![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Független szervezetté válna az ICANN
2007. április 9. 13:34, hétfő
Az internetes doménrendszert felügyelő szervezet vezetése a függetlenedést tartja stratégiája egyik legfontosabb sarokkövének, ez azonban az Egyesült Államok és a szakértők ellenzésébe ütközhet.
* Az új stratégiát a felelős bizottság tette közzé márciusi jelentésében, amelyben megfogalmazták és kijelölték a legfontosabb célkitűzéseket. Helyet kapott itt a függetlenedés kérdése, amelynek értelmében az ICANN független nemzetközi szervezetté alakulna át, kibújva az amerikai ölelésből, amely miatt annyi kritika érte már korábban a panelt. A szakértők azonban mást sejtenek a háttérben, ezért többnyire óvatosan szemlélik a kísérletet.
Értelemszerűen maga az USA is ellenezne egy ilyen próbálkozást, hiszen ez azt jelentené, hogy az amerikai bíróságok szinte minden lehetőségüket elveszítenék a szervezet lépéseinek ellenőrzésére, felülvizsgálatára. A jelentést értékelő szakértők egy esetben néznék jó szemmel a kezdeményezést, ehhez azonban az kell, hogy az ICANN nemzetközi panelek létrehozásában segédkezzen, amelyek a jövőben egyfajta ellenőrző, beszámoltató szerepkört gyakorolnának és kezelnék a vitás ügyeket. Egyelőre azonban a szervezet amerikai irányítás alatt áll és ez önmagában elegendő táptalaj a vitáknak. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|