Készülőben az Xbox 360 tavaszi frissítése
2007. április 11. 11:25, szerda
A Microsoft több újdonsággal készül az Xbox 360 vonalán, amelyek május első hetében jelennek meg. Helyet kap itt egy érdekes külsejű billentyűzet, valamint a Live Messenger, amely a konzolra is kiterjeszti saját közösségét.

Hirdetés

A szoftvercég bejelentette, hogy május első hetében több kiegészítés is megjelenik, amelyek a konzol népszerűségét hivatottak növelni a meglévő funkciók és lehetőségek kibővítésével. A jelek szerint Redmond sem kíván lemaradni a versenyben és néhány érdekes fejlesztéssel áll elő a játékgéphez. Billentyűzet, azonnali üzenetküldő szoftver, valamint a Live hálózat több kiegészítése kapott helyet a listán.

A hivatalos bejelentésben mindössze a Live Messenger megjelenéséről esik szó, amely az asztali PC-k, laptopok és Windows Mobile eszközök után immár a konzolon is elérhető lesz. Az Xbox Live és a Messenger saját hálózatán meglévő kapcsolatokat, közösségeket egyesítik, a konzoltulajdonosok pedig látni fogják, hogy az azonnali üzenetküldő hálózatról ismert felhasználók rendelkeznek-e játékosnévvel. A cég természetesen nagy előrelépésként értékeli az egyesítést, amely mintegy 260 millió meglévő felhasználói fiók közös használatát teszi lehetővé, a televízióktól kezdve a számítógépeken át immár a konzolig bezárólag.


Nemhivatalos források eközben arról számoltak be, hogy készül egy QWERTY-billentyűzet, amely az Xbox 360 vezérlőjének hátlapjára csatlakozna és lehetővé tenné a gyors információbevitelt. Érdekes húzás ez a Microsoft részéről, hiszen Redmondban eddig szigorúan tartották magukat az eredeti állásponthoz, miszerint ilyen eszközre nincs szükség a konzol esetében. A jelek szerint azonban meggondolták magukat és a tavaszi frissítés részeként a billentyűzet is elérhetővé válik a készülékekhez.

A kiegészítések között említik az Xbox Live Video Marketplace és az Xbox Live Arcade további finomítgatását is. Előbbinél lehetővé válik a letöltés alatt lévő videók "csévelése", utóbbinál pedig a barátlistán gyorsan megtekinthetjük, hogy kedvenc ellenfeleink éppen milyen játékokkal játszanak.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. ápr. 17. 07:51 | válasz | #18
Miért nem inkább az Xvid támogatáson dolgoznak???
Indigo  
2007. ápr. 13. 10:09 | galéria | válasz | #17
Hát ez az... Játék közben úgysem írsogál az ember, ha meg csetelni akar, arra ott a billentyűzet. Akkor ez mégis minek? Egy ilyennel biztos nem nyomorgatnám a kezem
NitroX  
2007. ápr. 13. 09:36 | válasz | #16
hát de miért kéne játék közben írni? eh van nektek xbox360 egyáltalán? nem életszerű. Pláne erről játszani? Mekkora hülyeség.
NEXUS6  
2007. ápr. 13. 08:21 | galéria | válasz | #15
Rájöttem, ezt az eszközt koalamaciknak fejlesztették!!! Asszem nekik 2 a többivel szembefordítható újjuk is van. Szal miközmen markolják a kontrollert, a másik hüvelykújjukkal még tudnak írni.
;)))
dez  
2007. ápr. 12. 18:45 | válasz | #14
Bizonyára úgy gontolták, majd hüvelykujjal írkálnak. De próbáljátok csak ki, hogy a nagyjából ökölbe szorított kezeteken megpróbáljátok elérni a hüvelykujjatokkal a kisujjatokat... ;)
NEXUS6  
2007. ápr. 12. 16:21 | galéria | válasz | #13
Dehogy hiányzik!
Fogod kétkézzel a kontrollert és egy felcsatolható műcsőrrel meg viszed be a karaktereket.
;)))
2007. ápr. 12. 10:40 | válasz | #12
A tervezöknek az ergonómia kifejezés hiányzik a szótárukból.
Ronny  
2007. ápr. 11. 22:39 | galéria | válasz | #11
azért az elég genny dolog, hogy egy 200 dolláros billentyűzettel még játszani sem lehet, mert késik mint a disznó.
NEXUS6  
2007. ápr. 11. 16:17 | galéria | válasz | #10
Szerintem ez a hozzárendelés kb 100%-ban ki van csukva.

Csetelni, MSN-ezni az OK, de hogy ezeket az eszközöket járékban is használd, az rendeletileg tiltva van. Nem hiszem hogy az M$ ezen az álláspontján változtatni fog.
NitroX  
2007. ápr. 11. 14:17 | válasz | #9
hát de hello, ez a kis billenytűzet nem is könyvek begépelésére termett, hanem az egymásnak küldött eddig igen nehézkesen begépelt szöveges üzenetek beírásának megkönnyítésére :D na az pár sor, vagy chat a film alatt kis ablakban ilyenekre gondoljatok, szerintem nagyon jó ötlet
2007. ápr. 11. 13:50 | válasz | #8
Na ja, hát épp ezt mondom :)

Mármint, hogy otromba, ronda, stílusában nem illik az Xbox-hoz, és még az is könnyen lehet, hogy mocskos kényelmetlen.

Remélem, ez nem a végleges verziója a cuccnak.
(Hozzátenném, még conception art-nak is elképesztő... iszonyatosan anakronisztikus jelleg. Mintha visszazuhantunk volna a '80-as évek lekerekített, pufi, színesgiccses Hasbro-gyerekjátékaihoz.)
qwas  
2007. ápr. 11. 13:48 | válasz | #7
szrintem ha valaki chat-elni akar akkor másszon oda a pc-hez ez a konzol nem erre való hanem játszani. sosem értettem hogy mért jó olyan dolgokat csinálni ami mindenre jó elvileg de gyakorlatilag meg semmire. ennek is ez lesz a sorsa ha így folytatódik.
Indigo  
2007. ápr. 11. 13:36 | galéria | válasz | #6
Igaz, ízlések és pofonok, de ha egyszer rávetemednék egy x360-ra (bár nem fogok), maradnék a hagyományos kontroller+hagyományos billentyűzet kombónál, mert ez nagyon otrombán néz ki :)
2007. ápr. 11. 13:31 | válasz | #5
Mondjuk a régi 'Natural' MS billentyűzetekre azért nem mondanám, hogy idióta volt.
Az ütvegomblenyomós pénztárbillentyűzetekhez képest azok a jó kis pillangók olyanok voltak, mintha egy szálkás padlóról átfeküdnél egy franciaágyba.

Amúgy ezen az Xbox-gadgeten én sem szívesen gépelnék le egy projecttájékoztatót :D
Vaggy legalábbis utána teniszkönyököm és csuklókopásom lenne.
Indigo  
2007. ápr. 11. 12:52 | galéria | válasz | #4
Ezen gépelni? Haggyatok már... :S Mondjuk májkroszoft mindig is hírhedt volt az idióta billentyűzetdizájnjairól...
2007. ápr. 11. 12:27 | válasz | #3
Nem azt mondtam, hogy haszontalan, hanem azt, hogy nem szép :)

Mondjuk amióta láttam a diNovo Edge-et, azóta alapjaiban változott meg a véleményem arról, hogy milyen is egy "szép" billentyűzet.
Akuma  
2007. ápr. 11. 12:11 | galéria | válasz | #2
Izlések és pofonok, szerintem meg épphogy ezzel kedvezőbbé teszik bizonyos játékok játszhatóságát, ahol mondjuk hozzá lehet rendelni minden betűhöz valami parancsot, mint egy normál PC-n azt szokás... Ja és végre nem görgetni kéne a betűket, amikor chatelni akar az ember, hanem normálisan és gyorsan be tudja ütni.
2007. ápr. 11. 11:46 | válasz | #1
Nem mondom, biztos hasznos gadget-ek, de a designereknek adnék pár körmöst. Ez a billentyűzet rusnya.

Ráadásul abszolút nem illik stílusban az X360-hoz, és alapban elég "maszek" érzést kelt (az ilyen plug-to-tv gyerekkonzolokra emlékeztet, amik anno voltak; párezer forint, 50 beépített játék, kösd a tévére és hagyd a gyereket).