Sima rajtot vett a 15. ISS-űrexpedíció
2007. április 8. 12:42, vasárnap
Terv szerint, pontosan 19 óra 31 perckor elemelkedett kilövőállásáról a Charles Simonyit szállító Szojuz, majd 9 perc elteltével sikeresen pályára állt, hogy megkezdje utazását a Nemzetközi Űrállomásra.

Az ISS 15. expedíciójának legénysége egy órával a start előtt már a feltankolt Szojuz rakéta kapszulájában várakozott. A két oroszt és a magyar-amerikait délelőtt 11 órakor ébresztették, hogy nekilássanak a szombati napra kiírt tevékenységeiknek. A kozmonauták búcsúzóul aláírták lakrészük ajtaját, majd buszra szálltak és elindultak a Kozmodromtól 40 kilométerre fekvő kilövőálláshoz. A helyszínen magukra öltötték Szokol típusú űrruháikat, melyeket a kilövésénél és a légkörbe való visszatérésnél használnak, majd találkoztak az orosz űrhivatal vezetőivel, akiktől megkapták a szokásos jó kívánságokat mielőtt egy felvonó a kapszula-szintre szállította őket.



Az időjárás nem volt igazán kedvező, az éjszakai Bajkonur felett felhők gyülekeztek és 45 perccel a kilövés előtt enyhe esőt jelentettek. 30 perccel a kilövés előtt élesítették a vészhelyzeti mentő rendszert, ami nagyobb meghibásodás esetén biztonságos távolságba repíti a Szojuz kapszulát a rakétától. Eközben a legénység is leellenőrizte űrruháját. Negyedórával a kilövés előtt a földi irányítás aktiválta a Szojuz telemetriai, valamint hőellenőrző rendszerét. Öt perccel később újra a legénység lépett akcióba, akik bekapcsolták az adatrögzítőket, majd lezárták sisakjaikat.



Hat perccel az indítás előtt vette át az irányítást egy automata program. Az utolsó három percben megindult a nitrogén befecskendezése az oldalsó és középső égéskamrákba, aktiválták a fedélzeti mérőrendszert és lezárták a kilövőegység oxidáló és hajtóanyag lecsapoló és biztonsági szelepeit. Az utolsó percben a legénység átkapcsolt belső energiára, 19 óra 31 perckor pedig végérvényesen kezdetét vette Simonyi életének talán eddigi legnagyobb kalandja. A kapszula baloldali ülésében a parancsnok, Fjodor Jurcsikin, középen a pilóta, Oleg Kotov, jobb oldalon pedig Charles Simonyi helyezkedett el.



T+30 másodpercnél a Szojuz felvette találkozási pályáját az űrállomással, 2 perc 15 másodpercnél égett ki és vált le a Szojuz rakéta központi NPO Energomas RD-107 hajtóművét segítő négy RD-108 gyorsító. A harmadik percben vált le a kapszula tetejéről a biztonsági mentő torony és a védő lepel, két perccel később pedig búcsúzott a központi hajtómű is, magára hagyva a legfelső fokozatot, melynek a kapszula földkörüli pályára való állítása volt a feladata.

A legfelső fokozat tökéletesen működött és kilenc perccel a kilövést követően - teljesítve feladatát - elvált a kapszulától, ami megkezdte energia generáló nappaneljeinek, illetve a navigációs és kommunikációs rendszer antennáinak kibontását. A Szojuz TMA-10 vasárnap még elvégez néhány manővert, hogy hétfőn, magyar idő szerint este kilenc órakor rendben összekapcsolódhasson az űrállomással, ahol az orosz kozmonauták megkezdik hat hónapon át tartó szolgálatukat, míg Simonyi április 20-án a 14. expedíció legénységével visszatér a Földre.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. ápr. 12. 21:02 | galéria | válasz | #74
Az van, de mégsem vagy teljesen tisztában vele. Akkor miért kötsz bele olyan elképzelésbe, aminek nem ismered az alapjait sem?
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. ápr. 12. 20:58 | galéria | válasz | #73
Hát arról nem tehetek, hogy erről az egészről halvány lila gőzöd sincs, az általános iskolai fizikai részét sem érted meg, de még utána sem tudsz és nem is akarsz nézni, és a logikus gondolkodás is nehezedre esik. Így jártál.

Egyébként ott linkeltem az orbitert, ki lehet próbálni benne amiről beszéltem. Bár tudom, kamuzik az a "hülye" egyetemi professzor aki fejlesztette, és a rajongók is, nameg az aphex is (akik a következő generációs ellátmányszállító teherűrhajót fejlesztik, és az űrsikló fejlesztésében is részt vettek), hogy ezzel a programmal mutatta be elképzelésait, na meg az ESA is hülye, mert erősen érdeklődik a szimulátor fizikai része után (tehát grafika, grafikus felület nélkül).
2007. ápr. 12. 10:47 | galéria | válasz | #72
Milyen elv szerint? Mert a levegőbe lehet beszélni de a gravitáció nem elv hanem van.
2007. ápr. 12. 10:45 | galéria | válasz | #71
Ez álokoskodás.
2007. ápr. 12. 09:23 | galéria | válasz | #70
Ahogy Móricka elképzeli.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. ápr. 11. 23:09 | galéria | válasz | #69
Nem érted még mindíg.

Egyébként mi az, hogy "sebességre gyorsul". Mihez képest? Milyen irányba? Mert nagyon nem mindegy. Földfelszínnel párhuzamos ~7,6 km/sec sebességgel az űrben lehet maradni LEO pályán, de ugyanezt a sebességet elérve felszínhez merőleges irányban, pár órát lehetne az űrben maradni, majd jön a visszaesés a földre.

A sebesség önmagában nem számít, hanem a sebesség, és annak iránya EGYÜTT számít (egyszóval vektor).

Interaktívan jól meg lehet ismerni ezeket a dolgokat az Orbiter nevű űrhajó, és űrszimulátorral. Nagyon jó kis program, bár eleinte bonyolultnak, és borzasztó nehéznek tűnhet, de ha megérti az ember a dolgok működését megy mint az ágyba... :) Bár játéknak tűnhet elsőre, de ez már nem játék ez szimulátor.
Tetsuo  
2007. ápr. 11. 18:22 | válasz | #68
Ma igen. De elvileg, akár 10km/h sebességgel is elhagyható a Föld, ill a Naprendszer.. ugye, de erről már beszéltünk.
2007. ápr. 11. 09:12 | galéria | válasz | #67
Az hogy medig jut el egy jármű a földtől attól függ hogy milyen sebességre gyorsul fel, (kozmikus sebességek)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. ápr. 10. 19:46 | galéria | válasz | #66
Egyébként létezett egy olyan dolog is a hidegháborúban hogy nuclear ramjet, na ahhoz mégkisebb dinamikus nyomás szükséges, mert nem magától az összesűrűsödéstől kell felmelegednie a levegőnek, hanem egy reaktor hőjétől.
Nameg elvileg egyszer kivitelezhető lesz talán a bussard ramjet, amihez levegő sem kell, mivel űrutazáshoz használható, de ez már kicsit más dolog :)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. ápr. 10. 19:39 | galéria | válasz | #65
"Ramjet/ScreamJet-nek is szüksége van levegőre. Nem alkalmas a világűrbe jutáshoz. Felhasználásával csak a szállítandó oxigénmennyiséget lehetne csökkente, mert az út bizonyos szakaszán + tolóerőt biztosítana."
Tudom hogy szüksége van levegőre, mert ez a jet-eknél általános, annak a jet-nek aminek nincs szüksége levegőre, vagyis magával viszi, azt rakétának hívják inkább :D

Még mindíg nem érted? Lendület kell a az űrbe kijutáshoz, nem tolóerő. A tolóerő arra kell hogy a lendületet megszerezezze az űrhajó, kb tök mindegy hol. ha 70 km-en megvan a megfelelő lendülete az űrhajónak álló hajtóművel is kijut az űrbe.
Ha egy követ eldobsz, az sem fog a kezedből kikerülve hirtelen lefelé esni csak mert nincs tolóerő, hanem csak lassan kanyarodik a föld felé, és egy ideig fölfelé is megy ha úgy dobod. Nem értem mi ebben az elképzelhetetlen.

Egyébként a ramjet, és főleg a scramjet nem éppen magasságokra van korlátozva, mert túl nagy intervallumban változhat a sebesség, magasság, ezáltal a légsűrűség is.
Ramjet/scramjet működőképességét inkább minimum dinamikus nyomással lehetne meghatározni, az mindíg egyértelmű és állandó minimum lenne.
Tetsuo  
2007. ápr. 10. 19:14 | válasz | #64
"..de kiválasztottad, mert politizálni akartál"
Nemis! :P
2007. ápr. 10. 13:53 | válasz | #63
Egy kis apróság: Pilota engedélyt nem kap aki hülye fizikából.
Dredd  
2007. ápr. 10. 12:25 | válasz | #62
na igen, Simonyinak több, mint 2000 repült órája van, jórészt a saját repülőgépeit és helikoptereit vezetve szedte ezt össze (aki nem tudná: repült óra amit levegőben töltött pilótaként, vagyis amit egy légi jármű irányításával töltött). talán több köze van a repüléshez/űrrepüléshez mint Anettkának, vagy az ide postoló "Nobel-díjasoknak" együttvéve.
2007. ápr. 10. 12:13 | galéria | válasz | #61
Most látszott hogy milyen kevés volt az a kiképzés amit Simonyi kapott mert a csoportképnél kóválygott mint libafos a levegőben, nem találta a helyét, a csaj rántotta helyre egy határozott mozdulattal.
2007. ápr. 10. 11:51 | galéria | válasz | #60
Az nem nagy találmány hogy pilótákat választanak űrhajósnak hisz az egészségügyi alkalmasság így valószínű.
2007. ápr. 10. 11:46 | galéria | válasz | #59
"Pille dosimeter"
Tehát fényképezni fog, és még néha ellenőrzi is a fényképezőgépet. A disometer "

Most melyik is?
Balu0  
2007. ápr. 10. 10:41 | galéria | válasz | #58
A hasonló tumományos hírekről szóló cikkek hozzászólásait olvasva, az ember elszörnyed, és azon csodálkozik hogy van értelmes élet ezen a bolygón :D

De tényleg.. anyi sületlenség lett az utóbbi napokban összehordva... és nem az a baj hogy ha valaki nem tud valamit, hanem az hogy annak ellenére hogy nem tudja, állítja, és úgy hangoztatja mint tényt..

Aztán mindíg jön valami politikai maszlag... KI A LÓKUKIT ÉRDEKEL? A politika egy tudományos cikkben?

Egy két tény:

Anettka egy szimpla MIG-31-el repült, (MIG-25 modernizált áltozata) nem 1 nem 2 hanem ~100 körüli példánya létezik, (más kérdés hogy hány repképes :D (kb 25 jelenleg), de most kezdik összerakni őket megint)

A hivatalos űrhatár EU szerint 80KM USA szerint 100 Km

Ramjet sem megy 50 KM fölé.

Ramjet/ScreamJet-nek is szüksége van levegőre. Nem alkalmas a világűrbe jutáshoz. Felhasználásával csak a szállítandó oxigénmennyiséget lehetne csökkente, mert az út bizonyos szakaszán + tolóerőt biztosítana.

Simonyi Amerikai állampolgár. Csak magyar származású.

PS.: Sok sikert és biztonságos visszatérést Simonyinak...
2007. ápr. 10. 10:22 | válasz | #57
Én jó munkát kívánok Karesznek a kísérletekhez utána pedig jó leszállást.A fikázók meg csak fikázzanak nyugodtan.Szánalmasak vagytok.Olvastatok pl életetekben Aero Magazint??? Abban leírták h milyen kísérleteket végez az Orosz Űrügynökségnek meg az ESA-nak például.De ez ne zavarjon titeket.Mellesleg az oroszok Simonyit profiként tartják számon ugyanis ilyeneket nyilatkoztak róla:"Kiváló műszaki képzettséggel rendelkezik,tapasztalt a sugárhajtású gépek vezetésében ami rendkívül előnyös dolog".Ugyanis a profi űrhajósoknál is ez a lényeg. Vagy mérnökök voltak korábban pl az Enyergia cégnél és így kerültek be az űrhajós csoportba (ilyen pl Szergej Zsukov ha jól emlékszem) vagy a légierőnél voltak pilóták vagy orvosok voltak.Simonyinak nemtom milyenek az orvosi ismeretei,de pilóta és megvan a szakszolgálati engedélye sugárhajtású gépre is,sokat is repült olyan gépeken és gondolom esemény nélkül,mert ha nem úgy lett volna akkor biztos a Blikk címlapon hozza,hogy pl "Simonyi 2003-ban csúnyán összetört egy Learjetet" plusz a műszakilag nagyon képzett.
2007. ápr. 10. 09:26 | válasz | #56
Abban azért egyetértünk, hogy valószínűleg jóval hasznosabb Simonyi Karcsi tevékenysége, mintha vett volna egy jachtot vagy valami böszmenagy ingatlant. Mert sokan ezt teszik a fölös 20 millájukkal... Na azokat is fikázzuk már kicsit!
Atomy  
2007. ápr. 10. 08:01 | válasz | #55
"...more than a sightseeing tour...
tests on high-definition computer cameras as part of an ongoing evaluation of how their charged couple devices (CCDs) degrade in space environment. He will also use a Pille dosimeter"
Tehát fényképezni fog, és még néha ellenőrzi is a fényképezőgépet. A disometer olyasmi mint a lázmérő, csak hő helyett sugárzást mér.
"also expects to serve as a test subject"
Megvizsgálják hogy bírta az utazást.
"Simonyi also plans to speak with students from aboard the ISS during three HAM radio sessions"
Hazaszól hogy jól van, finom a kaja, és sok szép fekete tájat látott.
"study of the different microbes currently living aboard the orbital lab alongside its human inhabitants."
Gondolom kenetet vesz pár helyen és hazahozza, nem ő fogja kiértékelni. (Rávették a balekot hogy kitakarítsa az űrhajót a'la Tom Sawyer)
Ez valóban több mint egy turistaút mert lázmérni csak akkor szoktunk ha betegek vagyunk!
Nemtom ki hogy van vele, de lehet több minden elvégezhető az igazi űrhajósok által ha nem kell egy amatőrt kerülgetni a szűk helyen.
Bár az amatőröknek is nagy szerepük van a későbbi kereskedelmi űrrepülés kialakításában, mert például kiváló alanyai "a hányszor nyomja meg a sok hónapos kiképzés ellenére is véletlenül vagy direkt a nagy piros gombot amit tilos" jellegű kisérleteknek.

2007. ápr. 10. 06:40 | válasz | #54
"Látszik hogy nincs szakképzettséged."
Th`ak , Te mocsokos utolsó targ.
Ez vért kíván! :D

Biztos véletlenül voltam országos kémia versenyen közép iskolás koromban.
És csak véletlen hogy V. éves Fizikus - Informatikus Hallgató vagyok.

Bizonyára fogalmam sincs a témáról.

Egy kurva kisérletnek nem szokott olyan sok kimenetele lenni, amit nem lehet leírni pár oldalban, ismeretető jegyekkel..
Feltalálták a fotót és távrecsegőt, lehet segítséget kérni, de a szagokat egyedül kell megmondania, mert távolról nem érzik. :)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. ápr. 10. 00:22 | galéria | válasz | #53
Nem biztos hogy a fele, egyébként ez nem változtat azon hogy papír nélkül is lehet valamihez érteni.
2007. ápr. 10. 00:12 | galéria | válasz | #52
Azért a szakképzettek fele különböző mértékben ért is a szakmájához.
2007. ápr. 09. 22:58 | válasz | #51
MOST nézzétek élőben!
Farkas Bertalannal is beszélt magyarul
http://www.charlesinspace.com/index_live.html
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. ápr. 09. 22:55 | galéria | válasz | #50
Szakképzettség nem jelent semmit, csak azt hogy valahogyan szerzett az ember egy papírt akár úgy is hogy végig magolt, és síkhülye amúgy ahhoz amiből papírja van.
Akinek meg nincs szakképzettsége egyáltalán nem jelenti azt hogy az adott dologhoz nem ért.
2007. ápr. 09. 22:44 | galéria | válasz | #49
"Olvasod a használati utmutatást, és csinálod ami ott van és leírod a tapasztalatokat"

Látszik hogy nincs szakképzettséged. Egy kémiához hülye ember hogy ír le kémiai tapasztalatokat? És így tovább.
mrzool  
2007. ápr. 09. 22:15 | válasz | #48
Hehe, én nézzek utána, mikor látszólag te és babajaga vagytok azok, akik max a blikkből vagy a hasonló szintű sg-s cikkekből tájékozódtatok az útról.:) Nesze, és ennyi - innentől kiszállok, franc se fog nektek keresgélni:

For Simonyi, flying in space for 13 days is more than a sightseeing tour. The space tourist plans to perform a series of experiments for the European Space Agency (ESA), Japan Aerospace Exploration Agency (JAXA) and Hungarian Space Office.

"As the world’s fifth space tourist I think I have an obligation to assist with space station research and to participate in experiments on behalf of international space agencies,” Simonyi has said.

For JAXA, Simonyi will conduct a series of tests on high-definition computer cameras as part of an ongoing evaluation of how their charged couple devices (CCDs) degrade in space environment. He will also use a Pille dosimeter for the Hungarian Space Office to help map the radiation environment aboard the ISS.

“It is my hope that through this research project, we will be one step closer to a future human permanence in space,” Simonyi said of the radiation study.

Simonyi also expects to serve as a test subject for a series of ESA experiments aimed at understanding how the human body adapts to spaceflight.

The experiments cover a range of targets, including: temporary anemia astronauts experience after spaceflights, the influence of muscle changes on lower back pain in orbit, the effects of space radiation on ISS crewmembers and a study of the different microbes currently living aboard the orbital lab alongside its human inhabitants.

Simonyi also plans to speak with students from aboard the ISS during three HAM radio sessions, recordings of which will be posted to his Web site.
2007. ápr. 09. 22:14 | galéria | válasz | #47
Én nem hittem volna hogy emberek odáig nem jutnak el hogy felfogják hogy a kiképzésének 90%-a edzés volt hozzászoktatni az űrkörülményekhez és a többi az űrhajó működése alapokban a kezelést kivéve.
2007. ápr. 09. 22:10 | válasz | #46
Bármilyen hihetetlen, de egy kisérlet elvégzéséhez nem kell doktori fokozat :)
Olvasod a használati utmutatást, és csinálod ami ott van és leírod a tapasztalatokat.
2007. ápr. 09. 21:58 | válasz | #45
Wazz nézz már utána,hogy csak mert 3 az 5-ből dolgozott,még nemjelenti,hogy ő is fog...persze perkál 20 millát,hogy ott dolgozhasson...mit csinál majd,word for space stationt programoz?
2007. ápr. 09. 21:56 | galéria | válasz | #44
21 h 54-kor dokkolt a Szojuz, a NASA közvetítette.
mrzool  
2007. ápr. 09. 21:49 | válasz | #43
Olvasd el, nézz utána, tájékozódj, ne várd a sült galambot.
mrzool  
2007. ápr. 09. 21:48 | válasz | #42
Huh, akkor 6 hónap, nem teljesen mindegy?
2007. ápr. 09. 21:46 | galéria | válasz | #41
Vajon mi a fene tölthette ki a kiképzézének döntő idejét?
2007. ápr. 09. 21:31 | galéria | válasz | #40
Egyszer nem egyéves kiképzése volt másodszor ha vettél volna fáradságot és elolvastad volna a cikkeket amiben arról volt szó nem állítanál ilyen képtelenséget.
mrzool  
2007. ápr. 09. 21:25 | válasz | #39
És az elmúlt 1 éves kiképzése során nyilván szintén a lábát lógatta a te értelmezésed szerint. Troll vagy és kész - felesleges veled erről vitázni, láthatóan nem vagy képben a témával.
2007. ápr. 09. 21:21 | galéria | válasz | #38
"Dolgozik majd az oroszoknak, az ESA-nak és a HSO-nak"

Mi a fenét dolgozik? Amihez nem ért?
2007. ápr. 09. 20:59 | válasz | #37
mit csinal az asztronauta/urturista a vilagurben?


Urkutat as :)

(az u-ra es az a-ra gondoljatok ekezetet :)
mrzool  
2007. ápr. 09. 20:23 | válasz | #36
"Ne nevezzük ki már a világ legnagyobb tudósának mert nem az."

Senkinek sem nevezte annak, de attól még nem a lábát fogja lógatni másfél hétig. Dolgozik majd az oroszoknak, az ESA-nak és a HSO-nak is. Nézz utána, ha érdekel - egyébként pedig felesleges fikáznod. Bár az áldott tudatlanság biztos kényelmes számodra...
2007. ápr. 09. 20:20 | galéria | válasz | #35
Akit fizetségért elvisznek egy útra az turista akár a bulvársajtó hívja őket akár nem. miféle kutatásokat végezthet ott Simonyi se nem biológus se nem fizikus nem kémikus. Ne nevezzük ki már a világ legnagyobb tudósának mert nem az.
Filiic  
2007. ápr. 09. 19:32 | válasz | #34
Ebben igazad van, csak a heti hetesnek sincs sok köze Simonyihoz. Nem csak a heti hetesben volt róla szó, de kiválasztottad, mert politizálni akartál.;c)
Tetsuo  
2007. ápr. 09. 19:17 | válasz | #33
Épp annyira politizáltam, amennyire feltétlenül kell, ha az ember a Heti Hetesről beszél..
mrzool  
2007. ápr. 09. 18:55 | válasz | #32
Te meg ezek szerint nem tudod, hogy űrtúrista != túrista. A hivatalos elnevezésük 'spaceflight participant', túristának a bulvársajtó hívja őket, mivel fizetnek az utazásukért.
2007. ápr. 09. 18:53 | galéria | válasz | #31
Nem tudod mi az turista?
mrzool  
2007. ápr. 09. 18:17 | válasz | #30
"Az űrturisták nem szoktak kutatni."

Komolyan azt hiszed, hogy 10 napig csak a lábát lógatja majd? Mert akkor elég naiv vagy. Nézz utána, hogy az eddigi 'űrturisták' miket csináltak, illetve Charles miket fog.
2007. ápr. 09. 18:16 | galéria | válasz | #29
"Ő odafennt fontos kutatásokat fog elvégezni, ami valszeg használni fog az egész emberiségnek."

Milyen kutatásokat? Én nem tudok semmiről.Az űrturisták nem szoktak kutatni.
2007. ápr. 09. 18:08 | galéria | válasz | #28
"Előszöris Gyurcsányi pénzéről miért nem beszéltek, h ő mire költi"

Hogy kerül ez ide? És ő az egyetlen gazdag ember magyarországon? Minden ember a világon más emberek rovására gazdagodik meg, vagy vannak jó gazdagok meg rossz gazdagok?
Filiic  
2007. ápr. 09. 17:55 | válasz | #27
Egyáltalán hogy jön ez a politikai maszlag ide?
Tetsuo  
2007. ápr. 09. 16:11 | válasz | #26
"De amíg ez a rendszer van kár ezen bosszankodni mindíg lesznek akik bármit csinálnak szopóágon vannak, olyanok is akik kemény munkával sikereket érnek el(nem pont egy szövegszerkesztő és egy táblázatkezelő lemásolására gondolok) és lesznek ingyenélők is(a meglévő tőke befektetését nem tartom munkának kövezzetek meg). Amíg az ingyenélők nem esnek akkora túlzásokba hogy a szopóágon levők kiirtsák őket egy kicsit(lásd forradalmak) addig csak a lelkiismeretükkel kell elszámolniuk."
1et értek. A Heti Hetes tagjai is ehhez az ingyenélő bagázshoz tartoznak.
Atomy  
2007. ápr. 09. 15:53 | válasz | #25
Én láttam azt a Heti Hetest, nem emlékszem pontosan de mintha Hajós mondott volna vicceset nem Hernádi. Valmi éhezők meg fürjpecseny volt benne és valóban egyszerre volt vicces és elgondolkodtató.
Valószínűleg azért nem Gyurcsányról beszéltek mert nem azzal van tele a média hogy Gyurcsány hova költi a rengeteg pénzét, értelmes dolgokra vagy sem.
Egyébként mindenki nyugodtan magába nézhet mennyi értelmetlen dolgot csinál divatból, presztizsből, megszokásból amivel tönkretszi a földet, környezetét, elnyomja embertársait, stb. de az igazán nagy tételekből lehet csak viccet csinálni.
Én is kiváncsi lennék egyébként hogy milyen kutatásokat végez Simonyi odafent, mert eddig csak azt hallottam hogy űrTURISTA, meg hogy fürjpecsenyét visz fel. (súlytalanságban végzett pecsenyekísérlet lefényképezése?)
Az éhező embertársainkat meg valóban nem elég életbentartani, valami felzárkózási program is kéne, de akkor a luxusban élőknek pár ezrelékkel csökkenne az életszínvonala és ezt elég nehéz és kellemetlen beadni nekik. Viszont ha maguktól kipusztulnak akkor még golyóra sem kell költeni hogy "felszabadítsuk" az országukban levő erőforrásokat.
Az meg hogy ha azt a kis 25 millió dollárt afrikának adta volna tényleg nem indította volna el a fejlődést az egész kontinensen, de lehet hogy egy kis részen igen, lehet hogy jópár ember nem halt volna éhen, kaphattak volna gyógyszert, stb. Azért kiváncsi lennék ha te lennél ott is azt mondanád e hogy inkább ne is adjon ha nem old meg minden problémát.
De amíg ez a rendszer van kár ezen bosszankodni mindíg lesznek akik bármit csinálnak szopóágon vannak, olyanok is akik kemény munkával sikereket érnek el(nem pont egy szövegszerkesztő és egy táblázatkezelő lemásolására gondolok) és lesznek ingyenélők is(a meglévő tőke befektetését nem tartom munkának kövezzetek meg). Amíg az ingyenélők nem esnek akkora túlzásokba hogy a szopóágon levők kiirtsák őket egy kicsit(lásd forradalmak) addig csak a lelkiismeretükkel kell elszámolniuk.

mrzool  
2007. ápr. 09. 14:10 | válasz | #24
Kövezzetek meg, de engem abszolút hidegen hagyna. Utálom a demagógiát, Judit ezek szerint megint hozta a formáját...
VRSDM  
2007. ápr. 09. 14:03 | galéria | válasz | #23
a müsorban ez hangzott el, Judit művésznő szájából...

" vajon milyen érzés lehet azzal a tudattal repkedni az ürben hogy közben elhaladsz az föld összes éhező országa felett "

és ez így is van... elgondolkodtató ... szó sem volt arról hogy Ő megválthatná a világot
Tetsuo  
2007. ápr. 09. 12:32 | válasz | #22
A Heti Hetesben állítólag -én nem nézek olyan szennyet, nemtom biztosan- azon csámcsogtak h Simonyi, a ráfordított pénzt miért nem inkább az éhező afrikaiaknak adta!!
Abban a műsorban mindig ilyen demagóg szöveget nyomatnak, tele baloldali csúsztatással.
Előszöris Gyurcsányi pénzéről miért nem beszéltek, h ő mire költi??
Másodszor, miért nem hasonlítják össze Simonyi és a saját adakozásukat??
Harmadszor, Afrika nem sokra menne azzal a pénzzel, csepp a tengerben, nameg lehet h pl másra költenék, nem a szegényekre.. (ahogy arrafelé szétosztják a cuccokat).
Negyedszer, nem halat kell adni a szegénynek, hanem meg kell tanítani halászni!
Ehhez pedig nagyonnagyon kevés Charles Simonyi. Ide az amcsi és EU cégek (pl fegyvergyártók, bányavállalatok) hozzáállásán kéne változtatni, nameg az elcseszett Világbankon, meg az ENSZen.
Ötödször, Simonyi nem egy bohóc műsorvezető szintjén van, Ő odafennt fontos kutatásokat fog elvégezni, ami valszeg használni fog az egész emberiségnek.

Ha nem így történt a műsorban, akkor sry, ha igen akkor ez a véleméyem. ;)
kvp  
2007. ápr. 09. 03:55 | válasz | #21
Az anettka altal alitolag hasznalt mig a regi szovjet muholdelharito rendszerhez keszult, jelenleg ket mukodo prototipusa van, orosz kezben. A gepeket gyakorlatilag kibeleztek, minden harci elektronika helye ures vagy uzemanyagtartallya valt. A gep kepes harom dologra: felvinni egy muholdelharito raketat az inditasi magassagba, felvinni egy mikromuhold-hordozo raketat az inditasi magassagba vagy kulso gyorsitoraketaval feljutni az ur hataraig. Az utobbi kulso raketa hasznalhato arra, hogy a gep nagymagassagban begyujtsa es az leoldas nelkul tovabb emelje a gepet az ur hataraig. Felhasznalasaval ugyanakkor az a gond, hogy vadaszkent meglehetosen pontantlan, muholdfelvitelnel pedig csak egeszen kis muholdakat vihet. Az urbe valo kijutasnal pedig csak kb. 60 kilo lehet a hatso ulesen elhelyezett plusszteher sulya, ami meg muszernek is keves. (viszont az emlitett holgy meg talan eppen belefert)

"Az utolsó három percben megindult a nitrogén befecskendezése az oldalsó és középső égéskamrákba"

Az a vicces a sojuzoknal, hogy teljesen mechanikus a hatjomuvuk. A turobszivattyukat cseppfolyos allapotbol elparolgo gaz hajta, amit utanna hutesre is fel lehet hasznalni. Erre az amerikaiak egy elektromos szivattyut es a folyekony hidrogen uzemanyagot hasznaljak. Mondanom sem kell, hogy melyik rendszer a bizonsagosabb. Erdekes meg, hogy a sojuzt akar egy kerekes vontatora szerelt inditoallvanyrol is el lehet inditani, mivel ugyanez a raketa sorozat szolgal ballisztikus atomraketakent is. Az amerikai inditotornyokkal ellentetben az orosz rendszer csak egy kis tamasztosinbol all. (amivel egyebkent is felallitottak a raketat)
Tetsuo  
2007. ápr. 09. 03:35 | válasz | #20
A mai technológiákkal igen.. de ha egy objektum folyamatosan 1km/s sebességgel halad (a Földhöz képest), akkor a Naprendszert is elhagyhatja, sőt a Tejútrendszeret is (bár, picit sokáig tartana:))!
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. ápr. 09. 01:27 | galéria | válasz | #19
Nincs kozmikus sebességi fokozat, ez nem sebességváltó.

Űrugrásról hallottál már? Nem kell elérni a ~7,6 km/sec horizontális sebességet (valamiért sokan ezt első kozmikus sebességnek nevezik, csak tudnám hogy miért, mert elég hülyén hangzik) ahhoz hogy kijusson az űrbe valami, az csak ahhoz kell, hogy fent is maradjon. Spaceship One is 1,4 km/sec sebességet ért el, mégis kijutott az űrbe egy ideig.

Mellesleg a ramjet és a scramjet is sugárhajtómű, és ezek 30 km fölött is bőven működnek.
Su0my  
2007. ápr. 09. 00:03 | válasz | #18
az milyen már, hogy az utsó kép jobb felső sarkában ott van az a Q nagy NASA felirat?:D
kamov  
2007. ápr. 08. 22:09 | galéria | válasz | #17
2007. ápr. 08. 20:44 | galéria | válasz | #16
"Az utolsó három percben megindult a nitrogén befecskendezése az oldalsó és középső égéskamrákba"

Nitrogén?
2007. ápr. 08. 20:40 | válasz | #15
1. pont azt írtam,hogy nem érdekel:) tehát valószínűleg nem is értek hozzá...ennyi
2. a 12 csak régen jelentette a koromat,mostmár 13:)
2007. ápr. 08. 20:32 | galéria | válasz | #14
El kell érni valamelyik kozmikus sebességi fokozatot, és folyamatos gyorsulással hogy az űrhajósok túléljék lehetőleg.
2007. ápr. 08. 19:02 | válasz | #13
Az a legnagyobb szégyen szerintem hogy mindenki csak most ismerte meg Simonyi nevét. Holott ő volt aki kitalálta a word és az excel programot.
Cactus  
2007. ápr. 08. 19:00 | válasz | #12
Engem speciel érdekel....
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. ápr. 08. 18:42 | galéria | válasz | #11
hát pedig higyjétek el, hogy egyeseket kurvára érdekel :)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. ápr. 08. 16:51 | galéria | válasz | #10
Hát 30 km alatt még elég sok levegő van :) mert ugye az űrbe jutáshoz nem feltétlenül a folyamatos tolóerő, hanem inkább a lendület kell :D
Amúgy nincs hajtóművem, nem lenne mire rárakni :)
mrzool  
2007. ápr. 08. 16:38 | válasz | #9
1. Akkor miért fikázol olyasmit, amihez nem értesz?
2. A nickedben lévő 12 az életkorodat jelöli?
2007. ápr. 08. 16:35 | válasz | #8
na látod,én eztse tudtam:D
kamov  
2007. ápr. 08. 16:29 | galéria | válasz | #7
No egy két dolog:
1.
A Szojuzban kapszulák maximum az orvosi készletben vannak.
Az emberek a kabinban ülnek.

2. A Szojuz hordozórakéta hajtóművei a jelenleg használt FG változathoz némi ráncfelvarráson mentek keresztül (új alkatrészek, modernizált vezérlés), ezért a D jelű középen elhelyezett fokozat hajtóművét RD-118-nak, az oldalt elhelyezett A,B,G,V-jelű gyorsítórakéták hajtóműveit pedig RD-117-nek nevezik.

Forrás:
http://www.astronautix.com/lvs/soyuzfg.htm
2007. ápr. 08. 16:26 | válasz | #6
Ja, csak a hajtóműved már elég nehezen kapná meg a szükséges levegőmennyiséget
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. ápr. 08. 16:04 | galéria | válasz | #5
Talán ki lehetne menni megfelelően erős sugárhajtóművel, de ott maradni csak pár percig lehetne :)
akyyy  
2007. ápr. 08. 15:58 | galéria | válasz | #4
anettka sosem volt az űrben, max a kiképzést kapta meg.

meg repült egy katonai repülőgéppel.

ha egy miggel ki lehet menni az űrbe, és a sugárhajtásával "szálni", rég a marson lennénk.
2007. ápr. 08. 15:54 | válasz | #3
ki nem kakilja le? ez engem kb annyira érdekel,mint anettkájé:)
kricsi  
2007. ápr. 08. 15:30 | válasz | #2
mondjuk mostmár a csapból is ez folyik...
kricsi  
2007. ápr. 08. 15:29 | válasz | #1
ennyire érdekel mindenkit a cikk?