Módosult a "Vista Capable" meghatározása
2007. április 10. 10:04, kedd
A Microsoft röviddel a logó és az annak meghatározása miatti per megindulását követően módosította leírását és kiemelte, hogy a gyengébb gépeken a Vista alap funkciói éppen csak eldöcögnek.

Hirdetés

A tengerentúli beszámolók szerint a szoftvercég még közvetlenül az ünnepek előtt módosította a "Vista Capable" matricák meghatározását, elkerülendő a jövőbeni félreértéseket. Tették ezt valószínűleg azért, mert komoly következményektől tartanak, amennyiben a bíróság ellenük ítél a logó miatt indult perben. Előfordulhat ugyanis, hogy büntetéssel sújtják a céget, amiért az nem tisztázta az operációs rendszert futtatásának nehézségeit az előzetesen megfelelőnek ítélt, ám végül gyengének bizonyult konfigurációkon.

A per megindításáról a múlt héten mi is beszámoltunk. Ebben azt kifogásolják, hogy a "Vista Capable" matrica olyan számítógépekre is felkerült, amelyek valójában nem, vagy csak minimálisan felelnek meg a Vista hardverkövetelményeinek, ezért a főbb funkciók futtatása komoly nehézségekbe ütközik.

Több esetben kiderült, hogy az Aero Glass, a Flip3D és a Media Center nem is elérhető, mivel az érintett gépeken többnyire csak a fapados Windows Vista Home Basic hajlandó elindulni. A jelek szerint Redmond igen gyorsan lépett és rögtön megváltoztatta a matrica jelentését meghatározó bekezdést.

Az új változatban már kiemelik, hogy a "Vista Capable" kategóriába tartozó számítógépek abban különböznek lassabb társaiktól, hogy a Vista alap funkcióit legalább egy minimális szinten futtatni tudják. Ezen alap funkciók közé tartozik az információk rendezése és keresése, a biztonság, valamint a megbízhatóság. Hozzáteszik, hogy néhány további alkalmatosság, amelyek az operációs rendszer prémium változataiban találhatók meg, komolyabb hardvert igényelhetnek.

Kétségkívül igen óvatos megfogalmazással álltak elő a Microsoftnál, hiszen ebbe már nagyon nehéz belekötni. Más kérdés, hogy ezzel a matrica és maga a besorolás is elveszítette eredeti értelmét, hiszen a felhasználók nem sokra mennek azzal, ha az alap funkciók éppen csak eldöcögnek az otthoni vagy munkahelyi számítógépeken.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. ápr. 11. 14:14 | válasz | #21
Be kéne vezetni Linux Capable matricát is.
dez  
2007. ápr. 11. 13:44 | válasz | #20
"valóságshow-kat néznek" -- Ezt a kultúr-sznobizmust... LOL, én is néztem valóságshowkat, de asszem kicsit magasabb az IQ-m, mint a tied.
dez  
2007. ápr. 11. 13:42 | válasz | #19
Ez hülyeség, az átlagember nem fog nekiállni ilyen szinten utánajárni. Azt sem tudja pontosan, mi az, hogy pl. proci. Ne nézd már ezért teljesen hülyének. Te meg sokminden mást nem tudsz.
2007. ápr. 11. 10:19 | válasz | #18
"Látszik, hogy gőzöd sincs mivel és mennyiből dolgoznak a minisztériumokban.
A politikának pedig ehez semmi köze."

A politikának ahhoz van köze, hogy kik dolgoznak ott. Hogy mocskosdrágán az meg kiderül a statisztikákból...
ssdb  
2007. ápr. 10. 23:06 | válasz | #17
ideje volt...
2007. ápr. 10. 19:09 | válasz | #16
meg is érdemli...
2007. ápr. 10. 18:56 | válasz | #15
"a testét adja oda 5000 Wow-aranyért"

MUHAHAHHAHAAAA!!!
Lefordultam a röhögéstől! Komolyan mondom!
Ez ott volt a szeren!:)

:D:D:D:D:D:D:D
2007. ápr. 10. 18:44 | válasz | #14
Korrupt lenne akkor (sőt, mégjobban), ha más lenne hatalmon. Mondj egy érvet is, miszerint a korrupció elszabadult Magyarországon!
2007. ápr. 10. 18:42 | válasz | #13
Hát, előttem már elmondta Morden23 és remark azt, amit gondoltam:). Az átlag IQ nem lehet sokkal több, mint 80, és azért ilyen magas, mert biztos van egy pár John Carmack szintű koponya még (ill intelligensebbek nála). Egyébként nékülük alig menne fel 40-50 fölé (aki mikróban szárít állatot, a testét adja oda 5000 Wow-aranyért, valóságshow-kat néznek, azokra nem lehet mást mondani).
2007. ápr. 10. 18:27 | válasz | #12
Ez butaság.
Látszik, hogy gőzöd sincs mivel és mennyiből dolgoznak a minisztériumokban.
A politikának pedig ehez semmi köze.
2007. ápr. 10. 18:25 | válasz | #11
A macskájukat a mikróban szárító vásárlók is csak Amerikában kapnak hétszámjegyű kártérítést. Máshol maximum a Fókuszokban meg Mónika-showkban való szereplésükért kapnak 15-50K HUF-ot.

Amúgy értem, és megértem ;-)
2007. ápr. 10. 18:23 | válasz | #10
Ha beruházásokkal akarsz állami pénzeket lenyúlni, ahoz nincsen szükséged megtévesztő matricákra.

Én nem arról beszéltem, hogy jó-e, ha Mari néni előtt Vista Basic-es gép van Office 2007-tel. Én arról beszéltem, hogy aki KÖRÜLTEKINTŐ módon (akár magánszemélyként, akár cégként) óhajt beruházni új gépre vagy új oprendszerre, az eddig sem egy matrica alapján tájékozódott.

Amerikában nem azért van gyilok ilyenért, mert ott nem korrupt a rendszer, hanem azért, mert az egész jogi rendszerük elősegíti a nyíltplénum előtti bohóckodást (pl. nyílt tárgyalások, de már maguknak az esküdteknek a léte is egy érdekes kérdés), valamint azért, mert az egész ország alsó-középosztálya lottómentalitásban szenved, miszerint minek dolgozni, ha pereskedésből is meg lehet élni.
remark  
2007. ápr. 10. 18:22 | galéria | válasz | #9
A matrica az olyan szintu vasarlok szamara kell ertheto legyen, akik a macskajukat is mikroban szaritjak. ;-)
szombi  
2007. ápr. 10. 18:06 | válasz | #8
Figyu, nem a magánszemélyek, hanem az állami megrendelések miatt találták ki ezt a rendszert,
hogy a kisirodai feladatokra is elég drága gépet még drágábban adhassák el, hogy a homebasic eldöcögjön rajta...
Amerikában ilyenért már gyilok van, de egy kis hazánkhoz hasonló korrupt rendszerben
politikai(és nem szakmai) érvek szólnak amellett, hogy a minisztériumban dolgozó
Mari Néni előtt is Vista legyen, mert az tök jó...
kvp  
2007. ápr. 10. 15:42 | válasz | #7
Eredemes lenne kotelezove tenni, hogy ilyen matricat csak olyan gep kaphasson, aminek minden hardverelemehez van vista-s meghajtoprogram. A performance index felirasa a matrica melle pedig tenyleg jo otlet, a gond inkabb az, hogy a microsoft-nal is tul gyakran valtoztatnak a definicion.
2007. ápr. 10. 15:07 | válasz | #6
Nem akarok ördög ügyvéde kenni, de eddig is külön volt Vista Basic és Vista Premium logó, aki meg egy fullintegrált Vitsa Basic logós gépen akar multimédiázni, az megérdemli.
2007. ápr. 10. 13:50 | válasz | #5
Ez jo otlet lenne egyebkent...
intrex  
2007. ápr. 10. 13:39 | válasz | #4
Klassz oprendszer ez a vista :)
craesh  
2007. ápr. 10. 11:27 | galéria | válasz | #3
hihetetlenül irritáló a cikk írójának a stílusa, 3x leirja ugyanazt, csak azért hogy mennyiségileg nagyobbnak tünjön, pedig a hir teljes tartalmát 1 mondatban össze lehetne foglalni.
2007. ápr. 10. 11:26 | válasz | #2
"Más kérdés, hogy ezzel a matrica és maga a besorolás is elveszítette eredeti értelmét"

Más kérdés, hogy az a magánszemély, illetve cég, aki/ami egy darab matrica alapján tesz meg egy szignifikáns méretű beruházást (akár a hardware-ek, akár magának a Vistának a megvásárlására gondolunk ez alatt), az nem teljesen komplett.

A túldramatizálás helyett azért azt is meg kell említeni, hogy elég ritkán fordulnak elő tényleg ilyen mellényúlások (pl. azt hiszem, hogy húdeprofi gépet veszek húdeprofi oprendszerrel, és húde nem működik egyik a másikkal). Na persze ha valaki pereskedni kezd, akkor még az is beáll a háta mögé, aki eddig elismerte, hogy saját amga hibázott.

Félreértés ne essék, nem egy nagy baj, hogy egyértelműsítették a matricás dolgot, és ez így tiszta és korrekt, de aki körültekintő volt/akart lenni, az nem túl durva utánajárással eddig is megoldotta a problémát (azaz inkább elkerült sok problémát).
2007. ápr. 10. 11:23 | válasz | #1
Tegyék mellé a Performance Rate Indexet (vagy hogy hívják)! ezáltal a vásárló már képes lenne dönteni!