Napfény - A sci-fi műfaj megmentője
2007. április 16. 12:14, hétfő
Nagy sci-fi ínség köszöntött ránk, a mozikba csak elvétve téved be a műfaj, ezért Anglia állt a sarkára és megmutatta, hogy kevés pénzből is lehet remek filmet készíteni.

Hirdetés

Egy-két kisebb sci-fi persze eljutott az amerikai mozikba (hozzánk már kevésbé), de így is hiánycikknek számít a műfaj. Nyilvánvalóan a magas költségek és az egyáltalán nem kőbe vésett siker is közrejátszhat a kényszerpihenőben, hiszen még Steven Spielberg sem tudott kirobbanó sikert elérni a Világok harcával, mely ugyan bőségesen jövedelmezett, de mégis a filmipar elvárásai alatt teljesített. Azóta a producerek is csínján bánnak a zöldhasúkkal, így, ha kevesebb pénzből is, de Anglia kényszerült lépni.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

És ha Anglia, akkor a fenegyerek Danny Boyle, aki immáron 13 éve, hogy berobbant a köztudatba a Sekély sírhanttal, hogy rá két évre a Trainspottinggal örökre bevésse magát a Filmes Nagy Könyvbe. 2000-ben a Parttal ugyan amerikanizálódott egy cseppet, de ez a projekt hozta őt össze Alex Garland íróval, akivel rá egy évre el is készítette a 28 nappal később című zombis mókát, mellyel a horror műfaját is meghódította (és melynek már a folytatása csak a premierre vár). Legújabb közös gyermekük pedig cikkünk tárgya, a Napfény lett.

A Napfény történetét az első két percben összefoglalják a nézőknek, így azt mi is elmondhatjuk, hogy 2057-ben járunk, amikor a Nap kihunyóban van és ez természetesen az emberiségre is meglehetősen negatív hatással lenne. Ezért a Föld útnak indított egy űrhajót, a Ikaroszt, melyet egy jókora robbanótöltettel szereltek fel, hogy azzal kvázi (mindenféle fizi-kémi-bio folyamatok eredményeképp) újraindítsák a Napot. Az űrhajónak ezután egyszerűen nyoma veszett, így a bolygó hasadóanyag-készletének maradékát az Ikarosz-II-re pakolják, hogy az az emberiség utolsó reményeként megkísérelje a Nap-rebootot.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Klasszikus keretek, nem feltétlenül eredeti sztori, annál színesebb megvalósítás. Durva, magasszintű vizualitás jellemzi a filmet és ezúttal nemcsak a különleges effektusokra kell gondolni, hanem magára a nem éppen mindennapi filmezési stílusra. Az elég komótos tempójú mű ezáltal gördülékennyé és igazán élvezetessé, részletgazdaggá válik. A nagy elődök előtt többször is tiszteleg a film és talán ez az aspektusa lesz az, ami talán a legtöbb negatív kritikát kiválthatja, hiszen egyszerű azt mondani, hogy csak össze kell gyúrni pár ismert régi filmet (Nyolcadik utas: a halál, 2001 Űrodisszeia, A mag, Gömb, Halálhajó, Armageddon, Solaris), de azért az sem mindegy, hogy ki miképpen is formál a masszából filmet.

Az erősen karaktervezérelt Napfényben a színészekre sem lehet panasz, szinte mind erőteljes játékot nyújtanak és már-már tapintani lehet az űrhajós nemzetekből összesereglett asztronauták és tudósok közti esetleges feszültséget. Remekül vezetik fel a Napfény második felének a történetét, mert bizony egy klasszikus Föld-megmentős, klausztrofób sci-fiből hirtelen bakugrással teljesen más, de rokonműfajba vált át a történet. Ez természetesen a klasszikusok rajongóit negatívan érintheti, de mégis jót tesz a filmnek, hisz ezen váltás segítségével lesz igazi moziélmény a Napfény.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A Napfény olyan film, amit feltétlenül moziban érdemes először látni, hiszen pazar a látványvilága és igazából a Nap hatalmasságát tényleg a vásznon lehet leginkább átérezni. Lehet, hogy nem éppen eredeti a film, lehet, hogy sok panel és megoldás más filmből már ismert, de az igazi mozirajongó legyint erre, mivel totális moziélménnyel ajándékozza meg a nézőt, ami bizony nem sok filmre mondható el mostanság, ráadásul a Napfény karakterei sem klasszikus papírmasé figurák.

Meglehetősen nyomasztó, a súlya ránehezedik a nézőre - aki kellőképpen felkészült, az ezt elégedettséggel fogja nyugtázni. Talán a műfaj (űr)szekere is előrelendült a Napfénnyel - mármint a minőséget tekintve. Mert ne legyenek illúziónk, a Napfény kirobbanó anyagi sikerre sem Amerikában, sem nálunk nem számíthat. A film hazájában, Angliában alul is maradt Will Ferrell műkorcsolyázó vígjátékával szemben és csak a 4. helyen nyitott bemutatásának hetén.

Klikk
ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Napfény (Sunshine)
színes feliratos angol sci-fi, 108 perc

Rendező: Danny Boyle
Forgatókönyvíró: Alex Garland
Zeneszerző: Karl Hyde, John Murphy, Rick Smith
Operatőr: Alwin H. Kuchler
Producer: Andrew Macdonald

Szereplők:
Cillian Murphy (Capa)
Chris Evans (Mace)
Cliff Curtis (Searle)
Rose Byrne (Cassie)
Troy Garity (Harvey)
Michelle Yeoh (Corazon)
Mark Strong (Pinbacker)
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. aug. 10. 13:02 | galéria | válasz | #72
az alternatív befejezésben mi a vége?
Zsocee  
2008. júl. 14. 01:34 | válasz | #71
screamers megvan
Zsocee  
2008. júl. 14. 01:22 | válasz | #70
Hello.Nem tudja valaki mi volt annak a sci-fi filmnek a címe amiben ilyen gyerek robotok voltak akik beszivárogtak egy fagyos bolygó bunkereibe aztán ott írtották a népet a végén meg valami plüssmedvébe jöttek a földre.? privibe jöhet a megoldás :D
2008. jan. 21. 23:42 | válasz | #69
Az érthető miért nézett ki úgy de az már 100szor meghalt volna olyan égési sérülésekkel, de ahogy elnéztem még élvezte is a napozást
Major  
2008. jan. 21. 13:08 | válasz | #68
Az egyetlen túlélő a kapitány, aki megőrült 6,5 félév magánytól ráadásul a teste sem bírta a káros sugárzást ilyen sokáig, ezért nézett ki úgy ahogy.
Major  
2008. jan. 21. 13:07 | válasz | #67
Én most néztem meg dvd-n és tetszett :) 2x megnéztem, sorry kövezzetek meg :D
2008. jan. 19. 16:29 | válasz | #66
nyugodtan lehet oltani , meg érdekel is mások hogy látják
2008. jan. 19. 00:42 | válasz | #65
remélem olvassa valaki ezt, mert én is megnéztem ezt a filmet de ez egy Manhatten méretű szardomb volt.Én is úgy ültem le hogy az alapvető logikátlanságoktól eltekintek de amikor a kilenc éve 3-ad fokú sérülésekkel rohangáló csákó átrepül a vákuumon aztán jól megpirózzák,megszurkálják és még így is átvergődik a bombára ahol fél kézzel kitart 150 kg-t és mint "Jani a kemény" zokszó nélkül tűri ahogy letépődik a karja akkor már nem tudom azt mondani hogy ez lényegtelen.

Az utolsó fél óra tényleg csak a betetőzése a filmnek.Igen, a Mag is baromság de nem is sejtettem hogy azt felül tudják múlni.SIKERÜLT.

AMÚGY AJÁNLOM A FILMET , de tényleg mert ilyen élményben még nem volt részem.Valódi katarzis , de olyan amiről nem tudod eldönteni hogy mégis MI A F****M VOLT EZ?

Ja amúgy nem tudom milyen ember az akinek ez a szemét TÉNYLEG tetszik, mert a maga beteg módján párját ritkító, de nem mint igazi film.
K Ace  
2007. okt. 18. 20:30 | válasz | #64
Nekem bejött a film.
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
Azt megmondaná valaki aki értette, hogy az a szétégett parancsok az icarus 1 ről az mi akart lenni?
tenso  
2007. okt. 11. 20:24 | válasz | #63
Magyar sci-fi mikor lesz? :D
tenso  
2007. okt. 11. 20:22 | válasz | #62
Nekem nagyon hasonlit egy régi film feldolgozására vagy kettö össze vágása .rég látam már jó sci-fit. :( Pedig szeretem és szerintem volna rá igény föleg a mostani számitógépes animáciokkal.minde1.Láttam valami reklám végét most kicsit sci-fi mufajhoz hasonlitott,de lehet csak mese.nem tom .Tudja valaki mi lehet a cime?Mostanában fog menni a mozikba!
2007. okt. 10. 23:01 | válasz | #61
2007. aug. 24. 22:10 | válasz | #60
Megnéztem jó kis Divx-ben.
Hát borzalmas, nem számitottam jóra, de kritikán aluli volt.
Végén egy kis...Halálhajó beütés...látom amint eltorzult arccal vigyorog a rendezö, hogy na ez milyen állat lesz...EKKORA SZART!

A mag is béna volt, de ennél 100szor jobb.
Bár mindkettö tudományosan hatalmas baromság.

Amugy tényleg ugy akartam hozzáállni, hogy elfogadom az alapsztorit, de teljesen el lett szurva a film...SEMMI JÓ SCI_FI mostanában!
WinG  
2007. máj. 13. 03:30 | válasz | #59
The plot does not revolve around the sun dying in the normal sense: this is not due for around five billion years based on our understanding of nuclear fusion. It has instead been "infected" with a "Q-ball" - a supersymmetric nucleus, left over from the big bang - that is disrupting the normal matter. This is a theoretical particle that scientists at CERN are currently trying to confirm, and was one of the many contributions of the science advisor. The film's bomb is meant to blast the Q-ball to its constituent parts which will then naturally decay, allowing the sun to return to normal.

Előbb utána kéne nézni, mielőtt egyből ostobaságnak kiáltanák ki az alapsztorit.

Nekem amúgy tetszett a film, bár voltak benne furcsa dolgok. 7/10.
winnie  
2007. máj. 04. 10:59 | válasz | #58
igazából ha valami, akkor koncepció az volt. az más kérdés, hogy nem mindenkinek jött be az irány. de, hogy ne lenne koncepció...
2007. máj. 04. 10:35 | válasz | #57
A film szerintem jól indul, már már reménykedtem benne, hogy kapunk egy normális scifit, de utána percről percre romlik a teljesitmény, és valami eszement gagyizásba megy át a dolog. Koncepció nélküli, "nemistudjukmitcsinálunk" összevisszaság lesz belőle. A roszabb fajtából. Az utolsó félóra valami paródia, feleségemmel kapartuk magunkat...(meg egymást :P)
2007. ápr. 24. 21:46 | válasz | #56
Tudománytalanság. Fura figurák.

De.

Jó dráma. Egyre közelebb a Naphoz. Egyedül egy kis közösség. Nap mint drog. Naptömegből adódó téridőanomáliák. Kollektív hallucináció. Nekem összeáll. Jó film. Pitch Black-kel összevethető. Filmtörténeti mérföldkavicska.
dav  
2007. ápr. 24. 18:15 | válasz | #55
Sajnos tegnap én is megnéztem ezt a filmet moziban. Négyen voltunk, és egybehangzó véleményünk, hogy ilyen rossz filmet már rég láttunk. Pár ember kb. a film harmadánál felállt és elhagyta a termet, és nekik volt igazuk. Óriási teljesítmény a készítők részéről, hogy a film az elejétől a végéig pocsék volt, minden egyes másodperce.
TM  
2007. ápr. 23. 17:18 | válasz | #54
Ez a terjed a hang az űrben-téma... Túl lehetne már lépni rajta. Némafilmet akar látni az, aki sci-fit nézne? Kétlem. Legyünk képesek némi kompromisszumra.

winnie: kinek higgyen? Hát a "ganédomb" meg a "szar" az annyival átgondoltabb szó, mint a "remek kis film" és a "nekem tetszett" kifejezések, nem? ;)
2007. ápr. 23. 14:58 | válasz | #53
nemtudom szerintem nézd meg az imdb-t, a rottentomatoest.
winnie  
2007. ápr. 23. 13:36 | válasz | #52
akkor most kinek higgyen az ember? a 10/10-eseknek vagy a f*kázóknak?:)
ZoRaL  
2007. ápr. 23. 13:19 | válasz | #51
sziasztok
na meglestem ezt az unalmas szart a moziban...rettenetes ganédomb...
ennyi

YMan  
2007. ápr. 22. 20:41 | válasz | #50
"Nemtudom kinek miért nem tetszett az utolsó fél óra."
nekem az egész nem tetszett :D
2007. ápr. 22. 20:26 | válasz | #49
Én is ma néztem meg. És kevés ilyen izgalmas, lélegzetelállító és fordulatos sci-fit láttam. Hihetetlen képek, jó zene, remek színészek. Nemtudom kinek miért nem tetszett az utolsó fél óra.
Mindenesetre egy jó ideig benne lesz még az agyamban ez a remek kis film.

10/10
Tetsuo  
2007. ápr. 22. 16:42 | válasz | #48
Én is utálom az olyat.. ezexerint akkor ez is felejtős. :(
2007. ápr. 22. 00:01 | válasz | #47
Sajnos a filmesek egyre inkább elfelejtik, hogy mit is jelent a "sci-fi" kifejezésben a "sci". Nem értem miért kell olyan sztorikat kiagyalni, amiről egy műveltebb középiskolás kapásból megmondja, hogy baromság.
YMan  
2007. ápr. 21. 20:07 | válasz | #46
Most néztem meg, kevés ilyen sekélyes, unalmas és kiszámítható sci-fit néztem meg eddig. Az egész egy panel halmaz, a sztoriban semmilyen jó lehetőséget nem fogtak meg, totál irreális dolgok voltak benne (a zsilipben még nincs gravitáció, a hajóban már simán van, még a kikapcsolt berendezésü hajóban is) a színészi teljesítmény tök átlagos. Több olyan film is tetszett amiről tudtam hogy látványos lesz ugyan, de sztori annyira nem lesz erős, de ezt csak a mezőny végére sorolom. Hárman mentünk el, három tök más ízlésü ember és mind a hárman azt mondtuk hogy ez rohadt gyenge volt.

Kár a jegy áráért. Nálam az ilyen filmek besorolása az hogy "az ilyet még le se tölteném" mert kidobott idő megnézni :) Ami tuti jó azt megnézem moziba, ami kérdéses azt netről leszedem vagy kölcsönzöm dvd-n...
2007. ápr. 21. 16:02 | válasz | #45
Sikerült mindenféle ötletet összelopkodniuk:
2001, Halálhajó, Föld megmentése filmek, ...

Szerintem nem sokat tettek hozzá. A utolsó fél óra meg aztán tényleg elvitte rossz irányba, lehetett volna valami normális vége.

Azért ebben a filmben is terjed a hang az űrben...
2007. ápr. 18. 22:12 | válasz | #44
Szerintem nagyon nagy film. Sci-fi kedvenc műfajom. Én azt nehezményeztem, hogy túl sokmindent szerettek volna belevinni a filmbe. Ehhez legalább 2-3x hosszabbnak kellett volna lennie. Például az elhagyatott hajó dologgal lehetett volna kezdeni még valamit, mint hogy otthagyni. Vagy az a faszi aki ott maradt megpróbálhatta volna beüzemelni, ehelyett leült napozni :)
Aztán hazafelé felvehette volna őket... de szóval atörténetben sokkal de sokkal több volt. Ettől függetlenül tetszett. Biztos leszedem HD minőségben :)

Cat 02  
2007. ápr. 18. 18:06 | galéria | válasz | #43
én 1 rajzfilben láttam hasonlot :)
Tetsuo  
2007. ápr. 18. 16:09 | válasz | #42
Nem.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2007. ápr. 18. 13:59 | válasz | #41
Nagyon gyenge a film.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2007. ápr. 18. 13:58 | válasz | #40
2007. ápr. 18. 13:36 | galéria | válasz | #39
Valaki el küldené PM-ben mi a vége? Megmenekül a föld? Az nem érdekel ha a szereplők esewtleg nem. :)
Atisz  
2007. ápr. 18. 13:34 | galéria | válasz | #38
Ha már annyit beszélünk az utóbbi évek sci-fi terméséről, nekem a Pitch Black tetszett nagyon (szintén alacsonyköltségvetésű elsősorban ausztrál produkció). Nem egy világmegváltó sztori, de a hangulata, a látványvilága valamint a karakterek, mind fantasztikusak voltak.
Atisz  
2007. ápr. 18. 13:27 | galéria | válasz | #37
A rendező és a főszereplő is uaz mint a 28 nappal később-ben.
Az sem a speciális effektek miatt volt jó. A képi világán látszott a videóklipes múlt.
2007. ápr. 18. 12:01 | válasz | #36
Megnéztem, a filmet. Már vártam hogy itt tele lesz majd fikázós hozzászólásokkal, hogy mennyire tudománytalan stb. De szerencsére alig van ilyen (szerintemis el kell tekinte a ilyen részletekbe történő vizsgálódástól).
Szóval a film nagyon tetszett, imádom ezt a stilust amikor a sci-fit nem akciofilmként akarják megvalósítani.
Szóval izgalmas, jól kivitelezett, látványos, tudományosságtól sem rugaszkodnak el túlzottan, mindenkinek ajánlom !
winnie  
2007. ápr. 17. 20:09 | válasz | #35
a szavazók mindössze 15%-a szavazta közepes alá. kartacs odatartozik. a tömegnek tetszik.
SASI  
2007. ápr. 17. 19:59 | válasz | #34
IMDb 7.2/10 - Akkor azért nem lehet annyira gyenge szerintem.
2007. ápr. 17. 19:47 | válasz | #33
+t +nemtudokírni
2007. ápr. 17. 19:42 | válasz | #32
Megnéztem, nem tetszet.
Összesen 18 percnyi vizuális naporgazmust lehet összekaparni kb a filmből ez tényleg NAGYON JÓ, hogy ezért érdemes-e moziban megnézni a filmet ez már más dolog. Szerintem nem.
A film többi része, maximum átlagos, de szerintem sok benne az eröltetettség és a logikátlanság. SPOILER*: A jó öreg "világmegmentése" akcióra egy csapat érzelmileg labilis tudóst küldenek; az "MI" figyelmezteti őket ha túl fényes a megfigyelő szoba vagy ha sérülés van a burkolaton, de arra nem, hogy kézi irányításnál, figyeljenek a napvédő pajzsra, vagy arra, hogy behatoló van a hajón. EZT persze el is nézném, hiszen ez van akinek logikátlan van akinek meg nem az. Meg különben is valahonan bonyodalomnak is lenni kell. De szerintem egy jól megkomponált meteorzápor, szebben nézett volna ki és nem lett volna eröltetett. Aztán persze amikor a több éve egyedül vegetáló, félig oszló, freddy krüger is szinre lép, és alájuk tolja a méteres kékerest ott nekem betelt az a bizonyos pohár.
ÉN EZT ÖNNEK NEM AJÁNLOM.

Tetsuo  
2007. ápr. 17. 17:11 | válasz | #31
Az 1ik nagy kedvencem, A kapcsolat c film. Elsőre az fogott meg benne, h logikai buktatóktól mentes. Nem találtam benne (nagy) hibát! :) Kevés ilyen sci-fi van.
2007. ápr. 17. 15:17 | válasz | #30
Vegre egy uj SF film :). (Azert a Firefly sorozatrol, valamint a belole keszitett Serenity cimu filmrol illene megemlekezni. Nem csak szemetet keszitenek, bar a studio mindent megtett, hogy megtorpedozza mindket projectet...)
Skeez  
2007. ápr. 17. 11:37 | válasz | #29
Igaz, pár nappal előtte ezt írták : halo-a film
Skeez  
2007. ápr. 17. 11:35 | válasz | #28
Szerintem D.W. sehogyse nyomul mert, legutóbbi infóm szerint, nem csinyáják a filmet. http://www.sg.hu/cikkek/48245/befuccsolt_a_halo_mozifilm
2007. ápr. 17. 09:34 | válasz | #27
Nekem A mag is tetszett. Szeretem az olyan filmeket ahol viszonylag ismeretlen szinészek vannak és egy-egy jó alakítással megkedveli az ember a színészt. NEkem a Haláli hullák hajnala is nagyon bejött. Az is angol filme és nagy poénok vannak benne, amugy ennek a bandának most van egy uj filmje a Hot fuzz. Ugyan az a szereplögárda, de ettöl olyan jó az egész. Mostani filmek köszül meg már várom nagyon a Halo-t. Kiváncsi vagyok rá hogy Denzel Washington hogy nyomul masterchief-ként, meg a die hard 4.0 is jonak igérkezik.
NEXUS6  
2007. ápr. 17. 09:30 | galéria | válasz | #26
;)
Valamikor nagy Ridley Scott rajongó voltam, de mostanában ugye nem sok mindent tett le az asztalra a mester ebben a műfajban.
Tetsuo  
2007. ápr. 17. 08:07 | válasz | #25
Most esik le. Hát Te nagy Blade Runner fan vagy!! :))
Ronny  
2007. ápr. 16. 20:40 | galéria | válasz | #24
maximum afro-britanniai lehetne:P
Help17  
2007. ápr. 16. 20:21 | válasz | #23
és hogy mi számít hollywoodnak... boyle igencsak kacsingatott hw felé, chris evans egyértelmű hw színész szerűség, cillian murphy is igencsak belemélyed (batman5, redeye), rose pedig trója
Help17  
2007. ápr. 16. 20:16 | válasz | #22
AI hatalmas film, Solaris uncsi, Különvélemény intelligens popcorn, amúgy nem rég volt már egy ember gyermeke az is megmentette a scifi műfajt. mennyi megmentő, de csak egy maradhat. nexus valszeg a tipikus európai hollywood egy szar és amit gyárt az takony, plusz ami európában már eléri az erős közepes minőséget az már veri az amcsi álomgyári proukciókat.
NEXUS6  
2007. ápr. 16. 18:52 | galéria | válasz | #21
Nem is az orosz Solaris-ra gondoltam!;)))
2007. ápr. 16. 18:46 | válasz | #20
ő arab volt
2007. ápr. 16. 17:31 | válasz | #19
A film tényleg jó volt! Ajánlom mindenkinek!

A hihető tudományos háttérről meg annyit, hogy valóban nem helytálló a dolog, de sosem lehet tudni :D Egyébként filménézés közben eszembe sem jutott (csak utána), hogy az a rakás hasadóanyag légypiszok a egy ilyen akcióhoz :) Mindenesetre ekkora bomba még egy filmben sem volt :D
Tetsuo  
2007. ápr. 16. 17:02 | válasz | #18
Az AI nem volt annyira rossz (a közepét leszámítva), a Stalker, meg a Solaris orosz filmek se lehetnek annyira..
A többiről hasonlóan gondolom én is.
2007. ápr. 16. 16:20 | válasz | #17
jó is lenne a film, ha valami hihető tudományos hátteret adtak volna neki...
2007. ápr. 16. 15:54 | válasz | #16
Sci-fi műfaj megmentője - jesszus... Hol ez a baromság egyáltalán magától a műfajtól? Ez egy szar kaland film, idiótábbnál idiótább jelenetekkel.
2007. ápr. 16. 15:47 | válasz | #15
Akire gondolsz az egy uj-zelandi szinesz (Cliff Curtis), maori ver van benne. Wiki szerint ezert is jatszott mar del-amerikai illetve arab karaktereket.
Egyebkent az o bore tenyleg napbarnitott :)))) Majd meglatjatok, ha megnezitek a filmet.
NEXUS6  
2007. ápr. 16. 15:13 | galéria | válasz | #14
Ez egy spoilerrre ment, amit már kitöröltek!;)))
NEXUS6  
2007. ápr. 16. 15:12 | galéria | válasz | #13
Az a jó!;)))
GregSB  
2007. ápr. 16. 14:51 | galéria | válasz | #12
De rég várok már ilyen filmet! Asszem meg is lesem a héten. Az meg a legkevésbé sem fog zavarni, ha elemeket használtak fel a Halálhajóból Gömböl stb.. mert ezek a kedvenc filmeim :)
2007. ápr. 16. 14:48 | galéria | válasz | #11
egyiknap lattam a VH1-en hogy készult a SUnshine :D sztem jonak tunik
NEXUS6  
2007. ápr. 16. 14:43 | galéria | válasz | #10
Úgy tűnik végre egy igazi scifi, a kibernetikus ipari akciófilmek (Terminátor), a biológiai kommandósfilmek (predátor és társai), a hállivúdi álművészi világfájdalmasságok (Ai, Solaris, Különvélemény) és a B kategóriás katasztrófás szennyáradat után, hogy a szuperfrencsájzgőzhengerként nyomuló SW univerzumról ne is beszéljünk.
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2007. ápr. 16. 14:29 | válasz | #9
Ez Ikarosz óta örökzöld téma :)
2007. ápr. 16. 14:29 | válasz | #8
"jó húzás volt, hogy nem szerepelt benne afro-amerikai színész"

az itteni 8. képen mintha lenne, de lehet csak napbarnítottabb a többieknél
winnie  
2007. ápr. 16. 14:22 | válasz | #7
a solar crisis hasonló volt. ott valami beszélő bombát (neve is volt) dobtak a napba.
2007. ápr. 16. 14:15 | válasz | #6
Vagy 13 éve láttam egy ilyen témájú filmet, ugyanígy a napot kellett 1 atomtöltettel aktiválni, vmi androidcsaj is volt benne asszem...
Tetsuo  
2007. ápr. 16. 14:11 | válasz | #5
Hm..
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2007. ápr. 16. 13:05 | válasz | #3
Nocsak, oly sok év után megint moziba megyek? :)
TM  
2007. ápr. 16. 12:57 | válasz | #2
Most nézem, az IMDb már 10 millió fontos büdzsét ír, míg az angol wikipedia 20 millió fontosat. Nem emlékszem már, hol láttam azt a 19 millió dollárt...
TM  
2007. ápr. 16. 12:38 | válasz | #1
Alapjaiban a Halálhajóra emlékeztetett, de abszolút más úton halad. Nekem tetszett. Fantasztikus a látvány, s simán elhinném, ha azt mondanák, a valós költségvetés ($19M) háromszorosából készült. Jó a szereposztás, egyre kevésbé fog feltűnni a multikulturális casting, természetessé válik egy idő után a filmekben (jó húzás volt, hogy nem szerepelt benne afro-amerikai színész, nade nem azért!, hanem mert ezzel sem követi az átlagot a Napfény).