Terjed a számítógéprelikviák gyűjtése
2007. április 12. 09:47, csütörtök
A tengerentúlon is egyre nagyobb méreteket ölt a régi, már-már múzeális darabok gyűjtése és újraértékesítése, amely olykor komoly összegeket hozhat a konyhára. A gyűjtők mindent megadnak egy-egy ritka példányért.

Hirdetés

A Reuters által közölt összeállításban több példát hoznak fel, amelyek mind azt bizonyítják, hogy a gyakran ócskavasnak minősített régi személyi számítógépek, munkaállomások vagy kiszolgált szuperszámítógépek olykor komoly pénzekért kelnek el a gyűjtők között, akik megrögzötten keresik a ma már ritka példányokat. Megtalálhatók itt az Apple első fejlesztései, a Cray egykori erőművei, és olyan különlegességek, mint a Xerox korai termékei.

Az Apple Lisa például - amely annak idején, egészen pontosan 1983-ban, elsőként érkezett a mai értelemben vett grafikus kezelőfelülettel - akár 10 ezer dollárt is megér egyeseknek, nem beszélve a még régebbi, vagy speciális célokra szánt "szupergépekkel". A Cray az egyik legnagyobb névnek számított a kilencvenes évek elején, most kiszolgált masinái akár magánszemélyeknél is otthonra találhatnak. Sokan úgy vélik, hogy ezek a gépek - általában a már őskövületnek számító régiségek - több szempontból messze maguk mögött hagyják napjaink fejlesztéseit, ám a korszakalkotó újítások olykor mégsem nyerték el a gyártók, fejlesztők tetszését.


Van, aki a régi autók gyűjtéséhez hasonlítja hobbiját, kiemelve, hogy nem technológiai összemérésről van szó, pusztán a megvalósításért, a kialakításért rajonganak, ez pedig gyakran sokkal tetszetősebb és praktikusabb lehet a modern csúcspéldányoknál. Sokan egyetértenek abban, hogy az Intel-Microsoft páros térhódítása előtt minden számítógépnek saját karaktere, "egyénisége" volt, mára ez megszűnt, mindent egységesítettek, uniformizáltak, ami veszteségként is felfogható.

Természetesen a gyűjtők a modern megoldásokat is igénybe veszik a kedvencek beszerzéséhez. Itt jut fontos szerephez az eBay a maga aukcióival - a magánjellegű cserebere, illetve vásárlások olyan méreteket öltöttek, hogy a múzeumoknak igencsak nehéz dolguk van, ha be akarnak szerezni egy-egy példányt a kifutott fejlesztésekből. Mindenesetre számunkra adott a lehetőség, hogy megismertessük a nyugati fanatikusokkal a hazai ipar egykori remekeit, a HT, Primo és Videoton számítógépeket, előfordulhat, hogy az itt-ott elrejtett, megmentett példányok komoly érdeklődést váltanak ki.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Tetsuo  
2007. ápr. 13. 18:07 | válasz | #19
Ja, télleg ott. :) Pesten is szar.
Aramir  
2007. ápr. 12. 21:19 | válasz | #18
Szállítást vállalod? :D
Aramir  
2007. ápr. 12. 21:18 | válasz | #17
Én oriás logarléceket a #14-es linken látok csak, annak meg nemhiszem, hogy sok köze lenne a szegedi múzeumhoz.
Tetsuo  
2007. ápr. 12. 20:39 | válasz | #16
Azok a szakadt óriás logarlécek mi a fsznak vannak ott? Tiszta gagyi. Mérnem csinálnak 1 igényes múzeumot??
Tetsuo  
2007. ápr. 12. 20:33 | válasz | #15
Alighasznált ENIAC eladó! Induló ár:1$ :D
2007. ápr. 12. 15:21 | válasz | #14
másik magángyűjtemény Pesten: itt
Benoke  
2007. ápr. 12. 13:19 | válasz | #13
Jómagam is gyüjtögetem az öreg procikat van egy szép darabszámú gyüjtemény em :)
AMD, Intel, Cyrix, IBM, SUN procikból.
A többi vasat nem tartogatom ahhoz sok hely kell :)
Aramir  
2007. ápr. 12. 13:07 | válasz | #12
Próbáld meg feltenni a Vaterára a retro pc kategóriába, ilyeneket szerintem amúgyis már csak gyüjtő venne meg, szóval szerintem jó helyre kerül majd ott is. Engem ezek a pc-s cuccok annyira nem érdekelnek, de láttam, hogy van érdeklődés ezekre, ha szép és jó állapotban van, előny, ha valami gyári konfig, nem összeszerelt cucc. Pl IBM 5150-re volt jelentkező bőven, az más kérdés, hogy az eladó elvolt szálva az árral :D (100 000-ért akarta eladni).
Budapesten ilyen van:
http://www.omm.hu/
wander01   2005. 04. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 04. 04. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 04. 04. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 04. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. ápr. 12. 12:34 | galéria | válasz | #11
nekem van két XT-m a garázsban a polcon, 16 szinü ega monitorokkal, genius egerekkel és billel. mindegyik 100% müködöképes, dos-al, NC-vel, szarásig pakolva játékokkal, mindegyikben 2x20 mega vinyó ami akkoriban brutálisnak számitott (ezt a jo tulajdonságot máig örzöm:)). ezeknek már régota keresek valami jo helyet ahol bevennék és megbecsülnék öket mert kidobni nincs erőm őket :) aramir jo tippet adtál :) de pesten nincsen ilyesmi, szegedre nincs kedvem lecaplatni...
Aramir  
2007. ápr. 12. 12:12 | válasz | #10
Aramir  
2007. ápr. 12. 12:11 | válasz | #9
Szegedre? Persze :D
Motig  
2007. ápr. 12. 12:10 | válasz | #8
1ébként aki nagyon szereti a régi gépeket:
www.mogyoro.hu
500 volt 1 386-os
Motig  
2007. ápr. 12. 12:09 | válasz | #7
odaköltőzhetek??????????????????????
brueni  
2007. ápr. 12. 11:57 | válasz | #6
jó nagy halom....
brueni  
2007. ápr. 12. 11:56 | válasz | #5
van egy halom ilyen sza rom. érdekel valakit?
Aramir  
2007. ápr. 12. 11:45 | válasz | #4
Annyira nem új azért, én kb 4-5 éve gyüjtöm, de van aki sokkal korábban kezdte.
Szekrényméretű gépeket nemhiszem, hogy sokan gyüjtenek :D De Itt van egy ilyen gyüjtemény:
http://www2.u-szeged.hu/infmuz/
JeD  
2007. ápr. 12. 11:29 | válasz | #3
Nekem egy C=64 figyel otthon :)

De ez a mondat érdekes:
"Az Apple Lisa például akár 10 ezer dollárt is megér egyeseknek"

Asszem ennyibe került akkor is, amikor kihozták :)
2007. ápr. 12. 11:16 | válasz | #2
Nekem pl megvan még xt+mono monitor, amd 486 konfig, meg öcsémnél a thunderbird procis gépem is.
2007. ápr. 12. 10:59 | válasz | #1
Uj hobbi a bélyeggyüjtés mellé, bár ez helyigényesebb. Azért érdekesek az ilyen gyüjtemények, régi modellek, oldszkúlos egész szobát kitöltö gépek. Föleg az orosz technika érdekelne ilyen szempontbol.