Töltsük fel mobilunkat - konnektor nélkül!
2007. április 11. 17:04, szerda
A jövőbeli "nanogenerátor"-al lehet hogy egy nap mobilunk vagy PDA-nk feltöltéséhez csupán sétálnunk kell majd egy kicsit, vagy a lemerült kütyüt rá kell csatlakoztatnunk a vérkeringésünkre.

Hirdetés

A Georgia Tech bemutatta a "nanogenerátor" prototípusát, mely a fizikai mozgásunk, hanghullámok vagy a vér vagy egyéb folyadékok keringéséből nyeri ki a hordozható eszözeinkhez szükséges elektromos áramot. A dolog ma még talán ijesztőnek hat, de a haditechnika alapjain nyugvó készülékek néhány év múlva elvileg már kaphatóak lesznek.

Kutatók máris merész megállapítást tettek, miszerint az ilyen apró generátoroknak köszönhetően egy nap talán már nem is lesz szükség elemekre és akkumulátorokra. "Egy cipőbe szerelt ilyen szerkentyű birtokában járkálás közben tudnánk előállítani a mobil eszközünkhöz szükséges elektromos energiát" - mondta Zhong Lin Wang, a Georgia Tech's School professzora. Wang professzor azt jósolja, hogy a prototípusra épülő berendezés öt éven belül kapható lesz a kereskedelmi forgalomban.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Wang szerint egy ilyen megoldás sok területen hasznos lesz majd. "A hadseregben egy ilyen generátor táplálhatja például a bombadetektorokat vagy a hordozható biokémiai érzékelőket. A gyógyászatban egy testbe implantált verzió táplálhatja az olyan elektromos berendezéseket, mint amilyen például egy vérnyomást ellenőrző rendszer. A sokat utazó személyeknek pedig szintén nagyon hasznos, mivel biztos hogy nem merül le mobiltelefonjuk vagy bármilyen mobil eszközük, akármennyit is utaznak.

Wang professzor nanogenerátora lényegében úgy működik mint egy miniatűr szélmalom vagy vizierőmű. A készüléken belül mikroszkópikus méretű tekercsek mozognak oda-vissza minden egyes megmozdulásnál. Mozgás közben ezek egy szilicíum elektródával érintkezve parányi elektromos szikrákat hoznak létre. Wang szerint egy ilyen készülékbe a jövőben több millió, vagy akár milliárd parányi cink-oxid vezetéket is el lehet majd helyezni.


Wang elmondása szerint "A tudományos koncepcióból mostanra prototípus lett" - de a kutatóknak még sok tennivalójuk van a sorozatgyártásig. Wang professzor szerint az elkovetkező hónapokban először is azon fognak dolgozni a tudósok, hogy a készülék a jelenleginél nagyobb áramerősséget tudjon produkálni.
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
uniu  
2007. ápr. 16. 16:30 | válasz | #24
"...kikapcsolasa utan visszaall az eredeti allapot" az ozonlyuknak is elkene ezt mondani..
uniu  
2007. ápr. 16. 16:28 | válasz | #23
Maga Tesla elmelete nem itt van felhasznalva benne, hanem ott, hogy ez a mikrohullam visszaverodik a magaslegkorrol a Foldre, meghozza tobbszorosere erosodve...(talan a skalarhullam elmelet volt ez)
kvp  
2007. ápr. 12. 16:33 | válasz | #22
A fenti nanogenerator egy megnovelt feuletu piezo mikrofon. Ilyen van a legtobb mobiltelefonban is, csak a kis feluletuk miatt nem tudnak eleg aramot termelni. Ez a megoldas kepes kis meretben eleg nagy mikrofont gyartani, ami a termeszetes rezgeseket (zajokat) kepes atalakitani elektromos energiava. Az elso telefon is hasonlo volt, nem volt benne erosito ezert a beszed hangerejetol fuggott a feszultseg es az ativelheto tavolsag. Az otlet jo, de nincs benne sok uj.

A tesla fele rendszerek jok voltak, ma is mukodnenek csak eppen tonkrevagnanak minden integralt elektronikat. Sot meg maga tesla is felrobbantott egy korabeli generatort az egyik kiserletevel. (par kilometerrel odebb a kozeli kisvaros egyetlen generatorat, amit ki is kellett fizetnie) Az auto is ilyen atviteli rendszert hasznalt. Az eljaras hatalmas hatranya a nagy energiaveszteseg es az, hogy az elterjedt biologiai letformak nem kepesek hosszu tavon eros elektromagneses terben elni. (pl. az emberek sem)

A harp tobb antennabol all, amik tobb dologra jok. Vannak olyan antennak amik kepesek hosszu hullamon adni, ez a jel korbepattog a fold felszine es az ionoszfera kozott. Vannak amik kepesek nagyon husszu hullamon adni, ezek a jelek atmennek a fold kergen is, tehat barhol foghatoak (0.01 baud-os az ado, tehat ennel meg egy ember is 100-szor gyorsabban gepel). Ezen kivul van egy nagy teljesitmenyu mikrohullamu adojuk, ami az egyik tesla fele kiserlet elvegzesere is alkalmas. A rendszer gyakorlatilag egy nagy mikrohullamu sutokent is elkepzelheto, es a fold magneses vedopajzanak kilyukasztasara is alkalmas. (igy pl. a felszinen lehet tanulmanyozni a kozmikus sugarzast) Jelenleg nem hasznaljak, es a muholdfelveteleken elegge lerobbant allapotban van. Az idojarast nem valtoztatja meg jobban mint egy sima kiserleti atomrobbantas es kikapcsolasa utan visszaall az eredeti allapot. Mivel direkcionalis, ezert csak az ur iranyaba lehet vele sugarozni, tehat csak az allomas feletti legterre es ionoszferara lehet hatasa. (viszont szep sarki fenyt general)
brueni  
2007. ápr. 12. 11:53 | válasz | #21
már nincs.

sajnos...
ferceg  
2007. ápr. 12. 11:15 | válasz | #20
Stillsuits ? :)
2007. ápr. 12. 11:06 | válasz | #19
Itt a közeljövöben mán nem drotokrol lesz szo. Dolgoznak már a proteinalapu memorián, atomi szintü kvantumszámitogépeken amit a vérkeringésbe lehet fecskendezni meg a nanotechnológia is szakitani fog a jövöben.
2007. ápr. 12. 11:01 | válasz | #18
"vagy a lemerült kütyüt rá kell csatlakoztatnunk a vérkeringésünkre."
ez csak engem ijeszt meg ennyire? meg én nem szívessen drótoznám be magam
2007. ápr. 12. 10:51 | válasz | #17
Kössz a pontositást, de azért müholdakkal könnyebb a kommunikácio, ez viszont nem változtat tesla geniusán.
2007. ápr. 12. 10:45 | galéria | válasz | #16
A földbeszúrt égő/neon nem nehéz mutatvány, egy adóállomás közelében is remekül világítanak :) Igazság szerint lehet mühold nélkül is távolra rádiózni (lásd amatőr rádiósok), a hullám az ionoszféráról visszaverődik a földre, és onnan újra az ionoszférára... és így eljut a Föld bármely sarkába is. A HAARP-ot letagatják mint fegyver, vagy mint éghajlatváltoztató masina, persze nemtudni valójában képes-e erre. Amire képes, hogy az ionoszféra egy részét felizzítja rádióhullámok segítségével.
2007. ápr. 12. 10:35 | válasz | #15
jah, na de maestro85 kicsit nehéz lenne müholdak nélkül rádiojeleket sugározni magyarországrol ausztráliába, mer a büdös életben nem fogják venni az adást, mert a föld leárnyékolja, ezé köllenek müholdak. Pontosan én se tom hogy müködik a légköri fegyver, de tesla megcsinálta és nagyot törült. Oroszországban megcsinálta tesla, ezt a légkört befolyásoló kütyüt és 2 km-re a készüléktöl földbeszúrt egy villanykörtét és világított. Olyan személy nincs a földön, aki mindent tud az elektromosságrol.
2007. ápr. 12. 10:30 | galéria | válasz | #14
Volt hát, pl egy részecskegyorsító, amit nemrég a NASA akart feléleszteni, úgy hogy összehívja a világ legjobb tudósait köztük Teller-t is, mégsem jutottak semmire. Tesla kocsija már elektromos volt, soha nem igényelt feltöltést, magának termelte az energiát, talán ezt mindenki ismeri. Most, 100 évvel később még mindíg itt tartunk.
2007. ápr. 12. 10:26 | válasz | #13
Vagy egyszerűen tudnak közvetíteni a tengerentúlról jeleket, mert kevesebb utat tesz meg mint ha műholdon keresztül közvetítenék, nem?. Miért következne egyből, hogy képessek lennének vihaorkat ezzel a ketyerével?
2007. ápr. 12. 08:40 | válasz | #12
Ja a tesla csóka óriásinagy géniusz volt. Évszázadokkal megelözte a korát. Az amcsiknak most van egy fegyverük amit természetesen letagadnak ez a HAARP Project alaszkában. Ez asszema légköri ionokkal variál, szoval természeti katasztrofákat tud elöidézni, mellesleg tesla találmány. És még volt pár trükk a tarsolyába.
brueni  
2007. ápr. 12. 08:38 | válasz | #11
brueni  
2007. ápr. 12. 08:33 | válasz | #10
sokkal értelmesebb lenne végre kiírtani a kábeleket és a levegőn keresztüli áramátvitelt forszírozni. a hócipőm tel van attól, hogy minnden kütyühöz külön trafó kell madzaggal. ráadásul a kütyük sokkal kisebbek mimt a hozzá tartozó drótok, trafók.
Tesla asszem dolgozott valami ilyesmin.
Des  
2007. ápr. 12. 08:08 | válasz | #9
fagyjá le!
2007. ápr. 12. 07:14 | válasz | #8
Azért az implantokhoz kicsit több kell, pl valami ember-gép interfész kifejlesztése... Főleg ha az agyat akarja valaki manipulálni/kiegészíteni.
Azért milyen mókás lennék halántékomban egy usb csatlakozóval :D
2007. ápr. 11. 23:03 | galéria | válasz | #7
nekem is jól jönne egy, mert alapból hülye vagyok
WinG  
2007. ápr. 11. 19:13 | válasz | #6
gyúrjál csak :D

amúgy jól hangzik, hasznos kütyü lenne. bár az implantátumokkal én nem értek egyet, még egy sima egy gigás flashdrive-val sem :D
2007. ápr. 11. 18:00 | válasz | #5
2007. ápr. 11. 17:59 | válasz | #4
na nem gyülneka kommentek, mék kondizni, aztán jók legyetek.
2007. ápr. 11. 17:28 | válasz | #3
na monygyuk nekem is azé kéne a memoriaimplant, mert az embernek kicsit lehangoló megtanulni 1000 oldal polgárjogot. Az ilyen cuccok miatt gyökeresen meg fog változni a közeljövönk.
2007. ápr. 11. 17:24 | válasz | #2
Pár hónapja már hallottam erröl, és egy zseniális ötlet. Mint mondtam már korábban én már várom az embernek szánt "kiegészitöket" föleg a memoriaimplantot. Ez az eröforrás tökéletesen ellátná árammal az ilyen kütyüket, de hogy a jövöben hol ér véget az ember és hol kezdödik a robot komoly problémákat fog okozni. (ghost in the shell)
2007. ápr. 11. 17:19 | válasz | #1
1.