Segítség, megöl a mikrosütőm!
2007. április 6. 00:36, péntek - Forrás: Napi Online
Ha nem megfelelően használjuk, veszélyes lehet az egészségre a mikrohullámú sütő. Mibe kerül, ha be akarjuk vizsgáltatni készülékünket?

Egyes zöldnek tűnő magazinokban olyan mikróellenes érveket találni, amelyek szerint a mikrohullámok hatására az ételek molekulái degenerálódnak, így az ilyen módon melegített táplálék végső soron rákkeltővé válik, így csak a hagyományos, lángon történő főzés ajánlott. Az Ideál internetes életmódmagazin ennél is tovább megy: "a sejtfalak tönkremennek, aminek következtében az étel bioenergetikai információi elvesznek, a sav-bázis egyensúly felborul, így a szervezet már tulajdonképpen hasznavehetetlen energiát kap, ami az életfunkciók pangását okozza". Másutt - a sugárzástípusok nyilvánvaló összekeverésével - egyenesen konyhai mini atomerőműnek titulálják a mikrosütőt.

A másik oldalon józanabbnak tűnő érveléssel találkozni: az amerikai Cornell egyetem kutatásaira hivatkozva azt állítják, hogy a mikrózás a zöldségek vitamintartalma szempontjából kíméletesebb eljárás, mint a hagyományos főzés, illetve a mikróban elkészített szalonnában jelentősen alacsonyabb a rákkeltő nitrozaminok szintje, mint a hagyományos módon sütöttben. Egy biztos, a melegítést végző, nagy intenzitású mikrohullámok - ha elérik az emberi testet - károsak az egészségre, így annak érdekében, hogy a hullámok a sütőn belül maradjanak, ezeknek a konyhai eszközöknek többféle, szigorú biztonsági előírásnak is meg kell felelniük.

Most hanyagoljuk azt a női célközönségre szakosodott portált, ahol a szakértő a kilépő sugárzás ellen a készülék mellé helyezett oszlop- vagy medvetalp kaktuszt ajánl, sőt, ne is próbáljuk pipamocsokkal, pókhálóval bekenni a készüléket, hátha az majd elriasztja a mikrohullámokat. Járjunk inkább utána, miként lehet megvizsgálni, saját mikrónk mennyire biztonságos.

Egy, a közelmúltban a közrádió adásában is teret kapott nézet szerint egyszerűen tesztelhető a készülék. Tegyük a mikrosütőbe a mobiltelefonunkat, csukjuk be az ajtaját (NE KAPCSOLJUK BE!), majd hívjuk fel. Ha kicsörög, a mikrohullámok átjutnak, a sütő tehát nem biztonságos. A módszer ötletes, ám a valóságban a helyzet nem ilyen egyszerű. A mobilos tesztelés elve logikus, de problémát jelent, hogy a sütőre vonatkozó biztonsági előírások és a telefon érzékenysége nem tartozik egy kategóriába - mondta az Országos "Frédéric Joliot-Curie" Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet (OSSKI) szakértője. Dr. Thuróczy György osztályvezető hozzátette: a mobiltelefon sokkal érzékenyebb eszköz, így ha meg is szólal a mikróban, a sütő attól még teljesítheti a rá vonatkozó szabványokat.

Egy mikrónak új korában a külső burkolattól mért 5 centiméteren belüli térben hoznia kell a legfeljebb 1 mW/cm2-es teljesítménysűrűségi határértéket, illetve teljes élettartama során az 5 mW/cm2-es határon belül kell maradnia. A mikró melletti sugárzás nagyságát a főosztályvezető azzal érzékeltette, hogy a fejet körülbelül azonos nagyságrendű terhelés éri mobiltelefonás közben, és akkor, ha az ember ott hallgatózik a bekapcsolt sütő ajtajánál. A szakember mindemellett úgy véli, működés közben - pláne kisgyerekek számára - nem ajánlatos közelről nézegetni a mikróban lévő ételt, kávét, ám fél-egy méter távolság már biztonságosnak tekinthető.

Azt azonban műszer nélkül nem lehet tudni, megfelel-e még az előírásoknak a mikrónk, hiszen a sugárzást nem érzékeljük. Ha jól meg van csinálva a sütő, elméletileg a teljes élettartamán keresztül meg kell felelnie az 5mW/cm2-es szabálynak - véli a szakértő. Thuróczy szerint korábban a szovjet mikrókkal voltak gondok, ugyanis bár a vasat nem sajnálták belőlük, az ajtó nem szigetelt megfelelően. Hozzátette: az, hogy milyen időközönként célszerű felülvizsgáli a készüléket, nem a sütő életkorától, hanem a használat módjától, intenzitásától függ - érdemes tisztán tartani, az ajtóval kíméletesen bánni.


A Kerminél nettó 100-120 ezer forintba kerül egy-egy mikrosütő-típus bevizsgálása - tudtuk meg az intézet műszaki termékek szakágának igazgatójától. Horváth György elmondta: nagyon kevés sütő akad fenn a rostán, ezeket a jellemzően távol-keleti származási országban ugyanis már bevizsgálták. Utóbbi azonban nem elég, ugyanis mivel uniós országba kerülnek a termékek, honosíttatni kell azokat. E szolgáltatás persze a készülékek importőreinek, forgalmazóinak szól. Az egészségük illetve saját, látszólag rendben lévő mikrójuk műszaki állapota miatt aggódók - ha ki is adnák egy új készülék árának többszörösét egy ilyen vizsgálatra - hiába kopogtatnak tehát a Kerminél. Számukra a szakszervizek jelenthetik a megoldást, néhány ezer forintért.

Budapesten kiszállással együtt 5500 forintot kér az elektromágneses sugárzások beméréséért Bencze Ágnes természetgyógyász, bár ezért a pénzért nem csak a mikrót, hanem a többi forrást - tévé, számítógép, mobil, vezeték nélküli telefon, stb. - is górcső alá veszi. A szerinte az ételre gyakorolt negatív hatások említése mellett elmondta: eddig még nem találtak olyan mikrosütőt, ami megfelelően szigetelt volna, így tanácsos vagy lemondani az eszköz használatáról, vagy működtetés közben négyméteres körzeten kívül kerülni. (Emlékeztetőül: az OSSK szakértője fél-egy méteres távolságról beszélt.)

Egy fővárosi műszerész viszont már háromezerért beméri a készüléket, és Budapesten kiszállási díjat sem számít fel. A szakember szerint a gyengébb minőségű, olcsó sütők vásárlásától inkább tartózkodjunk, a meglévő mikrónkat pedig célszerű 3-5 évente beméretni. Hozzátette: leggyakrabban az ajtó deformálódása, a sütőtér sérülése, illetve a rosszul beállított magnetron okolható, ha túl magas a kimenő sugárzás. Bár az említett szabvány szerint a gép közelében a sugárzás energiája nem haladhatja meg az 5 mW/cm2 értéket, a szakember inkább 2 mW/cm2 alattira állítja be az általa szervizelt mikrókat. A műszerész - az OSSKI osztályvezetőjének érveivel egyetértve - mindemellett egyszerűen hülyeségnek minősítette a csináld magad mobiltelefonos mérést.

A távközlési és radarrendszerekkel való zavaró kölcsönhatás elkerülése érdekében a háztartási mikrohullámú sütő magnetronja 2,45 GHz frekvencián működik. A készülék körüli mikrohullámú sugárzás megengedhető nagyságáról az MSZ EN 60335-2-25 szabvány rendelkezik.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. nov. 27. 06:05 | válasz | #87
Hát nekünk egy régi samsung mikrónk van (akkoriban se számított drágának) és eddig az összes bajunk vele kapcsolatban csak annyi h csökken a teljesítménye, és már nem melegít olyan jól. Van a lakásunkban Wlan is azt eddig még egyszer se zavarta, van jópár mobil is, azoknak se tett keresztbe,se fényképezőgépnek se kamerának. Mindennap használjuk és eddig még senkinek se lett baja a mikrótól. =) Amúgy meg én is kipróbáltam a mobilos trükköt beraktam és felhívtam, és nálam csörgött :D nekünk egy Samsung M1171N típusű Samsung mikrónk van. Amúgy pedig én is láttam már mikróban odaégett kaját nem is egyszer :D Legjobb emlékem mikor a befagyasztott kenyeret olvasztottam fel és a figyelmetlenségem miatt a kenyér teljesen a közepéig beizzodt égett :D fogtam magam kinyitottam kiömlött a füst a mikróból és ívesen kidobtam a harmadikról ablakból :D:D legjobb emlék, köszönöm neked mikró :D
2007. jún. 29. 17:43 | válasz | #86
A tartós stressz számtalan betegség okozója lehet a szervezetben! Védekezni kell ellene! Mi is sokmindent tehetünk ezért!
Ötletek ezzel kapcsolatban:

www.hairwellness.hu
dez  
2007. ápr. 19. 11:10 | válasz | #85
Jó esetben tejfölben is.
2007. ápr. 19. 09:14 | galéria | válasz | #84
Azt elfelejted hogy az étel megfőzésekor azok már elpusztultak többnyire. A később belekerült károsakról van szó.Olyan dolgot meg amiben kimondottan hasznos baktériumok vannak, ( yoghurt, kefír)nem igen melegítesz mikróban.
dez  
2007. ápr. 19. 01:19 | válasz | #83
Nos akkor a hasznosakat is elpusztítja...?
2007. ápr. 19. 00:11 | galéria | válasz | #82
És azt tudod e hogy a mikroban melegített étel egészségesebb mert a sugárzás sok káros baktériumot elpusztít? Nem kell az ételt forralni mert a baktériumok nem a hőtől hanem a sugárzástól pusztulnak el. 8 éve használok mikrót, gyenge érzékeny a gyomrom de a kaja semmi problémát nem okozott.
2007. ápr. 18. 23:04 | galéria | válasz | #81
"Egyébként a stressz v. szellemi túlterhelés is "rá tud menni" az emésztésre"
Jó meglátás!

Minden melegített, főtt étel sugárzással készül nem tudod? Csak más hullámhosszúval.
2007. ápr. 18. 22:56 | galéria | válasz | #80
Ez a borzasztó mikor egy ember a több megváltozott körülményt nem veszi észre csak egyet.
dez  
2007. ápr. 18. 22:21 | válasz | #79
Ugyan! Majd a tudósbácsik küldik a robotméheket!
Vagy nem. Mert közelében sincsenek, hogy leutánozzák őket.
dez  
2007. ápr. 18. 22:13 | válasz | #78
Szerintem sem a mikro az oka. Velem is hasonló történt, pedig sosem használtam mikrót. Nem használsz véletlenül mostanában sok felforralandó instant ételt, tele konzerválószerrel (ez betesz a bélflórának is), aromával, ízfokozóval, stb.? Én ma sem bírom ezeket. Egyéb emésztési probléma is lehet, és/vagy étel intolerancia, pl. tejérzékenység, gluténérzékenység (ezek elég elterjedtek, csak sokan nem tudnak róla, pedig hosszabb igen káros, ha ennek ellenére fogyasztja őket illető). De a leggyakoribb a bélflóra-probléma: első körben próbáld ki, hogy pár hétig rendszeresen eszel joghurtot, de csakis élőflórásat, legjobb az A+B kultúrás. Egyébként a stressz v. szellemi túlterhelés is "rá tud menni" az emésztésre.
2007. ápr. 18. 15:38 | válasz | #77
"Tavaly őszig csak a tengerentúlon figyelték meg a CCD-t, de az utóbbi hónapokban felbukkant Németországban, Lengyelországban, és Dél-Európa számos országában is."

Magyarul kizárt hogy az adótornyok sugárzása miatt van.
2007. ápr. 18. 14:22 | galéria | válasz | #76
Ennek nem a mikró az oka, hanem anyuka főztjének hiánya.
De már mindegy is, már csak 4 évünk van hátra.
2007. ápr. 17. 21:27 | válasz | #75
A mikro-ban melegített kaja igenis KÁROS!
Hiába okoskodik itt mindenki, ezt saját magmon tapasztaltam !
Az elmúlt 18 évben SOHA nem ettem mikro-ban melegített ételt.
Múlt év szeptemberében felvettek a fősulira...szóval kóteres lettem.
Kb 7 hónapig mikro-s kaján éltem és arra lettem figyelmes hogy az étvágyam
erősen lecsökkent, az emésztőrendszerem tönkrement!!!
A régebben 6X-8X ennyit bírtam enni, most meg örülök , ha egy szelet hús vagy egy falat lecsúszik a torkomon.
Szóval senki ne akarja bemesélni h. a mikro nem káros..!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A sok okos meg csak támogassa a mikro-t..hogy a "rák" vigye el őket.
2007. ápr. 10. 16:59 | válasz | #74
Plz ne a cikkírót okold, hanem a külföldi "szak"-lapokat! Vagy Te nem az SG-s, hanem ama "szak"-lap cikkírójára gondoltál?
2007. ápr. 10. 16:57 | válasz | #73
Nézzétek a Brainiac-et. Ott megmutatják miminden dolgot lehet a mikroba tenni (amik általába felrobbannak a mikroval együtt), de ezeket ne kiséreljétek meg otthon.
2007. ápr. 10. 13:30 | galéria | válasz | #72
A hő a sugárzástól keletkezik az a hőforrás.
szivar  
2007. ápr. 10. 11:40 | válasz | #71
Mindkét esetben van hő, csak amíg a gázon melegítesz, addig az ételen kívül helyezkedik el a hőforrás, a mikrónál meg maga az étel lesz a hőforrás - szerintem.
dez  
2007. ápr. 09. 00:52 | válasz | #70
Igen. De az a forgás lassú, és van egy tengelye is.
2007. ápr. 08. 19:05 | válasz | #69
"A mikró viszont hajlamos kis helyre nagy energiát összpontosítani."

Gondolom ezért is forog benne a kaja.
2007. ápr. 08. 16:48 | galéria | válasz | #68
Zacskós popcorn pölö...
kricsi  
2007. ápr. 07. 21:04 | válasz | #67
ezt a hülyeséget... Erre bezzeg van idejük?!
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. ápr. 07. 20:54 | galéria | válasz | #66
Nem bizony... de dobj be egy szelet kenyeret 40 percre ;-)
2007. ápr. 07. 18:31 | galéria | válasz | #65
Azért az nem úgy megy hogy a hőközlésre minden kötés felbomlik.
dez  
2007. ápr. 07. 16:57 | válasz | #64
Kevésbé nedves dolgoknak szépen meg tud szenesedni a közepe az egyszerűbb mikrókban.
dez  
2007. ápr. 07. 16:56 | válasz | #63
Gázlángon is, de meg lehetne vizsgálni a mértékeket. A kaját általában nem közvetlenül szabad láng fölött sütik/főzik/melegítik, hanem ott van közöttük az edény, ami eloszlatja a meleget. A mikró viszont hajlamos kis helyre nagy energiát összpontosítani. Főleg a nem drágák (de nem csak a legolcsóbbak). De igazából a legdrágábbak sem tudják teljesen szétoszlatni, egyenletesen elosztani a sugarakat.
dez  
2007. ápr. 07. 16:51 | válasz | #62
Ezek a sötétzöldek. Zöldek =/= sötétzöldek.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. ápr. 07. 15:37 | galéria | válasz | #61
Igen.
2007. ápr. 07. 15:32 | galéria | válasz | #60
Láttál már mikroban szenesen odaégett ételt?
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. ápr. 07. 15:15 | galéria | válasz | #59
A végeredmény szempontjából értettem az u.a.-t. Ugyanis mindkettőnél energia közlés történik, és ennek hatására történik meg melegedés, mely végül elvezethet a kötések felbomlásához.
2007. ápr. 07. 13:34 | válasz | #58
Csak megjegyzem: kipróbáltam a mobilos dolgot és tényleg nem csöngött a mikróban. Kivettem a mikróból: nem volt hálózat. Szóval működik ez. Gondolom másnak, aki kipróbálta, szintén le volt földelve a mikrója - mert ha nem, akkor régen rossz...
2007. ápr. 07. 12:45 | galéria | válasz | #57
"u.e. történik gázlángon történő melegítésnél is!"

Nem igaz mert infravörös sugárzásnál hőátadás töténik a mikro sugárzásnál meg nincs hő.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. ápr. 07. 12:27 | galéria | válasz | #56
"Az ételben levő víz forr fel a mikrohullám hatására"

!!!! IS !!!!!
Ugyanis olyan ételet is melegíthesz jó hatásfokkal, amiben alig van H2O.

A működése általános iskola 7-8. osztály, kémia:
-> mikrohullám -mely energia közlés- hatására a molekulák közötti kötések, gerjesztődnek, rezgő mozgást végeznek. Mily meglepő ez a mozgás, hőfelszabadulással jár (dörzsöld össze a 2 tenyered) és a kajád felmelegszik.

Ha túlságosan sok energiát közlünk a szerves anyaggal, akkor ezek a kötések felszakadhatnak és máris létrejöhetnek azok a bizonyos szabad gyökök, melyek tényleg károsak a szervezet számára.

IGEN ÁM, de u.e. történik gázlángon történő melegítésnél is!
Erről ennyit, a lényegen viszont nem változtat: SOHA ne állj a mikró elé, ha megy!
2007. ápr. 07. 11:27 | galéria | válasz | #55
"ételek molekulái degenerálódnak, így "

Látod ez az igazi hülyeség mikor a zöldek teljesen hülyék valamihez és kitalációkat pofáznak.Ezek nem védenek már rég semmit csak hőbörögnek.Az ételben levő víz forr fel a mikrohullám hatására és a ilyeneket kitalálók agya degenerálódik.A mikró melegíteni jó nagyon de főzni az infrasugarak jobbak.
2007. ápr. 07. 10:59 | válasz | #54
ha wlan is, meg mikro is 2,4 ghz megy, és a mikro nem engedi ki ezt a frekvenciát, akkor ha beteszem a wlan-os pda-m a mikroba, akkor le fog dobni a pda-n az msn? :D
dez  
2007. ápr. 07. 01:54 | válasz | #53
(Amúgy nem vagyok mikroellenes. Bár speciel itthon nincs, mert nem kakaózom, és nem is melegítgetjük újra a kaját.)
dez  
2007. ápr. 07. 01:53 | válasz | #52
Tudod te, mi van a párizsiban? (Nem.)
dez  
2007. ápr. 07. 01:50 | válasz | #51
Ilyen alapon nem kellene évekig tesztelni az új gyógyszereket sem.
dez  
2007. ápr. 07. 01:48 | válasz | #50
Én meg a "miattuk tartunk ott, ahol"-ozó embrektől...
echo  
2007. ápr. 07. 01:35 | válasz | #49
hehe, nekem most nincs mikróm, mert elromlott és lusta voltam vele foglalkozni. Ezért most klasszik módon a tűzön melegítem az ételt és nem igazán bonyolultabb. Persze azért előbb utóbb lesz azzal a micróval valami :)
kvp  
2007. ápr. 07. 00:51 | válasz | #48
"Teis valami ruszki cuccot vettél nem?"

Hat igen, a SAMSUNG az egy regi orosz gyar. :-) Egyszeruen csak 10 eves a mikro, soha nem volt karbantartva, ezert mar nem megbizhato. Viszont mukodik.

"Azt azonban nem tudják sokan hogy a mikronak milyen jó tulajdonsága hogy megöli a baktétiumokat és nem kell az ételt felforralni mert a sugárzás alacsonyabb hőmérsékleten is baktériumölő."

Tobbek kozott ezert is szoktam hasznalni, viszont azert nem jo ennek a sugarzasnak az utjaba kerulni. Nem rakkelto, de roncsolja a szoveteket, mint ahogy a forro viz is, csak az nem megy be olyan konnyen a bor ala.

A mikro nem rossz, csak veszelyes. Tudni kell jol hasznalni. A nagyobb problemat inkabb a rossz minosegu vagy regi cuccok jelentik. Egy mikro van olyan veszelyes mint egy auto, megse kell hozza forgalmi.
2007. ápr. 06. 22:23 | galéria | válasz | #47
,,Egyes zöldnek tűnő magazinokban olyan mikróellenes érveket találni, amelyek szerint a mikrohullámok hatására az ételek molekulái degenerálódnak, így az ilyen módon melegített táplálék végső soron rákkeltővé válik, így csak a hagyományos, lángon történő főzés ajánlott.''

Érdekes. Én beraktam egy rákot a mikroba 800W-on 5 percre és még mindig elég mozdulatlan. Pulzusát nemtudok kitapíntani. Sztm. nem rákkeltől a mikro..








brueni  
2007. ápr. 06. 21:47 | válasz | #46
amúgy nem is egészséges a forró étel. kinek a gyomra van berendezkedve 60-70-cokos kajára? én spec langyosan, félmelegen szeretem a főtt ételt. a gyomornak is könnyebb megemészteni.
2007. ápr. 06. 20:55 | válasz | #45
En ezt kb 10 eve felfedeztem mar egy vadi uj Sharp mikroval. Egy regi radaros trafipax elojelzot siman megszolaltatott. Bekapcsoltam a mikrot es 4-6 meterrol a konyhan kivul is sikoltozott. Amikor a mikro lealt a csipogo elkussolt.
Csóka  
2007. ápr. 06. 20:02 | válasz | #44
Na, eről ennyit!
Nem tudom, mennyire vagytok "zöldek", de engem kifejezetten zavar, hogy mennyi baromságot összehordanak...
Pl: tudjátok-e, milyen az, ha egy "zöld" családba házasodsz be? Vazz, az anyósomtól meg a sógornőmtől lekaparom magam! Nem szabad párizsit enni, nem szabad csapvizet inni, mindent a szelektívbe, minden bio-ennivaló... Lassan azon kapom magam, hogy ha meglátogatjuk őket, elkezdek bégetni meg mekegni, néha már bőgni, mint egy marha...
2007. ápr. 06. 19:06 | válasz | #43
Annál már előrébb tart az emberi gondolkodás, hogy ilyen ostoba következtetéseket vonjanak le:)
Ismerik a biológiát, áés a fizikát is elég jól, a kettőből már ki lehet találni, h káros-e.
2007. ápr. 06. 18:58 | galéria | válasz | #42
Azt azonban nem tudják sokan hogy a mikronak milyen jó tulajdonsága hogy megöli a baktétiumokat és nem kell az ételt felforralni mert a sugárzás alacsonyabb hőmérsékleten is baktériumölő.
Akuma  
2007. ápr. 06. 17:16 | galéria | válasz | #41
Szerintem nem holmi bulvár újságokból kellene ilyesmiket olvasni... Egyébként nagy marhaság az egész, mert magától a főzéstől ugyanúgy bomlik az étel, többek között ezért is van az, hogy a kaját "szénné égett" állapotba tudjuk hozni... Aki nem hiszi, járjon utána ;) Nagyobb energia befektetésével meggyorsítjuk a bomlást, azaz kevesebb időbe fog telni, vagypedig kevesebb energia befektetést fog igényelni.
Úgyhogy nyugodtan mikrózzátok a kaját, hidegen méginkább nem egészséges melegételt enni. "Megfekszi a gyomrunkat" ugyebár, mivel lassabban tudja lebontani a gyomor a hideg ételt, mint a meleget. Vagyis több energiát kell befektetnünk ahoz, hogy elbontsuk az ételt. Ez (is) vezet általában gyomorfájdalmakhoz.
Ja a "szénné égett" kaját tényleg ne egyétek meg, mert az valóban rákkeltő.

brueni  
2007. ápr. 06. 16:10 | válasz | #40
emi élesítve...
2007. ápr. 06. 15:28 | válasz | #39
Teis valami ruszki cuccot vettél nem? :D
2007. ápr. 06. 15:23 | válasz | #38
"de jól zárjon és jól szellőzzön ám"
Atyaisten! Akkor a mosógép is sugároz?

Bakker meg kell nézni a TV-t is mert a CRT-s TV meg monitor is sugárzik áám! Aztán aki sokat ül elötte degenerált lesz!
kvp  
2007. ápr. 06. 13:49 | válasz | #37
A mikrosutok sajnos kepesek zavarni a wifi-t, pedig a mikro 2.45 Ghz-en megy mig a wifi 2.4 Ghz-en. Szerencsere nagyobb tavolsagokbol mar nem veszelyes a dolog. Az en regi samsung mikrom pl. 3 meterrol meg kepes kiutni a regi arnyekolatlan ccd-s fenykepezogepemet, de egy modern arnyekolt elektronikat mar nem (pl. mobiltelefon cmos kameraja). Viszont volt munkahelyen hasznaltam tenyleg regi nyugatnemet sutot, amiben meg nem volt rendes vedelem az ajton. Az mindig erezhetoen melegitette a vele szemben levo falat is. (tobbnyire bekapcsoltam es kimentem az etkezobol) A biologiai letformakra csak addig veszelyes amig a sugarzas eri oket, tehat egy mikroban elhelyezett eletformanak jo eselye van arra hogy a magneses ter 'kiegyenesiti a dns-et' :-), de miutan kivettuk mar semmi karos sugaraza sincs, a magneses ter nem ionizalo sugarzas. (ez energiaszint es atvivo reszecseke fuggvenye) A mikrok egyetlen tenyleg karos hatasa a kiszivargo magneses ter altal okozott zavar az idegrendszerben, ez nem okoz hosszutavu hatast, csak annyira veszelyes mint a tobbi rf zaj a tv-ben, tehat rontja az idegrendszer hatasfokat es noveli a hibazas valoszinuseget. (az emberi idegrendszer is elektomosan mukodik, csak egy viszonylag kis frekvencias 1-2 voltos parhuzamos rendszerrol van szo, kemoelektromos taplalassal es feherje alapu szerves aramkorokkel) Az egyetlen sugarforras ami tenyleg karos az emberre az katodsugarcso, azaz a tv kepcso, ami kis mertekben de a rontgen taromanyban is sugaroz. Tehat hamarabb okoz rakot a tv vagy a monitor mint a mikrosuto.

Egyetlen zaro megjegyzes: Lassan akkora elektromagneses sugarzas er minket az elektromos halozat, a mobiltelefonrendszer, a tv-radio adok es ujabban a wifi/bluetooth iranyabol, hogy az osszesitett terheles kezdi tullepi a mikrokbol kiszivargo sugarzas merteket. Ha aktivan hasznalunk is egy keszuleket, tehat nem csak a szomszede, akkor pedig at is lepi.
2007. ápr. 06. 13:24 | válasz | #36
Mondjuk ez igaz.

De azért a fogzamókészség elvesztése nem föltétlenül mikorohullámú sütőktől van ,közrejátszhatnak még más dolgok is például a stressz.
Mirtil  
2007. ápr. 06. 13:21 | válasz | #35
Sok más rákkeltő dolog van a földön, majd pont a mikrótól fog pl a termékenység lecsökkenni..
Ronny  
2007. ápr. 06. 13:20 | galéria | válasz | #34
és szerinted pont a kipusztulófélben lévő nyugati társadalmakban indúlna be ez a folyamat ami egyébként is a világ össszlétszámának a tördékét adja?
2007. ápr. 06. 13:15 | válasz | #33
2007. ápr. 06. 13:08 | válasz | #32
És miből gondolod ,hogy ez nem egy természetes folyamat arra ,hogy lekorlátozza az emberek létszámát? Más állatokat a ragadozók korlátolják mivel minket nem esz meg semmi ezért az is lehet a természet így csökkenti az egyedszámot.
2007. ápr. 06. 13:06 | válasz | #31
Ez tetszik.
A tanárom mondta egyszer ,hogy hazudni 3 féleképpen lehet : igennel ,nemmel és statisztikával:D
Amúgy ki süt főz csakis mikróval? Én max csak felmelegítem benne a kihűlt kaját ami 1 percig tart csupán de nem vágok bele egy fazék vizet forralni. Arra ott van a sütő főzőlapja.
Amúgy néhány zöld már túlmegy minden határon. Nincs olyan dolog a Földön már ami ne okozna rákot. Álszent barmok ha ők annyira ki vannak magukra miért élnek lakásban miért nem költöznek ki az erdőbe egy barlangba ahol boldogan sütögethetik a tábortűz fölött a humuszt.
Ronny  
2007. ápr. 06. 12:20 | galéria | válasz | #30
de azért azt sem tagadhatjuk, hogy a fogazóképesség is drasztikusan(tényleg) csökkent.
2007. ápr. 06. 11:39 | válasz | #29
2007. ápr. 06. 11:27 | válasz | #28
"Az utóbbi időben a civilizált világ fogamzóképessége a nagyon lecsökkent."

A népességcsökenés/stagnáció és a fogamzóképesség csökkenése nem összekeverendő, főleg nem szinonímák.
A "civilizált világban" a gyermekvállalás, illetve a vállalat gyermekek száma mutat csökkenő tendenciát, de ez nem éppen a fogamzóképesség csökkenése miatt van.
2007. ápr. 06. 11:10 | válasz | #27
A cikkben hivatkozott "dr." Masari Emoto végzettségéről egy kis érdekesség: "A further search revealed that Emoto’s degree was from the Open International University in India, where an M.D. degree costs $500 and a Ph.D. costs $350, no classes or tests required."
DukeHT  
2007. ápr. 06. 11:03 | válasz | #26
Szerintem az emberi életre a leg ártalmasabb a hülyeség.Na meg amit az életmod magazinok mondanak pl:amikor az emberek sok burgonyát ettek akkor de szar volt, amikor meg nem mindjárt jöttek hogy milye egéséges.
2007. ápr. 06. 10:40 | válasz | #25
"Az ember legalább néhány százezer éve süt lángon, és csak harminc éve mikróban. Az utóbbi időben a civilizált világ fogamzóképessége a nagyon lecsökkent."

Erre a reakció.
uniu  
2007. ápr. 06. 10:37 | válasz | #24
ez meg mi a banat ????
2007. ápr. 06. 10:06 | válasz | #23
Szép kis összefüggés
2007. ápr. 06. 10:02 | válasz | #22
Ez a #18-asra ment volna...
2007. ápr. 06. 10:02 | válasz | #21

2007. ápr. 06. 10:01 | válasz | #20
Ezaz, ha elromlik a wifi kártyám mikrót kötök PC-m re :)

Mikró szerintem viszonylag széles spektrumban sugároz, 0.1% od szerintem nem helytálló arra keskeny sávszélre nézve amin ép wifi -zek mondjuk.
De lehet, hogy az SNR értéken picit meglátszik.
Caro  
2007. ápr. 06. 09:45 | válasz | #19
Ez elég tipikus, nézd meg, statisztikailag az USA-ban a kiwifogyasztás és a rákos halálesetek száma között is lehetett egy egyenes arányt húzni, úgy az 50-es 60-as években.
Egyébként meg onnan tudjuk, hogy megvizsgáljuk mi történik a kajával, és kész.
lomha  
2007. ápr. 06. 09:39 | válasz | #18
Látom, mindenki mikró párti. Az ember legalább néhány százezer éve süt lángon, és csak harminc éve mikróban. Az utóbbi időben a civilizált világ fogamzóképessége a nagyon lecsökkent. _HONNAN_ tudjátok, hogy mit okoz hosszú távon a mikró? Fél percig lehet, hogy egy macska is kibírja.
Másrészt a telefonos teszt tényleg "működik", fel lehet hívni a mobilt a mikróban, a hűtőben és a mosógépben is. Ha alufóliába csomagolom, akkor nem lehet felhívni. Sugárzás-paranoiásoknak tehát jó megoldás, ha mégegy külső fémházba építik, de jól zárjon és jól szellőzzön ám.
Caro  
2007. ápr. 06. 09:08 | válasz | #17
Néhányszor elvigyorodtam a cikk olvasása közben :)
A mikrohullám nem csak a vizet melegíti, hanem mindent, mert ahhoz elég erős, hogy polarizációt hozzon létre, de nem ionizációt!
Más kérdés, hogy a 2.4 GHz az pont a vízre van kalibrálva, rezonancia abszorpcióra, szóval azért lényegében mégis csak a vizet melegíti, de jeget is lehet benne olvasztani, csak sokkal nehezebb.
Mellesleg a hagyományos sütőben felületen kap nagy teljesítményt az étel, aminek hatására rosszabb esetben szétég, itt viszont sokkal egyenletesebben kapja (exponenciális teljesítménycsökkenés az anyagban, akkor van jól mecsinálva, ha jópárszor átmegy rajta).
Én laborban mértem mikrohullámokkal, a freki ott 10,5 GHz, 15 mW. Jelforrásnak Gunn-diódát használtunk, ami "polarizált" jelet bocsát ki (azért teszem idézőjelbe, mert az ilyen diódák általában eléggé bénán polarizált jelet adnak). Miután a hullám útjába tettünk egy másik fémpolarizátort, a detektor által leadott feszültség a kezdeti 7400 mV-ról 50 mV-ra csökkent!
Egyébként valakinek feltűnhet a 2.4 GHz. Igen, a WLAN is ezen megy. Csak a WLAN adóteljesítménye max 100 mW, és így tudnak 400 m-en belül kommunikálni.
A mikrohullámú sütők meg >600 W teljesítményűek, szóval ha ennek csak 0.1 %-a is kihatolna, akkor a WLAN hálózatok nem nagyon működnének.
2007. ápr. 06. 09:04 | válasz | #16
Lassan egyszerűbb venni egy újat, mint leellenőriztetni a régit
2007. ápr. 06. 09:00 | válasz | #15
Ja, elég érdekes lenne ha az emberi test "degenerálódna" szar kaják esetén. Azért elég sok mocskot ettek eddig is, meg most is.
2007. ápr. 06. 08:45 | válasz | #14
Azért ez akkor is necces, egy OMH hitelesítés ilyen-olyan eszközökre legtöbbször nem haladja meg a 10e HuF-ot...
2007. ápr. 06. 08:36 | galéria | válasz | #13
A mikrohullámú sütő egy faraday-ketrecben van, ami le van földelve, és a 2,45ghz-nél kisebb frekvenciájú hullámok nem jutnak ki belőle. A telefon a nagy érzékenysége miatt képes csengeni. Aki fél a mikrótól, az megérdemli :)
brueni  
2007. ápr. 06. 08:19 | válasz | #12
mikrohullámok rezegtetni kezdik a táplálékban lévő sejteket és a molekulákat.

nem inkább a vízmolekulákat rezegteti?

A mikrohullámú sütőben a villámgyors rezgések következtében az ételek molekulái rövid időn belül degenerálódnak. A degenerált ételtől, degenerált molekuláktól nem lesz egészséges sejtépítés az ilyen ételeket fogyasztó ember szervezetében, hanem előbb-utóbb egyre jobban elhatalmasodó degeneráció indul meg a szervezetében, éppen ott, ahol a szervezetén belül a leggyengébb az immunrendszer állapota. Ez már a rák előkapuja, mert ha rendszeresen mikrohullámú sütőben főzött, melegített ételeket fogyaszt valaki, akkor előbb-utóbb daganatos beteggé „eszi” magát.

ez így van. a cikkíró már degenerálódott…

A mikrohullámú sütőben melegített, felengedett vagy főzött ennivaló (a tej és a zöldség) a kísérleti alanyok vérében szignifikáns (döntően meghatározó) elváltozásokat okozott, csökkent valamennyi hemoglobin érték (vastartalmú fehérje, vérfesték, amely megköti az oxigént), valamint a HDL és az LDL (koleszterin) aránya.

persze, mert a megfagyó vízmolekulák tönkreteszik a sejtfalakat. ezért nem lehet még pl. hibernálni…
brueni  
2007. ápr. 06. 08:00 | válasz | #11
azért nem ugyanaz a kettő. a kermi papírt ad róla, és a nevével áll a mérési eredmény mögött. kvázi felelősséget vállal azért amit tesz. és nem az ember termékét vizsgálja be, hanem a terméktípust.

amit a polgártárs művel 3-ezerért, az csak egy sima (amolyan csak hogy tudd típusú) mérés és még számlát sem kapsz róla.

kb mintha a feleségedet akarnád összehasonlítani egy prostival. mindegyik ki tud elégíteni, de az egyik sokkal olcsóbb...(viszont nincs ott minden nap)
2007. ápr. 06. 07:56 | galéria | válasz | #10
http://www.natursziget.com/page.php?show/articles/view/topic/eletmod/artid/20070117mikrohullam
Zro  
2007. ápr. 06. 07:47 | válasz | #9
Érdekesz, hogy amit a Kermi 100-120 ezerből hoz ki, azt egy műszerész kiszállással együtt megoldja 3eHUF ból :)
2007. ápr. 06. 07:16 | válasz | #8
Nanemár! Engem a medvetalpkaktuszos megoldás is érdekel! Hadd röhögjek már egy kicsit