Az integrált megoldások megölik az olcsó grafikus kártyákat
2007. április 16. 10:28, hétfő
Az alaplapokra integrált grafikus vezérlők fokozatosan kiszorítják a piacról a különálló grafikus kártyák legolcsóbb változatait, ám nem csak a belépő szintű fejlesztések, hanem a drágább példányok forgalma is stagnál.

Hirdetés

Erre a következtetésre jutott a Jon Peddie Research kutatócég legutóbbi felmérésében, amely a tavalyi év eredményeit vette alapul a piac vizsgálatában. Úgy találták, hogy a belépő szintű különálló kártyák egyre inkább visszaszorulnak, mivel a teljesítmény iránt kevés érdeklődést mutató vásárlók inkább az integrált megoldások mellett döntenek, míg az erősebb termékekre vágyó felhasználók értelemszerűen kerülik az olcsó fejlesztéseket.

2006 utolsó negyedévében összesen 57,6 millió grafikus vezérlőt szállítottak le a különböző gyártók, ám ebből mindössze 21,1 millió volt különálló termék. Ez azt jelentette, hogy míg az személyi számítógépek piacán kellemes növekedés mutatkozott, a különálló fejlesztések forgalma stagnált, illetve egyes szegmensekben visszaesett, ami azonnal további kérdéseket vetett fel. A belépő szinten - elsősorban a 100 dollár, vagyis a 18-25 ezer forint alatti termékek esetében - egyre gyorsuló visszaszorulás tapasztalható, miközben növekszik az integrált megoldások népszerűsége. Ez logikus döntés a vásárlók részéről, hiszen aki nem a teljesítményben érdekelt, annak nincs szüksége külön grafikus kártyára.

Érdekes, hogy nemcsak az olcsó, de a drága, fanatikusoknak szánt fejlesztések forgalma is a várakozások alatt marad. Bár a negyedik negyedévben némileg élénkült az érdeklődés a munkaállomásokba szánt speciális termékek és a GeForce 8800 révén elrajtoló új csúcskategória példányai iránt, ez összesen a piac 2 százalékát tette ki, a bevételt tekintve pedig 4 százalékot. Az olcsó változatok visszaszorulásával nőtt viszont a különálló kártyák átlagos ára, ami elérte a 213 dollárt, vagyis az átlag ár valahol 40-45 ezer forint táján húzódik.

Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Csóka  
2007. ápr. 18. 10:45 | válasz | #35
Jah, én is bent ülök a melóhelyemen, és ahelyett, hogy dolgozné, itt netezek... :D Otthon meg hozzá sem nyúlok a gépemhez, mert nem akarom búgatni... Itt is integrált grafkari van, de a hülye Luna rendesen leveszi a teljesítményt. Ha megtehetném, átállítanám hagyományos Win-nézetre, de nem csak én használom a gépet, és kivernék a balhét, hogy jaj, nem találnak meg semmit...
Csóka  
2007. ápr. 18. 10:36 | válasz | #34
Hát, vazz, látszik, hogy számtek boltban vagy eladó, nem pedig nyelvtantanár! Azért remélem, amikor kitöltesz egy űrlapot, legalább a nevedet jól írod le!
Ugyanis: nem náLLunk, hanem náLunk!
szombi  
2007. ápr. 17. 13:51 | válasz | #33
ja, és a Trident-et kifelejtettem...
szombi  
2007. ápr. 17. 13:50 | válasz | #32
,,intel gyártja a leggyengébb integrált vga-kat''

Na ehhez nekem is volna egy-két szavam. Az Intel a 3. legjobb, de ettől persze még gagyi.
Az Intel alatt is vannak gagyi-gyártók, mint például a SiS és az S3.
Ezen gyártók integrált cuccai még az Intel-nek sem érhetnek nyomába.
Például a CoD2 tervezője sem indulhat el rajtuk, mert nincs ,,alpőha blending'' rajtuk.

Intel-es integrálton elindult valakinek a CoD2, vagy a tervezője(Radiant)???
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. ápr. 17. 13:35 | galéria | válasz | #31
"És ami nagyon tetszett, hogy 1280x1024-ben tökéletesen ment a nagyfelbontású videók lejátszása. Asszem még a SM3.0-át is tudja, csak hát játékok alatt sebességre nem szabad számítani. San Andreas-t próbáltam, az egy egész jó képregény volt :)"

Miért ne menne? A HD videok lejátszása jelenleg nagyrészt, sőt sokszor teljesen szoftveresen megy, tehát csak a proci dekódolja, videokártya mind1. SM 3.0-t is tudja persze... szoftveresen, tehát megint csak procival számoltatva, és ezért képregények a játékok, mert a proci meg nem arra való.
fflx  
2007. ápr. 17. 13:19 | válasz | #30
en nem arra gondoltam, hogy van-e plusz csatlakozo vagy sincs, hanem hogy a kis gepeknel nem biztos, hogy a normal meretu kartyak befernek, altalaban alacsonyabb profilu kartyakat hasznalnak ott es annak beszerzese pedig macerasabb mint egy normal kartyae. es ha ugysincs szukseg a 3D-s teljesitmenyre, akkor meg boven eleg az integralt.

nembeszelve arrol, hogy ha eladasra kerul a gep, akkor a normal, meg ugy ahogy piackepes kartyat siman el lehet adni kulon, mig a gep akkor is teljes ertekuen hasznalhato marad az alaplapi vga-val.
arty  
2007. ápr. 17. 08:08 | galéria | válasz | #29
A mostani HTPC-mben a vga nekem is már egy 6100 as integrált, asrcokonon, DVI kimenettel. Semmivel nincs rosszabb képe, mint az x1950es ATImnak! Az integrált megoldásoknak van létjogosultsága, inkább, mint egy 10ezer forintos külön 6200as ... játékra persze mindkettő csak igen korlátozottan alkalmas :)

fourgee: az intel gyártja a leggyengébb integrált vga-kat, ennél mind az nvidia, mind az ATI integráljai "erősebbek". ettől persze van amire elég az inteles is, de képminőségben mamár mind majdnem azonosan JÓ.
2007. ápr. 17. 04:39 | válasz | #28
"e rendszer sem volt túl korrekt vele. A win felülete, és a többi. Nekem nagyon nem tetszett. azt a 2-3k különbséget meg megéri szerintem. Sok alkalmazás használ vidkarit, nem csak a játékok."

Mondom, akinek integrált megoldás kell, az nézze meg valamelyik ismerősénél - ha van rá lehetősége - azt a 9000-es, vagy melyik Intel-t (most nincs időm utána nézni, mindjárt indulok dolgozni), ami az Asus P5B-VM lapon van. Erre mindent integráltak, irodai munkára túlságosan is jó. Integrált videót még AsRock lapokon láttam, de ott olyan baromi ronda, csíkozott volt a kép... Ennél meg egészen szép, bár nem ATi szintű. És ami nagyon tetszett, hogy 1280x1024-ben tökéletesen ment a nagyfelbontású videók lejátszása. Asszem még a SM3.0-át is tudja, csak hát játékok alatt sebességre nem szabad számítani. San Andreas-t próbáltam, az egy egész jó képregény volt :)
Szóval akinek irodai munkára kell és nem játékra, annak jó. Említettétek az olcsó videókártyákat, azok sztm a pénzkidobás kategóriába tartoznak. De ez csak az én véleményem.
dez  
2007. ápr. 17. 03:03 | válasz | #27
PCI-X =/= PCIe (így rövidítik a PCI-Expresst).
2007. ápr. 17. 02:41 | válasz | #26
Úgy már látnám értelmét, hogy a laptopokban cserélhető alaplap lenne, és az ilyen megoldással. Na annak örülnék. De mini PC és design az már szinte MAC és az sem olcsó.
2007. ápr. 16. 23:58 | válasz | #25
Ha arra gondoltok hogy olcsóbb lenne az alaplap, mert nem raknak bele másik vidkari csatlakozót, és sokkal jobb ára lenne akkor talán. De 2-3k-nál inkább a teljesítmény/árat nézem mint az árat.
2007. ápr. 16. 23:53 | válasz | #24
Az olcsó 10k vagy alatti vidkarik sem igazán használnak ventillátort. Azok sem pörgik szét magukat. Ez nem jó érv. Azért 1 vidkari csati minden alaplapon van, ezért + csati nem kell. A hangja meg marad az eredeti.
fflx  
2007. ápr. 16. 23:01 | válasz | #23
"A legkomolyabb amit eddig nem irt senki..." es ahogy arrol sem szolt eddig senki, hogy az alaplapi videokartyaknak nem kell bovitohely, extra hutes(ventillator) tehat kicsi, csendes gepekbe amik barmire (kiveve jatek es egy-ket extrem felhasznalasi terulet) megfelelnek tokeletesek.
2007. ápr. 16. 21:06 | válasz | #22
Ez télleg igaz lehet. Teljesitmenyben eddig nálam is a 6100 a nyerő az integrált versenyben. De játékra igazából... szóba se jöhet. Sokkal régebbi kártyák verik csúfosan porba. Amiket mellesleg - akár használtan is - olcsón be lehet szerezni. Mondjuk a AGP->PCIX csere ennek odavert egy kicsit.
A legkomolyabb amit eddig nem irt senki, hogy egy külön vidkarival kapsz egy csomó (értsd: videókártyához képest) RAM-ot is! Ami már csak azért sem mellékes, mert a RAM ugye sose elég. Ugyan nem olyan drága, de a VGA-RAM azért mindig is sokkal (akár nagyságrenddel is!) gyorsabb volt és lesz, mint a központi. Nem véletlenül. sztem
TrIp  
2007. ápr. 16. 20:51 | galéria | válasz | #21
na akkor most elárulnám nektek, hogy a c&c3-at csak teszt képpen kipróbáltam a gef6100 integrált vga-s alaplapommal.. és amire gondolni sem mertem, az bekövetkezett. medium beállításra tette magát a játék, és teljesen nyugodtan fut úgy :D
2007. ápr. 16. 18:54 | válasz | #20
Te tudod, de e rendszer sem volt túl korrekt vele. A win felülete, és a többi. Nekem nagyon nem tetszett. azt a 2-3k különbséget meg megéri szerintem. Sok alkalmazás használ vidkarit, nem csak a játékok. Azért azon teszteltem, mert semmi nem használja egységesen az egéssz gépet úgy, mint egy játék.
Szerintem ha van ideje, inkább netezzen, játszon minthogy az agya járjon valami hülyeségen:D (érdekes videók vannak a neten unatkozó munkásokról:DD)
2007. ápr. 16. 17:06 | válasz | #19
Egy irodistának simán elég az alaplapi VGA. Elmegy rajta a szokásos szövegszerkesztő-táblázatkezelő-levelező-pénzügyi-raktár-program. Játszani meg úgysem (tud) akar. Nem is szabad neki.
2007. ápr. 16. 16:30 | válasz | #18
Ezt nem tudom ki találta ki, de valsz nem használt semmilyen grafikus dolgot aki alaplapit használ. A legolcsóbb kártya bármely gyártótól veri az alaplapit. Én vettem 8k-ért egy 5200-as olcsót, és amíg a wow mint egy képregény úgy nézett ki az alaplapival, addig az 5200 szinte csúcskategóriának számít. Hang már más. Aki ilyesmit ki mer jelenteni, az nem használt még alaplapi vidkarit. Ja hogy így kb 2-3 k-val drágább mint az alaplapi?? lol nagyon sokba kerül 3x-os teljesítmény.
Tetsuo  
2007. ápr. 16. 15:48 | válasz | #17
Zeneszerkesztésre természetesen speciális hangkártya kell.. ez nem téma.
Viszont a képi megjelenítésnek is elég jónak kell lennie; hullámformák, apró feliratok napi 6-7óra bámulása..
A megbízhatóság, pedig: 2évig elmegy kikapcsolás nélkül??
2007. ápr. 16. 15:33 | válasz | #16
Olcsóbb alaplapokon eléggé szörnyű kép"minőség"et lehet kapni, láttam már 1-2 AsRock-ot meg a fajtáját. Nekem most egy Asus P5B-VM lapom van, amin valami Intel 9000-es vezérlő van, aminek az előbb említett szörnyűségekhez képest egészen jó a képe, csak ugye nincs rajta DVI. Csak 2 hétig használtam, azóta van benne egy 1900GT ATi, mert az ATi képminőségéhez vagyok szokva. :)
Szóval, az az Intel meglepett, mert nagyfelbontású videókat is zökkenőmentesen vitt. Vagy csak azért tetszett, mert túlságosan alulbecsültem. Meg asszem ez van integrálva néhány Macintosh-ban, talán a Mac Mini-ben is, ők biztosan nem használnák, ha annyira rossz lenne. A játékok elindulnak vele egyébként, csak hát sebességről ott nem lehet beszélni.
Hang terén meg ezen az alaplapon 7.1-es HD vezérlő van, amiről szintén nem tudom hogy jó-e szerkesztésre, ennek is a minősége aránylag jó, bár zenehallgatáskor azért másabb volt mint pl. az Audigy2, így az integrált hangvezérlő is letiltásra került elég gyorsan :)

Lame  
2007. ápr. 16. 15:24 | válasz | #15
Nem meglepo, hogy nem fogy a 8800-as gef amikor dx10-es cucc nem nagyon van hozza.
Akkor meg minek vegye a nep???
Ez elozo genereacios csucskartyakon is siman megy meg minden.
2007. ápr. 16. 15:09 | válasz | #14
a fejlettebb photoshoppok azt hiszem már használják rendereléskor a videókártyát is. - legalábbis pl az adobe premiere meghálálja preview-nél a komolyabb videókártyát. hangszerkesztésnél piszkosul nem szól bele a videókártya a dologba. ott a memória legyen korrektül méretes.
különben tényleg megértem az integrált videókártyát vevőket. egy lcd-t köt rá az ember és jó. a régebbieknél volt olyan gondom, hogy némelyik nem bírta a nagyobb frekvenciákat nagy felbontásban, de az lcd moncsiknál ez ugye ma már nem gond.
2007. ápr. 16. 14:56 | galéria | válasz | #13
En mar jatszottam Xbox360nal, PS2vel, stb... Soha az eletben nem fogok konzolt venni. Pl fps-ek alapbol kiesnek, aztan a rtsek is milyenek mar... lehet veluk jatszani persze, de szvsz baromira ruhellem azt, hogy mindent azzal a szar kontrollerrel kell megoldani. Plusz szerintem 1280*1024ben a 19es monitoromnak sokkal szebb is a kepe mint egy TVnek. Dragabb persze, de ha mar egy jo hidef TVt is beleszamulunk a konzol araba akkor mar mas a helyzet.
dez  
2007. ápr. 16. 14:41 | válasz | #12
Ne egy ps2-est hasonlíts már egy SLI-s konfighoz...
PLaci  
2007. ápr. 16. 14:09 | galéria | válasz | #11
Én egy számtek boltban vagyok értékesítési manager (eladó), és én is azt vettem észre, hogy az olyan ügyfelek, akik csak internetezgetni akarnak, inkább vesznek integrált grafikus kártyát, mint különállót. Persze én ilyenkor olyan alaplapot szoktam kiajánlani, ami teljes értékű PCIe szlottal rendelkezik, arra az esetre, ha bővíteni szeretnék a későbbiekben a gépet.

PL.:
S775: ASRock ConRoe945G-DVI Ez nállunk 17400Ft (bruttó)
SAM2: ASRock ALiveNF6G-DVI Ez nállunk 15480Ft (bruttó)
Stiff  
2007. ápr. 16. 14:02 | válasz | #10
Igen ám, de van egy olyan réteg is aki a konzol által nyújtott képminőséget nem tartja elég jónak. Nem szégyen az, én pl. ragaszkodom a penge éles képhez, a színekhez, és megvetem a laggolást, akadást, és a fűrészfogas vonalvezetést!
Mindent a játékélményért!A konzol igen olcsó, szemben egy komoly sli konfiggal...de kinek mire kell?Kinek mekkorák az igényei?Na meg a pénztárcája...
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2007. ápr. 16. 13:46 | válasz | #9
Ó Nagy és Felséges Alaplap, bocsáss meg neki, mert nem tudja miről beszél
2007. ápr. 16. 13:44 | válasz | #8
Én a notebookom integrált Intel kártyájával elég jól Starcraftozom meg Warcraftozom.
T0nk  
2007. ápr. 16. 13:43 | válasz | #7
Mostanában már egész megbízhatóak, csak egy-két havonta fagyasztják szét a gépet.
Tetsuo  
2007. ápr. 16. 13:35 | válasz | #6
Az integrált videovezérlőknek milyen a minőségük és mennyire megbízhatóak??
Photoshopos (v hangszerkesztő) munkákhoz lehet őket használni?
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2007. ápr. 16. 13:35 | válasz | #5
sőt, integrálják a monitort, a hangfalat, a tápegységet, a beviteli eszközöket. Az alaplap fog nyomtatni, szkennelni, kivetítetni. de ez csak az első lépés, utána integrálják a usert is, beépített tikárnő lesz az alaplapon, kávét főz, levelet ír, a fejlettebb változatokkal csalni lehet majd az igazgatóné asszonyt. Később majd a bolygót, illetve az Univerzum üzletileg hasznosítható részeit is integrálják az alaplapra. Amikor már nem lesz mit integrálni, az alaplapokat integrálják egyetlen nagy Alaplapra, melynek a neve lesz Ó Nagy Alaplap. És akkor már nem lesz semmi azon az Alaplapon kívül, se emberek, se bolygók, se csillagok, se galaxisok, se tér, se idő, minden integrálva lesz az Ó Nagy és Felséges Alaplapra, mely önmagában fogja megtestesíteni az Univerzumot.
2007. ápr. 16. 13:28 | válasz | #4
integrált kártyák (és az áruk) akkor hasznosak ha pl egy bank akar venni 10 gépet a fiókjába az ügyfél- és egyéb progik futtatására. nem kell bajlódniuk + többet fizetniük
echo  
2007. ápr. 16. 13:16 | válasz | #3
Nincs mese, egy átlagos feladatokat ellátó pc-nél nincs szükség extra vga kártyára. Akik meg játszanak, azoknak is egyre nagyobb csábítást jelent egy konzol megvásárlása. Ne feledjük, hogy ráadásúl most jelent meg, mind a PS3, mind a Wii. Ezek tuti elég sok vásárlót vontak el, akik épp azon elmélkedtek, hogy most upgrade-eljék e már megint a PC-t.
2007. ápr. 16. 13:02 | válasz | #2
Aha, az olcsó dacia logan meg kiszorítja a piacról a normális autókat.
Akinek nincs igénye videokártyára, az nem is fog tízezrekért venni. Aki meg normális gépet szeretne, az nem hiszem hogy integrált kártyához nyúlna.
duke  
2007. ápr. 16. 12:53 | válasz | #1
Eloszor a hangkartyak majd a halokartyak estek aldozatul es most mar a videokartyak is.Nem sokara mar a merev lemezt es a memoriat is raintegraljak az alaplapra.vagy esetleg a dvd/bluray meghajtot