIONT. EGY NAGY HYPE-OLT MOCSOKSÁG AZ EGÉSZ.
|
"Nem a feszültség hanem a szikrák mérete. Látom korabeli képeket nem láttál..több méteres szikrákról van szó." Nyugodtan létre tudnak most is hozni méteres szikrákat - nem nagy kunszt (ha már 100 kV-os MV-os szikrákat hoznak létre).
"hanem arra hogy majdnem rombadöntött egy zsebóra méretű kütyüvel" Ez is ugyanolyan legenda, mint hogy ő okozta volna Tunguzka-i meteor eredményét. Bizonyíték nincs rá.
"Szénszálas, vagy wolfram szálas villanykörtét nem tudnál ilyen módon felkapcsolni." Ezek a huncut fizikusok képesek erre
|
Nem a feszültség hanem a szikrák mérete. Látom korabeli képeket nem láttál..több méteres szikrákról van szó.
És nem Tunguszkára gondolok, hanem arra hogy majdnem rombadöntött egy zsebóra méretű kötyüvel egy épülő acélszerkezetes több emeletes házikót.
Szénszálas, vagy wolfram szálas villanykörtét nem tudnál ilyen módon felkapcsolni.
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
|
Ajánlgasd még Egely bácsit is. Meg az Ufó magazint. Ilyen releváns forrásokból lehet szedni ilyen mendemondákat.
"Az autóját" 1930-as Pierce Arrow. Addigra a Wardenclyffe-torony már nem állt. Mendemondák szerint "konverter volt benne", de ez persze legenda.
"hanem olyanról, hogy letett a földre egy villanykörtét" Ez most is megcsinálható, csak közel kell lenned egy elég erős rádióadóhoz, és egy fénycsővel "megcsapolhatod".
"Vagy, hogy helyi földrengést idézett elő. " Valójában Tunguzka-meteor robbanását is ő idézte elő. Meg a mesemaci (azért is mossa a foggá oly serényen, mert a helyszínen tartózkodott). ;)

"Vagy, hogy akkora szikrákat állított elő amekkorákat ma sem tudnak." Ej, a mai villamosmérnőkök kis szarcsimbók! Nem tudnak azok semmit! Még hatalmas villámokat sem tudnak csinálni! ;) 250 kV, 600 kV, 750 kV - ugyan annyit előállítunk hátul a sufniban! Bénák ezek! ;))
|
Neked meg ajánlom EZT !
Neeem rádió adóról beszélek, hanem olyanról, hogy letett a földre egy villanykörtét és vezeték nélkül világított. Az autóját sosem töltötte ami elektromos volt. Ezekről beszélek. Vagy, hogy helyi földrengést idézett elő. Vagy, hogy akkora szikrákat állított elő amekkorákat ma sem tudnak.
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
|
Lehet FMet is venni (lejtődetektor), igaz nem túl pazar a vétel (sőt), de lehet... http://galena.ingyenweb.hu/ linktárban van külön rész ezzel kapcsolatban
|
A detektoros rádiók főként AM adások vételére alkalmasak. (hosszú,közép,rövidhullám) Jó vételhez ajánlott egy leglább 10 méteres, vagy hosszabb (30m) es huzalantenna és földelés.(Az h milyen a jó antenna az sokmindentől függ, lehet rövid antennával is lehet jó a vétel). Vannak keretantennás verziók amik már hordozhatóbbak (40*40 cm talán a legkisebb, de nem teljesít túl jól). Vannak különlegesebb vevők, pl a Mystery detektoros (ausztrál design), ami csak földeléssel is megy, illetve ha jól van megépítve akkor a rezgőköri tekercs antennaként funkcionál, így nagyon halkan fogható egy két adó. A dologhoz az is hozzátartozik, hogy nagy impedanciájú füles kell a vételhez, vagy legalább egy audiotrafó a kisebb impedanciás fülesekhez. Mindent összevetve, nem túl kompakt a dolog, viszont akár háztartási cuccokból is össze lehet rakni.
FM et lehet ilyen felépítésű rádióval venni, csak a vétel sokkal rosszabb lesz. Halkabb ill. csak az adóhoz viszonylag közel (max 10-16 km adótól függően). Az antenna itt még többet számít, ide rendes FM vételhez kitalált antenna kell.
Lehetséges kb. gyufásdoboz méretű vevőt összedobni, de az antenna és a földelés ahhoz is kell. Most egy ferritantennás detektoroson gondolkozom. Ha össze is jön akkor is éppen, h meg fog szólalni.
Olvasd el az oldalon linka leírást, illetve nézd meg a linktárat! Sok leirást fogsz találni. Ha kedvet kaptál a megépítéséhez, akkor szerintem nincs mást hátra, építs egyet! Nagyon egyszerű!
|
"Ezekkel a kristálydetektoros kütyükkel lehet fogni az FM-et is, vagy csak a Kossuth jön be?" Csak AM vételére jó. Szimpla egyenes vevőtől ne várj többet.
"Én amúgy, ha csinálsz kis méretben" Olcsóbban kijössz, ha összeraksz egyet. Pár alkatrészből tudsz is csinálni. ;)
|
"volt vezeték nélküli energia átvivó berendezése, a Föld maga volt az egyik és a levegő a másik közeg" Mondjuk úgy inkább távírója/rádiója (mint akkoriban sokaknak). A többi mendemondát hagyjuk a sci-fi íróknak. William Preece-nek meg "földtávírója" volt, Mahlon Loomis-nak meg légi távírója (Csak a kutyát se érdekelte, pont akkor volt a nagy vonatrablás. No igen, akkoriban is az embereket a bulvár mozgatta!), szóval Tesla nem volt egyedül ezzel.
"A távoli villámcsapásokat tudta észlelni.." Heinrich Ruhmkorff szikrainduktora pont abban az időben keletkezett, amikor a rádiózás megszületése volt. No meg gondolj Hertz kísérleteire. Még David Hughes is foglalkozott ilyesmivel. Szóval nem egyedi eset.
"hiszen ebből élt" A váltóáramú hálózatból élt meg igazán, ugyanis Westinghouse-nak 1888 júniusában eladta az összes váltóáramú szabadalmát neki egy millió dollárt+a gépei által megtermelt minden egyes lóerő után 1 dollárt. Gondoljunk csak abba bele, hogy Edison (egyenáramú hálózat) és Westinghouse+Tesla (vltóáramú hálózat) közül melyik nyert... Tesla rendesen kapott pénzt Westinghousetól.
Ajánlom figyelmedbe Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok című könyvét.
|
Rudicsek, ez tökjó! Ezekkel a kristálydetektoros kütyükkel lehet fogni az FM-et is, vagy csak a Kossuth jön be? Én amúgy, ha csinálsz kis méretben, vennék egy ilyen poénból. Nem kell bele elem.:-)
Egyesek hajlamosak megfeledkezni a józan paraszti észről.
(c) Epikurosz, 2003-2010. Minden jog fenntartva!
|
A távoli villámcsapásokat tudta észlelni...volt vezeték nélküli energia átvivó berendezése, a Föld maga volt az egyik és a levegő a másik közeg. Nem bejegyzett találmányok, hanem mőködőképesek voltak az ővé..hiszen ebből élt. Nem tudott volna valamit eladni ami nem működik.
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
|
Érdekességként: A detektoros rádiók nem használnak saját áramforrást, csupán azt az áramot használják amit az antenna "összeszed", azaz maga a rádiójel energiája működteti a rádiót. Egy angliai adó volt a legmesszebbi adó amit eddig fogtam (tudtommal)ilyen vevővel. Tehát amikor ezt az adót hallgattam akkor a pár ezer kmre lévő adó által kisugárzott energiát használtam a rádió működtetéséhez. Én ezt izgalmasnak találom . Talán ezért is a detektoros rádió építés a hobbim... Ajánlom : egyetlen magyar, kifejezetten detektoros rádiókkal foglalkozó oldal (még fejlesztés alatt)
|
Tesla tényleg nem volt hülye ember, de fantazmagóriáiból nem vált be mind. Ez tény. És ezt sok "ingyenenergiával" foglalkozó magukat "meg nem értett feltalálónak" valló emberke nem tudja megérteni (meg azt se, hogy örökmozgók nem hozhatóak létre - legalábbis az adott fizikai törvények között).
"hogy bizonyos eszközöknek elég a sok mobiltelefon sugárzók, és egyéb kütyük által keltett elektromos mező közelében lenni, és feltölthető." Nesze itt egy indukciós töltő. Viszont Tesla nem ilyesmiben gondolkodott, hanem rádióelvűn (Marconi és Popov megoldásán felbuzdulva, illetve akkoriban többen is foglalkoztak a rádióval és a vezetéknélküli jel- és energiaátvitellel). Másrészt Tesla nagyban gondolkodott (torony!). Harmadrészt akkoriban még nem voltak az elektromágneses tér nagyságára szabályozások.
|
Egyébként ha mindez igaz, hogy a teret, és időt is befolyásolja, akkor elég érdekes dolgok játszódhatnak le egy feketejuk közelében.
|
Az elektromos áram a levegőben nem teljesen hülye ötlet. Bár nem úgy ahogy akkoriban gondolták. Manapság azon gondolkoznak, hogy bizonyos eszközöknek elég a sok mobiltelefon sugárzók, és egyébb kütyük által keltett elektromos mező közelében lenni, és feltölthető. Van ami máshogy jön létre, van ami sehogy, de sok ember fantáziáját megmozgatta Tesla. Ugyanígy Einstein is gondolkozott, és hangosan. Ezek miatt egyik sem hülyéb, vagy okosabb a másiknál, csupán álmodoztak, mertek a fizika, határán túlgondolkozni, és van ami bejött. Az hogy túlmisztifikálják, vagy egyebek, az meg a többi ember gondja. Tesla sok kísérletet folytatott, és nem volt hülye ember, de szerintem elméleti síkon kicsit elszált magától, vagy nem tudom:
"azt gondolom, a teret nem lehet görbíteni, azon egyszerű oknál fogva, mely szerint a (matematikailag definiált) térnek nincsenek tulajdonságai. Tulajdonságokról csak akkor beszélhetünk, ha ezt a térdefiníciót kitöltöttük anyaggal, és ezzel az anyaggal foglalkozunk. Azt mondani, hogy nagy testek jelenléte hatására a tér meggörbül, egyenértékű azzal az állítással, hogy valami hatással volt a semmire. Én elutasítom az ilyen nézeteket.”, (New York Herald Tribune, 1932. szeptember 11.)
Ez nem éppen egy elméleti fizikus gondolatmenete.
|
"Azért ott van neki a többszáz működő találmánya!" 1. A szabadalom nem feltétlenül működőképes találmány. A szabadalom csak jogi formula a "szellemi termék" védelmére. 2. Tesla tényleg korának zseniális feltalálója volt, aki a kor színvonalához képest (akkoriban terjedt el az elektromos áram termelése és használata, az első rádiók - tehát a motiváció, és a megfelelő alapanyag megvolt hozzá) megfelelő találmányokkal állt elő (máig is használt találmánya a váltóáramú hálózat). De! Rengeteg fantazmagóriája is volt (Wardenclyffe-torony, vezetéknélküli elektromos áram-átvitel, villamos fegyver), amelyek nem feltétlenül működtek. Ezek "találmányok" és Tesla feltalálói miliője köré aztán remek összeesküvéselméleteket, pletykákat, történeteket lehet(ett) kreálni (lásd: James Watt a táncoló teáskanna-fedélből jött rá a gőzgép titkára még gyerekkorában - jelent meg egy akkori női magazinban. Azt persze kevesen tudták, hogy az egészet csak Watt nagynénje találta ki... ;) ).
|
Tesla nagy ember volt, de nem kell túmisztifikálni a találmányait, amiknek egy része csak szóbeszédben maradt fent, mint a népmesék.
De nyugodj meg, ha szükséges lesz az éternek az újbóli bevezetésére a fizikába, akkor bevezetik. De amíg mellőzni tudják, addig mellőzik.
Minden amit hallunk, vélemény, nem tény. És minden amit látunk, nézőpont, nem a valóság.
- Marcus Aurelius
|
Viszont Tesla eszközei közül nem egyet használunk a mindennapi életben, Einstein találmányairól ez nem mondható el :).
Minden amit hallunk, vélemény, nem tény. És minden amit látunk, nézőpont, nem a valóság.
- Marcus Aurelius
|
"A mai álláspont szerint kell oda, az univerzum gyorsulva tágul a megfigyelések szerint, ami mással nem magyarázható."
Hacsak nem egy idáig nem ismert mérési hibáról van szó.
"Az is kicsit furcsa, hogy a Maxwell-egyenletek kijönnek az általános relativitásból tömegre, hogy ha elvégzünk néhány közelítést."
Nem értek hozzá, de ha jól emlékszem, akkor Einsteint a Maxvell egyenletekből(is) kiindulva alkotta meg az elméletének nagy részét.
Minden amit hallunk, vélemény, nem tény. És minden amit látunk, nézőpont, nem a valóság.
- Marcus Aurelius
|
Pl mire gondolsz? Azért ott van neki a többszáz működő találmánya!
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
|
A mai álláspont szerint kell oda, az univerzum gyorsulva tágul a megfigyelések szerint, ami mással nem magyarázható. A klasszikus gravitáció a távolság négyzetével fordítottan arányos nagyságú erő, de ha erre a nyelvre fordítjuk a kozmológiai állandót, akkor egy távolsággal arányos taszítást kapunk. Csak ezzel az a baj, hogy hiába lehet illeszteni a kozmológiai állandót a megfigyelésekre, mert elméleti alapja nincs, hogy ott kéne hogy legyen. Az is kicsit furcsa, hogy a Maxwell-egyenletek kijönnek az általános relativitásból tömegre, hogy ha elvégzünk néhány közelítést.
STS. Gross liftoff:2,040,000 kg Total liftoff thrust: 34.8 MN Speed:7743 m/s Maximum launch payload: 28,800 kg Operational altitude: 185 to 1000 km
|
Már leírtam párszor: a fizika nem hit kérdése! Teljesen mindegy, hogy mit hiszel, ha nem az a valóság.
STS. Gross liftoff:2,040,000 kg Total liftoff thrust: 34.8 MN Speed:7743 m/s Maximum launch payload: 28,800 kg Operational altitude: 185 to 1000 km
|
Mind a kettő mondott kurva nagy faszságokat, de Teslát nehéz lenne felülmúlni ebben.
"Eccer úgyis eljön az idő mikor majd vasvillával forgatom a húszezreseket, hogy be ne penészedjenek.... és AKKOR majd veszek"
GYŰŰŰŰŰŰŰŰLÖLÖM AZ EVANGELIONT. EGY NAGY HYPE-OLT MOCSOKSÁG AZ EGÉSZ.
|
Nekem megvan a relativitás elmélete magyarul pdf-ben...mi újat teszel hozzá? :) Hú te..ha éter szaga van és van éter akkor bajuszos bácsi bukta. Tesla szerint van. És szerintem nagyobb koponya volt mint Einstein úgyhogy én meg neki hiszek...hiszen az egész életét az elektromosságra és elektromágnesességre tette fel, iszonyat sok találmánya van, pár működése mai napig rejtély, csak tudta miről beszél...Einstein meg nem volt egy túl gyakorlatias emberke, ráadásul középsuliban elég rosszul állt a szénája...míg Tesla szokása volt , hogy az elé tett étel térfogatát kiszámolta. :D
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
|
Sajnos nem tudok magyar oldalt, de ha kivárod a sohasem elkészülő könyvemet a relativitáselméletről, benne lesz magyarul ;)
Még az elején tartok, 181 oldal eddig, és még nem jutott odáig a lektor, hogy ki merjem tenni egy oldalra a PDF-et, de kikerül, igérem.
Írtam egy fizikakönyvet, kizárólag erős idegzetűeknek!
Ide töltöttem fel: http://www.scribd.com/bvalek2
Plan 9 felhasználó: http://plan9.bell-labs.com/plan9/
|
hát linkelj akkor valamit ide :) inkább magyarul amit azt támasztja alá amit te írtál, mert érdekel ez a téma, mostanában ha időm engedi ilyen cikkeket olvasgatok, aztán csak kihámozok valamit..vagy meghalok hülyén :)
|
én viszont igen ;)
Írtam egy fizikakönyvet, kizárólag erős idegzetűeknek!
Ide töltöttem fel: http://www.scribd.com/bvalek2
Plan 9 felhasználó: http://plan9.bell-labs.com/plan9/
|
http://www.enc.hu/1enciklopedia/fogalmi/fiz_atom/sotet_anyag_terkep.htm
akkor ez mi? nem kötekedek csak kérdezem :)
|
semmi gond, nem megrovásként írtam :)
|
Sötét anyag egészen biztosan nincs:
A galaxisok forgását a newtoni gravitációelmélet képletével szokták kiszámolni (középiskolában mindenki tanult/tanul/tanulni fog róla). Mégpedig azért, mert a csillagok lassan mozognak a fénysebességhez képest, ezért azt gondolják a legtöbben, hogy a 350 éves képlet elég, mint pl a Naprendszerben a NASA is newtonnal számolja a pályákat, és ott jó is, az eredmények alig térnek el Einstein képletével számoltaktól.
Azt viszont elfelejtik, hogy a Naprendszerrel ellentétben a galaxis tömege nagyrészt nem a középponti égitestben van, hanem el van osztva a csillagok között, egymás gravitációs terében keringenek. Ebben az esetben egy ronda nagy nemlineáris differenciálegyenletet kapunk, Newton és Einstein esetében is, és az eredmények nagy mértékben eltérnek egymástól.
- Ha newtoni képlettel számolunk, akkor nem elég a galaxisok látható tömege, és fel kell tételezni olyan sötét anyagot, amit távcsövekkel, rádiótávcsövekkel nem lehet észlelni.
- Ha einsteini képlettel számolunk, akkor a számolással kapott tömeg megegyezik a látható tömeggel, és a sötét anyagot el lehet nyugodtan felejteni.
Tekintettel arra, hogy rendszeresen Einsteinnek van igaza, én inkább a bajuszos bácsira szavazok, és nem a hosszú hajú hippire, neki különben is alma esett a fejére, azóta nem volt beszámítható :) Tehát, Einstein papa ismét leszámolt egy mítosszal. Előbb a XIX. század éterével, most pedig a XX. század sötét anyagával.
Ami a sötét energiát illeti, nagyon éterszaga van neki is... ;)
Aki rá akar keresni a neten, galaxisok forgásgörbéjére keressen, galactic rotation curves, angolszászul értők előnyben :)
Írtam egy fizikakönyvet, kizárólag erős idegzetűeknek!
Ide töltöttem fel: http://www.scribd.com/bvalek2
Plan 9 felhasználó: http://plan9.bell-labs.com/plan9/
|
Ok, bocs.
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
|
|