A hallgatók nem tartanak az illegális letöltésektől
2007. április 8. 14:59, vasárnap
Legalábbis a tengerentúlon, ahol egy felmérés szerint a felsőoktatásban tanuló hallgatók kétharmadát egyáltalán nem érdekli, hogy az adott zeneszámokat és albumokat milyen forrásból szerzik be.

Hirdetés

A szintén amerikai SurveyU felmérését 500 online interjú alapján készítették el, amelyeket március végén bonyolítottak le. Ebből kiderült, hogy a felsőoktatásban tanulók több mint fele, egészen pontosan 53 százaléka tisztában van az illegális forrásoktól beszerzett zenei másolatok velejáróival, ám a nagy többség, mintegy 65 százalék egyáltalán nem foglalkozik a lehetséges következményekkel. Mindez a RIAA eddigi erőfeszítéseinek hiábavalóságát jelzi.

A zeneipar jeles szereplőit védő szervezet ugyanis több alkalommal fenyegetett komoly retorziókkal, amelyek alól a hallgatók sem mentesülnek. Emlékezhetünk arra, hogy annak idején ők záratták be a következő generációs hálózaton működő fájlcserélő hálózatot, és ennek során több hallgatót is elővettek. A legutóbbi felmérések rávilágítottak arra, hogy az Egyesült Államokban a háztartások körében a perek ellenére is tovább növekedett a fájlcserélők népszerűsége, a jelek szerint ez a megfigyelés a felsőoktatási intézményekre is érvényes.

Dan Coates, a kutatócég társalapítója úgy fogalmazott, hogy a hallgatók körében az általános vélekedés szerint a digitalizált formában megtalálható zene ingyenes. A letöltésekkel szerintük semmilyen negatív hatást nem gyakorolnak a jómódú előadók anyagi helyzetére, a kiadók panaszkodása pedig többnyire süket fülekre talál. Eközben azonban érdemes megvizsgálni az érem másik oldalát is, hiszen 1996 és 2001 között koncertjegyek átlagos ára 62 százalékkal emelkedett, az egyéb rendezvények esetében ez pedig 24 százalék - még egyszer, mindez az USA-ban, ahol a fogyasztói árindex ugyanezen időszak alatt mindössze 13 százalékkal nőtt.

A kiadók egyik nagy gondja, hogy nem részesültek a koncertbiznisz növekedő bevételeiből. Másik fájdalmuk, hogy a megkérdezett hallgatók 98 százaléka rendelkezik olyan zeneszámmal, amiért nem fizetett. Kérdés, hogy ezen hogyan tudnak változtatni a jövőben, hiszen a perek eddig nem látszanak elrettenteni a delikvens felhasználókat.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. ápr. 17. 23:25 | válasz | #47
Aki használt már MP3 lejátszót, az nem vágyik discmanre. Sokkal kisebb, sokoldalúbb (pl. diktafon, rádióból felvétel, címkézés helyett metaadatok), még ha kicsit drágább is.
A CD-kről mint adathordozóról ne is beszéljünk: nagyobb mennyiségben úgyis csak a szopás van: törik, karcolódik, elkeveredik, kölcsönkérődik. Írott cédé minőségtől/szériahibától függően halódik (a noname szitázatlan lemezek még hagyján, de a Philips Multipurpose névtől a mai napig rángatózni kezd a szemem alatt az ideg), újraírható cédé sose éri meg az elméleti élettartamát. Őszintén szólva nekem kábé három éve lett elegem az egészből. (azóta vinyón van minden)

Egy számítógép és egy MP3 lejátszó birtokában ugyanakkor az ember egész életére el van látva zenével. Ha a pénz probléma, akkor mp3-lejátszóból nyugodtan vehetesz használtat, gagyit is, mivel a Walk-/Discmantől eltérően nincs benne mechanika, ami elromolhatna/gyárilag szar lehetne (az elektronika ugyanattól a néhány tajvani/koreai/szingapúri gyártótól származik, a házat meg minden esetben Kínában fröccsöntötték/préselték).

Összefoglalva: az MP3 és a merevlemez/félvezető alapú adattárolás a jövő :)
2007. ápr. 10. 23:53 | válasz | #46
Bandypapa most már magyarázkodhatsz!
2007. ápr. 10. 17:13 | válasz | #45
Ez nem csak erre a topicra vonattkozik és nem a káromkodásért hanem a példáért irtam.
2007. ápr. 10. 16:47 | válasz | #44
Vicces, hogy két topiccal arrébb azon megy a vita, hogy az 50 rugós iPod mennyire megéri, itt meg hogy a 700 megás CD-s vagy az 1 gigás flash memós MP3 lejátszó olcsóbb-e egy ezressel :p
nedudu  
2007. ápr. 10. 15:55 | válasz | #43
Igazad van bazmeg!
2007. ápr. 10. 15:54 | válasz | #42
Bandika nehogy már te pampogjá! Ebben a topicban te mondtad ki először a bazdmeg szót!
2007. ápr. 10. 15:27 | válasz | #41
Szerintem egyszer tetö alá kéne hozi egy sg.hu tömegverekedést, mer annyi az összetüzés amit csak ritkán tudtok lerendezni, és ez a többi topicra is vonatkozik. Peace emberek, lehet véleménytformálni bazmeg nélkül is .
2007. ápr. 10. 15:27 | válasz | #40
Ja! HA a márkát nem nézzük akkor már 3-4000 forintért is kapok discmant és 50-60 forintért cd-t!
2007. ápr. 10. 15:05 | válasz | #39
Cserélhető kártyás lejátszó 6rugó alatt (
MP3 lejátszók) 2 GB-os kártya 5500 alatt (Memkártyák)
már elérhető.
aaaaa  
2007. ápr. 10. 14:18 | válasz | #38
Itt jajong mindenki, hogy jajj de drága az MP3 lejátszó, meg 20 ezer egy 4 gigás memóriakártya (amúgy inkább 10e már mostanában). Egy eredeti Audio CD meg 5 ezer.
Akkor mit várnak a kiadók, hogy vegyenek bármit is eredetiben, amikor az ide irogatóknak anyagi csődöt jelent egy 4 gigás memókártya megvásárlása is... (2 eredeti CD ára)
2007. ápr. 10. 13:55 | válasz | #37
Csaba42 van igaza. Egy újraírtahtó cd 120 forintba kerül, egy Mp3-as márkás discman 8-9000 forint. Egy 1 gigás mp3-lájátszó 13000 forint ami ráadásul nem is bővíthető. Tegyétek már ezt sorrendbe!
Yv@n  
2007. ápr. 10. 13:42 | válasz | #36
Az hogy a szorzás nem emgy még egy dolog, de hogy összeadni sem tudsz, netán két értéket összehasonlítani no az már gáz. Mindenesetre ha felteszel nekem 8gigát 170ft-nyi CD-re, akkor valószínűleg felterjesztlek valami informatikai díjjra. (Újraírhatóságról már ne is beszéljünk persze)
2007. ápr. 10. 13:13 | galéria | válasz | #35
Jah,...a kibaxott kiadók meg dolgozzanak inkább ne pedig SOPÁNKODJANAK, h lehet munka nélkül minél több pénzt össze pereskedni/lopkodni.Nevetségesek ezek a gyökér pénzéhes csicskák.
2007. ápr. 10. 13:11 | galéria | válasz | #34
de a memókártyát újra lehet írni...egy 4 gigás 20ezer forint igaz egy újra irható cd meg 300-400 huf,de cserébe lassabban irja, és nem fér el a zsebedben a CD LEJÁTSZÓ, külön HÁTIZSÁK KELL NEKI...megaztán itt egybe újra irod az egészet gyorsabban azt kész.A másikmegfélnapod elmegy az újra írható cdk xarozásával irkálásával cserélgetésével.Sztem mp3 lejátszó, még ha drágább valamivel akkor is...
2007. ápr. 10. 11:50 | válasz | #33
nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem 170 Ftért adják oda. GONDOLKOZZATOK és ÉTELMESEN olvassatok, vazze, LOL.
2007. ápr. 10. 09:23 | válasz | #32
Én meg jogosnak érzem letölteni azt a zenét, amit előtte egy koncerten meghallgattam, ahova kemény pénzért jegyet vettem :)

MP3 lejátszó ügyben egyetértek. Vidéken anno sokat jártam jó kis röcögős Volánbusszal, ott rázkódásvédelem ide vagy oda, nagyon szar volt a discman
2007. ápr. 10. 08:53 | válasz | #31
Csak nehogy megérjük azt, hogy tényleg lelövik az embert az utcán, ha mp3 hallgatáson érik.

Egyébként meg az online értékesítésnek van szerintem jövője.
aaaaa  
2007. ápr. 10. 03:37 | válasz | #30
Néztél mostanában MP3 lejászókat ? 1 GB alatt szinte nem is nagyon van már normális pédány.Egy csomó HDD-s is van, amire ráfér többezer MP3, sőt soknak színes kijelzője is van, amin filmet, vagy képeket is tudsz nézni. Mindezek ellnére kisebbek és könnyebbek, mint egy Discman. Ráadásul kiírják mit is halgatsz éppen, nem csak azt, hogy pl. Track 11... A CD-Text a mai napig nem erőssége a tisztelt kiadóknak, bár fogalmam sincs, miért féltik ráírni a lemezre.
Az általad említett 128-512MB-osak, meg sokszor pendrive méretűek, nem egy félkilós discman méretű féltéglák. Nem mindenki a gazdaságosságban gondolkodik csak... Pl. 8GB SD kártya 2 gramm, 12db CD tok nélkül 200-240 gramm, a méretekről nem is beszélve.
Ha mindenki azon töprengene mi a gazdaságos, 10 ezer Ft fölött nem adnának el egy darab mobiltelefont sem , na de mégsem így van...
2007. ápr. 10. 00:47 | válasz | #29
Ez most nem egészen tiszta...nem hallottál még a hdd-s mp3 lejátszokról? 20,40,60 Gb-os tutira van belőlük (nem, nem csak ipod!)
Yv@n  
2007. ápr. 10. 00:34 | válasz | #28
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem láttál még 8(+)GB-os memória kártyákat?
2007. ápr. 09. 23:18 | válasz | #27
Amúgy meg sztem úgy vannak vele, hogy aki megvette a CD-t, az töltse le MP3-ban a zenéjét, és hallgassa úgy is, ha jólesik neki. Én legalábbis jogomnak érzem MP3ban kiírni CDre azt az albumot, amit kemény pénzekért megvettem.
2007. ápr. 09. 23:16 | válasz | #26
LOL, úgy beszélsz, mintha kényelmesebb lenne többszáz memkártyát tárolgatni Amúgy elárulom, hogy aki gondolkozik, az rájön, hogy gazdaságosabb venni pár 700 MB kapacitású CD-t, mint vacak 128-512 MB kapacitású memóriakártyát. Jóval olcsóbban megússza az ember, és több mp3-at hallgathat (előre is bocsánat a trendy emberektől, akiknek most beletapostam a lelkivilágába). jah, hogy több helyet foglal? Tördelje össze
aaaaa  
2007. ápr. 09. 21:47 | válasz | #25
Igem nagy öröm lehet megvenni a másolásvédett CD-t, utána vacakolni a védelem kijászásával, majd MP3-ba átkódolni, hogy működjön az MP3 lejátszókon...
Persze ezt sem szabadna, elvileg... Inkább mindenki letölti.
Mégis mit gondolnak, miket hallgatnak azon a töményetelen mennyiségű MP3 lejátszón ,amit eladnak. Mert CD játszót egyre kevesebben vesznek. Nagyon kényelmes cserélgetni a lemezeket, és tárolgatni a többszáz CD-t Lejárt,ennyi. Aki nem HIFI-zik nem többnyire nem CD-t hallgat.
qtpman  
2007. ápr. 09. 21:15 | válasz | #24
mégis kit érdekel hogy warez vagy nem az?
2007. ápr. 09. 20:29 | válasz | #23
én pl. quimby-fan vagyok. ők pl. azt csinálják, hogy a legtöbb videoklippet le lehet tölteni a honlapjukról ingyen. mindemellett nem a lemezekből, hanem elsősorban a koncertekkel tarták fenn magukat. így kell ezt csinálni kéremszépen:)
2007. ápr. 09. 18:39 | válasz | #22
Jah ez igaz! A barátnőmnek vettem egy zene CD-t, mert neki tetszett egy szám aztán kiderült, hogy neki az egész CD-ről csak egy szám tetszik nem az egész! Jólvan...
aaaaa  
2007. ápr. 09. 15:44 | válasz | #21
Zenénél , filmnél különösen különösen sokra mész a "Demo" verzióval... Megnézed a trailert aholt összevágták a filmből azt az 1 percet, ahol történik is valami, amúgy egy dögunalom, vagy meghallgatod az aktuális sláger harminc másodpercét, miközben a többi "szám" a lemezen semit sem ér...
2007. ápr. 09. 14:04 | válasz | #20
..., ami nem fedi teljesen a valós program képességeit! Köszönöm, de nem, én nem kívánom többé hülyíteni magam velük, épp elégszer jártam már úgy, hogy egy igen érdekes demó után siralmas, szánalmas teljes játékkal hozott össze a sors.
2007. ápr. 09. 13:35 | galéria | válasz | #19
Erre van Demo verzió :p
2007. ápr. 09. 12:56 | válasz | #18
Én amondó vagyok, és ehhez mindig is tartani fogom magam, hogy csak azt veszem meg eredetiben, ami tetszik. Jómagam is felsőoktatási hallgató vagyok, de ugyanígy cselekedtem már középsuliban is. Ne engem nézzenek h*lyének a tisztelt együttesek/előadók/kutyamütyije, játékfejlesztők, filmkészítők, hogy valami szutyok sz*rt próbálnak eladni nekem pusztán marketingfgással!!! Igenis leszedem warez-változatban, amit ki szeretnék próbálni, és ha tetszik, megveszem. Ha nem, akkor nem érdemlik meg a készítők, hogy pénzt adjak ki a termékükre.
avman  
2007. ápr. 09. 11:55 | válasz | #17
sztem alapfokú ismeretek nélkül felesleges hatalmas okosságokat kipréselnetek magatokból. a néhai westel (azaz témobil) már asszem a 90-es évek vége óta matáv tulajdonrész volt, asszem 2001-től 100%-os tulajdonosa lett a matáv, amely meg már igen régóta a német T csoport (dájcse telekom) tulajdona. 1991-től rész, és asszem 2000-től pedig 100%-ban.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. ápr. 09. 11:36 | galéria | válasz | #16
Hogyne maradt volna a matáv életben trémobil nélkül? ADSL, trékom területen teljes alapszolgáltatói monopolium, trékábel (volt matávkábel) területen fullos monopolium kábelnetnél, szóval nem lett volna azoknak semmi bajuk a trémobil nélkül sem.
2007. ápr. 09. 09:42 | válasz | #15
A helyzet valóban összetett. Az 1. ( és egyetlen) eredet cd-m a linkin park hybrid theori-ja volt, és nagyon jó kis album, tényleg 1-2 kivétellel az összes szám sláger lett, mellesleg jó számok ( mer a sláger és a minöség között van hogy óriási a különbség ), és annak idején kicsengettem érte az 5 ropit, de szarráhalgattam a cd-t. Csakhogy a lemezek többsége töltelékszámokkal van teletömve, nehogymá kislemez legyen, meghogy vigye a nép. Hát ez mind kiadói, mind zenészi oldalról felháborító. Manapság a zenészek, akik müvésznek vallják magukat egy jól zsírozott marketinggépezet végtermékei és nekik a profit a cél. Nekem ne mondják meg hogy mi a jó zene, meg mi a trendi. Mostan is ron van den beuken-t hallgatok, mer jó. A lemezkiadók meg jobban tennék ha átköltöznének a kibertérbe, mer ma már csak a mulatóskazikat veszik "lemezboltban" a szórakozásra vágyó mükedvelö elit. A SZERZÖI JOGVÉDÖK MEG NEM A SZERZÖT, NEM A JOGOT VÉDIK, HANEM KASZÁLNI AKARNAK.
2007. ápr. 09. 09:13 | válasz | #14
Az a nagy baj, hogy a lemezkiadók elavult rendszerben gondolkoznak, és elavult termékekből akarnak meggazdagodni. Olyan, mintha nekem lenne egy gőzmozdony-gyáram, és sajnáltatnám magam amiért egy vasúttársaság sem vesz már tőlem mozdonyt. Szegény CRT monitor gyártók, vagy vezetékes telefonszolgáltatók sem tudnak már akkora bizniszt csinálni, mint régen. (jó példa a Matáv, aki összeállt a Tré-mobillal, hogy életben maradhasson, és az új technológia bevételeiből is részesedjen) Tudomásul kell venni, hogy a világ változik, a technika fejlődik, és ahogy a bakelitlemez után jött a kazetta, a kazetta után a CD, úgy most a CD-t (és vele együtt a fizikailag való értékesítési rendszert) is lassan nyugdíjba kellene már küldeni és teret adni az MP3-nak. És ha nincs legális alternatíva, akkor a zenéket az emberek le fogják töltögetni, mert ki akar olyan CD-t venni ami egyrészt nem játszható le számítógépen és nem másolható (nem kell warezre gondolni, de én például nem szeretek kocsiban csak egy albumot hallgatni hosszú úton, hanem saját válogatású írott lemezeket viszek magammal), másrészt 1-2 szám kivételével hallgathatatlan.
aaaaa  
2007. ápr. 09. 00:39 | válasz | #13
Már miért aggódnának ??? Autózni és életveszélyes. Jóval többen meghalnak balesetben, mint ahány embert ezek a senkiháziak beperelnek, sőt annak ellenére hogy terjed az AIDS meg az egyéb halálos kórságok, mégse fogadnak az emberek életük végéig tartó szüzességet...
Amikor csak egy filecserélő programot több mint 200 MILLIÓAN töltöttek le, akkor nem ártana elgondolkodni azon, hogy ez a 200 millió ember a bűnöző, vagy az a pár pénzhajhász mocsok, aki diákok kriminalizálásából szeretne meggazdagodni.
avman  
2007. ápr. 09. 00:09 | válasz | #12
ha esetleg a moderáció kikapná vmiért:
wiki
avman  
2007. ápr. 09. 00:00 | válasz | #11
2007. ápr. 08. 23:15 | válasz | #10
"ennyi lehet egy cd előállítási költsége, nyomással? 250 forint?"
akardomondani 10-25 forint nagytételben + a csomagolás egy újabb 5-15 ft
Vorpal  
2007. ápr. 08. 21:25 | válasz | #9
Hatalmat a Népnek!
2007. ápr. 08. 21:22 | válasz | #8
Nyihheheeee
Pochok  
2007. ápr. 08. 20:18 | válasz | #7
hehe...
2007. ápr. 08. 19:52 | válasz | #6
Csak el ne felejtsünk könnyeket ejteni a csődbe ment kiadókért...

"A kiadók egyik nagy gondja, hogy nem részesültek a koncertbiznisz növekedő bevételeiből."
Az én nagy gondom meg az, hogy nem részesedek a olajbiznisz növekvő profitjából. Asszem kvittek vagyunk.
dez  
2007. ápr. 08. 18:16 | válasz | #5
A hallgatók adott esetben a tankokkal is szembe mennek, mit nekik pár ügyvéd.
2007. ápr. 08. 17:56 | válasz | #4
a kiadóknak nem tetszik, hogy filet cserélünk, a kiadóknak nem tetszik, hogy egyenként is letölthető a fizetős oldalakról az előadók számai, a kiadóknak nem tetszik, hogy igenis ragaszkodunk a biztonsági másolathoz..
nekem mint felhasználónak nem tetszik, hogy egy olyan korongért amin jó esetben 2 hallgatható zeneszám van, 5000 forintokat kell kicsengetnem. hát nem. mennyenek a sóhivatalba. mennyi lehet egy cd előállítási költsége, nyomással? 250 forint? akkor amikor a mai legtöbb zenéhez számítógép alapot használnak, rákárognak valamit aztán kész? akkor amikor a mai free progikkal majdnem jobb minőséget kapok, mint 10 éve a professzionális technikával?
a kiadóknak nem kéne annyira sajnáltatniuk magukat, mert szerintem minimális a bekerülési kültségük egy-egy projektbe.
2007. ápr. 08. 16:07 | válasz | #3
Itt bújik ki a szög a zsákból hogy kúrvára nem az előadók érdekeit védik
2007. ápr. 08. 15:36 | válasz | #2
A kiadók egyik nagy gondja, hogy nem részesültek a koncertbiznisz növekedő bevételeiből.

Én se részesülök belőlük, mégsem pampogok. Le a kiadókkal!
2007. ápr. 08. 15:22 | válasz | #1
Magyarul a letoltesekkel a kiadokat teszik tonkre, abban a mufajban, amelyet gyakran toltogetnek, a valodi zeneszek valodi (elo) koncertekbol elnek, eleg jol.